Nem megkérdőjelezhető, hogy Magyarországról is elérhető a zenei világsiker

Vágólapra másolva!
10. éve ad koncertet a Budapest Arénában Havasi Balázs zongorista. Ráadásul ezeken szinte kivétel nélkül mindig telt ház van. Így persze nem is csoda, hogy a hétvégén az 500 ezredik jegyvásárlóval foghatott kezet. De nem csak itthon, külföldön is töltött már meg arénákat, korábban a berlini Mercedes Arenát, most nemrég pedig a Wembley-t, tavasztól pedig az Egyesült Államokban koncertezik.
Vágólapra másolva!

Hétvégén lezajlottak a 10 éves jubileumi koncertjei, háromszor is színpadra állt a Budapest Arénában. Nem fáradt?

Egyáltalán nem, nagyon boldog vagyok. Vannak az életben olyan pillanatok, amikor az ember megáll egy pillanatra, visszatekint életének egy korábbi szakaszára, és szerencsés esetben elégedettséget érez. Én így éltem meg ezt a hétvégét. Tíz évvel ezelőtt a Havasi Symphonic produkció mindössze egy kreatív gondolat volt, egy álom, aminek sokak szerint nem sok realitása volt. Azóta

Forrás: HAVASI Entertainment

De ahogy tegnap az Arénában is elmondtam, nem magunkat ünnepeltük hétvégén, hanem a magyar közönséget. Nincs még egy olyan hely a világon, ahol a koncertjegy-eladási listákat évek óta nem egy dj, egy pop- vagy egy rockzenekar vezeti, hanem egy olyan zenei produkció, amelyben jól megférnek egymás mellett a magyar népzene, a világzene, a klasszikus zene vagy a filmzenék világának jellegzetes stílusjegyei. Ez nagy örömmel és büszkeséggel tölt el. 36 ezer ember ünnepelt velünk hétvégén, a koncert előtti utolsó napokban egyáltalán nem lehetett már jegyet kapni a három koncert egyikére sem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, és hálás vagyok a közönségnek ezért a
szeretetért.

Egy ilyen Best Of koncert után hogyan tovább, mi következik most?

Ennyi pozitív energiával feltöltődve még nagyobb elszántsággal és lelkesedéssel haladunk tovább a számunkra kijelölt úton.

Jövőre új zenei albumot tervezek, ezért rengeteg újdonság várható majd az Arénában, és hétvégén elárultam a közönségnek azt is, hogy jövőre ki lesz az Aréna-koncert sztárvendége.

2020 decemberében az angol Blue együttest fogom vendégül látni Budapesten, akikkel egy nagyon különleges közös produkcióval készülünk.

Forrás: HAVASI Entertainment

Nemrég a Wembley Arénában volt koncertje. Mit jelentett ez Önnek?

Felemelő volt és megható. Minden zenésztársam és kollégám nevében mondhatom, hogy arra az estére örökre emlékezni fogunk. Emellett a Wembley név a nemzetközi zenei szakmában a siker szimbóluma is. A világ egyik leghíresebb koncerthelyszíne, minden nemzetközi zenész álma.

Sokan gondolják, hogy a londoni koncert az elmúlt 10 évünk sikeres megkoronázása volt. Én azonban máshogy látom. Számomra ez a koncert a következő 10 év nyitóeseménye volt,

egy olyan időszak kezdete, amelyben a korábban elért sikerekre támaszkodva az eddigieknél is ambiciózusabb célokat tűzhetünk ki magunk elé. Ezután a koncert után már senki nem kérdőjelezheti meg, hogy Magyarországról is elérhető a zenei világsiker. És ehhez még csak el sem kellett költöznöm egy másik országba, ahogy régen tanácsolták nekem.

Egy interjújában korábban azt mondta, a közönség mellett a szakma is figyelemmel kísérte a londoni előadást.

Így igaz. Talán a jövő szempontjából ezt tartom a legfontosabbnak. A koncertre – anélkül, hogy előzetesen erről tudtunk volna – a nemzetközi zenei szakma legbefolyásosabb döntéshozói is eljöttek, hiszen gyorsan híre ment, hogy megtöltöttük a Wembley-t. Míg az elmúlt 10 év arról szólt, hogy létrehozzunk egy magyar zenei produkciót, ami versenyképes lehet az egész világon, a következő 10 évünket annak fogjuk szentelni, hogy felépítsünk egy magyar céget, amely a világ szórakoztatóiparának legjelentősebb szereplői közé emelkedhet fel. A Wembley-koncert sikerének köszönhetően azonnal megkezdhettük a tárgyalásokat a legnagyobb nemzetközi befektetőkkel, ennek pedig döntő jelentősége lehet abban, hogy valóra váltsuk ezt az álmunkat is.

