Sokkal jobban megbecsüljük azokat a pillanatokat, amikor színpadra állhatunk

A koronavírus-járvány első hullámában 30-40 koncertjük is elmaradt, és az újratervezés azóta is folyamatos, de nagyon örülnek, ha színpadra állhatnak és zenélhetnek. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója igyekszik pozitívan visszatekinteni a járvány első hullámára, mert egyetlen munkatársuk sem betegedett meg, viszont szinte mindegyik művészről kiderültek újabb értékek a karanténban való zenéléskor. Elmaradt turnéjuk helyett 150 állomásos sorozatot indítanak, amivel szeretnék az ország legtávolabbi pontjaira is elvinni a komolyzenét. A lassan 100 éves Nemzeti Filharmonikusok múltjáról, jelenéről és a hagyományaihoz illesztendő jövőjéről is beszélt Herboly Domonkos főigazgató. Interjú.

Hogyan jellemezné a Nemzeti Filharmonikusok 2020-as őszi évadát?

2020-as évünket a járványhelyzet is alakítja. Az első hullám során 30-40 kisebb-nagyobb koncertünk maradt el. A második hullám ilyen szempontból nagyon más: úgy tűnik, hogy csak egy-két koncertet kell törölnünk. A változások viszont szinte mindennaposak. Az első és talán a legnagyobb gondunk abból ered, hogy gyakran dolgozunk külföldi művészekkel: szólistákkal, karmesterekkel. Például Maxim Vengerov jött volna az október 8-i koncertünkre, de alighogy leegyeztettük a koncertet Vengerovval, pár napra rá bejelentette a menedzsmentje, hogy sajnos koronavírus-fertőzött lett. Szerencsére jól volt, de a fertőzés miatt nem hagyhatta el a lakóhelyét, így nem tudott beutazni Magyarországra. A lényeg tehát az, hogy a járvány miatt rengeteget kell improvizálnunk, ami a színpadon jó tud lenni, de a backstage-ben nagyon rossz. Azért, hogy csökkentsük a fertőzések kockázatát sokszor az eredeti formációnál kisebbel kell megoldanunk az előadást, illetve védve magunkat és a közönségünket nem játszunk teltház előtt sem.

Sok nemzetközi sztárnak évekre előre tele van a naptárja. A rendkívüli helyzetben ők is tudnak rugalmasak lenni? Lehet számítani az együttműködésükre ezekben az időkben?

Azok az egyeztetések, amelyek máskor hosszú heteket vagy hónapokat vesznek igénybe, most esetenként egy-két nap alatt lebonyolíthatóak. Talán az is sokat számít, hogy nyilván a nemzetközi sztároknak is számos koncertjét törölték, és emiatt a különleges helyzethez alkalmazkodtak a menedzsmentek és a fellépők is. Azt mondhatom, hogy soha nem látott rugalmasságot és gyorsaságot tapasztalunk a részükről, és ez egy nagy pozitívum. Látható, hogy őket is pont ugyanúgy érinti lelkileg a járvány, ahogy bennünket: a szorongás a magas szférákban mozgó sztárok életében is jelen van, és ettől minden sokkal emberibb lett. Emiatt hirtelen sokkal könnyebb a szakmai kapcsolatok építése is, mint egyébként. Nem beszélve arról, hogy kicsit mások a koncertek is.

Talán sokkal jobban megbecsüljük azokat a pillanatokat, amikor színpadra állhatunk,

összejöhetünk, és megtarthatunk egy koncertet a szigorú intézkedések mellett. A múltkor a Müpában volt egy koncertünk, amit szintén külföldi karmester vezényelt volna, de magyar karmesternek kellett beugrania helyette. A hirtelen csere ellenére rendkívül ihletett, nagyon jó koncert sikeredett.. A közönség és a zenészek számára is különleges atmoszférateremtődött. Mára már az sem zavaró, hogy a zenészeken és a közönségen is maszk van. Fontosnak tartjuk az óvintézkedéseket, állandó a kézfertőtlenítés, mérjük a nézők és a munkatársaink testhőmérsékletét. Lépten-nyomon szembe találjuk magunkat a járványügyi intézkedésekkel.

Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója Forrás: Csibi Szilvia

A közönség oldalán is hasonló rugalmasságot tapasztalnak?

A változások mennyiségéhez képest elsöprő arányban alkalmazkodó a közönség. Azt kell mondanom, hogy a hallgatóságból is inkább a jót hozta ki ez a sok-sok változás és kellemetlenség. Nyilván azt is tapasztaljuk, hogy valakinél hamarabb elszakad az a bizonyos cérnaszál, ahogy akár a boltban vagy az utakon is lenni szokott. A többség azonban nagyon jól veszi a változásokat, és kedvesen, türelmesen viszonyul hozzájuk. Különösen az első hullám idején lehetett ezt tapasztalni. Rengetegen csak azért nem váltották vissza a jegyüket, hogy ezzel is támogassanak bennünket, ami nagyon jó érzés. Volt, aki levélben megírta, mennyire sajnálja, hogy nem jött létre a koncert, és kért, hogy nagyon vigyázzunk magunkra, az idős kollégáinkra. Bármennyire is sokan szeretnének koncertjeinkre jönni, megértik, hogy védőtávolságot kell tartanunk, és emiatt sajnos nem értékesíthetjük a teljes nézőteret.

Említette, hogy a színpadon hasznos az improvizáció, de a mindennapokban, szervezési szempontból igen megterhelő. Milyen plusz feladatokkal szembesülnek nap mint nap?

Kultúránál furcsa cégben gondolkodni, de mi is gazdasági társaság vagyunk. Normális esetben egy jól kidolgozott terv mentén teljesítjük a gazdasági évünket és a szakmai évadunkat. A jelenlegi helyzetben komoly gondot jelent, hogy a koncertek nem akkor, nem akkora közönséggel, nem annyi bevétellel, és nem azzal a műsorral valósulnak meg, ahogy eredetileg elterveztük. Ez folyamatos és többrétű alkalmazkodást jelent. Például egy hónappal ezelőtt azt sem lehetett tudni, hogy a járványügyi intézkedések mikor és milyen módon szigorodnak majd. Egyik oldalról az az érdekünk, hogy minél több jegyet adjunk el, másik oldalról pedig nagyon fontos, hogy a járványügyi szabályokat mindig betartsuk, és ténylegesen, felelősségteljesen vigyázzunk magunkra és a közönségünkre. A komolyzene jellemzően nem a tinédzserek műfaja, az idősebb korosztályra fokozottan tekintettel kell lennünk. Békeidőben egyszerű a képlet: minél több koncertet minél többen látogassanak.

A jelenlegi helyzet számos tekintetben árnyalja a szervezők munkáját, kihívások elé állítja művészeket és közönséget egyaránt.

Például nagyon nehéz csak azt átgondolni, hogy egy nagy apparátust megmozdító műsorszámot mivel lehet helyettesíteni úgy, hogy azért a stílus nagyjából stimmeljen, vagy a mondanivaló hasonló legyen, mint az eredeti szándék volt. Figyelembe kell venni azt is, hogy a résztvevő művészek számára, elsősorban a szólistákra, karmesterekre gondolok, szakmailag elfogadható legyen a változás. Ezt össze kell hangolni, ami a szokásosnál jóval több telefont, e-mailt és komolyabb pszichológiai felkészültséget igényel. Az egyik legnehezebb dolog a járvánnyal kapcsolatban, hogy hosszútávfutásról van szó: amíg nem lesz vakcina, addig ez egy állandó probléma, ami folyamatosan ott lebeg a fejünk fölött. Az emberek pedig közben kimerülnek. Nem beszélve az olyan dolgokról, mint például a közönséggel való kommunikáció, ami ilyenkor különösen sok energiát emészt fel, mivel a változásokat folyamatosan közölnünk kell, hiszen Fontos, hogy a közönség időben értesüljön a változásokról. Nem elég annyi, hogy kiírjuk a Facebook-oldalunkra vagy a honlapunkra. Egy elmaradt koncertnél ott kell állniuk a munkatársaknak a bejáratnál, hogy azoktól is kedvesen elnézést tudjanak kérni, akik esetleg nem értesültek a változásról.

