Az örök és egyszerű értékekről szól Ivan Viripajev darabja, az Álomgyár, amelyet október másodikán mutattak be a Nemzeti Színházban. Házasság, család, szeretet – de a hollywoodi filmek stílusát, nyelvezetét használva. A darabban David, egy rangos folyóirat főszerkesztője három hónapja meghalt feleségével beszélget. Később megérkeznek a barátai, hogy a tragédia után vigasztalják. Elegánsak, szmokingban, estélyi ruhában tűnnek fel, a legújabb divat szerint öltözködve, whisky, kábítószer, beszélgetés az élet értelméről, "minden élőlényt tisztelj, mert lehet, hogy egy másik életben ő volt az anyád vagy a gyereked", mély elmélkedések, minden a körülményektől függ, minden azért történik, mert a körülmények éppen olyanok, lényegében ezek a haverok határozzák meg az életérzést, mit kell érezni és miért. Olyan emberek ők, akikkel szinte minden hollywoodi filmben találkozhatunk, akik szépek, jól vannak, mosolyognak, járatják a szájukat mindenféléről, buddhizmusról, pénzről, kábítószerről, italról, megfeledkezve azt emberi értékekről – a lényegről.
Aztán a történet változik: kiderül, hogy mégsem ez a valóság – ez csak a talmi csillogás. Megjelenik Elizabeth, egy egyszerű lány, aki a szeretetről beszél Davidnek. David ekkor azt mondja:
Furcsa, maga olyan egyszerű dolgokról beszél, és ezek most olyan nyilvánvalónak tűnnek. Persze, ha maga mindezt a barátaim társaságában mondaná el, mindenki csak kinevetné. És én is velük nevetnék."
Elizabeth így válaszol:
De én ezekről a dolgokról nem is beszélnék a maga barátai társaságában, mert mindaz, amiről beszélek, csak kettőnket érinti."
Az Álomgyár című darab főszereplői a lét értelmét, a szeretet lehetőségét kutatják egy olyan világban, ahol a reklámok, filmek, a csillogás és az abszurd elvárások, a hamis értékek, vagyis a mesterséges környezet már legyűrte a hétköznapi valóságot.
A rendező filmes eszközöket használ az előadásban. A színpad egyik sarkában folyamatosan egy kamera közvetíti a jeleneteket egészen különleges szemszögből – a háttérre kivetítve. A jelenetek közben olykor „beszűrődik" az utcáról a villódzó reklámok futó fénye, és a világító óriásplakát, amely egy amerikai származású buddhista lámát ábrázol.
"Moszkvában már egyszer megrendeztem a darabot, de úgy érzem, akkor nem tudtam a végére járni – amikor bemutattuk, még mindig csak próbáltam értelmezni a szöveget" – mondta a darab rendezője, Viktor Rizsakov az Origónak.
„Ha egy professzionális színházban dolgozik az ember, előre megvan a bemutató időpontja, a próbák időpontja, vagyis szoros keretek közé vagyunk szorítva. Nem biztos, hogy az embernek lesz ideje megérteni a darabot teljes egészében. Most adódott egy lehetőség, hogy Budapesten ismét megrendezzem az előadást. Ennek nagyon örülök, mert olyan nagyszerű magyar színészekkel folytathattam a munkát, akiket már ismerek, és úgy érzem, velük közelebb kerültünk a darab lényegéhez."
Viktor Rizsakov szerint a magyar színészek és az orosz színészek között lényeges különbség nincs, de van a magyarokban valamiféle titok, amit máshol nem tapasztalt.
„Számomra ez a mai napig megfejtendő dolog. Erről már a korábbi interjúnkban beszéltem, hogy a magyarokban, Magyarországban, a magyar kultúrában érzek valami különöset, valami megfejthetetlent, ami nálunk Oroszországban, és belőlem is hiányzik. Ez a titok vonz, érdekel, inspirál."
A rendező szerint a néző ugyanolyan fontos tényezője az előadásnak, mint maga az előadás.
Ugyanis a darab írója, Ivan Viripajev szövegei olyan gondolatokból állnak, amelyeket ez ember legbelül mond magának, mintha a belső világunkban zajló szövegek hangoznának el a színpadon.
„Olyan fontos, lényegi dolgokról beszél, mint például a szeretet, amely Viripajev darabjaiban sokszor jön elő, ismétlődik, ezerszer hangzik el a szó, szeretet. Azt gondolom, hogy aki ezt nézi, hallgatja, rájön, hogy róla szól, olyan, mintha az ő belső világa jelenne meg a színpadon."
