Kéket kékért

Budapest, 2019. március 5. Demeter Szilárd író, publicista, filozófus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a múzeum épületében 2019. március 5-én. MTI/Illyés Tibor

Demeter Szilárd Bodor Ádám és Gabriel García Márquez világához közel álló regénye az 1989-es romániai forradalom idején játszódik egy, a hegyek között fekvő kisváros fojtott levegőjű, de a diktatúrán belül is saját törvényei szerint működő világában. A mágikus realizmus kellékei mellett megtalálható benne a humor, a dráma és az ógörög filozófia néhány alaptétele, amely a meghökkentő látszat ellenére szervesen beleolvad a műbe – és mindezeken a rétegeken keresztül úgy törik meg az ábrázolt élet, mint a sarki fény a Hargita csúcsán. Demeter Szilárd szeptember 3-án, pénteken 15 órakor dedikál az Irodalmi Jelen Könyvek standjánál (K 11).

„Demeter Szilárd megtalálta a maga varázstükrét, amelyben úgy mutatja meg a történetét egy kis erdélyi városkáról, a Ceaușescu-diktatúra összeomlása előtti hónapokban, hogy az sokkal több legyen, mint egy jó kordokumentum. Persze a besúgók, kegyetlenkedő szekusok, hideg radiátorok és drámai élelmiszerhiány világa ez, de ugyanakkor sokkal több is. Egy olyan, szívszorító és gyönyörű történet, egy olyan nagy regény, amely nem önmagában a diktatúráról szól, hanem valami másról, és mégis: végeredményben a diktatúra lényegét mutatja meg az olvasónak.”

(Kiss Virág: Szemet szemért, fogat fogért, kéket kékért)

„Vigyázni kell vele, mert túl könnyű olvasni: Demeter Szilárd stílusa beszippant és végigsodor a szövegen, a hatásától viszont napokig szédelegsz az éles napfényben. Nem állítjuk, hogy a TOP5 olvasmányélményünk között lesz, de néhány kép nagyon sokáig kísérteni fog belőle.”

(Megyeri Sára: SOSEM LESZ VÉGE A SZÜRKÜLETNEK: KÉKET KÉKÉRT)

Demeter Szilárd

Kéket kékért

(részlet)

Kagur

Nem akarsz bosszút állni a milicistákon, kérdezte Kagur másnap, Egyszemjankó nem maradhatott Orrbelefüttyéknél, mivel unokatestvérét a rohama után eltanácsolták az izgalmaktól, de még a könyvektől is, sajnálom, mondta Orrbelefütty édesanyja, nem tudom, kisfiam, mi a baj veled, nézett az unokaöccsére, nem vagyok babonás, tehát az átkokban sem hiszek, de te mintha vonzanád a bajt, szóval megköszönném, ha minél kevesebbet látnálak. Egyszemjankó erre vállat vont, elköszönt, visszament a bentlakásba, ketten voltak az egész épületben Kagurral, még a nevelő se nézett rájuk. Úgy érezték, hogy jó dolguk van, vasárnap fel sem keltek, csak feküdtek az ágyban, Kagur lent, Egyszemjankó fölötte, az emeletes ágyban, ahelyett, hogy misére mennénk, nevetett fel Kagur, és Egyszemjankó ekkor döbbent rá, hogy ő még templomban sem járt soha, nemhogy misén, ezeknek se lenne szabad, fészkelődött a nagyobbik, a kommunisták utálják az egészet, de pont emiatt még az is a misén van ilyenkor, aki azt se tudja, hogy kell keresztet vetni, biggyesztette le a száját Kagur, tudod mit, könyökölt fel, csináljunk magánmisét, gyónjunk, vigyorodott el, és mivel te fekszel fent, vagyis te vagy közelebb az Úrhoz, mondd meg nekem őszintén, hogy minek állsz egyáltalán szóba azzal a debillel, egész nap ezekkel a pisisekkel lógsz, ahelyett, hogy a lányokat csöcsörésznéd. Anyám vére, védte Egyszemjankó Orrbelefüttyöt, és nem érdekelnek a lányok, tette hozzá, ejsze buzi vagy, nézett fel megütközve a nagyfiú, dehogy, nevetett fel a kisgyerek, bár nem tudom, hogy ki lehet az én másik felem. Ezt most hogy érted, nézett fel Kagur. Hosszú, vonogatta a vállát a kisfiú, hát, baszod, időnk, mint a tenger, nevetette el magát Kagur.

