Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Olasz húsvét, latin húsvét, német húsvét: az egyetemes nézőpont tehát együtt, de a magyar szín mostanáig hiányzik. De meglesz az is, már fejemben a terv, miként lesz majd a nagycsütörtöki rituális lábmosásból, Jézus alázatos bűnátvállalásának és a tanítványok megtisztulásának, az egymás iránti szolidaritás példaadásának szimbolikájából vers, abból pedig közérthető programzene, amelyre koreográfia épülhet, és 12 tételben bemutathat tizenkét sorsot. Mi mindannyian mindig az az egy tucat ember vagyunk, ebben az értelemben végképp tucatemberek, akiket összekapcsol, hogy a Megváltó zavarba ejtő konoksággal áll készen vétkeinket lemosni rólunk, és példájának elénk állításával új ember önteremtését várja el tőlünk.
Magyar sors, magyar vers, magyar zene, magyar tánc lehet ez az ötlet finom elemekkel, utalásokkal, stilizálással érzékeltetve a keletkezés jellegét, helyét – mégis általános érvénnyel. Mert bár a Kárpát-medencében töltött 12 évszázadunk egy-egy tanúját gondolnám Jézus utolsó vacsorájához leültetni (nemcsak koronás főket, de pl. épp magyar királyok erősen tartották az ún. „mandátum”, a rituális nagycsütörtöki lábmosás szokását szolgáikon), mégis maga a világ ül majd ott körben, nemcsak egy önazonos nemzet.
No mindegy, ezt csak úgy leírom Kegyednek, aki két év múlva ott lesz, biztos hallja-látja majd, „Dies Mandati”, lesz a címe, szerintem 2021 nagyhetére készülhetünk el vele. Valójában – az alapító okirati kötelmen túl – nagyszerű érzés ám, hogy művek létrejötténél bábáskodhatunk! És ez nem basáskodás, hisz a kereteken túl már minden szabadsága megvan költőnek, komponistának, koreográfusnak.
Mel Gibson Passió-filmje marad a repertoáron akkor is, ha nehezen érjük még el azt a közönséget, amely így szeretne virrasztani. (Mondjuk, az is fontos, hogy a Keresztény Évadban, jövő áprilisban már sikerül az Erkel Színház Bernáth Büféjéből rendes, karfás ülésekkel szerelt vetítőterembe osztanunk, és úgy, ahogy kell, nagycsütörtöki virrasztási időpontban lejátszani...)
Akármilyen stilizált passiót is nézünk-hallgatunk, Bach Evangelistája koloratúrázza-e el a megkorbácsoltatást, csíksomlyói néphangon szólal-e meg, vagy Gibson könyörtelen kamerája égeti a retinánkba a kínokat, muszáj felismerni, hogy a megváltás minden csodája ködös bűvészmutatvány volna csak a halálok halála nélkül, amelyet Jézusnak nemcsak a próféciák miatt, de azért is éppen így kellett elszenvednie, hogy a Krisztust láthassa benne mindenki. Mert a Nagy Falon David Copperfield is átmegy, kenyeret szaporítani, vízen járni is illuzionisták sora tudhat (sőt, Jézus kronológiailag is adós a Szabadság-szobor eltüntetésével...), de a római vagy egyiptomias (itt különböző források vannak) korbácsolás, a megalázás keresztútja, a felfeszítés, a csontok megtörése és végül a dárdával átdöfés nem is egy, inkább öt valóságos kínhalál. Aki már remegett nevetséges dolgok előtt, mint amilyen egy fogfúrás, vastagbéltükrözés vagy körömágyi sebészkedés, felszorozhatná egymillióval, ha tudná, milyen szenvedés előtt állt Jézus, hogy vért izzadt az Olajfák hegyén, s hogy annak a bizonyos pohárnak a fenékig ürítését eltolta volna magától a benne lakozó ember...
Mégsem tette, mégsem tehette – épp a benne lakozó istenfiúság miatt. És erről szól a mi kultúránknak legmegrázóbb időszaka, ünnepe, ennek iszonyatában és bűvöletében születik a feltámadás boldogságának Missa Gloriája (micsoda év ez a Puccini Itáliája-szezon, hogy néhány hét különbséggel elmuzsikálhatjuk a két kezdeti jó barát, Puccini és Mascagni nagyon hasonló apparátusra álmodott Messa di Gloriáját is!), de még előtte a Parasztbecsület, a Máté-passió, a Gibson-film, de a Parsifal is, amely nemcsak nekem, Fáy Miklósnak is hiányzik idén – hogy aztán 2020 nagyhetében bemutathassuk újra. És 2021-es újdonságnak meg ott lesz az a bizonyos magyar vers-zene-táncmű, a Dies Mandati...
