Perczel Zita, a színésznő, aki Magyarországon, Franciaországban is karriert csinált, minden szerelmét megcsalta, de hazájához hű maradt

Idén lett volna százéves az 1930-as évek honi filmvilágának egyik legnagyobb sztárja, a Meseautó című klasszikus női főszereplője. Perczel Zita a harmincas évek végén hagyta el Magyarországot, és francia színpadokon aratott komoly sikert. A második világháború idején Amerikába ment, ám hiába élt csaknem tizenegy évet Hollywood szomszédságában, ott nem játszott sem filmben, sem színpadon, viszont sok időt töltött pszichoanalízisben. Az ötvenes években tért vissza Párizsba, ahol megismételte korábbi sikereit, majd túl a hatvanadik életévén Magyarországon is film- és színházi főszerepeket kapott. Mindemellett a színésznő sosem titkolta: életének dallamát inkább a magánélet történései adták ki, a szakmai dolgok csak a kíséretet adták hozzá. Az alakját megidéző írásban ezért is kap erősebb hangsúlyt Perczel Zita privát világa.

Tengerparti csendélet

Közeledik Sanyi, ballag lefelé a Jellasics utcán. Otthona a dombtetőn, társasházi „másfélszoba”, panorámás erkély. Ketten lakják apró kutyájával, Menővel. Sanyi jobbjában szatyor himbálódzik, baljában Menő póráza, felettük kabócák ciripelnek a fenyőkön. Az utca alján várom őket, apartmanom kapujában.
Sanyi, azaz Csilics Sándor. Nem nyaraló, nyugdíj után lett sutivani lakos a horvátországi Brac szigetén. Színházi ember, előbb a kecskeméti Katona József Színházban, majd a budapesti József Attila Színházban volt közönségszervező. Ismert szerzőt, darabot; érzéke volt műsortervhez, próbákra járt.

Értett a színészek lelkéhez, rezdüléseket is képes volt kódolni.

A telt ház sosem rajta múlott.

Kecskeméten, A nagymama címszerepében Forrás: Színháztörténeti Múzeum Fotótár

Perczel Zitával 1994-ben találkozott, amikor a színésznő hazaröppent Rómából, hogy eljátssza Kecskeméten Csiky Gergely a Nagymama című darabjának címszerepét.

Sanyi ment érte a reptérre, aztán barátság lett a dologból.

Megesett, hogy Sanyi ott ücsörgött a színésznő római lakásának teraszán: kávéztak, beszélgettek.

Amikor meg Zita Pesten járt, előfordult, hogy a színésznő olykor Sanyi Régi posta utcai, aprócska garzonjában szállt meg. Együtt mentek színházba, moziba, kiállításokra. Programok után Zita szerette maga bemondani a taxisofőrnek az elegáns, belvárosi címet:

Régi posta utca hét-kilenc!

Amerikai konyha a nappali-hálóban, toalett a pici zuhanyzóból leválasztva.

Perczel Zita a kanapén aludt, a házigazda meg az összecsukható vendégágyon.

Meredek is, hosszú is a Jellasics utca, de csak a végére ér Sanyi. Hónom alatt nyitható napozószék. Pár lépés a kurta kavicsmóló, nyitom a széket, Sanyi szatyrából – szupermarketet hirdet rajta a felirat – előkerül a jelmez. Kiterítjük, eligazítjuk.
Sanyi bekopogtatott egyszer hajdani színházához Kecskeméten, s ajánlotta:

megvenné Perczel Zita jelmezét, amiben a nagymamát alakította. Mondták neki, vegye, vigye.

Csilics Sándorral Forrás: Sztankay Ádám

Fekete ruha, pelerin.
Pár közös fotó, aztán csak bámuljuk. Szövetből kibomlott szálakat táncoltat a tengeri szellő, háttérben hullámok egymásutánja. A színésznő önéletírásából ugrik be:

Tulajdonképpen egy halottba szerelemesnek lenni kitűnő dolog. Az ember soha nincs egyedül.

Katonatiszt apa, névtelen anya

Perczel Zita egy hajdani televíziós interjúban mondta egyszer:

Gyerekkor? Az enyém borzalmas volt.

Hozzátette: a gyereknek a legfontosabb dolgok kapcsán sincs választásuk, szüleiket is kéretlenül kapják. Memoárkötetében úgy fogalmaz:

1918. április 26-án születtem. Gyerekkorom nagy része mendemonda, amit szüleim meséltek rólam, nem is biztos, hogy úgy volt igaz, ahogy ők emlékeznek. Szüleimről minél kevesebbet szeretnék írni. A gyermek és a szülők viszonya a legnehezebb emberi viszony.

