Aki nehéz gyerekkora után bányamérnöknek készült, aztán újságkihordó lett, ma operák és operettek főhőseit alakítja

Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház művésze rendre kimagasló alakításokat nyújt - elég emlékeznünk az Operaház nyári parkavatójára, ahol egyébként Jonas Kaufmann volt a díszvendég. Több szakmai díjat és énekversenyeken elért rangos helyezéseket is magáénak tudhat. A tavalyi évadban az Operaház kamaraénekesi címmel tüntette ki. Ugyanakkor voltak állomásai  az életének, amelyekről más irányokba is indulhatott volna, mint amelyek a zenés műfajok felé vezetnek. Hogy nem így történt, az részben az elfojthatatlan alkotói késztetésnek köszönhető, valamint szüksége volt némi szerencsére is, illetve irigységtől mentes szakmai támogatásra.

Felfejteném, ha nem gond, hogy honnan indult. Tudható, hogy az édesanyja nevelte. Mi magyarázza az „egyszülős képletet"?

Szerelemgyerek vagyok, a szüleim nem voltak összeházasodva. Jóban vagyok édesapámmal, de soha nem alkottunk klasszikus családot.

Összesítve: ketten éltek édesanyjával, ám mégis volt a közelben mintaként egy apa.

Azért mintaként nem volt. Tizenhat éves korom körül lett szorosabb a kapcsolatom az édesapámmal.

A szüleinek mi a foglalkozása?

Édesanyám ápolónőként ment nyugdíjba. Édesapámnak a miskolci DIGÉP volt a munkahelye, ahol dekoratőrként dolgozott. Amikor közelebb kerültünk egymáshoz, már nyugdíjas volt, és leginkább amatőr szobrászként működött. Nemcsak az északi régióban, országszerte fellelhetőek az alkotásai, még templomokban is. Alkotóként Holló László-díjjal, idén pedig Brassai művészeti díjjal is elismerték.

Beszélt egyszer arról is: az ön életében fontos a hit, már sráckorában örömmel vett részt a római katolikus egyházközösségük életében. Szerelemgyerekként keresett biztos fogódzót?

Mindenkinek különböznek az útjai. Édesanyám például vallásos családba született, de az ő életében volt egy tragédia, amely után egy időre elfordult a vallástól. Ő aztán elsőáldozó koromban visszafordult hozzá.

Nem szeretnék tapintatlan lenni, de bizonyos tragédiák, veszteségek hozzátartoznak az életünkhöz.

Édesanyám a gyermekét és a férjét veszítette el, még a születésem előtt. Amikor abba a korba értem, az anyai nagymamám unszolására mégiscsak elsőáldozó lehettem. Édesanyám ennek kapcsán tért vissza a hívők közé, s én már úgy nőttem fel, hogy természetes volt számomra a hit és ez a fajta közösség.

Sáfár Orsolya (Mimì) és Boncsér Gergely (Roldolfo) a Bohémélet 2020. december 27-i keresztmetszetében fotó: Berecz Valter

Ifjúsága kapcsán el szokta mesélni: előbb kapus akart lenni, aztán hét évig kézilabdázott, s nem feltétlenül volt boldog, amikor az iskola kórusvezetője rendszeresen ott fogta egy kis pluszgyakorlatra a próbák után. Már megbocsátott neki?

Illene megkeresnem, hiszen a legelső lépéseket neki köszönhetem. Innen is szeretettel üdvözlöm.

Érettségizve mégis a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karára jelentkezett. Mi lett volna, ha elvégzi?

Régen úgy mondták, hogy bányamérnök, ma környezetmérnök lennék, ha azt az utat választom.

Hogy jutott eszébe a lehetőség?

Nem nekem jutott eszembe. De édesanyám sem gondolta, hogy a műszaki pálya lesz a nekem való hivatás. Egyedül nevelt, nem volt könnyű az élete, nehéz volt a jövőbe látni, hogy valójában mi lenne számomra a legmegfelelőbb út. Kézilabdázni sem a szülői szándék miatt kezdtem a Diósgyőri KC-ban, hanem mert kiemeltek az iskolából. A Földtudományi Karra pedig egy pár évvel idősebb barátom járt, aki azt mondta: „Megy neked a matek, ide a pontod is megvan a felvételihez, gyere ide!" "Jó" - mondtam -, "megyek." Nem az én utam volt. Amikor már eltöltöttem egy hónapot az egyetemen, a családunk egy barátja azt javasolta: keressek egy kis zsebpénzt, jelentkezzek statisztának a Miskolci Nemzeti Színháznál. Úgy lett, és én nem sokáig maradtam egyetemi hallgató.

