Latabár Kálmán, a legendás komikus különös élete

Budapest, 1960. január 28. Latabár Kálmán Kossuth-díjas (1950) színművész, érdemes (1950) és kiváló (1953) művész. MTI Fotó: Patkó Klári

A színházi dinasztiából származó Latabár Kálmánt briliáns tánctudása miatt olykor úgy emlegették, mint a magyar Fred Astaire-t, de komikusi képességei kapcsán a magyar Chaplin címkéjét is megkapta. Képességei szerint valóban az említettekhez mérhető, ugyanakkor egyedi karakterű alkotó volt. Színészi palettája pedig jóval szélesebb annál, mint azt a rajta rendre fogást kereső kritikusai állították. Miközben az is igaz, hogy Latabár Kálmán a közönség iránti szeretetéből fakadóan leginkább azt adta a közönségnek, amit az a leginkább elvárt tőle: a nyughatatlanságában is szeretni való Latyit. Mindemellett Latabár Kálmán megszenvedte az igaztalan kritikákat, ahogy az sem tett jót az egészségének, amikor a különböző rendszerek kultúrdöntnökei azon igyekeztek, hogy megfélemlítsék, ellehetetlenítsék.

Prológus: Egy Kádár-kori levél

Latabár Kálmán 1962 őszén, nem sokkal hatvanegyedik születésnapja előtt levelet írt a Népszabadság levelezési rovatának. Mondandóját felmenői említésével kezdi:

Dédapám, Latabár Endre a magyar színészet úttörője volt. Erről bővebben kortársa, Déryné naplójában olvashatnak, aki többek között ezt írta igazgatójáról: »Mit csináltunk volna mi akkor, ha nem lett volna egy Latabárunk...« Ennyit a dédapámról. Nagyapám, Latabár Kálmán, a Nemzeti Színház tagja és a Színiakadémia titkára, apám, Latabár Árpád, az első Latyi (ezt a becenevet ő is a magyar közönségtől kapta), a Király Színház és az ország egyik első számú kedvence volt. Ennyit a származásomról, van, akinek napjainkban ennyi is elég volna, hogy az újságok megkülönböztetett szeretettel bánjanak vele.

Budapest, 1960. január 28. Latabár Kálmán Kossuth-díjas (1950) színművész, érdemes (1950) és kiváló (1953) művész Forrás: MTI/Patkó Klári

A levél további részeiben szót ejt pályakezdő éveiről,

amikor olyan művészek ragaszkodtak hozzá, még „csupán” koreográfusként, mint Rátkai Márton vagy Halmay Tibor, a húszas évek legnagyobb színpadi sztárjai.
Latabár Kálmán arról is beszámol, hogy néhány itthoni koreográfia és színpadi megmutatkozás után öccsével, Árpáddal világ körüli turnéra indult, egyedi produkciójukkal mindenütt sikert aratva. Lejegyzi, hogy

harmincéves korában vezető színész volt Max Reinhardt berlini színházában, a Grosses Schauspielhausban,

majd a bécsi Theater an der Wienben lett első számú komikus. Latabár Kálmán levelében hangsúlyozza:

mindezek után mégis hazatért, mert magyar színész akart lenni.

Megemlíti a világháború előtt és a „felszabadulás” után készült filmjeinek honi és nemzetközi sikerét. Arról is beszámol, hogy a közönség apraja-nagyja folyamatosan érezteteti vele a szeretetét – a Fővárosi Operettszínház és más színházak nézőterein, levelekben, utcai találkozásokon, bárhol.
Latabár Kálmán ezt követően idézi a Népszabadság meg nem nevezett kritikusának róla írt sorait:

Tehetséges táncoskomikusunkat a közönség elhidegülése figyelmezteti arra, hogy zsákutcába tévedt.

Idéz másik cikkből is, amely arról szól, hogy valamely darabban

Latabár Kálmán viszi a pálmát ízléstelenségben.