Kedves Néném, a mostani nagyhét kétségtelen érdekessége pedig az, hogy az Eiffel Műhelyház próbaüzem alatt lévő Bánffy-termében, ahol a félkész állapotok miatt a szezon végéig nem is tartjuk erkölcsösnek a helyárakat, szóval a nézők ingyenes regisztrációs jeggyel jönnek) megszólal a Máté-passió... Vizsgálgatjuk a teret, az akusztikát, a láthatóságot, a megközelíthetőséget, a kezdési időpontot, a közönséget, mindent és mindenkit, aki/ami majd egy nappali (próba, gyártás, látogatóközpont) és egy hétvégi (három esti előadás, később egy matiné is) működéshez szükséges információ lehet, és amit a szeptember végi hivatalos átadásig át kellene gondolni – dehogy kárba veszett idő ez! Nem feladva, hogy nemcsak az igények felmérése fontos, hanem azon pontok meghatározása is, ahol mi magunk alakítjuk a jövőt. A Gyermekkar például jól tette – hála Kocsár Balázs és Hajzer Niki problémamegoldásának, Csiki Gábor karnagyunk figyelmének –, hogy a zenekari árok két szélére helyezkedett, hisz nincs még minden akusztikai elem a végleges helyén: így, ezzel együtt lett érvényes, az ott megjelent templomnyi, 350 néző számára igazi élménnyé a Máté-passió, s lesz az ma este is. (Mivel a regisztráltak 10%-a sajnos, ugyan befoglal, mégsem jön el, aki nem fért már be, de nagyon elkötelezett, nyugodtan jöjjön, találunk számára helyet.)
És ilyen „vizsgálat” tárgya lehet a kezdési időpont kérdése is: alapfeltevés, hogy tekintettel kell lennünk a belvárosból kifele tekergő dugókra pl. a Kőbányai úton, ahol hat óra körül borzasztó lassú most a haladás a Könyves Kálmán körúton áthajtó lámpa néhány másodperces zöldje miatt, pedig a kollégáinknak ekkoriban kellene kiérniük a hagyományos 7 órai kezdéshez. (Arra kevés esély van, hogy lámpákat a kedvünkért áthangoljanak, mert akkor a Hungária körút zöldje szenvedne hullámtörést az esti csúcsban, de szeretném más állami vezetők elé példaként állítani a BKK vezérigazgatóját, aki az első lehetséges alkalommal megszemlélte a működő Eiffelt, sőt, a Mozart-világbemutatót is türelmesen végigülte. Nemesdy úr azt ígérte, megvizsgálják a 9-es busz és a két Népszínház utcai villamos gyakorításának lehetőségét, nekünk ez lenne tömegközlekedésileg a legfontosabb – és a helyzet már most, alapból sem rossz.
Ugyanakkor tényleg érdekes az autóval érkezés esélye. Hiszen, ha már bőven lesz az Eiffel telkén parkolóhely, érjenek csak ide a mi elkötelezett nézőink: este 7-re a kollégáknak is lehetséges, este 8-ra a közönség számára is megoldható. (Azért az is megérne egy „misét”, milyen huszadik századi városszervezés juttatta oda Kőbányát, a X. budapesti kerületet, hogy hiába a főváros mértani közepe, még sokáig meg kell küzdenünk a „külváros” érzettel? És rövid távon az sem segítene az érzeten, ha a háromszáz méterre lévő VIII. kerülethez tartoznánk...)
Eközben a Könyves Kálmán körúttól kifele mintegy másfél kilométerre elterülő, összesen 22 hektáros egykori MÁV-terület nagyívű revitalizálása zajlik, a Közlekedési Múzeum nyertes tervpályázata ebből már valóság, a többit nem mondhatom, illetve még magam sem tudom. De egy biztos: akár egész az Orczy tértől kiindulva a volt józsefvárosi piac helyén át a MÁV-épületek romjaiig mint tengelyt szemlélve a terepet, új kulturális negyed támad a barna mezőn, amely másképp lesz exkluzív, mint a Liget pazar múzeumai újrafogalmazott cirkusszal, állatkerttel, vagy a foghíjakat immár eltüntető, büszke Nemzeti-Müpa komplexum a Soroksári út mentén... vagy a budai Millenáris átfésült, újrateremtett funkciói.
Az Eiffel „negyede” a hatalmas Népligettel, tatarozott Planetáriummal, közeli stadionokkal, sportlétesítményekkel reményeim szerint az iskoláké és a készületé lesz hétköznap nappal, és a családoké hétvégén, az egyetemistáké, a különlegességek értelmiségéé pedig péntek-szombat-vasárnap este és éjjel, jóféle dzsesszel aláfestve az előadások utáni, éjfélig telő két órát, és a Mozdonycsarnokban álló régi teakfa étkezőkocsi vacsoráinak élményét.
Hát ezeket próbálgatjuk mostanában: egyrészt a jövőt, másfelől nem kitérve a naptár jelenének szent kötelességei alól. Ha gondolja Néném, jövő héten innen is folytathatjuk!
Áldott Feltámadást – az Operának is.
„Zsdu átvéta, kak szalavej léta!”
