Bessenyei Ferenc: akit Isten is színésznek teremtett

Talán túl könnyen használunk ilyen szavakat, hogy színészkirály, színészóriás, de Bessenyei Ferencet az Isten is színésznek teremtette. Szálfatermet, orgánuma nagyharang, de visszafogottan is tudta használni kivételes, mély hangját. Énektudása kifogástalan, kórustagként kezdte a pályát. Tiszta hitű, tragikus hősök hosszú sorát játszotta el, viszont veleszületett vitalitásánál fogva könnyedén tudott humoros is lenni. Ösztönös színésznek tartották sokan, pedig intellektuális figurákat is bőven játszott, és állandóan kereste a színház értelmét. Hiába volt sikeres, örökké elégedetlen volt, ha nem érezte úgy, hogy hozzátesz valamit a nemzeti kultúrához a munkájával.

Készült vele egy interjú már az új Nemzeti Színház egyik páholyában, tehát 2002 után. Feltehetően akkortájt, amikor ünnepséget rendeztek ott annak tiszteletére, hogy a Nemzet Színészei közül ketten, Komlós Juci és Bessenyei Ferenc ugyanazon a napon ünnepelték a 85. születésnapjukat.

Bessenyei Ferenc az érzelmi szélsőségek embere volt, nagyon tudott lelkesedni és nagyon tudott felháborodni is.

Élete utolsó éveiben visszavonult a színpadtól, azt mondta ez már nem neki való, ami a színházakban történik. Érdekes ellentmondás, hogy amíg sokat dolgozott, addig nem volt rá ideje, de amikor elvileg kiábrándult, akkor kezdett gyakran színházi előadásokat nézni. Ha megtetszett neki egy-egy fiatalabb színész, megnézte több előadásban is. Bessenyei egyik kedvence, Vida Péter meséli egy interjúban, mekkora feltűnést keltett a szolnoki színház nézőterén a miatta érkező élő legenda megjelenése. Ebben a bizonyos interjúban maga Bessenyei mondja, hogy nem kellene vele beszélgetni, ő túl sötéten látja a dolgokat. Aggasztóan pontosan fogalmaz a televíziós műsorokkal kapcsolatban is: „És ott van a tévéképernyő, ahová az emberi méltóság meggyalázására annyi mindent kitalál az emberi elme, hogy ilyet az életben nem láttál.” Beszél arról is, hogy az életet a maga teljességében kell bemutatnia a színháznak, segítenie kell élni.

Benkő Péter, Kubik Anna, Bessenyei Ferenc a Különös házasság című tévésorozatban Forrás: mtva.hu

Bessenyei Ferenc éles elméjű, érzékeny ember volt, megnyilatkozásai azonban nem állnak össze rendszerré, hiszen nem tudós volt, hanem színész. Nyilatkozataiban mégis sok a mellbevágó mondat: például rámutat, hogy kialakult a tévéműsoroknak az a típusa, ami a szereplők megalázására épül. Szerencsére azóta az M3 és M5 jól betölti azt a funkciót, hogy értékeket mutasson fel (Bessenyei is ezt követelte egész életében szenvedélyesen minden színházi és filmes produkción), aki ezt a két csatornát nézi, annak jó ismerőse lehet a másfél évtizede halott Bessenyei Ferenc.

Nem csak a centenárium miatt van, hogy februárban is sűrűn lesz képernyőn: A fekete város, A falu jegyzője, A koppányi aga testamentuma, Légy jó mindhalálig, A rablólovag, A nagymama, Keserű igazság.

Az utóbbi film érdekessége, hogy a forgatókönyvet még el tudta fogadtatni Várkonyi Zoltán rendező a derék mérnök (Gábor Miklós) és a hatalommániás igazgató (Bessenyei ritkán játszott negatív figurát, de ebben is kiváló volt) összecsapásáról, 1956 nyarán leforgatták a filmet. A forradalom ősze után azonban már nem egy káder jellemhibájáról szólt a film, hanem az egész rendszer hazug voltáról, ezért pontosan harminc évig dobozban maradt. 1986-ban egy programszerkesztő finom utalásként októberben tűzte műsorra a filmet a tévében, pedig akkoriban még ellenforradalomnak nevezték 1956 októberének eseményeit.

