Különleges házi koncertre készül a Kaláka

Kaláka 50. évad - sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Rendhagyó koncertet ad Valentin-napon a Kaláka Nagy Családi Kaláka - a Kárpátoktól a Csendes-óceánig a szeretet jegyében címmel. A házi koncert 18 órakor kezdődik, amit az együttes a Facebook-oldalán közvetít.

A szokottnál hosszabb címet így magyarázták. A koncert azért „családi”, mert minden korosztályt érinthet, felnőtteknek szóló komoly és vidám versek mellett ismert gyermekdalok is szerepelnek majd a programban. „Nagy”, mert Gryllus Dánielék mindenkire gondoltak, akik a nagy magyar családhoz tartoznak határon innen és túl. Az esemény ötletadója, a zenekar régi barátja, Novák Márta is Kanadából hívta fel néhány hete a Gryllus testvéreket az ötlettel. A zenekar tagjai

remélik, hogy sokan ott ülnek majd a képernyők előtt a külhoni magyarok közül is.

Az alcím pedig egy tervezett dokumentumfilm munkacímével egyezik meg: „A Kárpátoktól a csendes-óceánig a Kaláka első 50 évéről, a folytatásról, a magyarság kulturális életben betöltött szerepéről szól. És mivel február 14. Szent Bálint, a szerelmesek védőszentjének napja, nem maradhatnak el a szerelmes dalok sem, ezért áll a cím végén, hogy „a szeretet jegyében”. Az eseményt ezen a linken lehet elérni. A jegy ára 1790 forint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!