Engedjétek hozzánk (is) a gyerekeket, avagy a legkisebbek Operája

Magyar Állami Operaház
Az Operaház is reagált Rubint Réka ügyére: tisztáztak pár dolgot
Vágólapra másolva!
190. levél   Édes Néném, valóban minden perc elvesztegetett idő, amelyet nem közönségneveléssel töltünk. Mivel rendszeresen célozgat nekem arra, biztosan odafigyelünk-e a jövő generációkra, és múltkor is kérdezte, ugyan miért nem megy a Parázsfuvolácska, elhatároztam, hogy csokorba szedem, mivel készülünk a következő évadban már tetten érhető, tíz éve megcélzott háromlábú (háromházas) működésre. Tartsunk együtt terepszemlét, hova lehet hozni unokákat, szülőkkel kiskamaszokat, küldeni gimiseket, kísértetni magunkat egyetemistákkal? Nagy levegő, mert utazunk és számolunk!!!
Vágólapra másolva!

A legkisebbeknek már évek óta megy a Ringató-franchise Erkel színházi egy kiadása egy igazán nagyszerű lány, Ujvári Klára vezetésével évente negyvenszer, tehát a színházi szezon minden hétvégéjén; sőt, verziója, az Apás ringató is elérhető évi tíz alkalommal. Most indítjuk a szombati OperaOvi foglalkozást, amelyet szintén Klára visz, de már az Opera Gyermekkar vezetője, Hajzer Nikolett is rajta tartja a szemét a kicsiken, hisz belőlük is lesznek majd – az egyszer úgyis megvalósuló bázisiskolánk – növendékei, tehát új gyermekkari tagjaink. (Ráadásul erre a foglalkozástípusra már az új bázison, az Eiffel Műhelyházban, annak is a legújabb szegletében, az Ottrubay Melinda prímabalerináról elnevezett Oázisban, tehát egy belső kertben kerül sor.)

Sokéves hagyománya van annak a két hangszerismertető sorozatnak, amelyet korábbi brácsaművészünk, Nagy Mária visz – az Operaház épületének bezárása óta az Erkel Színházban. A Csengő-bongó délután és a vele komplementer módon futó Hangszervarázs összesen 20 előadást jelent majd az új évadban, előbbi a hangszercsoportokat, utóbbi az egyes hangszereket mutatja be, operai muzsikusok közreműködésével. A Tütü! bezzeg teljesen mást akar: az ovisokat, kisiskolásokat a balett titokzatos világával megismertetni, és teszik ezt a Magyar Nemzeti Balett korábbi művészei, balettmesterei, gyakorló – kismama – művészekkel együtt. Ebből 46 alkalommal készülünk, de kell is, mert a Tütü! egyike legnépszerűbb gyermekprogramjainknak.

De ha Néném az alsós unokákat hozná koncertre, azt is megteheti. A Filharmónia Magyarország Mesélő Muzsika c. sorozatának is már évek óta adunk helyet, sőt, a három hangverseny egyikén mindig az Opera zenekara működik közre – idén majd a Nemzeti Énekkar és a Miskolci Szimfonikus Zenekar mellett. Ilyenkor Lakner Tamás teszi könnyeddé és informatívvá a programot. Az Operatúra Papagenóval c. épülettúra az Operaház visszatértéig szintén az Erkel Színházban marad, és Mozart varázsoperájának madárembere viszi körbe a gyerekeket meg a vállalkozó kedvű szülőket, és ahogy operázgatnak, észrevétlenül az épületet is bejárják sokoldalú kollégánkkal, Aczél Andrással – legalább tizenötször a következő szezonban. És Andrásra vár az a feladat is, amely még az én személyes emlékeimből táplálkozik, ez pedig az OperaKommandó. Végy egy be nem álló szájú, énekesbe oltott hoppmestert – oké, showmant –, aki két fiatal művésznővel és egy zongoristával karöltve saját otthonukban, iskolájukban, művelődési házukban „támadja meg" a gyerekeket operával. (Valaha, úgy 1998-2003 között, vagy 200 előadást nekem is volt szerencsém tartani ebből.) Ha eljutnak két megyébe, 20-30 vidám órát is szerezhetnek a diákközönségnek – úgy, hogy azoknak nem kell kimozdulniuk.