Szóval a görögök szerint egykori természetünk egészen más volt, mint ez a mostani. Először is, az ember akkor háromnemű volt, nem mint most, kettő: hím és nő, hanem harmadikul még e kettő elegye is, amely ma már kiveszett, csak a neve maradt fönn. Ez volt a „hímnő”, alakja és neve a kettőnek: férfinak és nőnek összetétele. Most már kiveszett, neve is csak csúfnévként maradt fönn. Na, álljon meg a verekedés, horkant fel Kagur, ez most mi, amit itt, nem is tudom, szavalsz? Apám könyvében olvastam, vonta meg a vállát Egyszemjankó, mondtam, hogy hosszú. Hímnő, mi, vigyorodott el a nagyobbik, na, mondjad csak tovább, a kisfiú tehát folytatta: mindhárom fajta ember gömb alakú volt, háta és oldala körkörös. Négy keze volt, combja ugyanannyi, mint keze; gömbölyű nyakán két arca, egymáshoz teljesen hasonlóak, és a két szemközt néző orcának egyetlen kobakja. Négy fülük volt, szeméremtestük kettő, és így tovább minden más micsodájuk – ahogy mindebből ki-ki elképzelheti. Fölegyenesedve jártak, úgy, mint most, s bármely irányban mozogtak. Ám ha száguldani akartak: mint a cigánykereket hányók, akik kezükön-lábukon buckóznak – körbe a nyolc végtagjukra nehézkedve gurultak. Azért volt három fajtájuk, mert a Naptól származtak a férfiak, a Földből a nők, és a Holdtól azok, akiknek részük volt mindkettőből. Ó, anyám, ez szép, nyögte alul a nagyfiú, Naptól a férfiak, Földből a nők, ez tetszik.

Egyszemjankó oda se figyelt már rá, teljesen elveszett saját hangja zsongásában, belülről az apja hangja visszhangzott, jó volt hallani: gömbölyűek voltak maguk is, a járásuk is, hiszen szüleikre hasonlítottak. Erejük, hatalmuk iszonyatos volt, ádáz felfuvalkodásban feszengtek, az istenekre is kezet emeltek, hiszen amit Homérosz Ótoszról és Ephialtészről mesél, az róluk szól, hogy tudniillik megostromolták az Eget, az istenek leigázására. Ekkor Zeusz és a többi istenek tanácsot tartottak, mit kezdjenek velük, de nem sütöttek ki semmit, nem volt tanácsos ugyanis megölni őket, ahogy a gigászokat mennykövekkel kalapálták el, hiszen akkor az emberektől kapott minden áldozatnak és tiszteletajándéknak befellegzenék – viszont azt se tűrhetik tovább, hogy így betyárkodjanak.