Van arra lehetőség, hogy a például külföldi sztárok esetleges lemondása miatt talonban tartsanak művészeket, hogy legyen B-tervük?

A szakma keretein belül ezt megtesszük. Van olyan, amikor egyszerűen készülnünk kell B-karmesterrel, hogy legyen tartalék megoldásunk, ha például valakit nem tudunk beutaztatni külföldről. Ez persze nagyon nehéz, mert a karmesterek rendszerint érzékeny művészlélekkel rendelkeznek. És persze nekünk is nehéz azt mondani egy karmesternek, hogy „nem biztos, hogy el tud jönni a külföldi sztár, ezért kérlek, állj készenlétben, és akkor ezt a műsort fogod csinálni...". Ez egy kényes ügy, de nagyon sokan jól kezelik. Ezért is fontos az előbb említett pszichológiai felkészültség, hogy az ember jól tudjon kommunikálni a művészekkel. Egyébként pont novemberben lett volna egy turnénk, amit le kellett mondanunk. Kobajasi Kenicsiró meghívott minket Japánba a nyolcvanadik születésnapjára, de a turné sajnos kútba esett, így jött a B-terv, amit a Japán turné helyett ki kellett találnunk. És

ez a terv egy nagyszabású kamarazenei koncertsorozat lett, amit két fő szempont vezérelt,

hogy ne zsúfoljunk össze nagyobb közönséget egy légtérbe, és hogy a Nemzeti Filharmonikusok az ország minden szegletébe elvigye a zenét. A zene ajándék elnevezésű sorozat október 25-én indult, és a lényege, hogy 150 koncertet adunk 150 településen. Az első két állomás Magyarhertelend és Abaliget volt. A koncerteket december 13-áig folytatjuk, amikor a tervek szerint Alsónémediben és Berkenyén zárunk. Fontos, hogy nagyon messzi helyekre, kis közösségekhez is eljussunk. Jellemzően templomokban, művelődési házakban, mutatjuk meg, amit tudunk, amiben jók vagyunk.

Erre a sorozatra lehet úgy tekinteni, mint az Úton a zene című sorozatuk nagyobb testvérére?

Igen is meg nem is. Egyrészt az Úton a zene sorozat is azért jött létre, hogy nagyon messzire is eljuthassunk, de alapvetően edukációs jellegű, tehát ott főleg gyerekekre építünk. Hangszert és műfajokat ismertetünk. Sőt, kis mesterkurzusokat is szoktunk tartani, tehát aki zenét tanul, azzal a gyerekkel a leutazó művészeink foglalkoznak egy picit. Én magam is tudom a gyerekkoromból, hogy milyen nagy élmény egy ilyen találkozás egy jelentős művésszel. Azért ne felejtsük el, hogy a Nemzeti Filharmonikusoknál teli vagyunk zeneakadémiai tanárokkal, az ország legjobb művészei közül kerülnek ki a munkatársaink, a hangszereseink és az énekeseink. És ők valóban szeretnek a gyerekekkel foglalkozni ezeken az alkalmakon,és ez valódi inspirációt adhat egy zenét tanuló diáknak.

Utánkövetik a látogatásokat?

Igyekezünk a helyszínekkel tartani a kapcsolatot. Gyakori, hogy egy-két év múlva visszamegyünk, és ugyanazokkal a diákokkal ismét találkozunk. Szerencsére nagyon sok visszajelzés is érkezik. Gondot inkább a kapacitás jelent, de ahogy mondtam, ez egy edukációs program, míg a most indult, 150 állomásos sorozat pedig felnőtteknek is szóló koncertekből áll.