Bessenyei Ferenc A fekete város című tévésorozat főszereplőjeként Forrás: mtva.hu

Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen született, továbbtanulásra nem is gondolhatott, szükség volt a munkájára a szegény családban. 1940-ben aztán mégis a vágyait követve jelentkezett kórustagnak a szegedi színházba. A jó adottságú fiú egyre nagyobb szerepeket is kapott, majd már színészként Miskolcra szerződött. Itteni főszerepei (Peer Gynt, Metternich Rostand A sasfiók-jában) miatt a Nemzeti Színházból felfigyeltek rá.

Egyszerre kapta meg postán a szerződésajánlatot és a katonai behívóját.

Pár napig kérdéses volt, hogy melyik papír az „erősebb”, de a Nemzetié volt az, bár csak két jelentéktelen szerepet játszott el ekkor itt. Budapest ostroma után a Nemzeti Színház új igazgatójának, Major Tamásnak volt egy negyven névből álló listája, akiket megörökölt, de nem akart dolgozni velük. Ennyi embert egyszerre eltávolítani túl nagy botrány lett volna, de szerepet sem kaptak. A zsenikre oly gyakran féltékeny kommunista színházvezető, Major Tamás mindig is nagy mestere volt a mellébeszélésnek, de előbb-utóbb minden érintett, így Bessenyei Ferenc is felfogta, hogy új helyet kell keresnie. Visszament Miskolcra, majd Szegeden, illetve Pécsen játszott.

Forrás: Picasa

Bessenyei soha nem tanulta iskolában a színészetet, viszont harcedzett, kész színésszé tette, hogy pályája első tíz évében több mint kétszáz szerepet játszott el. Ez úgy lehetséges, hogy sok kis szerepet kapott, illetve a vidéki városokban igen rövid próbaidőszakkal, sűrűn tartottak bemutatókat a vállalkozóként működő színigazgatók 1949-ig, az összes színház államosításáig. Ezt követően is elhúzódott még a színház valódi művészetté fejlődésének folyamata, amikor már egyre több idő jutott egy-egy előadás színrevitelére. Bessenyei Ferencet ez a fajta rapid színházcsinálás sem akadályozta meg abban,

hogy kiemelkedő alakításokat nyújtson mint Bánk bán Miskolcon vagy mint Tartuffe Szegeden.

1947-ben fedezték fel maguknak a magyar színházak John Steinbeck regényének színpadi változatát, amit azóta is rendszeresen játszanak. Az Egerek és emberek-ben Bessenyei nagy sikert aratott a nagyerejű, de szerény értelmi képességű, naiv gyerekként viselkedő Lennie szerepében előbb Miskolcon, aztán Pécsen is. Furcsa, hogy ezt a szerepet későbbi pályája során, Budapesten sohasem játszotta el.

Bessenyei Ferenc 82 éves koráig rendszeresen lovagolt Forrás: bessenyei.hu

Major Tamás mindig is kiszámíthatatlan volt. Ajánlatára nem mondott nemet 1950-ben Bessenyei Ferenc annak ellenére sem, hogy Major egyszer már gyakorlatilag kirúgta a Nemzetiből. Azt meg már vidéken is megszokhatta, hogy a klasszikus szerepeknek az az ára, hogy borzalmas kommunista propagandadarabokban is játszani kell. Az egyik ilyen rettenetben megkapta Svángya, a bolsevik matróz szerepét, aki természetesen őszinte, bátor és még jó humora is van. Legendás alakítás lett belőle.

Hiába a pocsék darab és a sematikus figura, Bessenyei Ferenc színészi ereje mégis érvényesülni tudott.