Forrás: HAVASI Entertainment

Művészként miért fontos önnek, hogy sikeres céget vezessen?

Ez egy óriási lehetőség, ami már a személyes ambícióimon is túlmutat. Terveink szerint öt éven belül képesek leszünk évente félmillió nemzetközi koncertjegy értékesítésére, miközben minden egyes munkatársunk – a zenészek, a kreatív szakemberek és a koncert látvány - és hangzásvilágáért felelős technikai csapat is – magyar. Londonba már napokkal korábban útnak indultak a technikai szolgáltatónk, a Visual Europe Production eszközei, így a Wembley Arénában magyar cég szolgáltatta a fény- és hangtechnikát, magyar kollégák építették fel a színpadot.

Sikeres nemzetközi cégként a jövőben több száz magyar embernek biztosíthatunk hosszú távon megélhetést, a honi zenészeknek pedig bemutatkozási lehetőséget.

A művészeti sikerek mellett ez számomra igen fontos ambíció.

Néhány napja készült interjú az Origón a Kossuth-díjas Dubrovay Lászlóval, aki évekig élt, tanult és dolgozott Németországban a 70-es években. Ő azt mondta, azért nem disszidált, mert a legjobb zenészekkel akart együtt dolgozni, márpedig ők itt Magyarországon élnek, éltek.

Teljes mértékben egyetértek vele. Erre a gondolatra alapoztuk az egész elmúlt 10 évünket, és a számításunk bejött. Kreativitásban bárkivel képesek vagyunk felvenni a versenyt, ezzel kapcsolatban nincs bennem semmilyen kétely. Soha nem is volt. Ami változás a régi időkhöz képest, hogy ma már akár egy nemzetközi cég is tökéletesen irányítható Budapestről. Ez örömmel tölt el, mert bár szeretek utazni, és néha hónapokat töltök külföldön, de a legjobban itthon érzem magam.

Hogyan telik egy napja egy-egy jelentősebb fellépés előtt?

Nagyon fontos az állandóság. A koncertek előtt a testet és a szellemet is be kell melegíteni. Ezért délelőtt edzek, délután pedig meglátogatom a helyszínt.

Aztán csatlakoznak hozzám a zenésztársaim, és a próba végére általában már nagyon fel vagyunk dobva, és alig várjuk, hogy a közönség megérkezzen.

Mi a helyzet az akusztikával? Ezeket a nagy sportcsarnokokat nem kifejezetten koncertezésre tervezték.

Jó gazdaként igyekszem mindenen rajta tartani a szemem. Számomra elsődleges, hogy minden egyes jegyvásárló elégedetten menjen haza. Ezért a nagyobb koncertek előtt gyakran körbejárom az egész sportcsarnokot az élő hangzásért felelős rendszermérnökünkkel. Leülünk különböző szektorokban, és hallgatjuk a zenét. Ha úgy érezzük, ilyenkor még lehetőség van a korrekcióra.

Forrás: HAVASI Entertainment

Hogyan telik az év hátralévő része, készül már az ünnepekre?

Idén még hátravan egy fontos esemény az életemben, hiszen először utazom Japánba, már nagyon várom. December 21-én Tokió egyik legfontosabb klasszikus koncerttermében, az Orchard Hallban állok majd színpadra. 23-án érek haza, a karácsony természetesen szigorúan a családé.

Aztán december végén az Egyesült Államokba utazunk a feleségemmel és a gyerekekkel, ahol jövő áprilisig több koncert is vár rám.

Komponálni is fogok, a telefonomon már rajta vannak azok a dallamok, amiket év közben feljátszom, feldúdolok vagy felfütyülök magamnak, ezekből január-februárban szokott tényleges vázlat készülni, év
végén pedig ezeket hallhatja majd az Aréna közönsége. Olyan ez, mint egy örök körforgás, de szebb állandóságot nem is kívánhatnék magamnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!