Elképzelhető, hogy a jövőben folytatják majd a sorozatot? Ha jól tudom, az Úton a zene már öt éve megy.

Azt még nem tudjuk, hogy fenntartható-e, és hogy fogjuk-e tudni csinálni, de természetesen már felmerült bennünk a folytatás gondolata. Szeretnénk megtartani, mert az biztos, hogy a zenészkollégák rendkívül felvillanyozódtak, úgy tűnik, hogy imádják ezt a projektet. Hatalmas szervezésbe kezdtek az elején, mert itt nekik is komoly beleszólásuk van abba, hogy hova menjünk. Nagymértékben ők alakíthatják ki a műsort. Tehát kifejezetten olyan darabokat visznek, amiket szívesen játszanak, vagy amit valamiért ott akarnak játszani. Ez lehet egy szülőfalu, vagy csak egy távolabbi kötődés. A csapat nagyon változatos, szóval itt aztán lesz a gospelénekléstől kezdve a fúvós oktetteken át egészen Kodályig mindenféle zene. A kollégák rendkívül kreatívvá váltak, amikor azt mondtam nekik, hogy tegyenek javaslatot, és vonódjanak be. Gyakorlatilag néhány nap alatt meglett ez a bő 150 helyszín, a műsorunk és a formációk.

Az általános évadszervezésbe is van beleszólása a zenekari vagy a kórustagoknak, vagy ez már nagyon elrugaszkodott gondolat?

Tulajdonképpen van, de nagyon közvetett módon. Igaz, hogy most egy átmeneti állapotban vagyunk, mert nincs zeneigazgatónk, de a zenekar esetében egyébként a zeneigazgató, a kórusnál pedig a karigazgató az, aki az évadterv legelső változatát összeállítja. Utána ezt megvitatja a menedzsment, majd a mindkét együttes esetében működő művészeti tanács elé kerül az anyag, ahol bizony elhangoznak érvek, vélemények és egy építő szakmai vitában alakul ki hogy merre menjünk, mit és hogyan csináljunk. Ilyen értelemben mindenképpen bele tudnak szólni, vagy legalábbis véleményt tudnak nyilvánítani.

Forrás: Csibi Szilvia

Az első hullám idején milyen megoldások születtek, amelyek addig nem voltak jellemzők a Nemzeti Filharmonikusoknál?

Lehet, hogy nagyon eretnek gondolatnak tűnik, de a járvány első hullámára én pozitívumként emlékszem vissza. Ugyanis hála a jó égnek, egyetlen munkatársunk sem betegedett meg, pláne nem annyira, hogy ebből nagyobb gond lett volna, úgyhogy egészségi szempontból nagyon jól megúsztuk. Közben persze sokként hatott mindannyiunkra, hogy egyszer csak egyetlen koncertet sem tudtunk megtartani. Egyik nap még próbáltunk, másik nap pedig a művészek már be sem tehették a lábukat a házba. A menedzsmentnek és az irodai dolgozóknak is csak az a része ülhetett be a Müpába, akiknek az itteni munkája szükséges volt a minimális működéshez. De

egy-két hét alatt alkalmazkodtunk, és itt is kinyitottuk az együtt gondolkodás lehetőségét:

azt mondtuk a művész kollégáknak, hogy akinek van kedve, készítsen otthon kis videókat, amelyek lehetnek akár kisebb produkciók is. Hozzáteszem, hogy vannak házaspárok a zenekarban és a kórusban is, tehát jó néhány duó szinte adta magát. Sőt, kiderült, hogy vannak, akik ügyesen alkalmazták az elektronikus eszközöket, így például Skype-on keresztül több szólamban is fel tudtak énekelni és játszani műveket. Sőt, a zenekar prím szólama úgy adott elő Bachot, hogy néhány ütemenként vágta össze a koncertmesterünk, akiről most derült ki, hogy ehhez is ért. Fantasztikusan jó produkciók születtek, amiket a Facebook-oldalunkon tettünk közzé, és nagyon pozitív visszajelzések jöttek a közönség részéről is, de a kollégák is kifejezetten élvezték. Ilyen értelemben ez nekem nagyon pozitív volt, különösen érdekes volt látni, hogy mi mindent meg tudnak oldani a művészeink. Volt olyan kolléga, akiről például azt tudtuk meg ebben az időszakban, hogy a komolyzene mellett fantasztikusan játszik jazzt is.