A levél további részeiben egyszerre értetlenkedik, védekezik – de egy félmondatnyit sem alázkodik meg. Csak őszinte:

Én a Kossuth-díjat, Kiváló Művészi címet azért kaptam, mert az vagyok, aki. Miért akarják, hogy más legyek? Én cukorbajjal, beteg szívvel, meglehetősen megfogyatkozott egészségei állapotban tehetségemet becsülettel viszem a színpadra.

Írása vége felé azt is kifejti:

tudja, hogy halála után megkapja majd a tollforgatóktól is azt a szeretetet, amelyet a közönség soha nem vont meg tőle.

Az utolsó bekezdésében úgy fogalmaz:

Ebből a szeretetből, amely halálom után előreláthatóan felém fog áradni a sajtó részről, kérek most egy kevés előleget. Már csak azért is, hogy ez a halál minél később következzék be.

Latabár Kálmán levelét 19056-os számmal iktatták.

A maga korában nem került közönség elé.

Mujkó fia és a dobra vert damasztabrosz

Latabár Kálmán 1902. november 24-én született Kecskeméten.
Édesapja, Latabár Árpád és édesanyja, Deutsch Ilona akkoriban Kövessy Albert utazó színtársulatának tagjai. Kálmán egy évvel fiatalabb öccse, Ifjabb Latabár Árpád már Sátoraljaújhelyen jön világra 1903. november 22-én.
A vándorló teátrum 1905-ben Pécsett mutatja be a Gül Baba című Huszka-operettet. A Latabár fiúk apja játssza benne a halálra ítélt cigányzenészt, Mujkót, az akkor hároméves Kálmán pedig a kisfiát.
A Pécsi Napló 1905. december 23-i számában kiemelik, hogy Mujkónak a darab végén közkívánatra újra el kellett énekelnie a „Daru madár fenn az égen hazafelé szálldogál” kezdetű betétdalt, amit a rongyos ruhás, mezítlábas kisfia is vele énekelt. A Pécsi Napló cikke szerint:

Mindenki könnyezett, Latabár is, a kisfia is, a közönség is.

Latabár Kálmán első színpadi megmutatkozása során drámai erejével tűnik ki.

Vonatkozó képességeit erősíti a vándor élettel járó gyakori éhkopp.
A Latabár testvérek mindamellett már kisfiúként is gyakran éreznek kedvet, hogy a saját maguk által összefércelt jelmezekben, összeeszkábált díszletek között lepjék meg a társulat tagjait a maguk által kigondolt jelenetekkel, melyek a hétköznapi szűkölködés ellenére inkább kacagtatóak.
A vándorélet 1910-ben ér véget, amikor Beöthy László leszerződteti id. Latabár Árpádot a fővárosi Király Színházhoz. A fiúk édesapjáról írja a korabeli pesti sajtó:

Kellemes hangú, daliás megjelenésű, jó mozgású, eredeti humorú színész jelentkezett.

Akit eleinte elég rosszul fizetnek.

A Latabár család a Népszínház utca 16-ban bérel lakást egy háromemeletes, régi épületben. A Latabár fiúk bevételkiegészítésként adnak túl az étkészleten, damasztterítőkön, néhány bútoron. Amikor már nincs mit elpasszolni, akkor a kisebbik fiú „dobozbizniszbe” kezd:

lombfűrésszel előállított termékeit a Teleki téri piacon árusítja.

Ám édesapjuk népszerűségével együtt emelkedik a honoráriuma is, gyermekei pedig mind több időt tölthetnek vele a színházban.

Főképpen az operettek próbái nyűgözik le őket: a gesztusok, hangsúlyok, poénok, tánclépések precíz kimunkálása, amelyek majd a könnyed spontaneitás látszatát keltik az összeálló előadásban.

(A Nemzeti Színház társulatában ekkoriban még sokan lenézik a próba munkafázisát. A színjátszásban kizárólag az egyéniség erejét tarják meghatározónak. Sz. Á.)

A kommün alatt maturál

Latabár Kálmán alapfokú tanulmányai szülei vándoréveire esnek, hol itt járt iskolába, hol ott. Budapesten előbb a piaristákhoz íratják be, majd 1913-tól a Horánszky utcai Főreáltanoda harmadikos diákja lesz. Abban az évben magyar nyelvből, történelemből, testgyakorlásból jeles. Vallástanból, német nyelvből, matematikából, könyvvitelből jó. A földrajz és statisztika tárgyában elégséges. Írásbeli dolgozatainak külalakja tűrhető. Szorgalma változó. Magaviselete szabályszerű.