A statisztafeladatok közben derült ki, hogy „egész jó" énekhangja van?

Amikor jelentkeztem statisztának, énekelnem is kellett. Megtettem, mire felajánlották: legyek kórustag. Öt évig voltam a színháznál, ott kerültem a helyemre, ott találtam saját célokra.

Melyek voltak helyrekerülésének főbb állomásai?

Az első két évben még a megélhetés volt a legfontosabb. A színháznál mindjárt állást ajánlottak, így azonnal otthagytam az egyetemet - de a színházi jövedelmem mellett muszáj volt pluszpénzt keresnem. Ezért kóristai kötelezettségeim mellett újságot hordtam. Még akkor is, amikor a kórusmunkák mellett jöttek az első kisebb szerepek is. De az később volt, előbb „ismerkednem" kellett az opera műfajával. Az első, amelyben részt vettem, az Almási Tóth András rendezte Figaro házassága volt. Ami pedig nagyon megérintett, az az Anyegin volt, amit Kovalik Balázs rendezett. Az operai vonzalom alakulása kapcsán erős tünetnek tekinthető, hogy a kocsiban a techno, a Red Hot Chili Peppers és hasonló cédék mellett feltűnt egy Andrea Bocelli-album is. Ma már persze nem ő az, akit hallgatok, de bevezetésnek a klasszikus zene világába remek volt. Kezdtem órákat venni, komolyabban foglalkozni mindazzal, amire egy magánénekesnek szüksége lehet. Ugyancsak fontos fázis volt, amikor eldöntöttem: jelentkezek előéneklésre – kvázi felvételizem - Kovács József Belvárosi Színházának országosan meghirdetett Újévi Koncertjére, amit akkoriban minden évben élőben közvetített a Magyar Televízió. Be is kerültem az élő műsorba, ahol felfigyelt rám a Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, Misura Zsuzsa. Ő ajánlott be egy operaházi meghallgatásra. Annak alapján nyertem felvételt az Állami Operaház ösztöndíjas képzésére, amelyre a Zeneakadémia akkor végzett operaszakos hallgatói közül kerültek be néhányan.

A tényekhez tartozik: az említett újévi gálán Donizetti Az ezred lánya című operájának kilenc magas C-t tartalmazó nevezetes tenoráriáját énekelte. Másfelől az történt: a miskolci kórista – másodállásban újságárus fiú - került be a diplomás operaénekesek kurzusára. Rácsodálkozott a helyzetre, vagy simán tudomásul vette?

Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de az az igazság: szerettem volna, ha az történik, ami történt. Más utunk volt, ők az akadémiáról jöttek, én a gyakorlat irányából. Amúgy Miskolcon valóban volt rá példa, hogy az újságkihordásból estem be az előadásra.

Az operai feladatokkal csaknem egy időben, talán kevéssel előttük több operettben is megismerhette a szélesebb közönség. Miként lett operaházi ösztöndíjasból színpadi művész?

Lépésenként. Az operaházi ösztöndíj arra volt elég, hogy kifizessem a fővárosi albérletet. Azonban a Kovács József által szervezett újévi produkció kapcsán megismertem a dunakeszi szimfonikusok karmesterét, Farkas Pált, aki attól kezdve rendszeresen magával vitt haknizni. A kétéves ösztöndíjprogram alatt rengeteget hakniztam operettrepertoárral. Ugyancsak az operaházi ösztöndíj idején – amely nem jelentett igazán strukturált képzési rendszert, bár például Oberfrank Géza, címzetes zeneigazgató is foglalkozott velünk – engem valójában Kéringer László vett a szárnyai alá, aki az Operettszínháznak volt a karigazgatója. Arra is ő biztatott, hogy jelentkezzem, amikor a szegedi színház előéneklést hirdetett a Bohémélethez. Rodolfo szerepe után mind többször hívtak vendégszereplésre a Fővárosi Operettszínházhoz, ahogy jöttek az operaházi feladatok is.