Vannak olyan megoldások, amelyeket terveznek megtartani a járvány utáni időszakra is?

Ezen folyamatosan gondolkodunk. Nagyon szeretnénk, ha valami megmaradna ezek közül, miután láttuk, hogy milyen fantasztikus alkotások születtek. Mindannyian úgy éreztük, hogy ezeket valahogy tovább kellene vinni. De itt megint az a kulcskérdés, hogy vajon meddig tart a járvány. És persze az is kérdés, hogy milyen lesz a közönségigény, ha túl leszünk az egészen. Nem arról szól-e majd az élet, hogy alig várjuk, hogy beszabaduljunk a koncerttermekbe? Amikor az első hullám után megszűnt a zárás, és el tudtunk kezdeni játszani, hihetetlen energiák szabadultak fel a színpadon. Természetesen a közönség is nagyon várta, hogy tehessük a dolgunkat, és hagyományosan koncertezhessünk. Nagyon felemelő volt az egész. Hogy lesz-e majd a járvány után idő, energia, kapacitás ezekre az új utakra is, ez még számunkra is kérdés, de amit lehet, szeretnénk ezekből megtartani, mert nagyon nagy érték.

Mondta, hogy a komolyzene nem a tinédzserek műfaja. Önök az edukációs célú Úton a zene elnevezésű sorozat mellett mit tudnak tenni annak érdekében, hogy több fiatalhoz jussanak el?

Nagy kérdés, hogy a tervek közül mit tudunk megvalósítani ebben az évadban. Szoktunk például koncerttermi beavató előadásokat is tartani. De hadd tegyek hozzá ehhez valamit: a múlt héten a Pesti Vigadóban magyar szerzők műveit játszottuk Rajna Martin vezényletével. Farkas Ferenc Divertimentó-jával kezdtünk, utána pedig egy Balassa-kettős verseny következett, majd egy Dohnányi-művel zártunk. Azt gondolnám, hogy a magyar huszadik századi és kortárs zene – mondjuk úgy, hogy – nem a leginkább közönségbarát. Nem egy igazi fesztiválműsor, hanem ez azért nagyon speciális szegmense a zenének. A helyzet viszont az, hogy óriási sikerünk volt, és amennyire a járvány lehetővé tette, telt ház előtt játszottunk. És ahogy végignéztem a közönségen, nagyon sok fiatalt láttam. Nem tinédzsereket, hanem főleg huszonéveseket, tehát az egyetemista korosztályt, akiket nagyon érdekel ez a műfaj. Azt gondolom, hogy kezd megváltozni az a trend, amit már húsz-harminc éve lát a szakma, vagyis hogy öregszik a komolyzene közönsége.

A zenekar lassan száz éves lesz. Gondolom, önnek főigazgatóként van némi felelőssége abban, hogy a zenekar mindenkori jelene megfelelő módon illeszkedjen ebbe a lassan százéves hagyományba. Melyek azok a fő irányvonalak, amelyeket szem előtt kell tartania, és ha van lehetősége, akkor hogyan tud irányt változtatni?