Végre Zeusz nagy nehezen kibökte: „Azt hiszem, kisütöttem, mint maradjanak fönn mégis az emberek, úgyhogy azért véget is vessünk féktelenségüknek, meggyöngítvén őket. Nohát, egyenként kettényesem őket, és így gyöngébbek lesznek, s ugyanakkor nagyobb számuk révén még hasznosabbak. És majd fölegyenesedve, két lábon járnak. Ha aztán ismét betyárkodni méltóztatnak, és megint nem nyughatnak, akkor újra kettészelem őket, aztán egy lábon szökdécselhetnek.” Erre kettévágta őket, mint a gyümölcsöt szokás, ha meg akarják aszalni, vagy ahogy a főtt tojást vágják el hajszállal. Kettényesvén mindegyiket, megparancsolta Apollónnak, hogy fordítsa meg a fejüket, s fele-nyakukat a vágás felé, hadd szúrja az folyton a szemüket, hogy tanuljanak tisztességet – a sebet meg hegessze be. Apollón erre eltekerte az ember arcát, bőrét mindenfelől odahúzkodta, amit ma hasnak nevezünk, és ahogy a pénzeszacskót összefogják, összemarkolta egyetlen szájjá, és a has kellős közepén bekötötte – ezt hívják köldöknek. A többi sok-sok ráncot szétsimította, és kiképezte a mellkast, lévén olyan szerszáma hozzá, mint a cipészeknek van, amivel a sámfán elsimítják a bőr ráncait, és csak néhány redőt hagyott meg has- és köldöktájon, hajdani állapotukra való emlékeztetőül. Miután az emberi természet így kettéhasíttatott, ki-ki sóvárgott a másik fele után: egymást átkarolták, és úgy tartották átölelve, mert csak egyesülni áhítoztak, és inkább meghaltak az éhségtől és tétlenségtől, mert egymás nélkül semmit sem akartak csinálni. És amikor az egyik fél meghalt, és megözvegyült a másik, az élve maradt egy másik magányos felet keresett, és azzal fonódott össze, akár ha egy teljes nőnek félbemetszett felére lelt, mai értelemben vett nőre, akár egy férfiéra, és sorra így sorvadtak el.

Hát, öcsém, ez jó nagy marhaság, az fix, de szépen szavalod, mondd tovább, fordult a másik oldalára Kagur. Egyszemjankó pedig folytatta: végre Zeusz megkönyörült rajtuk, és újabb fortélyt eszelt ki: áttette előre a nemi szervüket, ugyanis az eddig hátul volt, és nem egymással bagzottak, hanem csak úgy a földbe, mint a kabócák. Szervüket Zeusz áthelyezte előre, s így lehetővé tette, hogy egymásban termékenyüljenek, a férfi a nőben avégből, hogy ha férfi nőre lel, ölelésével anyává tegye, és így szaporodjanak; ha viszont férfi férfival kel egybe, legalább gyönyörüket leljék benne, és kielégülten lássanak a dolgukhoz, és teremtsék elő, ami még az élethez kell. Azóta gerjed az emberekben egymás iránt szerelem – ez varázsolja vissza őket hajdani állapotukba, s megkísérli a kettőből eggyéforrasztásukat és az emberi természet megorvoslását. Tehát mindegyikünk egy egész ember fele, egyből vagyunk kettőbe vágva, mint a félszegúszóhal. Mind csak keressük hiányzó másik felünket. Eredetileg ugyanez volt a természetünk, és egyetlen egész voltunk; és épp ez egész voltunk áhítása és hajszolása a szeretet.

Egyszemjankó elhallgatott, Kagur se szólalt meg, csak jó pár perc múlva. Fura fazon vagy te, hallod-e, gyújtott rá egy cigire Kagur, tele van a fejed ilyen mesékkel, de nem mondod, nem cigizel, pedig lehetőséged volna rá, nem iszol, se a szex, se a bosszú nem érdekel, akkor minek élsz egyáltalán. Egyszemjankó valóban nem látta be, hogy miért lenne neki jobb attól, ha azt csinálja, amit Kagur tanácsol, mármint hogy egy éjszaka lepjék meg járőrözés közben a verőlegényeket, és vágják el a torkukat. Meg tudnád csinálni, kérdezte Kagur, meg, persze, apámmal leptünk meg őzeket is a fekhelyükön, na, az nehéz, mert nagyon éles a hallásuk és robbanékonyak, sokkal nehezebb egy késsel elejteni az őzeket, mint például egy kutyát, magyarázta. Kutyát is öltetek, hitetlenkedett Kagur, hogyne, bólogatott Egyszemjankó, bár azokat többnyire egyszerűen lelőttük, kellett farkascsaléteknek, igaz, néha a medvék is rájártak. Kagur hitte is, meg nem is, mindenesetre a későbbiekben többször visszatért a tervére, el akarom vágni a torkukat, sziszegte magánkívül ilyenkor, Kagurt évek óta rendszeresen verte Csürkeláb, minden pénteken be kellett mennie a milíciára.

