Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Vannak Kőbányának híres szülöttei, mint például Karády Katalin, Hofi Géza vagy Rost Andrea, de aki soha nem költözött el onnan, sőt művészetének tárgyává emelte Budapestnek ezt a részét, az csakis Deák Gyula.
Hogy a Bill becenév mikor és hogyan ragadt rá, az a múlt homályába vész.
Mostanra olyanná vált, mintha így anyakönyvezték volna, talán még a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéhez kapott oklevélen is így szerepel a neve. Mindenesetre azt az oklevelet, amely igazolja, hogy Kőbánya díszpolgára „Deák Bill Gyula” névre állították ki.
Hogy kivételes énekhangja van, az hamar egyértelművé vált. Először amatőr együttesekben énekelt, amik a rádióból „lekagylózott” külföldi slágereket játszottak hétvégenként a táncoló fiataloknak, ahogy ez már a hatvanas-hetvenes években szokás volt. Aztán az egyedi hangú énekest felfedezték maguknak különböző jazz zenekarok is, de ezek az együttműködések nem bizonyultak hosszú életűnek, mert Billt sokkal jobban vonzotta a rock és a blues. Fiatal korában fontosnak tartotta azt is, hogy képezze magát, de különböző énektanárokkal való kísérletezés után abbahagyta a dolgot, mert túl sokszor kellett meghallgatnia, hogy ilyen hanggal miért nem lesz inkább operaénekes. Deák Bill Gyula és az opera viszonyát tökéletesen összefoglalja a Kőbánya blues két sora: „Hívtak a brigáddal egyszer operába,/ Felvettem az öltönyt, ó, én szegény árva.” A klasszikus énektanulással az volt a másik probléma, hogy az a fegyelmezettséget, a szabálykövetést hangsúlyozta, míg Billnek a vérében van az improvizáció, a „beledíszítés”.
Akár a legnagyobb bluesénekeseknek.
Deák Bill Gyula mint rajongó gyakran ott volt például az Orszáczky Miklós-féle Syrius vagy Radics Béla különböző együtteseinek koncertjein, de nem volt kellő önbizalma, nem érezte úgy, hogy beférne ezekbe a zenekarokba. Magát csak annak a kőbányai srácnak látta, aki elkötelezett közönsége a bluesnak, de soha nem lesz művelője.
Földes László Hobo is sokáig inkább rajongója volt csak különböző zenekaroknak, mint tevékeny alkotó és fellépő. A kosárlabda kötötte le (196 cm magas), vegyésztechnikusként végzett és dolgozott. Az ELTE-n elkezdte a magyar-történelem szakot, de politikai okokból eljárás indult ellene. Több együttesnek is írt dalszövegeket: Kex, Olympia, Syrius, P. Mobil. Színészként felbukkan több, a hatvanas évek végén készült filmben is. Mindig is feltétlen híve volt a Rolling Stonesnak (főleg, hogy 1976-ban élőben is láthatta-hallhatta őket), az ő magyarországi megismertetésük szándéka indította először előadóestek összeállítására, amelyekből aztán a mai napig számosat készített a legkülönbözőbb szerzőknek szentelve.
Sokáig sem Billnek, sem Hobónak nem volt annyi önbizalma, hogy bluesegyüttest alapítson,
érezni némi sorsszerűséget abban, ahogy aztán különböző véletleneknek köszönhetően 1978-ban felpörögtek az események, és már 1980-ban a közvélemény nyomására a hanglemezgyár kiadta a Hobo Blues Band magyar nyelvű bluesdalokat tartalmazó nagylemezét.