Boncsér Gergely az István, a király címszerepében Forrás: Operaház

A Bohémélet után Szegeden is újabb felkéréseket kapott: Anyegin, Simon Boccanegra, majd a szabadtéri színpadon énekelte Camille de Rosillon szerepét a Víg özvegyben. A Lehár-operett előadásait követő héten már a Carmen Remendadójaként állt a színpadon. Ahogy tény az is: az Operaház magánénekeseként jelenleg olyan művekben énekel főszerepeket, mint a Hunyadi László, A Nyugat lánya, a Gioconda, Manon Lescaut. Pár éve nyilatkozta: eltartott egy ideig, mire elmúlt önből a „kompenzációs kényszer", amit azért érzett, mert a gyakorlat felől érkezett a pályára. Miért érezte, hogy kompenzálnia kell? Más művésszel is előfordult már, hogy nem a Zeneakadémia vonatkozó képzése után került át az operaszínpadra.

Hiába tudom, hogy Simándy József egykor autószerelő volt. Attól még nekem kellett megélnem az első olyan élményeket, melyek során például zeneileg képzettebb énekesekkel énekeltem egy többszólamú darabot. Nehéz volt, az is lesz, de már nem úgy tekintek magamra, mint aki „alábbvaló", mint a többiek. Annak is vannak előnyei, ha egy adott darab kapcsán tanulok meg olyan tudnivalókat, amelyeket mások iskolai keretek között sajátítottak el. Bizonyos ismeretek erősebben rögzülnek.

Az Operettszínház stúdiumként is működött?

A saját, illetve kortársaink indulása kapcsán azt láttuk, hogy akkoriban az Operettszínháznál jó minőségű, felelősségteljes utánpótlásképzés folyt. Nem számított, ki honnan érkezik, csak az, hogy mit tud. Aki jó volt, az lehetőségeket kapott, átgondolt terhelés mellett jutott el a főszerepekig. Aki kevesebbet mutatott, az viszont kihullott, de mégsem éreztük a verseny feszültségét.

A színészi képességek ma már az opera műfajában is meghatározóak. Ön miként ítéli meg az alakításait?

Operai szinten az átlag felett vagyok. Nem is elsősorban a színészektől kapott szakmai tanácsoknak köszönhetően, hanem az operettekben való intenzív jelenlét miatt. Az operett színészileg is nagy iskola. Nagyon kemény próbaidőszakokat éltem meg pályakezdőként, keményen ki lett belőlünk hajtva még az is, amiről nem tudtuk, hogy ott rejlik bennünk.

Nem beszéltünk róla, pedig érdekes lehet: egész konkrétan mivel ejtette rabul Miskolcon az opera nehézsúlyú műfaja a Red Hot Chili Peppers-rajongó kóristát?

Isteni adottság, hogy kinek mire van érzéke, kit mi fog meg. Engem erősen megérint, ha végiggondolom: Puccini leült otthon egy ceruzával, egy darab papírral, egymás mellé rajzolt egy csomó bogyót, amely alapján egy zenekar előad egy olyan zenedarabot, amelytől könny szökik az emberek szemébe. Ez gyönyörű, lenyűgöző. Azzal együtt, hogy még ma is szívesen belököm a kocsimba a Red Hot Chili Pepperst.

Díjai és kitüntetései: Marsallbot (2011), Évad Operettszínésze (2014), Simándy József-díj (2016), Operaház Kamaraénekese (2019/20)

Énekversenyek: 2007. Konzervatóriumi Dal és Ária Énekverseny - dal kategória II. díj - ária kategória I. díj, 2008. Erkel Ferenc Nemzektözi Dal- és Áriaverseny - különdíj, 2010. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny - bonviván kategória: győztes és közönségdíj-nyertes, 2012. Andrejz Hiolski International Competition (Poland) - III. díj, 2013. Simándy József Énekverseny - III. díj, 2014. Competitione dell" Opera Linz - döntős