Kagur árvaházból került a szaklíceumba, valami főfasz fattya, suttogták róla a háta mögött, szó, ami szó, sokat megengedhetett magának, amúgy jóvágású fiatalember volt, a lányok körülrajongták, a fiúk viszont féltek tőle, mert hamar eljárt a keze, odaütött, félelmetes bunyós volt. Kagur elvette, ami kellett neki, ha kínálták, ha nem. De még soha nem kaptak el lopás vagy betörés közben, dicsekedett Egyszemjankónak, akkor meg miért vernek a milicisták, kérdezte a kisfiú. Rá egy évre, hogy idekerültem a líceumba, megdugtam Csürkeláb lányát, mondta Kagur vihogva Egyszemjankónak, elvettem a szüzességét, és ezt ez a bocskoros oláh nem tudta megbocsátani, bevitt a milíciára, és úgy elvert, mint szódás a lovát. Erre megbasztam a feleségit is, huhúú, de szerette az a nő a faszt, szerintem addig még életében nem élvezett el, amíg fel nem mentem hozzá, miközben Csürkeláb a pelenkásokat oktatta a négyszögben.

Kagur pattintott, Egyszemjankó erre elővette a tartalékot, kikeresett egy jó tömött cigarettát, megropogtatta úgy, ahogy a nagyobbik megtanította, leadta az ágyból, Kagur rágyújtott, ő például soha nem ment be a budiba cigizni, a tanárok valamiért inkább elfordították a fejüket, ha látták az udvaron dohányozni, most, hogy se nevelő, se senki, még a hálóból se ment ki, szóval, mesélte az árvaházi fiú, ott állt az egész iskola, én meg fogtam magam, iszkiri, felrohantam Csürkelábékhoz, becsengettem, kijött az asszony, ilyen jó karban lévő negyvenes, né, mondom, kezicsókolom, azért jöttem, hogy nem kell-e valamit segíteni a házban, mert szeretném valahogy jóvátenni a bűnömet. A nő meg behívott, kávét főzött nekem, és addig-addig dumáltunk, milyen nyelven dumáltatok, kérdezett közbe Egyszemjankó, magyarul, hökkent meg Kagur, valahonnan innét származik, tudja a tököm, nem kértem a buletinjét,13 de ilyen miénkfajta, nem is értem, hogy bútorozhatott össze egy szekussal, merthogy nem a szex mián, az biztos. De mindegy is, nekem pon’fix megfelelt, ki volt éhezve rendesen, már a konyhaasztalon meghajtottam, mint Singer a varrógépet, majd a hálószobában esmén megmutattam neki, hogy hol lakik a magyarok istene. Ezt csináltam hónapokig, volt olyan, hogy megszoptattam Csürkeláb lányát itt a budiban, majd felmentem a lakására, és megbasztam a feleségit, ittam az albán konyakját, úri népek, nem Monopolt isznak, értettedé, szívtam a Kentet, mert ezeknél osztán minden van, még narancsot és banánt is ettem, a szekus meg ott vedelt és kártyázott a verőlegényeivel a vendéglő raktárában, fogalma sem volt semmiről. Kagur megcsóválta a fejét, csak arra nem tudtam ezt a két fehérnépet rávenni, hogy csináljuk hármasban, szégyellték egymás előtt magukat, vagy mi. Rendes órarendünk volt, Csürkeláb fiát elcsapták otthonról, tudod, az a girnyász kölyök, ő is román osztályba jár, mint te, csak alattad, biztos találkoztál már vele, egy feszt Malacka bácsiék körül sündörög a focipályán, hogy vegyék bé, hogy is hívják, Nicu, na az, és otthon várt a két spiné, a leánka a saját kuckójában, az anyja a hálóban, én meg csórén kosornyáztam a szobák között, és amikor kimentünk szivarazni a konyhába, jött mind a két nő köntösben, én meg ültem közöttük pucéron egy szál faszban. Na, ennyi, tárta szét a kezét Kagur.