Ami tény: édesapja Perczel Attila honvéd főtiszt volt, az 1848-as hős, Perczel Mór leszármazottja. A kilencszázhúszas évek szokásai szerint az akkor még ezredesi rangú Perczel Atillának – később tábornok lett – egzisztenciálisan elsősorban a házasság jelenthette volna az előrelépést. Ám választottjának, Perczel Zita édesanyjának – nevét leánya sosem említi visszaemlékezéseiben – a házasságkötés idején már csupán kétholdnyi szandaszőlősi földje volt. A többit az anyai nagyapa korábban elitta. Ugyanakkor Perczel Zita életének legszebb korszaka, gyermekkora egyetlen „igazi emléke” az a pár év, amit kislányként Szandaszőlősön tölthetett. Szerette az eperfát az udvaron, a kert mályváit, a környező búzamezőket, a kiserdőt.
Az elemi iskolát már Budapesten kezdi, de tizennégy éves koráig legalább nyaranta visszajárhat Szandaszőlősre.

Akkor anyja úgy dönt: a maradék birtokot is eladja, hogy a lányát „rangjukhoz méltóan” adjusztálhassa, taníttathassa.

Perczel Zita jegyezte le évtizedekkel később:

Mama eladta Szandaszőlőst. Azóta is utálom a szép ruhákat, az önfeláldozást, az ajándékokat, a karácsonyt.

A Perczel család Budapesten, az Erzsébet híd és a Lánchíd között futó Zita királyné rakpart 16-os számú, tetszetős, de roppant keskeny házában lakott. A másfél szobás lakás nagyobbik, Dunára néző lakóhelyisége a szülőké. A kisebbik, sötétebb – lyukszerű ablaka lichoftnyi udvarra nyílt – jut Zitának.
Kicsiny fürdőszobájukban fafűtésű bojler melegíti a vizet. Ott szenvedett súlyos égési sérüléseket bejárónőjük, Faragóné, amikor a kályhára teríti száradni a kádtisztításra használt benzines rongyot. Faragóné idővel felépül, s anyja gyakran szalajtotta érte Zitát, aki látta, hogy a ház hátsó traktusában lakó asszony lakása még az övékénél is kisebb, ráadásul jóval többen lakják. Zita sokat töpreng ezen. A maguk otthona kapcsán Perczel Zita édesanyja úgy vélekedett:

Kis lakás, kevés költség.

Perczel Zita szerint édesanyja

„modernségben” szenvedett, és úgy vélte, otthonteremtés helyett jobb utazásra, vendéglőre költeni a pénzt – ha van éppen.

A színésznő akkori helyzetéről azt mondta:

Látszólag szép ruhában, a gazdag úri osztályhoz tartoztam, de nem fogadtak el engem, mert tudták, hogy szegény vagyok.

Bakfisként gyűlöli a születésnapjait, amikor anyja meghívja magukhoz Zita valóban gazdag iskolatársait. A család körülményei, viszonyai – már Perczel Attila házasságkötése is a vagyontalan dzsentri lánnyal – több kérdést is felvethetnek. Perczel Zita sem tudta rájuk a választ.

Szülei világában bizonyos dolgokról szót sem illett ejteni.

Teátrumi inspirációk

Egyik televíziós interjújában Perczel Zita elmondta, hogy mi indította a színház felé:

Anyámnak semmiféle színházi kultúrája, érzéke nem volt, csak a vágya, hogy én színészi karriert csináljak. Egy hozomány nélküli lánynak abból kinézhetett valami a kilencszázhúszas években.

Édesanyja Szandaszőlős ellenértékéből fizeti meg az olasz születésű, magyar színpadokon játszó D' Arrigo Kornél színművészt, aki hetekig gyakorolja Zitával Kiss József Tüzek című versét.
Zita választja a költeményt, mert sorai megidézik Szandaszőlőst, s utalnak akkori helyzetére. „Az én mezőmön nem érnek kalászok,/ Az én aratásom egy marék virág/ Az én gyönyöröm az álomlátások,/ Az én világom, egy álomvilág./”

Perczel Zita a Színiakadémia felvételijén a lámpaláz miatt már a cím után belesül a versbe. Majd áll némán, patakzik a könnye.

A felvételi bizottság egyik tagja, Góth Sándor – jelen van még Ódry Árpád, Nagy Adorján, Fáy Szeréna, Gaál Gyula, Hettyey Aranka –, aki egyszer csak azt mondja:

Kisasszony, maga nagyon szépen sír.

Perczel Zita 1932-ben induló akadémiai osztályában hallgatótársai között van Gobbi Hilda, Básti Lajos, Gellért Endre, Móricz Lili, Fónay Márta. Másodévtől velük jár a filmes osztályból átkerülő Szörényi Éva, akkor még báró Lersch Elvira.
Tudni kell: Perczel Zita édesanyja D'Arrigo Kornél felfogadása mellett protekciót is intézett lányának. Például a miniszterelnöknél, Gömbös Gyulánál, aki Zita édesapjának volt hallgatótársa a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián. A gátlásos, lámpalázas Zitát a protekció ténye is bénítja az akadémiai megmutatkozások során. A mindenkihez kedves Gobbi Hildán kívül nem kerül közel senkihez.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!