1978. április 15-én egy baráti társaság üldögélt egy óbudai kocsmában, nem voltak profi zenészek, azt határozták el, hogy főleg a saját örömükre olyan együttesek számait fogják játszani, akik sokat merítettek az afroamerikaiak ősi alapokra épülő zenéjéből: Rolling Stones, The Doors, Jimi Hendrix, Cream. Hobo elkezdte máig is tartó misszióját, magyar szöveggel énekelt, mivel fontosnak tartotta, hogy a közönség azt is értse, miről szólnak ezek a dalok. Valaki ajánlotta, hogy van egy kőbányai figura, akinek olyan az énekhangja, mintha afroamerikai volna. Így lett vendég fellépő Bill a Hobo Blues Band koncertjein. Alapvető változást hozott, hogy Póka Egon bekerült az együttesbe, mert ő profi karrierben gondolkozott, ennek megfelelően át is szervezte a tagságot. Ő egyébként a Kőbányai Zenei Stúdió alapítója és vezetője, sokan tanultak nála.
1979-ben Deák Bill Gyula vendégből taggá lépett elő, és merész lépésként a feldolgozások mellett saját számokat kezdtek írni.
Ez átütő sikert hozott, kiderült, hogy az afroamerikaiak sorsuk miatt érzett keserűségét megéneklő műfaja tökéletesen alkalmas a Kádár-korszak magyar viszonyainak kifejezésére. A bluesban meg tudott jelenni az a fájdalom, hogy nemcsak rossz itt élni, de remény sincsen rá, hogy esetleg jobb lesz.
Emir Kusturica kiváló filmjében, a Macska-jaj-ban vannak olyan poénok, amiket csak az vesz észre, aki odafigyel (például a Titanic-paródia a csónak orrában). Az öreg gengszterfőnök nagy koncentrációval kóstol össze két poharat: az egyikben márkás whiskey van, a másikban hamisítvány. Elégedetten állapítja meg: a miénk jobb.
Nincs olyan zenei műfaj, aminek ne lennének művelői Magyarországon,
de tényleg: amit a világon zenében kitaláltak, az mindig inspirál valahol valakiket ebben a kis országban. Nem is akármilyen színvonalon. Hosszan lehetne sorolni a példákat, hogy a miénk jobb, mint az eredeti. A magyar egy zenének elkötelezett nép, amelyik nyitott mások kultúrájára, és amit onnan tanul, azt tovább gazdagítja a saját ötleteivel.
A Hobo Blues Band két énekessel dolgozott, és négy év alatt négy nagylemezt készített: Középeurópai Hobo Blues, Oly sokáig voltunk lenn, Még élünk, Vadászat. Mindegyik tele van merész ötletekkel és klasszikussá vált számokkal. Egy lemezt pedig betiltottak. Szomjas György úgy írta meg a Kopaszkutya című filmet, hogy sok valóságos elemet használt benne. A Hobo Blues Band tagjai játsszák a Kopaszkutya együttes tagjait. Nemcsak Bill, hanem valamennyien kőbányaiak, innen szeretnének betörni a zenei életbe. Menedzserüket a P. Mobilt 1969 óta fáradhatatlanul szervező és működtető Schuster Lóránt játssza.
A koncertjelenetekkel teli film a mozikba kerülhetett, de a zenei anyagát tartalmazó lemez csak a rendszerváltás után jelenhetett meg.
1980. augusztus 23-án a Hajógyári-szigeten került sor a Fekete Bárány Fesztiválra, ahol a „problémás” együttesek léptek fel: Beatrice, P. Mobil, Hobo Blues Band. Huszonötezren voltak jelen az egyszeri és megismételhetetlen rendezvényen.
Bizonyos körökben már népszerű volt Deák Bill Gyula, de 1983-ban sokakat meglepett az István, a király ősbemutatóján, hogy egyszer csak előkerült egy torzonborz, leírhatatlan figura, akiből őserő áradt, és döbbenetes hatású sámánszertartást produkált. A mozifilmnek és a lemeznek köszönhetően egy ország számára ő lett Torda, a táltos. A későbbi produkciókban mindig meg kellett küzdeni a Tordát játszóknak Deák Bill Gyula elemi erejű előadásának emlékével. Ő a sikerének köszönhetően pedig további rockoperákban is szerepet kapott (Itt élned, halnod kell, Jézus Krisztus Szupersztár). Koncertjein rendszeresen előadja Torda két dalát az István, a király-ból, amit a közönség nagy örömmel fogad.
