Eddig nem ismert, 1000 éves festményt fedeztek fel Németországban

Az augsburgi dóm
Augsburg
Vágólapra másolva!
Egy eddig nem ismert, 1000 éves festményciklust fedeztek fel az augsburgi dómban.
Vágólapra másolva!

Ezeréves festményt találtak az augsburgi dóm egyik freskója alatt. Pontosabban most sikerült csak megállapítani a jelenlegi festmény alatt található festmény korát és annál fogva jelentőségét. A Keresztelő Szent János életéről és haláláról szóló falfestmények a 11. század első évtizedéből, vagyis a székesegyház építésének idejéből származnak – ezt a Bajor Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal közölte szerdán.

Az augsburgi dóm Forrás:wikimedia - Otto Schemmel

Így az Alpoktól északra ez a legkorábbi ismert bizonyíték egy festett falú koraközépkori püspöki templomra – írták a közleményben. A tájékoztatás szerint a falra festett képeket hosszú időn át egy későbbi falfestmény takarta el, ezért nem voltak láthatók. És valójában már az 1930-as években felfedezték, és még az 1980-as években is foglalkoztak a megbújó festményekkel, azonban jelentőségüket és korukat sem tudták megállapítani. Azonban a közelmúltban egy kutató- és restaurátorcsapat közelebből is megvizsgálta a freskókat, amelyeket immár gondosan dokumentáltak, megtisztítottak és stabilizáltak.

Műemlékvédelmi szakemberek szerint az augsburgi faliképek művészettörténeti szempontból nagy hasonlóságot mutatnak azokkal a festményekkel, amelyek a még régebbi oberzelli György-templom falán láthatók a Boden-tóban lévő Reichenau-szigeten. Az augsburgi falfestmények az oberzelliekkel együtt a német nyelvterület legnagyobb felületű festményciklusai az 1000 körüli időkből.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!