Orgonék jómódú házában megjelenik egy mélyen vallásos férfi, Tartuffe, akinek egyre nagyobb lesz a befolyása. Már az egész család átlát a férfi ármánykodásán, kivéve Orgont, aki még a lánya kezét is Tartuffe-nek szánja. Tartuffe viszont Orgon feleségét, Elmirát csábítja, és már azon is mesterkedik, hogy kiforgassa Orgont a vagyonából. A család kieszel egy tervet, hogy lebuktassa a csalót.
A darabot Moliére 1664-ben írta, és még ugyanebben az évben, május 12-én be is mutatták Versailles-ban. Azonnal cenzúrázták – az udvar befolyásos tagjai rávették XIV. Lajost, hogy tiltsa be az előadást. A legtöbbjük ugyanis mélyen vallásosnak mutatták magukat, a valóságban viszont álszentek voltak. A hozzájuk hasonló képmutatókat pellengérezte ki Moliére a művében. A Tartuffe-t 1669-ben mutathatták be újra. A betiltás óriási reklám volt, a februári bemutatóra özönlöttek a nézők. Azóta rengeteg színház dolgozta fel a világon a művet – mind más olvasatban, attól függően, hogy akkor, abban a társadalomban mit akart üzenni a rendező.
A darab legfontosabb aktualitása maga a téma, hogy mit tekintünk farizeusságnak, álszentségnek"
– mondta David Doiasvili, a darab rendezője az Origónak.
„Nagyon nehéz ma megállapítani, hogy kit tekinthetünk igazán álszentnek. Lehet, hogy én magam vagyok a legnagyobb álszent a világon. Mi alapján ítélünk meg valakit, hogy képmutató-e, vagy sem? Ez most nagyon aktuális, összetett kérdés. Erről szól az előadás, ez a gondolat foglalkoztat."
Tbilisziben korábban már megrendezte a Tartuffe-t David Doiasvili. Azt mondta: komoly különbség van a két előadás között.
„Grúzia nagyon vallásos ország. Az emberek nagy többsége templomba járó, hívő ember. Ott inkább az egyházhoz és a valláshoz kapcsolódó képmutatás, ami aktuálissá tette a darabot. A premier után be is tiltották az előadást egy időre. Ez azt jelentette, hogy nem hagyta hidegen a nézőket, megszólította, foglalkoztatta őket. Amikor Moliére megírta ezt a darabot, akkor is betiltották, és sok idő telt el, mire újra színpadra állították. Magyarországon - úgy gondoltam - más úton, másfajta koncepcióval közelítek. Lényegesebbnek tartom azt a kérdést, hogy saját magunkban mi az álszentség, bennünk fogalmazom meg a képmutatás mechanizmusát."
David Doiasvili nem először dolgozik a Nemzeti Színházban. Korábban a Cyranót és a Szentivánéji álmot is megrendezte. Az Origónak azt mondta: a magyar színészek magasan képzettek. Ahogyan fogalmazott: nagyon jó iskolájuk van.
„Ez inspirál engem. Ez az egyik legfontosabb ok, amiért ide jövök a Nemzetibe. Így együtt dolgozhatok ezekkel a kiváló színészekkel"
– mondta David Doiasvili.
„Nem véletlen, hogy mindig előveszik ezt a darabot a rendezők" – mondta Trill Zsolt, aki Tartuffe szerepét játssza.
„Mindig van egy reneszánsza, akkor sorra játsszák a színházakban évekig. Aztán sokáig nem viszik a rendezők színre, majd újra előveszik. Lényegében a Tartuffe rólunk szól. Folyamatosan itt van körülöttünk. Az álszentség, a képmutatás, a farizeusság" – mondta a színész.
Doiasvili rendezésében pedig mindenki érintett a képmutatásban, de ezt saját maguk nem veszik észre.
„Ahogyan a történet megy előre, sorra derülnek ki a szereplőkről, hogy mennyire álszentek. Doiasvili úgy rendezte meg a darabot, hogy már ő maga akarja, hogy járjanak a végére a szereplők, és derüljön ki a képmutatásuk. Aztán néha úgy alakul, hogy ha valaki őszintén elmond valamit, sokkal nagyobb bajba került, mint aki végigéli álszenten az életét. Ez olykor a való életben is így van."
Mindenütt szerepeket játszunk – hangsúlyozta a színész. Mindig, mindenki álarcot ölt.
„Vannak szerencsésebbek, akik tudják kezelni a saját képmutatásukat, és néha megpróbálnak őszintébben viselkedni, és vannak, akik nem tudják. És a környezete sem figyelmezteti. De éppen ezért van a színház, hogy tükröt tartsunk a nézők elé."
„Elmira látja, hogy mi történik körülötte, és kihívást érez ebben a helyzetben. Azt gondolja, hogy még vissza tudja fordítani az eseményeket. De csapdába esik" – mondta az Origónak Ács Eszter, aki Orgon feleségének, Elmirának a szerepét játssza.
„A csapda pedig az, hogy beleszeret Tartuffe-be – lényegében akaratán kívül. Egészen egyszerűen az események sodorják. Összetett, izgalmas feladat."
Ács Eszter szerint a nagy műveknél mindig azt gondoljuk, hogy akár ma is írhatták volna, ugyanolyan aktuális. Ennél a darabnál is ez történt – pontosan ugyanosan érvényes a mondanivalója, mint az 1600-as években.
„Doiasvili érzékeny rendező. Legtöbbször magából indul ki. A darab rendezése közben azt feltételezte, hogy minden emberben van jó és rossz is. Nem egyívű előadás a miénk. Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy kinek van igaza. Különböző helyzetek alakulnak ki a színpadon, és valaki nyer, valaki veszít. Az előadás alatt soha nem mondhatjuk ki, hogy Tartuffe az egyetlen álszent, ugyanis minden szereplő képmutató. Megérkezik Tartuffe a családba, és felborít mindent – végül a szereplők lelepleződnek."
A színésznő nem először dolgozik David Doiasvilivel. A Cyranóban már szerepelt Ács Eszter.
„Nekem az egyik legmeghatározóbb rendező, akivel eddig dolgoztam. Rengeteget tanultam tőle. Óriási szeretettel és nagy rajongással van a színész felé. Olyan bizalmat kap az ember tőle, hogy azt érzi, minden meg tud csinálni. Ez pedig felszabadító. Akármilyen elvetemültnek tűnik is az ötlet, amit a rendező kér, a színész azt érzi, hogy hát, persze, hogy meg tudom csinálni. Azt gondolom, Doiasvili nagy művész" – mondta Ács Eszter.