Amikor két órán át borzongtam

Vágólapra másolva!

A Duna tévén néztem a Csíksomlyói passiót, a Nemzeti Színház előadását, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és az erdélyi táncosokkal. Olyan elementáris erejű előadás volt, hogy az első pillanattól az utolsóig egy furcsa, gerincből kiinduló borzongás töltött el. Volt már ilyen. Sok évvel ezelőtt egy Franz Xaver Süssmayr darabot hallgattam, ugyanilyen meleg volt, és ugyanígy rázott a hideg végig. Jéghideg verejtékcseppek gurultak a hátamon. Biztos ismerik az érzést, amikor olyan mélyen megérzik, átélik a művészi előadást, olyan hatással van a lelkükre – legyen az színház, opera, film vagy balett -, hogy nem tudnak uralkodni a testükön, és – nos, így szokták mondani – kirázza önöket a hideg a gyönyörűségtől. Általában egy két-három órás darab közben néhányszor fordul ilyen elő – ha egy operában meghallok egy-egy lenyűgöző áriát, vagy a színházban úgy szólal meg a legkiválóbb színész, ahogyan senki. Na, de hogy két órán át egyfolytában borzongani? Ahhoz olyan előadás kell, amely nagyon ritka. A Csíksomlyói passió pontosan ilyen volt.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

Csíksomlyói passió

Anya, tudod, hogy mit nézünk este? – kérdezem anyámat szombaton délután. Telefonon beszélünk, minden nap hívom, többször is, jó reggelt, anyukám, mit fogsz ma csinálni, én ma ide megyek, oda megyek, este pedig általában megkérdi: mit nézzek a tévében ma, kislányom? Szombat délután nem volt kérdés, hogy mit ajánljak neki. Anya, ma lesz a Dunán a Csíksomlyói passió. Azt kell nézni. De hát azt már láttam évekkel ezelőtt – mondja anyám, de én csak erősködöm, hogy nem, ezt nem láthatta, hiszen nem jött el Budapestre a Nemzeti Színház előadására 2017 tavaszán, akkor halt meg apám, amikor bemutatták, nem tudott ide utazni. Mondom: anya, ezt nézd meg, ilyet még nem láttál. Pedig akkor még nem sejtettem, hogy tényleg ennyire megrázó lesz, ennyire mélyen érint majd. A darabot láttam. A színházban. Döbbenetesen lenyűgöző volt. De így, a csíksomlyói Nyeregben egészen más lehet – gondoltam. Anyám mondta, jól van, hát, belenézek, persze, de hallottam a hangján, hogy vagy nézi, vagy nem. Izgultam, hogy nézze. Hogy ne kapcsoljon el, hogy végig lássa, érezze a darabot. Önző vagyok ilyenkor – ha bármilyen film, színdarab, opera vagy könyv tetszik, szinte ráerőszakolom a másikra. Mindegy, most nem így tettem, úgy gondoltam: jól van, anyukám, nézz bele, ha tetszik, nézd végig, de ha úgy van kedved, kapcsolj el.

Ekkor már csak magamra gondoltam. Lényegében délelőtt óta vártam már az előadást, és gondolkodtam, hogy milyenek lehettek a próbák. Nyár elején forgattunk a Nemzetiben, amikor már készültek az előadásra, persze, akkor még a színházban, a falak között, és Vidnyánszky Attila elmondta, hogy három színpad lesz a Nyeregtetőn, hatalmas terek, rengeteg táncos, hihetetlen látvány. Azt mondta: élete egyik legmeghatározóbb előadására készül. Tudtam, hogy a hét elején, tizenvalahanyadikán utaztak oda, és mindössze egy hét volt a próbákra, hogy az előadás elkészüljön.
Egyetlen hét. Ilyen monumentális előadásra. Gondolkodtam azon is, hogy hogyan lehet ennyi idő alatt a 65 méter szélességű színpadot élővé tenni, hogyan lehet a 150 táncossal - a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és az erdélyi tánccsoportokkal -, az ötvenfős gyerekkórussal és a zenészekkel ennyi idő alatt létrehozni az előadást. Elképesztő munka, izgalom, tehetség és hihetetlen elhivatottság kell ehhez – csak így tudtam elképzelni. Sajnáltam, hogy nem vagyok ott.

Csíksomlyói passió 2018 Forrás: MTI/Veres Nándor

Aztán eljött az este – elkezdődött. Nem voltam tekintettel a szomszédokra, maximumra állítottam a tévé hangját. Befészkeltem magam a fotelbe, és felkészültem. Legalábbis így gondoltam. De nem. Erre nem lehetett felkészülni. Amint megláttam az első képeken a 25 ezer embert, a nézőket, a díszletet, a színészeket, a naplementét a hegyek között, azonnal megremegtem. A zene, a tánc, a táncosok dobbantásai, Berecz András vándor, a színészek... együtt – döbbenetes hatás volt. Olyan jó lenne, ha le lehetne írni, hogy mit éreztem.

Rácz József (k) Júdás apostol szerepében Forrás: MTI/Veres Nándor

Berettyán Nándor Jézus szerepében – nem is tudnék elképzelni ebben a pillanatban más színészt erre a szerepre ebben a darabban. Barta Ágnes minden megszólalása mellkason döf, Rácz József Júdása olyan elementáris, hogy minden mozdulatára figyelni kell, Rátóti Zoltán kétségek közötti gyötrődése gyomron vág, Tóth Augszta Máriája fájdalmasan szorít, Farkas Dénes a cinikus, gonosz ördög szerepében pedig felejthetetlen - hihetetlen munka, szinte mindannyian végig a színpadon vannak, két órán keresztül. És még nem beszéltem Molnár Leventéről. Akit különösen vártam. Ő Pilátus szerepét formálta meg – operaénekes, már az első megszólalásánál hallani lehetett a hangján, igen, ő a világ egyik legjobb operaénekese, baritonja. Egy éve megtisztelt, és beszélgethettem vele egy órán át – világhírű művész, és igazi ember. Szóval, vártam nagyon Molnár Leventét, és megszólalt, sőt, néhány percig énekelt is – amikor a levelet felolvasta, azt énekelve tette. Mondanom sem kell, hogy akkor is borzongtam, de hát végig, végig az egész előadás alatt.

Nem akartam, hogy vége legyen. Pedig már tudtam, nemsokára befejeződik a közvetítés. Aztán elénekelték a magyar himnuszt és a székely himnuszt is. A kamera pásztázta a színészeket, táncosokat, Barta Ágnes szeméből ömlik a könny – ő Erdélyben született -, és persze a közönség soraiban is sokan törölgetik a szemüket. Én is könnyezek – és fázom.
Megcsörren a telefon. Anyám hív. Csak annyit akarok mondani – mondta -, hogy köszönöm, hogy szóltál, hogy a Csíksomlyói passiót nézzem. Csodálatos volt. Soha, de soha nem felejtem el ezt az élményt – anyám halkan beszél, néha szünetet tart. Ugye, elviszel majd a Nemzeti Színházba is, hogy ott is megnézzem? – kérdi. Hát persze, anya, persze, hogy elviszlek. Ha játsszák, persze, megnézzük együtt még egyszer – mondom.
Aztán lehalkítottam a tévét, megkegyelmeztem a szomszédoknak, és forró vízzel lezuhanyoztam. Már nem fáztam. Nem borzongtam.