Több mint 300 gépet állítanak ki, és mindet ki lehet próbálni az Arcadián

Flippermúzeum
Vágólapra másolva!
Idén lesz a harmadik Arcadia Kiállítás, ahol a flipperek és videójátékok megszállottjai egy teljes hétvégén szórakozhatnak az elmúlt évtizedek legjobb gépeivel. Idén különleges vendége is lesz a rendezvénynek. 
Vágólapra másolva!

A hétvégén tartják a harmadik Arcadia Kiállítást, ami jóval nagyobb lesz az eddigieknél. 300 válogatott játékautomata – a 80-as, 90- es évek kedvencei – és a tavalyihoz képest egy plusz teremmel kibővített kiállítótér várja a látogatókat november 2. és 4. között a Dürer Rendezvényházban, Budapesten. A flipperek, videojáték kabinetek mellett a múlt legendás számítógépes és asztali konzoljai is ott lesznek majd

a régió legnagyobb játéktermi seregszemléjén,

ahol az összes játékot ki lehet próbálni. Idén számos új tematikával készül a rendező Budapesti Flippermúzeum, ezek egyike a magyar innováció bemutatása a flippergyártásban. A hazai szakemberek tudására épülő, de az Egyesült Királyságban készülő Mafia elnevezésű flippergép az idei kiállításon debütál. Szintén itt mutatkozik be a Budapest névre keresztelt, a világon egyedülálló flippergép. A Budapest grafikáját a szervezők felkérésére készíti el a grafikus művész Sinboy. Nevéhez méltó a gép dizájnja is: a Lánchíd kőoroszlánja uralja a játékmezőt, de a flippergolyó útja elvezet majd például a Halászbástya és a Parlament között is.

A rendezvényt a Flippermúzeum szervezi Forrás: Flippermúzeum

Az Arcadián bemutatják majd a legújabb európai flippereket is, de persze – az előző két rendezvényhez hasonlóan idén is – komoly szerepet kapnak a hagyományok. Idén is ott lesz a valaha készült legnagyobb flipper, a billiárdgolyóval működő óriási Hercules, amellyel a látogatók hazánkban csak a kiállítás idején játszhatnak majd. Továbbá a tárlat része az első flipperkaros gép, a Humpty Dumpty, valamint a műfajában legnépszerűbbnek számító Addams Family is. Az osztrák, lengyel, szlovák kiállítók mellett

Európa legkülönbözőbb országaiból érkeznek

a látogatók az Arcadia nemzetközi kiállítására. Az Arcadiára látogatókat a 3 napos játékon túl érdekes programok, versenyek is várják: pénteken például a Midway játékgyártó által 1995-ben kiadott klasszikusában, az Ultimate Mortal Kombat 3-ban mérhetik össze jártasságukat.

Remélhetőleg a Flippermúzeum Dracula-gépe is ott lesz a kiállításon Forrás: Flippermúzeum

Az idei rendezvény vendége lesz Ian Livingstone fantasy író, az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb fantasy szerzője. A videójáték-fejlesztőként is ismert Livingstone november 3-án, szombaton tart előadást a kiállításon. Magyarországon munkásságát legtöbben a Kaland, játék, kockázat című sorozatból ismerik, amiről itt írtunk bővebben:

Két perc alatt bárki belejön az öldöklésbe

Felnőtt fejjel is jó mókának tűnik a Kaland Játék Kockázat.

Ezek a művek több mint 18 millió példányban keltek el a világon, de talán sokan nem tudták, hogy Ian Livingstone a Tomb Raider Lara Croft-jának szülőatyja is. Prezentációja fókuszában a játékban eltöltött hosszú évei állnak majd, egészen a '70-es évektől, amikor megalapította első cégét, a Games Workshopot. Szó esik majd az 1984-ben megjelent klasszikus Eureka videojátékról is, amelyet annak idején Budapesten programoztak. Livingstone előadására már elkeltek a dedikálójegyek, de a prezentációja tolmácsolás nélkül, állóhelyekről angol nyelven minden szombati látogató számára meghallgatható lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!