Október 19-én, pénteken mutatja be a Nemzeti Színház Az ember tragédiájá-t Vidnyánszky Attila rendezésében. Szerdán tartották az előadás fotóspróbáját, ahol az Origo is ott volt. Vidnyánszky Attila eljátszatta a teljes első felvonást, így egészen a konstantinápolyi színig láthattuk az erővel sodró előadást.
Vidnyánszky Attila korábban, a próbafolyamat előtt azt mondta, álomszerűen képzeli el az új előadást, ami a fotóspróbán látottak alapján sikerült is, azonban semmiképp sem hömpölygő, lassú álomról van itt szó, hanem sokkal inkább
vad menetelésről a színeken, az emberiség történetén át.
Az első felvonás után Vidnyánszky Attila elmondta, hogy még az utolsó napokban is rengeteget formálódik a produkció: „most 1 óra 44 perc volt az első felvonás, tegnapelőtt pedig 2 óra. Úgy, hogy semmit nem vettem ki belőle. 16 perccel lett rövidebb, és még össze fog menni 10 percet. Alakul a ritmus, és alakulnak a figurák is, ami pedig inspirálja az embert. Most is felírtam egy csomó mindent, amit még beleteszek.”
„Az ember tragédiáját egy csodaműnek tartom, és több mint 30 év színházi tapasztalatával nyugodtan mondhatom, hogy ilyenből világviszonylatban sincs sok. Egy kezemen meg tudom őket számolni, ezért
borzasztóan büszkének kell lenni, hogy egy magyar ember agyából pattant ki ez a világmagyarázat,
a világon való ilyen fogáskeresés. És érdekes, hogy én is fogást keresek ezen a darabon már húsz éve, amióta rendezem.” Vidnyánszky Attila első teljes Tragédia-előadása 1997-ben volt Beregszászon, és azóta is jó néhány verzióban rendezte. A legújabb és a korábbi változatok kapcsolatáról azt mondta, „ebben benne van az 1997-es, de vannak benne elemek annak a vizsgaelőadásból is, amit a Színművészeti Egyetemen csináltam a beregszászi csapattal 1990-ben. Még akkor írtam két dalt a római színhez, amiket most is használunk”. A próbafolyamatról, a közös munkáról pedig azt mondta az igazgató, hogy „nyilvánvalóan van az ember fejében egy vízió, aminek a megvalósításán dolgozik, de rengeteg kompromisszum is kötődik közben. A kezdeti vízió tehát alakul, és egy csomó minden hozzátevődik egy jó hangulatú munkafolyamat alatt”.
Az Évát játszó Ács Eszter azt mondta szerepéről, hogy „színészileg nagyon hálás, mert szinte mindent meg lehet benne mutatni a nőből, az emberből. Nekem leginkább magamat kellett a próbafolyamat alatt kicsit jobban analizálnom, kicsit jobban felfejtenem”. Emellett beszélt a Madách-mű aktualitásáról: „a színek
olyan különböző problémaköröket vetnek fel, amik ma is léteznek.
Szinte minden színből tudnék mondani olyan gondolatot, ami képes szembecsapni az embert a meglepő aktualitásával. És az is nagyon érdekes, hogy mi is nap mint nap találunk benne újabb és újabb dolgokat.”
A közös feladatról Vidnyánszky Attila néhány nappal ezelőtt azt mondta a társulatnak, hogy olyan ez, mintha egytonnás súlyt kellene felemelniük, ezért ne ijedjenek meg, ha nem megy könnyen. Ács Eszter ezt azzal egészítette ki, hogy „ez most egy olyan csapatmunka, ahol mindegy, hogy én jó leszek-e, mert nekünk, negyvenünknek kell egyszerre jónak lennünk, hogy a dolog meg tudjon születni. Persze főszereplőként is nagy kihívás, és egy nagy lépcsőfok mindkettőnknek. Sanyinak (Berettyán Sándor - a szerk.) és nekem is. Ez a legnagyobb feladat, amit eddig kaptam.”