Amikor lehoztak a hegyről, akkor Arabéláék azért kaptak egy atyamáriás pofont, mert azt mondták Csürkelábnak, hogy a lenti pap bassza a feleségit, idézte vissza a kisfiú, miután Kagurral kimásztak az ablakon, egész délután ezen az ellentmondáson rágódott, amíg Kagur az otthonról visszaérkező hálótársaktól szedte be a flekken-vámot, nem akarta meghazudtolni a nagyobbat, de csak nem hagyta nyugodni a dolog, na igen, vihogott fel Kagur, én egy idő után elmaradtam, az egér is megunja egy lyukba járni, meg hát eléggé fapina mindkettő, van itt elég friss hús, és ezért is buktam le, egyszer csak befejeztem Csürkeláb feleségével, a nyanya meg üzent a lányával, ezt tedd ki, jön a csaj, a budiban szedem állva hátulról, és közben mondja nekem, hogy anya is vár. Nem mentem, mi vagyok én, ezután az anyja felhívott telefonon, képzelheted, életemben először hívattak telefonhoz a nevelőszobába, ott fülelt az ajtó előtt a fél bentlakás, a nő meg könyörgött nekem a kagylóba, atyamáriásan be volt rúgva, hát elküldtem a halálba, erre feljelentett az uránál, hogyaszongya, megerőszakoltam a lakásán. Csürkeláb viszont nem hülye, nemhiába főszekus, rájöhetett, hogy mi történt, a szomszédok szerint jól megmosta a feleségit, ez volt csütörtökön, és azóta minden pénteken megver a bikacsökkel. Ezért el fogom vágni a torkát, Isten engem úgy segéljen, emelte a kezét esküre Kagur, ámen, mondta rá hátul Jézus, ámen, ismételte meg Kámpec a sor végén.

Egyszemjankó hitte is, nem is Kagur sztoriját, de inkább elhitte, miután elkísérte a nagyfiúkat az éjszakai portyájukra. Kagur bandájának a cigányblokkokon túli garázssor végében volt a törzshelye, két, háttal egymásnak épített, lepusztult téglaförmedvényt nyitottak egybe. Az elsőben vastagon állt a füst, a duruzsoló öntvénykályha mellett leginkább rumot ittak sörrel kártyázás közben a fiatalok, míg a hátsó helyiségben a tornateremből lopott matracokon szerre mindenki meg nem dugta az épp szolgálatos lányt vagy lányokat, mert többen is voltak, a lányokra egy szabály vonatkozik, magyarázta Kagur útközben Egyszemjankónak, csak azokat vesszük bé, akik szeretnek inni és baszni, nálunk mindenki annyit vedel, amennyit csak akar, és senki nem fizet semmiért, igaz-e, Kámpec, szólt hátra, a’ há’, morogta vissza a legmagasabb bandatag, akit még közülük soha nem látott senki józanon. Ezt hogyhogy nem fedezték fel még a milicisták, kérdezte Egyszemjankó Kámpectől, amíg Kagur a vaspántokkal bíbelődött, három lakattal is zárták az ajtót, tudnak azok mindent, legyintett Kámpec, néha ők is eljönnek egy-egy buliba, kivéve Csürkelábat, az be nem teszi ide a lábát. Túl sokat kérdezel, nyitotta ki az ajtót a tulajdonos büszkeségével Kagur, de hát akkor sem értem, csóválta a fejét Egyszemjankó, mire Kagur a torkánál fogva a falhoz szorította, nem kell mindent érteni, sziszegte, Egyszemjankó szenvtelenül csak annyit mondott, Kagur, csak azért nem szúrom beléd a bicskámat, mert bírlak, majd lassan elvette a nadrágzsebéből időközben észrevétlenül kikapott és még azzal a mozdulattal kinyitott pengét Kagur hasától. Kagur lenézett, elnevette magát, hülye vagy, mondta, és büszke vagyok rád, láttátok-e, fordult hátra, ez a kölyök még tőlem se fél, bé vagy véve a csapatba. Ami meg a milicistákat illeti, indult befele, kéz kezet mos. Néha nem oda törünk be, ahová mi akarnánk, máskor nem azt verjük meg, akire mérgesek vagyunk, ha tetszik érteni, no meg itt le is szopják őket a lányok, akik hol a faszomba vannak már megint, valaki menjen utánuk, és valaki rakjon tüzet, te meg, Egyszemjankó, add ide azt az üveget, amin azt írja, hogy Drobeta.