Hasonló kényelemben maradhatnak azok a középiskolások, akik számára nehézséget jelentene a márciusban nyíló Operaház nyilvános főpróbáinak látogatása: számukra három fontos produkciónk főpróbájának felvételét úgy tesszük hozzáférhetővé, hogy ahhoz narrációt is biztosítunk: ez lesz a most induló, a járvány során szerzett tapasztalatokat is kihasználó OperaKaland Extránk. A legérdekesebb információkat Solymosi Tamás balettigazgató, Almási-Tóth András művészeti igazgató és jómagam osztjuk meg a távoli, virtuális közönséggel a Mayerling, a Porgy és Bess és a Hunyadi László kapcsán. De megy tovább a klasszik OperaKaland is, hiszen május közepétől június végéig elsősorban a középiskolai osztályok számára tesszük hozzáférhetővé a 15 nyilvános főpróba karzati helyeit, továbbra is jelképes összegért.

Drága Néném, az előbbi röpke sorban (OperaKaland) alsó hangon is 3-4000 helyet ajánlunk fel, de ehhez képest is a Lázár Ervin Program sorozatai jelentik a nagy dobást. Nem kevesebb mint 27.000 nyolcadikos diák érkezik erre az ország minden szegletéből az Eiffel Műhelyház Bánffy-termébe – hála az EMMI központi programjának –, pedagógusaikkal együtt. Mennek majd a felkészítő anyagok, és jönnek végtelen sorban a buszok, hál' Isten, a Kőbányai úti komplexumnál lesz is hol megállniuk. (Menotti Telefonját és Mozart Színigazgatóját játsszuk számukra, összesen 60 előadásban, négy szereposztás sok-sok fiatal énekesével...)

Ugyancsak az Eiffelben debütál két vadonatúj képző- és iparművészeti irányba mozduló gyermeksorozatunk: egyik, az Erre varrj gombot! a jelmezműhelyekben, a másik, a Festéktüsszentő című pedig a festőműteremben játszódik majd. Mindkettő 8-8 alkalommal várja a gyerekeket erre a társművészeti szakkörre, mert hisz mi valóban az összművészet otthona volnánk!

Mivel az Eiffelben építettünk egy úgynevezett háziszínpadot (ez a Hevesi Sándorról elnevezett termünk), ahol hétvégente egyrészt gyermekelőadások és foglalkozások, másrészt kamarazenei rendezvények kapnak helyet. 125 férőhely régi, de felújított, új színekbe vont operaházi székeken, öt sorban kiváló látószög nyílik a revitalizált színpadi emelvényeken. Itt kerül majd színre minden hónapban egy-két alkalommal a Kishattyúk tava c. gyermekelőadás, amelyben elsősorban az Opera iskolájának, a Magyar Nemzeti Balettintézetnek a növendékei lépnek fel, de a felnőtt művészek is láthatók a Csajkovszkij-nagybalett kicsinyített változatában. Ugyanerre a struktúrára építettük a János vitézkét is, amely pedig az Opera Gyermekkar kis szólistáit vonultatja fel, miközben Petőfi és Kacsóh azonos alapú, de kissé széttartó két művét összevezeti két énekkari művészünk, Andrássy Frigyes és felesége, Krisztina. Ugyanitt, a háziszínpadon kerül sor „házi" zenetörténészünk, a szerethető stílusáról, friss látásmódjáról is népszerűvé vált Mona Dani O/ENCIA című vidám, mesés ismeretterjesztő gyermeksorozatára, 8 hónapban egyszer, adott esetben ismétléssel is.

De már a (K)Eiffel Jancsi nem itt játszódik, mert ezt szántuk az új Műhelyház előadással fűszerezett gyermek-épülettúrájának. Berecz Andrást kértük fel, hogy kombinálja össze a Háry János meséjét a vasúti és operatörténetet rejtő, 888 méter hosszú látogatói útvonallal, és mialatt Kodály daljátékából a legszebb dallamok felcsendülnek, a gyerekek tekinthessenek be a komplexum életébe is: mi mindennek kell együtt állnia egy igazi operaelőadás megszületéséhez?

A Csontváry Program az EMMI szervezése, ennek keretében tavaly orvostanhallgatók néztek volna előadásokat, ám ez rögtön kibővült, és így lesz jövőre is: kreditekért semmelweissesek mellett a Nemzeti Agár- és Élettani Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói is külön felkészítés mellett tekinthetnek meg előadásokat – a külföldi hallgatók miatt angol nyelvű kommentárt és feliratozást is biztosít az Opera. Hasonló elven működik ugyancsak a kultúráért felelős államtitkárság gondozásában a Mező Ferenc Program, amelynek részesei különböző sportágak akadémiáiról érkeznek, és ugyancsak operát, balettet néznek majd.

