Majdnem 3 millióan voltak kíváncsiak Sissire Kínában

WINTERHALTER - ELISABETH D'AUTRICHE IMPERATRICE AUTRICHE AUTRICHIENNE SISSI GOUVERNEMENT PEINTURE
Elisabeth de Wittelsbach (1837-1898), impératrice d'Autriche, par Franz Xaver Winterhalter (1805-1873). Vienne (Autriche), Kunsthistorisches Museum. RVB-05914
Vágólapra másolva!
2,7 millióan nézték meg a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítását Kínában. Több mint 150 ruha, kiegészítő, bútor, ékszer, fegyver, étkészlet, festmény, fotó és egyéb műtárgy utazott Kínába, közülük számos darab kötődött személyesen Erzsébet királynőhöz. 
Vágólapra másolva!

Több mint 2,7 millióan nézték meg Kínában a Magyar Nemzeti Múzeum Sissi és Magyarország – A magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítását, amely négy nagyvárosban három-három hónapig volt látható. Az MNM tárlata 2017 júliusában indult kínai útjára, és a Sanghaj Múzeumban 695 ezer, a pekingi Palotamúzeumban (a Tiltott Városban) 665 ezer, a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban 300 ezer, végül az agyaghadseregről ismert Hszianban 1,08 millió látogatót fogadott 2018. augusztus 20-ig – mondta csütörtökön Budapesten a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Varga Benedek azt is elmondta, hogy

ez a magas látogatottság a fogadó múzeumok számára is kiemelkedő eredménynek számít,

pedig a Nemzeti Múzeum igen rangos intézményekkel alakított ki partnerséget, a Palotamúzeumba például a második vendégintézményként vihetett kiállítást a Louvre után. Aczél Eszter, az múzeum Történeti Tárának nyugalmazott igazgatója, a tárlat egyik kurátora elmondta, hogy a kiállítás előkészítése csaknem másfél évet igényelt, ezalatt számos másik múzeum szakembereivel is konzultáltak, a Nemzeti Múzeumból pedig 40 munkatárs dolgozott a projekten. Kovács S. Tibor és Kollár Csilla kurátorok hozzátették, hogy több mint

150 ruha, kiegészítő, bútor, ékszer, fegyver, étkészlet, festmény, fotó és egyéb műtárgy utazott Kínába,

közülük számos darab kötődött személyesen Erzsébet királynőhöz. A Romy Schneider főszereplésével készült filmsorozat 1980-as évekbeli kínai bemutatója óta a királyné alakja olyannyira népszerű az országban, hogy Sissi keresztnevű kínai munkatárssal is találkoztak az egyik fogadó múzeumban – mondta Kollár Csilla. Varga Benedek hozzátette, hogy a körút befejezése óta még

10 kínai város hívta meg a 800 millió forintos biztosítási összértékű anyagot felvonultató kiállítást,

így további tárgyalások folynak az újabb bemutatkozásokról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!