Szűcs Miklós arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a kommunista hatalom idején, az Aczél-korszakban – az 1960-as évektől, a rákövetkező évtized végéig – Ádám Ottó, Vámos László és Kazimír Károly határozták meg a rendezőképzést.
A 70-es évek közepétől a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban egy új generáció jelent meg, Babarczy László, Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás, Ruszt József vezetésével. Színházmegújító szándékukhoz partnerre találtak Pozsgay Imrében, aki az említett korszakban kulturális, illetve művelődési miniszteri posztot töltött be.
A rendszerváltás környékén ők kerültek pozícióba az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolán is"
– magyarázta Szűcs Miklós.
Babarczy László, Székely Gábor, majd Ascher Tamás rektorként.
Rendezőképzésük miatt vált homogén szellemiségűvé az egyetem, ugyanis kizárólag az ő liberálisnak mondott gondolatvilágukat valló növendékeket képeztek. Ez önmagában nem lenne baj. A baj az, hogy nem engednek be másik szellemi irányt.
– mondta Szűcs Miklós. Szerinte ez a világ igen messze esik az egykori Várkonyi Zoltán vezette főiskola szellemiségétől, ahol a tehetség számított, s a tanárok nem erőltették rá diákjaikra ideológiai meggyőződésüket.
Noha Várkonyi nyíltan vállalta baloldali, ám nem moszkovita, hanem francia gyökerű gondolkodását, a magyar történelmi film klasszikusait alkotta meg.
Feltűnő, mennyire sikertelen az utánpótlás-nevelésük, hiszen a társulatok döntő többségét színészek vezetik, nem pedig rendezők – mondta az egykori színidirektor.
Szűcs Miklós így zárta gondolatait a Magyar Nemzetnek: – Miért tiltakoznak az ellen, ha valaki mást akar, amikor annak idején ők szintén mást akartak, mint Ádám Ottó, Vámos László, Szinetár Miklós vagy Kazimír Károly?