És annyi minden mást is tudunk! Karitatív műsorokat adni az Erkelben, gyerekektől gyerekeknek (Bohém Kiskarácsony), kihelyezett rajzórákat befogadni ajándék tízóraiztatással (OpeRajz), nyári táborokat szervezni (Hangfolyam Tanfolyam, és kifejezetten a dévai gyerekeknek: Opera Keltető). És építettünk két játszóteret (Babuskubus belül, Zenemászoda kívül az Eiffelen), Fülelő családi koncertpár az Erkelben és az Operaházban, vagy az iskolai farsangi bálokra kölcsönzött jelmezakció, a Vidd és viseld! De a legszívesebben adunk helyet szalagavatóknak, osztálykirándulásoknak, diplomaosztóknak, zeneakadémiai, MTE-s vagy balettintézeti vizsgáknak is.

Vannak egyedi, tehát nem sorozatjellegű eseményeink is, ezeket csak egymás után írom ide: Kalandra fül! (a Leánder és Lenszirom keresztmetszete az Óbudai Danubia Zenekar fesztiválján), egy Antistigma Ki mit tud? (hátrányos helyzetű gyerekeknek, befogadott rendezvényként), Gyermekkar50 (jubileumi gálaműsor), Nagy Dia Nap (ovisoknak, diavetítéssel), Bohém Kiskarácsony (a Várkert Bazárban is), Opera Mikulás (dolgozóink csemetéinek), NOE Karácsony, illetve Gyermekmentő Aranyvasárnap (egy-egy Diótörő-előadással összekötve), Növendék Karácsony (az Opera Gyermekkar és az MNBI tagjai részére), továbbá egy gimnáziumi musicalt is befogadunk a jezsuitáktól, teret adunk lengyel-magyar gyermekmuzsikusok találkozójának, mindig forgatnak nálunk Virtuózok-epizódokat, és legalább 30 alkalommal megy majd – szintén színházbérléssel – az Erkelben a Puskás-musical is. Emellett Opera Nagyköveti Programunk keretében tart országszerte vagy 1000 iskolai előadást 15 művészünk, és elindítjuk az OpeRajt Programot is, amely 50 olyan énekmestert kíván támogatni és figyelemmel követni, akik alsó és középfokon garanciái lehetnek a jövő magyar énekesei felfedezésének és kinevelésének. Két tankönyvet írtunk és teszünk díjmentesen hozzáférhetővé oktatási intézmények számára (Opera holnapra – példatár és helLÓ KOTTA!– zenélni tanító kalauz).

És Néném, hát itt vannak az „igazi", gyermekközönség nélkül elképzelhetetlen színházi előadásaink: a 29 db Diótörő-mesebalett, a Pomádé király új ruhája c. meseopera, A rosszul őrzött lány vígbalettje. Vagy az István, a király 8 előadása, a Szerelmi bájital kamionos előadásai, a Carmina burana lélegzetelállító látványa és hangorgiája, A cigánybáró vidám színpompája, a Szöktetés a szerájból-sorozat animációs világa, A kairói lúd könnyed Mozartja, Háry János mulatságos meséje. Vagy a kortárs balettek közül a Hat tánc és a Kaktuszok poéngazdagsága!

Tudja, hogy a statisztikák bolondja vagyok, de most – a kivastagított programelemeket ha számolom – 63-féle ilyen és olyan, egymással alig összehasonlítható, mert 1000 iskolai operaismertetés, 29 előadásos balettsorozat vagy egyetlen napig tartó diafilmvetítés kerül így egymás mellé, a 63-as listában mindegyik egyet-egyet ér. Mégis: ennek a 63-féle rendezvények kb. 1500 előadás jellegű számossága van, és ha megbecsülöm, ezeken hány gyermek vehetne részt, akkor sok százezres szumma is lehetne abból.

Van tehát választék, sőt, valójában óriási választék van csak minálunk is – és erre, na, erre aztán tényleg nagyon büszke vagyok, s hogy a kollégák ezt mind végre is hajtják buzgó ügyszeretettel, mert pontosan érzik: akár a saját gyermekeik is ülhetnének a nézőtéren vagy az iskolapadokban, tehát a legmagasabb minőséget kell kapniuk.
A kulturális társintézmények kínálatával együtt pedig egyszerűen fenomenális a kínálat, egy része ingyenes, nagy része szinte ingyenes – pl. biztosan kevesebbe kerül, mint az utána óhatatlan következő lakmározás...

És édes Néném, még egy prózai megfigyelés: ha saját gyerekét, unokáját, keresztfiát, gyámleányát szórakoztatják, a kedves felnőtt is remekül elvan ugyanott, és enged magába egy kis kultúrát!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Üdvözli

Szilveszter

2021. augusztus 11.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!