Királyok itala, húzta meg Kagur az üveget, még Csürkelábéknak is csak kevés van belőle otthon, vigyorodott el, ez egy kurva jó ötlet volt, nézett Egyszemjankóra, a bandatagok lelkesen bólogattak, és éhes szemmel nézték a fásládára kirakosgatott zsákmányt, végre nem csak poshadt sör és hányásízű rum a menü.

Demeter Szilárd író, publicista, filozófus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a múzeum épületében 2019. március 5-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kagur azért vitte magával Egyszemjankót, mert megunta már, hogy mindig lopni kellett a piáért, Hájtorony, a vendéglős szabott árakkal dolgozott, egy jobbacska bicikli például két láda Bucegi sört ért, de az Unirea konyakért már rádiót kellett vinni. A vendéglő raktárát feltörni majdhogynem lehetetlennek tűnt, egyetlen vasajtó vezetett az italos ládákhoz, ami a pult mögül nyílt, a raktár ablakai viszont olyan parányiak voltak, hogy azon nem fért be egy bandatag sem. Elég aprónak tűnsz ahhoz, hogy be tudj mászni, méricskélte Egyszemjankót a szemével Kagur a hálóban, főleg, ha levetkőzöl és összehúzod magad. Az apró termetű, de erős kisgyerek nemsokára ott állt a vendéglő háta mögött az elemlámpák gyenge fénykörében, cudarul fázott meztelenül a mínuszos téli éjszakában, amíg Jézus szakértő kezekkel, óvatosan feszegette az ablakról a vasrácsot, szóval akkor most betörünk, vacogta, be, bólintott Kagur, pont, mint Robin Hood, vissza kell adni a népnek, ami az övé, vigyorgott, az ilyen nem lopás, no, de elég a propagandából, dörzsöld be magad hóval, akkor nem fogsz fázni, dobott egy marék havat Egyszemjankó felé, majd Jézus feje fölött az ablakrésen bevilágítva próbálta kitalálni, hogy melyik ital hol lehet, mert ide a rendőrökön kívül még soha senkit sem engedett be a vendéglős, a rendőröket is csak kényszerből.