A darab lényegében azt a kérdés teszi fel, hogy meg lehet-e találni az igazi értékeket a hiábavaló, vakító, hamis csillogás mögött. Rizsakov azt mondta, hogy erre egyértelmű választ nem lehet adni, de az biztos, hogy keresni, kutatni kell ezeket az értékeket, dolgozni azon, hogy megtalálják az emberek.
A darab visszatérő mondata, hogy „álmaink a mi munkánk, amit bármi áron jól kell beteljesítenünk". A darab egyik főszereplője Szűcs Nelli, aki egy női magazin főszerkesztőjét alakítja, azt mondta az Origónak: mindig kereste, hogy mi az ő álma, mi az ő munkája.
„Persze, az életben általában mindenki úgy fordítja le ezt a mondatot, hogy a munkája természetesen a hivatása, nekem a színészet.
De azt gondolom, hogy lényegében az egész életünk munka: megmaradni embernek ebben a rohanó világban, ebben a fogyasztói társadalomban.
A darabon keresztül ezt próbáljuk megmutatni – nem is feltétlenül a nézőnek, hanem saját magunknak is. Önmagunkat kell megváltani ahhoz, hogy másokat is megválthassunk az életben. A mai világunkat elárasztják az illúziók, a reklámok, a hollywoodi filmek, amelyeknek mindig jó a vége, és az ember azt hiheti, hogy úgy kell élnünk. A darab végén persze kiderül, hogy ez csak hazug csillogás, és a lényeget, az igazi fényt kell keresnünk egész életünkben."
Az ember egyedülálló lény – még ha van családja, gyerekei, szeretetet kap, akkor is – ezt vallja a színésznő.
„Már azelőtt is megfogalmaztam ezt magamnak, mielőtt ezzel a darabbal elkezdtünk volna foglalkozni. Ha az embernek bármi gondja van, önmagát kell kihúznia a depresszióból – még ha kap segítséget és szeretetet, ölelést a családjától, akkor is. Én a gyerekeimet is arra tanítom, hogy meg kell oldaniuk a problémáikat egyedül. Jó, ha a család, a barátok vagy a Jóisten segít, de az embernek egyedül kell megküzdenie a saját gondjaival. Ez hatalmas munka. Mit tesz az ember azért, hogy – akár egy fűszálba kapaszkodva – kihúzza magát a gödörből. És hogy mi ez a fűszál? Ezt mindenkinek önmagában kell keresnie."
A darab a szeretetről szól – mondta Rácz József, aki a könyvkiadót játssza a darabban.
„A magyar nyelvben ez speciális, mert a szeretet és a szerelem két külön szó és jelentés. Az orosz nyelvben erre egyetlen szó létezik. Nagyon nehéz volt a szövegben értelmezni, hogy mikor szól szerelemről és mikor a szeretetről."
A színész szerint a sok reklám, film, álom, fények, ami körülvesz minket, a legtöbb emberben azt a kérdés veti fel: hol vagyok én ebben a világban? Sokszor mondják maguknak az emberek: ezt megérdemlem, ez nekem jár. Mert ezt látják a hollywoodi filmekben, a mosolygós reklámokban.
Amikor a filmeket nézzük, olyan könnyűnek tűnik az élet, és annak megfejtése. Aztán amikor az ember magára marad, és a saját életének gondjait kell megoldani, akkor már nagyon nehéz. Ezeket boncolgatjuk a rendezővel a darabban."
Rácz József azt mondta, szeret Viktor Rizsakovval dolgozni, hatalmas mester, de nagyon nehéz megvalósítani a színpadon, amit kér a színészektől.
„Szeretem a színházát. Le a kalappal azelőtt a színész előtt, aki azonnal meg tudja csinálni, amit kér. Én még mindig keresem a megoldásokat, remélem, hogy a premierre összeáll bennem. Az általam megformált figura sok mindenen megy keresztül a darabban, de inkább az az érdekes, hogy mi volt előtte, és mi lesz utána. Nem úgy épül fel az előadás, hogy elkezdem a darab elején felépíteni a vonalat, aztán kifut valahová. Hanem azon kell gondolkodni, hogy mi volt az én figurám filmje azelőtt, és mi lesz azután. Egyébként a próbákon is erről beszélgettünk Rizsakovval – minden szereplőnek ki kellett találnia a saját történetét.
A színész azt mondta, a szereplők nem külön-külön mondják el a darab lényegét, hanem együtt, közösen próbálják megmutatni az élet valós értelmét, a legfontosabb értékeket.