Kislány a zongoránál/Fehérebb az orgonánál/Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát/ Kislány kit úgy szerettem/Akit soha nem feledtem/ Rabja voltam, mint egy kisdiák....
– énekelte Koós János átéléssel, miközben az ország férfilakossága visszagondolhatott saját életének nosztalgiává halványult egykori szerelmeire. A hölgyek sokasága pedig ott látta magát a zongora mögött, amint könnyed kezekkel bűvöli a klaviatúrát – és az őket hallgató férfiakat.
Nem vagyok teljesen őrült, nincs szerencséd/Nem megyek fejjel a falnak, bár szeretnéd./Nem eszem ebédre téglát, csak spenótot,/Nem vagyok teljesen őrült, csak csalódott.
– énekelte Koós János kacagtató megszállottsággal. Miközben a legvidámabb barakk minden gondolkodó polgárának eszébe jutott: lehet, hogy a dal nem csupán egy szerelmi csalódásra adott válaszreakció. És talán volt is másodlagos jelentése a „virágnyelvű” alkotások korában.
Kislányom én sírok/Gyötör egy nagy titok/S ha erre gondolok/Félek, hogy választ nem kapok
– énekelte Koós János eredetileg Esze Dórával – aki talán a dal hatására lett később írónő –, de ahogy a mellékelt videó bevezetőjében Koós János maga is elmondja, idővel újabb kislányt kellett találnia, hogy a könnycsatornák átöblítésére is tökéletes darab a repertoárján maradhasson. Mindenki örömére.
Kapitány, Kapitány, ahány dokk annyi lány?/Kár a szó, értem én, mit kíván!/ Kapitány, Kapitány, van ilyen csacsi lány.
– énekelte, játszotta el Koós János a férfi-nő viszonyrendszer misztériumát egyetlen dalban, amelynek a végén kiderül: a férfivilágot szimbolizáló kapitánynál nincs nagyobb csacsi. Koós János előadásban mindenképen örök érvényű énekszám.