Nem sokkal ezután már Bánk bánt játszotta, nem először és nem is utoljára életében. Voltak szerepek, amik végigkísérték az életét, és ő élt is a lehetőséggel, hogy fanatikus módon tovább tökéletesítse a figurát. Bessenyei Ferenc örökké elégedetlen volt és elképesztően türelmetlen. Pontosabban azt mesélik róla, akik személyesen ismerték, hogy diplomáciai érzéke nem volt: sokáig tűrt, alkalmazkodott, aztán hirtelen kitört. Gyors döntésekkel szerződött egyik színházból a másikba. Sokadik párja mellett állapodott meg, vele is sokáig távkapcsolatban éltek. Ideális lakóhelyeiről egyszer csak úgy érezte, hogy ott már nem érzi jól magát. Végül Lajosmizse melletti tanyáján talált otthonra szeretett lovaival és vizsláival.

Bessenyei Ferenc életműve zavarba ejtő méretű, pedig sokszor mellőzve érezte magát és a nyolcvanas évektől kezdve fokozatosan kivonult a szakmából. 1950 és 2000 között mintegy száznegyven színházi bemutatója volt, ötvenöt filmben és éppen ugyanennyi tévéjátékban játszott, közel húsz tévésorozatban volt kisebb-nagyobb (többnyire nagyobb) szerepe. Ehhez jönnek még a rádiós munkák, a versmondás és a magyar nóta is.

A magánember Bessenyei Ferencnek nem volt szokása a nótázás, de férfias alkatával, kirobbanó energiáival olyan hitelesen tudott cigányzenére mulatni, hogy nótaműsorokban is fellépett és lemezeket is kiadott.

Elkezdett tanítani a Színművészeti Főiskolán is, de három hónap után világossá vált számára, hogy nem tud azonosulni az ott működő rendszerrel, úgyhogy az egyik óra végén tanítványai nagy meglepetésére elbúcsúzott tőlük. Rendezni sohasem akart: tudta magáról, hogy ő színész és nem rendező. Sőt színészként is úgy érezte, hogy feltétlenül szüksége van egy megfelelő rendezővel való együttműködésre. Akkor érezte biztonságban magát, ha egy hullámhosszon voltak az előadás rendezőjével.

Bessenyei egy eleven érzelmi lavina volt, csak úgy áradt kifelé a világba. Például képtelen volt bárkit is nem tegezni, viszont nem is várta el senkitől, hogy őt ne tegezze. Sokan féltek tőle, „problémás színész” hírében állt, de érdekes módon, ha jól megírt darabról volt szó és a rendező tudta, hogy mit akar, akkor Bessenyei fegyelmezett volt. Akármennyi szöveget könnyen megtanult, ha helyén érezte magát a készülő produkcióban, de rejtélyes módon memóriagondjai támadtak, ha művészi problémái voltak. Így is tiszteletet parancsoló életműve még gazdagabb lehetett volna, ha több olyan rendezővel találkozik, akiben meg tud bízni. Ez talán csak a szerencsén múlott.

Szó sincs arról, hogy az erős Bessenyei mellé olyan agresszív rendezők kellettek volna, akik megfékezik. Gellért Endre és Ádám Ottó, akikkel egy-egy színészi virágkorát élte, visszafogottan viselkedő, egyáltalán nem erőszakosan alkotó rendezők voltak.

Sarkadi Imre írásából Fábri Zoltán 1961-ben forgatta a Dúvad című szuggesztív filmet. Bessenyei Ferenc játszotta a „címszerepet”, a fékezhetetlen Ulveczki Sándort, aki szerelmi bánatában vizespohárból issza a pálinkát és imádott lova hátán megy be a falusi táncmulatságra. Az eredeti forgatókönyv szerint Ulveczki bizonyos események hatására megváltozik, elvégre szorgalmas téeszparasztok között vagyunk, optimista befejezést vár el a Párt. Aztán végül Fábri Zoltán igazabbnak érezte a tragikus befejezést: szerelme lelövi a tomboló dúvadat. Bessenyei Ferencnek jól állt a szerep és kiválóan játszotta el, de rajta ragadt ez a „dúvadság”, azonosították vele, sokat emlegették vele kapcsolatban. Pedig Bessenyei Ferenc jó humorú, érzékeny ember volt, nem volt dúvad.

