Vitray Tamás saját magát buktatta le, Gyárfás Tamás nem tudott semmit cáfolni

Barcelona, 1992. augusztus 5. Vitray Tamás, a Magyar Televízió (MTV) osztályvezetője, sportriporter (b2) interjút készít Juan Antonio Samaranch-al, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével a Hotel Princesa Sofia-ban. Vitray Tamás mellett Gyárfás Tamás (k), a Sport Plusz újságírója, Vad Dezső (j2) sportújságíró, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke és Oltványi Ottó (j1), a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója. MTI Fotó: Németh Ferenc

Felbukkannak alig ismert titokzatos háttéremberek, válogatott bűnözők, és kevéssé tudott összefüggések is Mező Gábor, A média lenyúlásának története című könyvében, a legfontosabb mégis az, hogy átláthatóvá válik, hogy a vörös polip, vagyis a kommunista nomenklatúra miként hálózza be az egész magyar médiát a rendszerváltoztatás első éveiben. A szerző a PestiSrácok munkatársaként évek óta kutatja a kommunista állambiztonság beszervezettjeinek karriertörténetét, a szóban forgó kötetből is olvashattunk epizódokat már a portálon. Például Vitray Tamás és Havas Henrik karrierjének alakulását is felfejtette már. Az Erdélyi Szalon gondozásában megjelent kötet hiánypótló, mert átfogó képet ad a véleményformáló sajtó szinte százszázalékos posztkommunista lefedettségéről a kilencvenes években, egyúttal a közelmúlt médiatörténetének olvasmányos szakkönyve.

- Nem csak az állambiztonság által beszervezetteket hívja a hálózat embereinek a könyvben. Mit ért pontosan a "hálózat embere" kifejezésen?

- Nagyon fontos kiemelni, hogy sok befolyásos embert nem szerveztek be, például a katonai szolgálat kvázi „ügynökeit" megnyerteknek hívták, szóval óriási hiba lenne csak erre koncentrálni. Számos olyan szereplőről írok, akiknél pontosan kimutatható a kommunista nomenklatúrához fűződő kapcsolat, ami miatt a hálózat emberének hívom őket. Ott volt például könyvem egyik főszereplője, „Virág elvtárs", azaz Virág András, a Tájékoztatási Hivatal magas rangú kádere, aki vélhetően nem volt beszervezve. Esetében nem az a fontos, hogy mondjuk jelentett-e, hanem az folyamat, ahogyan cenzorból a Reform Kiadó vezetője lett. Az újságírók esetében már csak azért sem szabad csak a beszervezettségre fókuszálni, mert a nyolcvanas évektől ismertté vált újságírókról, tévésekről és rádiósokról csak elvétve találunk állambiztonsági anyagot.

Nem azért, mert nem kerültek kapcsolatba a titkosszolgálattal, hanem azért, mert az iratok nagy részét eltüntették az iratmegsemmisítés előtt, alatt és után. Logikus azt gondolnunk, hogy a legnagyobb igyekezettel azokat „védték meg" a lebukástól, akiket igyekeztek átmenteni.

Érdekes módon nagyon hiányos az irattári anyag, a kiemelten ismert sztárújságírókról még jelentéseket is alig-alig találni.

Mező Gábor újságíró évek óta kutatja a hálózat működését Fotó: Csudai Sándor - Origo

- Arról ír, hogy a leginkább bizalmi állások egyike a külföldi tudósító volt. Őket majdnem biztos, hogy beszervezte az állambiztonság?

Annak, aki külföldi tudósító volt, valamilyen szinten az állambiztonsághoz is csatlakoznia kellett. Ezt már többen kimondták, ez rendszerszerű volt.

Nem olyan régen írtam egy érdekes példát erről. Schiffer András egyik nagybátyját azon az áron küldték volna ki tudósítónak, hogy beszervezik. Végül be is szervezték, de nem volt hajlandó jelenteni a barátairól, így nem tudtak vele mit kezdeni. És végül nem lett külföldi tudósító... Egy másik dossziéban maga az állambiztonsági tiszt írja a katonai szolgálathoz sorolható televíziós emberről, hogy külföldi tudósítóként vagy az ők (katonai elhárítás, MNVK-2.), vagy a BM embere. Mert hogy ez rendszerszerű. Ezt írja a tartótiszt.

Ehhez képest hangosan nevetek azon a cikken, amelyben Bolgár György bátor Sir Robinként arról mesél, hogyan mondott nemet az állambiztonságnak akkor, amikor Amerikába küldték a nyolcvanas évek végén. Úgy gondolom, az ilyen kijelentéseket kellő kétkedéssel kell kezelnünk.

Bolgár György Gyurcsány Ferenccel

Nem állíthatjuk, hogy végül Bolgárt beszervezték, de nem igazán küldtek úgy ki embert, hogy valamilyen szinten ne kapcsolódjon a hálózathoz. Voltak, akik annyira megbízhatóak voltak, hogy szükségtelen volt a beszervezés. Több olyan élkommunista újságíró történetével találkoztam, akik társadalmi kapcsolatként szorgoskodtak. Ők nem hálózati emberek? Dehogynem. Ha egy diktatúra annyira megbízhatónak tart, hogy tudja, hogy te presszió nélkül is elvégzed a titkos munkát, az sokkal sötétebb ügy, mint akit megzsarolnak vagy becsalogatnak erre a szerepre. De a legfontosabb nem is a papír, hanem a rendszer, a hálózat: pontosan látható, hogyan adták át egymásnak a politikai kapcsolatokat, hogyan építették fel egymást a mesterek és tanítványaik. Ha megnézzük például, hogy kik voltak a képernyős arcok a Nap TV-ben, akkor azt látjuk, hogy többségük hálózati figura volt. A titkos megbízott Forró Tamásról, a „megnyert" Aczél Endréről, a beszervezett Szegvári Katalinról és a munkásőr hátterű Avar Jánosról ez bizonyíthatóan kiderült.