Az 1916-os tanévtől öccsével együtt három éven át a Magyar Királyi Operaházban statisztál, ahol az édesanyjukat már korábban szólamvezető kardalosnak tette meg a karnagy, Egisto Tango.

A két Latabár fiúra nemcsak a híres hazai és vendégként fellépő külhoni operaénekesek és balettművészek hatnak inspirálóan – tovább erősítve kötődésüket a színi pályához –, hanem a balettkar csinos táncoslányai is.

Különösen az öccsénél csintalanabb Kálmánra.

Latabár Kálmán 1919-ben, a proletárdiktatúra idején érettségizik. A Király Színházat közben átmenetileg államosítják, Beöthy Lászlót menesztik, de a János vitéz-t színen tartják: az előadásban a korszak egyik legnagyobb táncos komikusa, Rátkai Márton alakítja a francia királyt, a Latabár fiúk édesapja a falu csőszét, Bartolót, a maturáns Kálmán pedig második kamarás a francia udvarban játszódó jelentben.

Amikor 1920 kora nyarán Latabár Kálmán beiratkozik Rákosi Szidi színiskolájába, már ismét Beöthy vezeti a Király Színházat,

amelyben az egy tanéves tanodai képzése alatt Latabár Kálmán is eljátszik még néhány kisebb szerepet.

Fővárosi Operettszínház, 1932. Latabár Kálmán és Szokolay Olly Forrás: Wikimedia Commons

Briliánsan táncol, ötletesen rögtönöz, Pesten nem kap állást

Rákosi Szidi iskoláját Kálmán édesapja választja fiának, mégpedig a Színművészeti Akadémia helyett.

Ugyanis az operett nagyjai rendre az ország legrégebben működő magán-színésziskolájából kerülnek ki, nem pedig az Akadémiáról.

Rákosi Szidinél az erélyes Dietrichné Pap Júlia oktatja a színészmesterséget, aki az intenzív, hat hónapos képzés után 1921 márciusában első nyilvános vizsgájukra bocsátja növendékeit.
A bemutatkozás kapcsán írja a Színházi Élet:

Nagyon szép sikere volt Pilis Piroskának, Bosnyák Jolánnak, Laurisin Lajosnak, a fiatal Latabárnak, aki szenzációsan táncol, továbbá Philippi Irénnek, Lantos Jánosnak.

Az évfolyam következő vizsgáját egy hónappal később tartják, a Revü Színházban mutatják be a Pajkos Diákok című darabot. Latabár Kálmán nincs benne.

A vizsga idején a nála hat évvel idősebb, a Rátkai Mártontól éppen válófélben lévő Lábas Jucival haknizik a Színházi Élet „amerikai délutánján”.

Incze Sándor főszerkesztő Amerikából hazahozott slágereit igyekeznek népszerűsíteni.
Néhány héttel később, az osztály utolsó vizsgáján Latabár Kálmán a Király Színházban alakítja gróf Carneót A cigánybáró-ban. A produkció után Beöthy László Latabár Kálmán évfolyamtársát, Halmay Tibort szerződteti az éppen Amerikában turnézó Rátkai Márton helyére.

Latabár Kálmánnak azt javasolja: menjen kicsit vidékre, szélesítse a palettáját.

(A tanácsról több forrás is említést tesz, ám valós okai nincsenek dokumentálva. Lehetett mögötte pedagógiai megfontolás – akár a Király Színháznál dolgozó Latabár apukával is átbeszélve –, de lehet pusztán ízlésbeli magyarázata is. De az is megtörténhetett: apuka nem akart magának konkurenciát a fia személyében.)
A csalódott frissdiplomás a vizsgájukról megjelent recenzióban talál némi vigaszt, melyet a Pesti Hírlap publikál:

A férfiak közül csak Latabár Kálmán nevét regisztráljuk, aki valamennyi növendék között a legszámottevőbb, elsőrendű komikusnak ígérkezik. Briliáns táncai, ötletes rögtönzései folyton derültséget váltottak ki a közönségből.