Egy nótaműsort a fiatal Forgács Gábor konferált (ne valami vidéki kultúrházat képzeljünk el, hanem az egykori Budai Parkszínpadot 2200 férőhellyel), és illendően bemutatkozott azoknak a fellépőknek, akikkel még nem találkozott. Jó napot kívánok, Forgács Gábor vagyok! Szervusz, Bessenyei Ferenc! Mire a fékezhetetlen mókamester Forgács Gábor reflexből rátett egy poént, mint aki nem értette jól az ismeretlen nevet: Elnézést, milyen Ferenc?

Bessenyei Ferenc hosszan nevetett, a rá jellemző mindent elsöprő hahotával.

Nemhogy megsértődött volna a szemtelenségen, hanem ahányszor összefutottak Forgács Gáborral, mindig felemlegette az esetet. Akin csak tudott, segített. Dévai Camilla színészi pályája ígéretesen indult, de koholt vádak alapján elítélték, börtönbe került és kiszabadulása után sem játszhatott. Amikor Udvaros Béla rendező feleségül vette, megtorlásképpen őt sem engedték dolgozni évekig. Csecsemőkorú kislányukkal, Udvaros Dorottyával nagyon rossz körülmények között éltek. Bessenyei Ferenc időről időre megjelent náluk egy-egy élelmiszercsomaggal, és ezt úgy tudta átnyújtani, hogy az ne legyen megalázó. Bessenyei egy szerencsejátékfüggő, anyagilag nehéz helyzetbe került kollégáján úgy segített, hogy diszkréten félrehívta annak kártyapartnerét, átadott neki egy nagyobb összeget, és megkérte rá, hogy ezt hadd nyerje el tőle az a színész, aki közvetlenül Bessenyeitől nem fogadta volna el a segítséget.

Bessenyei Ferenc mint Bánk bán Forrás: Picasa

Nemhogy dúvad lett volna Bessenyei Ferenc, hanem felelősen gondolkodó, elmélyült munkát végző szakember. 1968-ban tanulmányt írt a Színház című szakmai folyóiratba arról, hogy ő már négyszer eljátszotta Bánk bánt, már négyszer próbálta idegrendszerével mondatról mondatra követni Katona József művét, de dramaturgiai hibákba ütközött. Ezeket részletesen felsorolja, és felveti, hogy a legnagyobb tisztelet mellett egy kortárs írónak át kellene dolgozni a klasszikust, ő erre a feladatra Illyés Gyulát javasolta.

Bessenyei kifejti, hogy a 19. századi magyar drámákat nem kell elfelejteni, de nem lehet nem tudomásul venni, hogy íróik sokszor tapasztalatlanok voltak és a magyar színházi kultúra sem volt még olyan erős, hogy kellő színvonalú drámairodalmat termeljen ki magából.

Felhívja a figyelmet például Vörösmarty Mihály elfelejtett darabjaira is, amelyek szintén színpadra segíthetőek lennének némi kortárs írói átdolgozással. Abban azért sejthető némi cinizmus, hogy 1970-ben megint Bessenyeire osztották Bánk bánt a Nemzetiben, kínlódhatott ötödszörre is. (A negyedik alkalom 1966 nyarán volt a Gyulai Várszínházban.) Viszont a Thália Színház igazgatója, Kazimir Károly később megfogadta a tanácsot, és Illyés Gyulával készíttetett egy új változatot a Bánk bán-ból, 1977-ben vendégként Bessenyei Ferenc játszotta a címszerepet, ahogy 1978 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, szintén Illyés szövegével. Azóta a Bánk bán-t már sokan és sokszor átigazították a jobb játszhatóság érdekében, de ezt a „szentségtörést” Bessenyei vettette fel először. Hét bemutatóban játszotta Bánk bánt, a Nemzeti Színház szoborparkjában is ebben a szerepében örökítették meg.