Jézus elkezdett aggodalmaskodni, hogy vajon van-e valami az ablak alatt, mert ha ez a kölyök lever valamit, amikor bemászik, akkor ott ette meg a fene az egészet, fordult Kagurhoz, nem hiszem, hogy bármi lenne, vonogatta a vállát Kagur, Hájtorony mesélte a múltkor, hogy amikor nem olyan rég hoztak halat az Alimentárába, és mindenkinek kellett venni egy könyvet melléje, emlékszel-e, ne is mondd, borzongott Jézus, az idióta bátyám azt akarta, hogy olvassam ki az egészet, egy feszt nevelne, bazmeg, én értem, hogy három testőr, meg minden, de kurva vastag két kötet, ki, hökkent meg Kagur, Malacka bácsi ilyen népnevelős, az, baszod, meg Dzsó is eszi az életemet, morogta Jézus, elitták az agyukat, és most belőlem akarnak mérnököt faragni, értettedé, tiszta hülyék, tenném a tököm ebbe a rácsba, meg abba is, aki felszerelte, mindjárt kész, na, hát mások elolvasták, kanyarodott vissza a sztorira Kagur, és van benne egy rész, amikor mittudoménki ilyen hurokkal lopja ki a pincéből a borosflaskákat, tudod, meglasszózta, vagy mi, hát, tátti, egy egész alkoholista-brigád állt neki ezeknél az ablakoknál halászni, Hájtorony meg majd szívbajt kapott, amikor rájött, hogy mi az a sok drót meg kötél az ablak alatt. Szóval szerintem elvitt minden mozdíthatót alóla, mindegy, meg kell próbálni, intette oda a kisgyereket Kagur. Csak annyit adogass ki, figyelmeztette Egyszemjankót búcsúzóul, amennyit még nem vesz észre ez a zsugori vén dög, vagy ha igen, hihesse azt, hogy Csürkelábék nyúlták le, amikor hátrajöttek kártyázni. Egyszemjankó magában elismerően bólintott, miközben szuszakolta magát hátrafelé a résen, ez a Kagur okos fiú, lábaival óvatosan tapogatta maga mögött a sötétséget, a fal mellett tényleg nem maradt semmi, huppant a fenekére, majd a gyenge fény mellett nekiállt címkéket silabizálni. Hé, suttogta ki az ablakon, na, mi az, kérdezett vissza ingerülten Kagur, van itt Ovidiu, meg Unirea, meg Drobeta is, melyikből kell, mindegyikből, mérgelődött a vezér, az Unireából hozhatsz többet is, mert azt többen isszák, jobban fogyhat. Egyszemjankó üres ládákból gyorsan emelvényt rögtönzött az ablak alá, majd nekiállt kettesével szállítani az üvegeket, minden szállítmány után behallatszott kintről a jókedvű mormogás. A végén elbontotta a ládalépcsőt, figyelt arra, hogy mindegyiket oda tegye vissza, ahonnan elvette, Kagur se csinálta volna különbül, bólintott maga elé büszkén, majd nadrágszíjakat nyújtottak le neki, felhúzták az ablakig, amin nagy nehezen kikényszergette magát. Így történt, hogy Egyszemjankó néhány üveg konyakkal és jó pár horzsolással megváltotta a teljes jogú tagságot Kagur bandájába, átok ide vagy oda, ezután már rendszeresen magukkal vitték a nagyok, senki nem morgott.

Pia, cigi, szex, ez az élet, mindig ezzel indított köszönésképpen Kagur a garázsukba lépve, Kagelvtárs vagyok vagy úr, kérdezte harsányan, Te vagy az úr, Kagur, válaszolták kórusban a bandatagok, voltak vagy egy tucatnyian, többnyire idősebbek, mint Kagurék, az ifjúmunkások színe-virága, mutatta be őket röhögve Kagur Egyszemjankónak, akinek a legújabb horzsolásait mindig gondosan letisztogatták kékszeszes vattával, de végig csak ennyi köze maradt az alkoholhoz, Egyszemjankó soha nem csatlakozott a bulihoz, nem ivott, nem cigizett, és a lányokra sem mert nézni, pedig alig volt rajtuk valami, felkínálkoztak bárkinek, aki kapható volt egy kis etyepetyére. Néha beesett Félszemű Dzsó, a Gitárkirály is, az egyetlen olyan kívülálló, akit a milicistákon kívül beengedtek, mert tudott gitározni, direkt neki loptak egy hangszert, amit viszont nem vihetett ki a garázsból. Egyszemjankó leginkább Félszemű Dzsó, a Gitárkirály mellett üldögélt a sarokban, elvarázsolta a zene, figyelte az akkordfogásokat, hallgatta az alkoholista muzsikus dünnyögését. Máskor meg behunyta a szemét, ismét látta az apját fent a hegyen, és hallotta a nyugodt, mély hangját, szám ma szótlan, dünnyögte a ritmusra, szám ma szótlan, kontrázott rá Félszemű Dzsó.