- A könyv első része a Nap TV-s kört járja körül, akik lényegében mind a „szaknévsoros" (Arany Oldalak – a szerk.) Bodnár György köpönyegéből bújtak elő. Ő volt a kulcsfigura?

- Azt mondanám, ő az egyik kulcsfigura és egy valódi, elítélt bűnöző. A kilencvenes években komoly befolyása volt. Ő a börtönt is megjárta, hiszen egy „Ungarkreis" nevű csaló bandát vezetett Ausztriában és Amerikában, amelynek tagjai főként hamisított hitellevelekkel szélhámoskodtak. Azt lehet látni, hogy akik a hetvenes-nyolcvanas években kimentek Amerikába, például Várszegi Gábor, Fenyő János és Gyárfás Tamás – utóbbi Bodnár üzleti partnere volt –, Magyarországra visszatérve jelentős birodalmat építettek fel. Az amerikai szál mindhármuk esetében fontos.

Bár erről a titokzatos amerikai időszakról még most is keveset tudunk, ahogy telik az idő, egyre több információnk lesz, többet látunk majd ebből is.

Kiderül majd szerintem az is, hogy Várszegi Gábor hogyan építette fel magát. Ő egy nem túl ismert zenész volt, aki Amerikából hazajövet megalapította a Fotexet, ami évek alatt gigavállalattá nőtte ki magát. Valamikor az ő történetét is megírja majd valaki, lehet, hogy én, de lehet, hogy valaki más. Azt sem tartom véletlennek, hogy mind Várszegi Gábor, mind Bodnár György már nagyon régóta Amerikában élnek.

- Kiderülnek újabb gyanús ügyek, láthatóvá válnak bűnözői körök a könyvből?

- Írás közben jöttem rá arra, hogy a Lapkiadó Vállalatot vezető Siklósi Norbert egyik leányvállalata felfedezhető a 168 Óra című lapot elindító kiadóban, tehát ott is kimutatható a hálózati bekötöttség. Azt a leányvállalatot egészen konkrétan az MNVK-2. egyik tisztje vezette. Ez például egy komoly találat. De a legfontosabb ebben a könyvben, ahogyan felsejlik a hálózat: látható, hogy a kulcsszereplők újra és újra felbukkannak.

- Siklósi Norbert lett a második rész kulcsfigurája?

- Igen, de mindhárom részben van több ilyen személy, aki a szálakat mozgatja. Ha egyet kellene megnevezni, akkor az első részben Virág András az. Ő egy mára teljesen elfeledett ember, pedig nagyon fontos figura volt. A második rész valóban Siklósi Norbert, a néhai médiacár köré épül, aki mindig is büszke volt a szovjet hátterére, hiszen ő a KGB-hez köthető. Olyan szervezetekben töltött be kulcspozíciót, amelyek a KGB alá tartoztak. Zelei Miklós író barátom idézett visszaemlékezéséből is lehet látni, hogy Siklósi hogyan kérkedett a szovjet hátterével. Ez rendszerszerű volt. Lehetett róluk tudni, hogy ők sebezhetetlenek, tudták, hogy még a Párt sem tudja számon kérni őket. Siklósiék egyik leányvállalatának, a Magyar Médiának a vezetője, Fodros István is ilyen figura. Mindig mindent megúszott, a rendszerváltoztatás előtt és után is. Nem tudott olyan ügybe keveredni, amiből ne jött volna ki jól.

De említhetem Juszt Lászlót is. Ő nem játszik szerepet ebben a könyvben, de pontosan ismerjük a szovjet-orosz maffiózóhoz, Szemjon Mogiljevicshez fűződő kapcsolatát. Juszt egy miniszterhelyettes fiaként Bulgáriában tanult, mindig is jó kapcsolatokat ápolt a bolgár-szovjet/orosz hálózattal.

Gondoljuk, hogy véletlen, hogy pár éve a Russia Today éppen őt akarta megbízni azzal, hogy a tévé „magyar arca" legyen? Az Orbán-kormányt folyamatosan az orosz kapcsolattal próbálják lejáratni – nem ritkán azok, akik tényleg az ő embereik voltak és maradtak –, ehhez képest nem furcsa, hogy az ismerten Fidesz-ellenes, többszörösen lejáratódott és megbukott volt tévést akarták maguknak az oroszok? Éppen Jusztot? Vajon miért?

"Sok újságíró tényleg hitt a békés átmenetben" Fotó: Csudai Sándor - Origo

- Juszt László történetét is érdemes kutatni?

- Tervezem. Szimptomatikus figura.

- A könyv is kiemeli a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet, ami a közbeszédben csak Foxi-Maxi egyetem volt. Sokan jártak ide, akik aztán érvényesülni próbáltak?

- Jól jött, sokan elvégezték, aztán szinte mindenki letagadta, és az önéletrajzukba azt írták bele, hogy filozófiát tanultak. Ennyi filozófus utoljára az ókori Görögországban éldegélt. Gyakorlatilag ez a törtetők iskolája volt.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!