Bessenyei Ferenc szobra a Nemzeti Színház szoborparkjában Forrás: bessenyei.hu

Bessenyei Ferencet más szerepei is végigkísérték az életén. Németh László írt darabot Galileiről, akit megtört a hatalom és visszavonta tudományos tanait. Ezt Bessenyei 1956-ban (október 20-án volt a bemutató) játszotta először a Nemzetiben: 37 évesen az öregembert. Az is ellene szól annak, hogy őt ösztönszínésznek tartsuk, hogy kortalan volt a színpadon, szakmailag megoldotta fiatalon az öreget és idősebben a fiatalt. 1977-ben tévéjáték készült Németh László művéből, 1987-ben pedig a Várszínházban mutatták be.

Bessenyei Ferenc három évtizeden keresztül foglalkozott vele, érlelte magában a figurát.

Sőt, összesen négyszer játszotta Galileit. Major Tamás akkoriban Brecht magyarországi apostolának szerepét játszotta éppen, és neki is van darabja Galileiről. A nagy sikerű, jól kidolgozott 1956-os alakítás után 1962-ben Major az elé a feladat elé állította Bessenyeit, hogy egy teljesen más darabban játssza el ugyanazt a személyiséget, ez nem kevés kínlódással járt.

Bessenyei Ferenc mint Galilei Forrás: Bessenyei Ferenc (A Nemzet Színészei)

Hasonlóan nagy lelki erőfeszítés volt egy történelmi konfliktus mindkét főszereplőjét eljátszani. Illyés Gyula Fáklyaláng című darabját 1952-ben mutatták be a Nemzetiben, 1849-ben, a világosi fegyverletétel előtt játszódik, Bessenyei szuggesztíven játszotta a végsőkig harcolni akaró Kossuthot. 1966-ban, már a Madách Színházban került színre Németh László Az áruló című darabja, aminek Görgey Artúr a címszereplője. Számára nem kérdés, hogy igaza volt-e Világossal kapcsolatban, egy reménytelen helyzetben katonaként szakszerűen járt el. Görgeynek azzal kell szembenéznie a darabban, hogy

a történelmi kudarcoknál mindig kell egy bűnbak és ő már soha nem szabadulhat ettől a szereptől.

Akkori párja, Béres Ilona mesélte egy interjúban, hogyan gyakorolta otthon a pompás fizikumú Bessenyei, hogy Görgeyként egy szikár figurát teremtsen, aki racionálisan gondolkodik, és hogyan próbálta elfelejteni Kossuth Lajosnak az annak idején mélyen átélt másfajta igazságát.

Béres Ilona és Bessenyei Ferenc mint Görgey és felesége Az áruló-ban Forrás: Bessenyei Ferenc (A Nemzet Színészei)

Othello is háromszor volt életében Bessenyei: kétszer a Nemzetiben (1954, 1962) és egyszer a Madáchban (1973). Valamilyen furcsa oknál fogva Othellót idősebb színészekre szokták kiosztani, Bessenyei viszont fiatal és őszintén szerelmes mór vezér volt 1954-ben. Olyan tiszta ember, aki feltétel nélkül hisz a becsületben, és amikor ez a hite megrendül, akkor már élni sem akar tovább.

A közönségre nagy hatással volt a Bessenyei által megteremtett idealizált hős, akinek az elbukása igazi megrendülést váltott ki.