A száz év egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Ez pedig az, hogy a zene és a zenekari lét a saját egyéniségünkön vagy egyéni létünkön messze túlmutató dolog. Oda akarok kilyukadni, hogy sok, viszonylag fiatal, egy-két évtizedes múlttal rendelkező szimfonikus zenekar van Magyarországon, de nagyon kevés, amelyik nagy múltra tekinthet vissza. És a nagy múlt itt nem csak egy üres frázis. Ez arról szól, hogy bár alapítása óta többször kicserélődött a zenekar tagsága, mégis mindvégig meg tudta őrizni a színvonalat, és ez egy óriási vívmány. Ha visszatekintünk a zenekar elmúlt évtizedeire, akkor olyan neveket látunk, mint Ferencsik János, Kobajasi Kenicsiró és Kocsis Zoltán. Ezek a nevek köteleznek, ez a száz év tehát arra is felhívja a figyelmet, hogy állandóan a minőségre kell törekedni, azt kell ápolni, mindig azt kell továbbfejleszteni.

Ez pedig egy olyan hagyomány, ami alapján egyáltalán nem mindegy, milyen jövője lesz a zenekarnak.

Tehát engem, vezetőként elsősorban alázatra tanít az a tény, hogy hamarosan 100 évesek leszünk. És abban is biztos vagyok, hogy a zenekar előtt álló száz év egészen más lesz, mint az elmúlt száz év. Ettől lesz ez óriási felelősség, és emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan alakítjuk a holnapot, a holnaputánt és a jövő évet, ugyanis ezek mind meghatározzák a következő száz évet. Olyan elképesztő gyorsan változik a világ körülöttünk, hogy csak abban lehetünk biztosak, hogy nem úgy működik majd ez a szakma és ez a műfaj, mint működött mondjuk, húsz évvel ezelőtt, ami szinte tegnap volt. Egészen máshogy néznek ki például a turnék, vagy egészen más a közönség elvárása. Színházi gyakorlat, hogy az előadások rövidülnek. A nézők már nem szívesen ülnek végig egy 3-4 órás színházi előadást. Biztos vagyok benne, hogy ez a hatás a zenében is megjelenik majd. Más az időérzékelésünk, így máshogy fogadja a közönség ugyanazt a művet, mint ahogy fogadta korábban. Úgyhogy ezzel kapcsolatban bőven van feladat és kitalálnivaló. Mindenképpen egy ismeretlen terület előtt állunk.

Tettek lépéseket annak érdekében, hogy betöltsék a jelenleg üres zeneigazgatói pozíciót?

Természetesen tettünk, de nem szeretnénk kapkodni. Az elsődleges feladatunk ezzel kapcsolatban, hogy újragondoljuk a céljainkat és a művészi elképzeléseinket. Ez egyébként szorosan összefügg az előző kérdéssel. Ugyanis ez is a jövőről szól, amiről nagyon sokat kell gondolkodnia ennek a zenekarnak és a műfaj szereplőinek egyaránt. A 100. születésnapunkra biztosan lesz új zeneigazgatónk, még az is lehet, hogy egy nemzetközileg elismert sztárkarmester, ugyanis komoly az érdeklődés a poszt iránt, így egy nemzetközi pályázat kiírása is fölmerült. Vékony jégen táncolunk, hiszen egyfelől természetesen örülünk, ha egy elismert külföldi sztárkarmester szívesen jön hozzánk, hiszen segítheti a nemzetközi megjelenésünket. Ugyanakkor van egy nagyon fontos kötelességünk: a magyar komolyzene ápolása. Nekünk tehát legalább olyan fontos Bartók, Kodály vagy Dohnányi öröksége, minthogy elismertek legyünk Bécsben, Berlinben és a tengerentúlon. Hogy ezt az egyensúlyt hol és hogyan tudjuk megtalálni, az jóval többről szól, minthogy magunkhoz kössünk egy jó nevet, és eredményesen legyen a következő két-három évadunk. Hosszú távra, előre kell gondolkodnunk, és ahogy mondtam, ez szorosan összefügg azzal, hogy az elmúlt száz év kötelez minket arra, hogy a következő száz éven is gondolkodjunk. A kérdés az, hogy ma, holnap és a jövő héten mit kell tennünk azért, hogy jó úton járjunk. De erre nincsen egyetlen jó válasz, amit az ember csak úgy megtalál egy kézikönyvben, vagy csak kirántja a farzsebéből.