A megdicsért, de pesti álláshoz nem jutó Latabár Kálmán pár hónapig kallódik.

Neve végül 1921 késő nyarán bukkan fel az Egri Városi Színház plakátjain. Végzett színészként ott áll először színpadra, folyó év szeptember 2-án, Farkas Imre „A kis kadet" című operettjében.

Öt egri hét

Latabár Kálmán a teátrum nyári évadában kap szerződést – mely már tavasszal megkezdődött, s átnyúlik az őszbe – Czakó Pál direktortól.
Czakó akkor már kinézte magának a csőd miatt lelakatolt budapesti Várszínházat, oda készül a legjobb egri színészeivel, amint letudta a szerződésben vállalt nyári évadot.

Várszínházi terepszemléjén ajánlhatta Czakó figyelmébe az ifjú Latabár Kálmánt a Várszínház felügyelői tisztjét ellátó – otthona is az épületben van –Latabár Árpád Kálmán, vagyis a Latabár fiúk nagyapja.

A Latabár Kálmán esetében mindössze öt őszi hetet jelentő egri nyári évadba tucatnyi táncos-komikusi szerep belefér: a Csárdáskirálynő-től a Bob herceg-en át Lehár Ferenc Kék mazur-jáig. Ám akad prózai feladata is: Herczeg Ferenc A dolovai nábob leánya című darabjában alakítja Biliczky Marót hadapródot. Latabár Kálmán egyik napról a másikra egri közönségkedvenc lesz.
De novemberben – mutatott teljesítménye alapján – már várja a fővárosi Várszínház. Latabár Kálmán egri búcsúfellépését 1921. október 8-án tartják meg, ő Poire impresszárió a Sybil-ben.

Előtte a délutáni produkcióban is színre lép: a János vitéz francia királya. Tizenkilenc éves.

Tarka-estek, Kabaré-estek, végrehajtók a Várszínházban

Lehár, Luxemburg grófja: Bazil Bazilovics. Szirmai-Bakonyi-Gábor, Mágnás Miska: címszerep. Herczeg Ferenc, A Gyurkovics lányok: Gida. Jacobi, Leányvásár: Fritz. Lehár, A drótostót: Günther, bádogos. Huszka Jenő, Gül Baba: Zülfikár, főeunuch. Csiky Gergely, A nagymama: Tódorka Szilárd.
Hosszan lehetne még sorolni Latabár Kálmán feladatait a mindössze három évadnyi várszínházi működéséből. Amelyek mellett – az ugyancsak a Várszínházhoz kerülő Árpád öccsével együtt – fellép a színház Tarka-estjein és Kabaré-estjein: saját kuplékkal, táncszámokkal.

Czakó Pál Várszínháza azonban nem kerül a recenzensek fókuszába. A teátrumra a hatóságok figyelnek fel.

1924. egyik áprilisi estjén Latabár Kálmán és Latabár Árpád együtt szerepel A kék postakocsi című zenés játékában. A darab ötvenkettedik előadása. Ötvennégy évig nem is kerül majd más produkció a Várszínház színpadára.
Az előadást másnapján bizonyos Remete tanácsjegyző megbízásából érkeznek hatósági emberek a színházba. Az intézmény felhalmozódott tartozásai miatt le akarják foglalni az előző napi bevételt. Bár a követelés jogos – kevés a néző, kicsi a bevétel, sok az adósság –, a társulat úgy dönt: nem adják át a pénzt.
Este a Sybil kerülne műsorra, Latabár Kálmán játszaná Poire-t. Telt ház jön össze.

Azonban kezdés előtt a szolgáltató lekapcsolja a villanyt.

Jolán néni, a színház felügyelőjének felesége – a Latabár fivérek nagyanyja – ad kölcsön gyertyát a pénztárosnőnek, hogy vissza tudja fizetni a jegyek árát a közönségnek.

Nincs még vége,a folytatáshoz lapozzon!