A színpadon egy hatalmas, becsomagolt szobor. Még el sem kezdődött az előadás, már mindenki azt nézi – a helytartó segédtisztjei próbálják felállítani a szobrot, húzzák a köteleket, iszonyú nehéz.
Petronius, Szíria helytartója érkezik, aki bejelenti: Caligula arra kötelezte őt, hogy a császár szobrát állítsák ki a zsinagógában. De érkezik Barakiás is, a helyi főpap, aki vitába száll a helytartóval, hogy semmiképpen nem állhat a szobor a zsinagógában. Barakiás főpap szavakkal próbálja szétzúzni a fennálló rendet – Caligula parancsát. A kérdés csak az, hogy feléledhet-e a helytartóban a kétely? Mert ha igen, nem csak ez a rend omlik össze, de Petronius is elbukik. Vagy teljesíti Caligula parancsát - és ezzel megsemmisít egy népet, vagy ő maga pusztul el.
„Negyven éve, a darab ősbemutatóján statisztaként vettem részt. Én voltam az egyik zsidó a sok közül. Meghatározó élmény volt” – mondta Szász János rendező a próba után. „Beiratkozhattam Harag György iskolájába, végignézhettem, hogyan dolgozik Őze Lajos, Lukács Sándor és Hegedűs D. Géza. Ez egy nyári egyetem volt, amelynek emlékét, élményét egész életemben viszem magammal.”
Mielőtt elkezdte rendezni a Caligula helytartóját a Nemzetiben, megnézte újra a 40 évvel ezelőtti előadást.
„Először magamat néztem, hogy akkor milyen voltam – régen volt, az biztos. De az előadás nagyon tanulságos volt. Nem a színpadi megoldás, hanem az, hogy melyek azok a fontos kérdések, amelyeken érdemes elgondolkodni, hol vannak az igazi hangsúlyok.”
A rendező soha nem szokta elmagyarázni a nézőnek, hogy ez vagy az a darab miről szól. Azt mondta, hogy majd a nézőben kialakul a gondolat, a darab mondanivalója. Sokféle értelmezése lehet a drámának. Meddig maradhat az ember tisztességes, ha hatalom kerül a kezébe. Tisztán mutatja be Petronius, a helytartó szándékait, és azt is, hogy milyen utat jár be, és hogy melyik végül az egyetlen helyes út. De szólhat akár egy barátság megtalálásáról is. A római helytartó a hatalom, a főrabbi a bölcselet. De a főrabbi is rendelkezik valamiféle hatalommal, és a darab során kiderül, hogy Petronius pedig bölcselettel. Ez a két ember talál egymásra. Szász János szerint ebből az aspektusból is értelmezhető a történet, nemcsak a hatalmi megközelítésből. Az alapkérdés persze az, hogy mire használja az ember a kapott hatalmát.
Bár az előadás inkább vitadarab, a díszlet látványos, és nagyon mozgalmas jelenetek zajlanak a színpadon.
„Nem tudtam kibújni a bőrömből, hiszen filmrendezőként is inkább képekben szeretek fogalmazni. Lehet ezt a darabot úgy is rendezni, hogy két ember beszélget egy szobában. De engem vonzott a Gobbi Hilda Színpad – ez a tér fantasztikus lehetőségeket kínál. Intenzív tér, itt nem lehet megállni, folyamatosan mozogni kell. Elsősorban filmrendező vagyok, ezért törekedtem a látványos megoldásokra.”
Szász János utoljára 2005-ben rendezte meg a Nemzeti Színházban A Mester és Margarita című darabot. Amikor azt kérdeztük tőle, hogy milyen újra itt dolgozni, a rendező csak ennyit mondott: olyan, mintha hazajönnék.
Trill Zsolt Petronius szerepében egyszerűen zseniális. A hatalomról, a hatalomhoz való viszonyról, hitről, Istenről, árulásról, megalkuvásról, bátorságról szól a darab, és a színész minden hangsúlyában, mozdulatában – minden sejtjében – jelen van a színpadon, a legapróbb szemöldökrándulása is beszél, meghökkenti, vagy éppen elgondolkodtatja a nézőt.
„Univerzális darab, tökéletesen megírva, mert minden időben van mondanivalója, minden korhoz tud szólni” – mondta Trill Zsolt az Origónak.
„Elsősorban persze a hatalom viszonyáról szól, de engem valójában az érdekel, hogy az előadás alatt megtörténik az istenkeresés és az istentagadás. A kétkedés és a hit között feszül az ellentét. Kinek engedjen Petronius? Caligula parancsának vagy Barakiás főpap érveinek? Eközben persze végig Istent keresi. Kétségbeesetten. Az utat istentagadóként kell végigjárnia, miközben szembesül a kétkedéseivel – elbizonytalanodik. Az író megírta ezt a darabot, de a nézőre bízta a válaszokat. Mindenki elgondolkodhat rajta – ugyanis ez a darab az emberekről szól. Arról, hogy embernek kell maradni.”
Caligula állandó követét, Deciust Rácz József alakítja.
„Decius utazgat Szíria és Róma között – holott már 10-15 éve konzul lehetne, vagy nagykövet, de hamarabb kerül pozícióba Caligula római császár lova, Incitatus, mint ő” – mondta a színész az Origónak.
„Ez Decius egyik legnagyobb fájdalma, de van még egy. Megölte az apját, és ezzel együtt kell élnie. A helytartóval, Petroniussal tíz éve látták egymást utoljára, és bár nem hangzik el a darabban, de valószínűleg barátok voltak. Az elmúlt években mindkettőjük életében változtak a körülmények – Decius esetében inkább törések voltak, mint sikerek. Az ő élete nem ott tart, ahol szeretné. Behódol a hatalomnak”.
Rácz József szerint mindkét fél keresi a saját Istenét, pedig az egyetlen Istent kellene megtalálni.
A zsidók királyának, I. Agrippának szerepében Bodrogi Gyulát láthatjuk. A színész az Origónak azt mondta, hogy a darab a hatalomról, a hatalom kiszolgálásáról, a helytartó lelkiismeretéről és az áldozatokról szól.
„Az, hogy a szereplők rómaiak és zsidók, nem jelenti azt, hogy pontosan róluk van szó. A hatalom helytartójáról, a helytartó meghasonlásáról beszél a darab. Mi – zsidók – nem engedhetünk az eszméinkből, gondolatainkból. Nem engedhetünk, csak meghalhatunk. A helytartó először azt gondolja, kötelessége megtenni, amit a hatalom – Caligula – követel, aztán kételyei támadnak, végül rájön, hogy nem biztos, hogy az a helyes út”.
Ez egy vitadráma – hangsúlyozta Bodrogi Gyula –, amelyben úgy vitatkoznak a szereplők, hogy az bárhol, bármikor a világon megtörténhet.