1983-ban jelent meg Deák Bill Gyula első szólólemeze (Rossz vér), ezt még a Hobo Blues Band stábjával készítette el. 1985-től már nem lépett fel Hobóékkal, csak kivételes alkalmakkor. A Mindhalálig blues (1986) című album főleg a Kormorán együttes közreműködésével jött létre.
Bill 1987 óta a Deák Bill Blues Band időnként változó tagságával koncertezik és készít albumokat.
A nyolcvanas évekből annyi szerzemény kötődik Deák Bill Gyula hangjához, hogy ez a rendszeresen műsoron tartott klasszikusokkal együtt (például a Zöld csillag Radics Bélától vagy a Johnny B. Goode Chuck Berry-től) bőven kiteszik egy koncert műsorát. Nem sürgeti tehát semmi, de időnként előáll egy-egy új anyaggal is Bill kapitány: Bűnön, börtönön, bánaton túl (1993), Bort, bluest, békességet (1999), Bill kapitány blues cirkusza (2001), Hatvan csapás (2008), A Király meséi (2009).
Deák Bill Gyula 2012-ben szívinfarktuson esett át, de hosszabb lábadozás után felépült, és továbbra is fáradhatatlanul koncertezik.
November 9-én este a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli hetvenedik születésnapját
az egész életművéből válogató színpadi produkcióval. Sor került már hasonlóra 2009 novemberében, akkor is telt ház volt az Arénában, és annyian szeretik Deák Bill Gyula egyedülálló személyiségét, hogy vélhetően most sem lesz ez másképp.
Az énekesek hangjáról szokás szót ejteni, nem a lábáról vagy annak hiányáról. Egy születésnapi cikkben talán illetlenség lenne, de mivel nagyon tanulságos a történet és maga Deák Bill Gyula is nyíltan beszél a részletekről, hátha mégsem tapintatlanság annak a megemlítése, hogyan kellett Billnek önmagát legyőznie és felülemelkednie az őt ért csapáson. Gyerekkorában nagyon szeretett focizni, arról álmodozott, hogy focista lesz. Éppen meccs közben sérült meg, és
egy nem túl jelentős műtét során orvosi műhiba történt, és azonnal dönteni kellett az amputálásról.
A műtét után felébredő tizenegy éves Deák Gyula először a zokogó családját pillantotta meg a kórházi ágya mellett, aztán azt látta, hogy hiányzik a bal lába, és elájult. A műhibát elkövető orvosnak olyan lelkiismeret-furdalása volt, hogy felajánlotta: örökbe fogadja a gyereket, és halála után mindenét ő örökli majd. A család nem fogadta ezt el, bár szűkös anyagi körülmények között éltek. Hosszú lelki küzdelem során tudott Deák Gyula túllépni a tragédián és új célokat kitűzni maga elé. Nemrégiben bevallotta, hogy még olyan is megtörtént, hogy bevett egy doboz altatót, és csak a gyomormosás mentette meg az életét. A diktatúrában nem csinálhatott senki semmit csak úgy önszántából, még színpadra sem léphetett, csak megfelelő jogosítvánnyal. Sok anekdota szól róla, hogyan kellett az Országos Rendező Iroda bizottsága előtt a legkiválóbb rockzenészeknek is vendéglátós slágerekből vizsgáznia, mert engedély csak egyféle volt, akár lakodalmakban, akár stadionokban akart valaki fellépni. A bizottság a legnagyobb otrombaságot minden bizonnyal Deák Bill Gyulával szemben követte el, mert azt mondták neki, hogy ő így nem színpadképes.
Deák Bill Gyula hangjával nem színpadképes valaki?
Szerencsére a végtagok számára vonatkozó írott szabályozás nem volt. Hatalmas utat kellett bejárnia a mankójára támaszkodó Deák Gyulának, amire Deák Bill Gyula lett belőle. Soha nem próbálkozott diszkrét művégtaggal, az nem az ő műfaja. Egy egész országon hajtott végre jó értelemben vett érzékenyítő tréninget (amikor ezt még fel sem találták), hogy testi mivoltát mindig is nyíltan vállalva elfogadtatta magát a közönséggel.