A Madách Színház 1973-as előadása a 29 éves Huszti Péter bravúrja volt, egy különleges kölyök-Jágót teremtett meg, aki cinkosává teszi a közönséget, van benne valami szimpátiát ébresztő. Bessenyei Ferenc újra próbálta hozni Othello erkölcsi nagyságát, kissé bántotta, hogy itt már észlelhető volt az a folyamat, ami ellen később sokszor szót emelt: a színházi deheroizálás. Később így is fogalmazott: két évtized alatt annyit romlott a közerkölcs, hogy a nézőket meg tudta nyerni magának Jágó.

Bessenyei Ferenc és Huszti Péter a Madách Színház előadásában Forrás: Bessenyei Ferenc (A Nemzet Színészei)

Bessenyei Ferenc a nagyszerű emberpéldányok, a stabil erkölcsű hősök specialistája volt, nagy fájdalommal élte meg, hogy erre a képességére egy idő után megszűnt az igény. De volt ezen kívül sok másféle arca is, már 1952-ben,

időrendben Bánk bán és Kossuth között Csehov Ványa bácsi-jában emlékezetes Asztrov doktor volt: egy illúzióit elvesztő, megtört ember.

Érzékeny művészt is többször játszott: Rembrandtot vagy James Tyrone-t, a színészt (Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába). És hát lássuk be, hogy a magyar történelemben a vezetők sorsa többnyire az volt, hogy kényszerhelyzetekben vívódjanak, mi a kisebbik rossz. Vezérek sorát játszotta el Bessenyei Ferenc színpadon és filmen: Bánk bán, Dózsa György, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Kossuth Lajos, Széchenyi István, de ezek mind vívódó hősök voltak.

Besssenyei Ferenc mint Dózsa György, a fején izzó vaskoronával az 1970-es Ítélet című filmben Forrás: Pinterest

1956-ban, mikor kitört a forradalom, Bessenyei Ferencben felmerült, hogy most meg kell fizetnie az eljátszott szovjet hősökért és téeszelnökökért, kicsit meg is ijedt, amikor tüntetők mentek érte a Nemzeti Színházba. De ezek a tüntetők Kossuth Lajost, Dózsa Györgyöt, a forradalmi vezéreket látták benne, és a Bem-szobornál kialakult spontán népgyűlésre vitték, ahol elszavalta a Szózat-ot. A Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának elnöksége három tagból állt: Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Varga Mátyás díszlettervező. Bessenyei úszta meg legkönnyebben ezt a forradalom leverése után: nem távolították el a Nemzetiből, csak máshol (film, rádió) nem dolgozhatott egy darabig.

Az 1956-ot követő években Darvas Józseffel írattak két olyan darabot is, amely arról szólt, hogy a helyzet konszolidálódott a forradalom után, az országban minden rendben van, haladunk a szocializmus útján. (A hivatalos beszédek mindig erről szóltak, hogy a „szocializmus útján”, de hogy odaérünk-e valamikor, az nem volt téma.) Bessenyei Ferenc büntetése az volt, hogy ebben a két darabban szerepet osztottak rá. Egész életében lelkiismeret-furdalása volt miatta, hogy nem adta vissza ezeket a szerepeket, de nyilvánvaló volt, hogy az egy kamikaze akció lenne. 1957 tavaszától felbukkant Aczél György, aki addig a párton belüli hatalmi harcoknak többnyire vesztese volt (évekig volt börtönben, akárcsak Kádár János), de most eljött az ő ideje, és a kultúra teljhatalmú ura lett.

Aczél nagyon szeretett az ő alattvalói körében tartózkodni és barátkozni a magyar művészek legjavával. Bessenyei mindig tartotta vele a három lépés távolságot,

amikor Aczél György megkérdezte tőle, hogy mikor jön fel hozzá kártyázni egyszer, akkor kitérő választ adott, hogy ő nem szokott, mert azt csak kollégiumban és börtönben szoktak. Aczél rögtön kész volt a válasszal: „Csak egy szavadba kerül, Ferikém!” Nyilván nem a kollégiumra gondolt.

Kattintás után olvasson arról, hogy mit mondott Bessenyei Ferenc egy orosz katonának Leningrádban...