Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Évekig terjedt egy városi legenda, miszerint Avril Lavigne 2003-ban meghalt, a kanadai énekesnő helyét pedig egy hasonmása vette át. Alaptalan városi legendáról van szó természetesen, a valóság azonban olykor olyan történeteket szül, amelyek a legvadabb összeesküvés-elméletekre is rálicitálnak. Ilyen Britney Spears esete is, amelynek végére szeptember 30-án talán pont került, miután hosszas huzavona után az apja visszalépett a gyámságától, de ha megnézzük a popsztár Instagram-oldalát, a meglehetősen bizarr képek és videók cseppet sem egy felszabadult nő képét árasztják.
De ne haladjunk ennyire előre, már csak azért sem, mert
a dokumentumfilm többet nyújt annál, minthogy részletesen bemutatja, miként vált pokollá az ezredforduló egyik legsikeresebb előadójának élete, hogyan vált a saját édesapja a gyámjává, aki hosszú időn keresztül teljes kontrollt gyakorolt a lánya felett.
A rajongók számára nyilvánvalóan érdekes, ahogyan a film kronológiai sorrendben haladva bemutatja a sztár csaknem másfél évtizeden át tartó kálváriáját, ugyanakkor a popzene iránt kevésbé érdeklődő nézők számára is tanulságos alkotás.
Egy olyan Amerikát ábrázol, amit aligha érezhetnénk idegenebbnek: ez az Amerika nem a szabadság, hanem a kapitalista rabszolgatartás földje.
Az Egyesült Államokban ugyanis az önellátásra képtelen polgárok mellé hivatalos gondviselőket jelölnek ki, akiknek jogukban áll az érintett vagyona és orvosi kezelése mellett arról is dönteni, hogy a védencük kivel veheti fel a kapcsolatot. Jelenleg közel másfél millió állampolgár él hasonló gyámság alatt, a rendszer pedig természetesen visszaélések sorára nyújt lehetőséget.
Felmerülhet a kérdés: hogy ha egy A-kategóriás, fiatal, multimilliomos szupersztárt jogi trükkökkel könnyedén csapdába lehet csalni, akkor mire számíthat egy jóval csekélyebb érdekérvényesítő képességgel, elhanyagolható kapcsolati háttérrel és semmiféle médiaháttérrel nem rendelkező áldozat?
A Britney kontra Spears azonban a címszereplő küzdelmére koncentrál, igaz, már ez által sokat elmond az őt körülvevő társadalomról. Az énekesnő mindössze tizenhét éves volt, amikor 1999-ben megjelent debütáló lemeze, a ...Baby One More Time, amely egy csapásra a csúcsra repítette: a mai napig az egyik legnagyobb példányszámban elkelt lemez címadó dalát a rádiók és a tévék megállás nélkül játszották, a következő két évben újabb két korongot adott ki, az Oops!... I Did It Again (2000) és a Britney (2001) akkorát szólt, hogy ha soha többé semmit nem csinál, akkor is a könnyűzene kitörölhetetlen ikonja marad.
A népszerűségért azonban igencsak vaskos csekket kellett befizetnie. Nem állítunk újdonságot azzal, hogy a hírességek a sarki boltba sem tudnak lemenni anélkül, hogy paparazzikba ütköznének, az a hisztéria, amit Britney-t övezte, azonban minden képzeletünket felülmúlja. Az egyik jelenetben a nő megáll egy benzinkútnál, azonban képtelen tankolni, mert fotósok tucatjai úgy rohamozzák meg folyamatos kattintások közepette az autóját, mint a zombihordák a The Walking Dead című sorozatban.
Nem véletlenül: egyetlen jól sikerült – vagyis esetünkben sokkal inkább minél előnytelenebb – kockáért több százezer dollár ütheti a fotósok markát.
Nyilvánvalóan sem ez, sem a sztár első, rövid, de annál viharosabb házassága sem segített abban, hogy súlyos mentális problémái lettek, amelyeket gyógyszerekkel kezelt. Utóbbi játszott közre abban, hogy a válása utána nem neki ítélték a gyermekeit,
a lány életében korábban vajnyi kevés szerepet vállalt, üzleti körökben kifejezetten hírhedtnek számító apja pedig meglátta a lehetőséget, miként férhetne hozzá a gyermeke sok tízmillió dolláros vagyonához.
Orvosokat és ügyvédeket lefizetve 2008-ban elérte, hogy eleinte ideiglenes, majd állandó gyámjává váljon a lányának. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy
Britney Spears engedély nélkül nem hagyhatta el az otthonát, nem rendelkezhetett a pénze felett, de a még a saját egészségügyi kezeléséről sem dönthetett.
Mint a filmben az énekesnő egyik barátja elmondja, akkor fogta fel, milyen aljas börtönbe zárták a sztárt, amikor egyszer elmentek együtt a városba, majd az apja felhívta és tudatta vele: ha nem viszi haza a lányt fél órán belül, akkor feljelenti emberrablásért.
És bár a gyámság alatt élő személyek hivatalosan munkaképtelenek, Britney az elmúlt évtizedben kisebb-nagyobb szünetekkel, de dolgozott: szerepet vállalt az amerikai X-Faktorban, amellyel tizenöt millió dollárt keresett, de több, sok tízmillió dollárt termelő turnét is levezényelt.
A bevételhez azonban nem juthatott hozzá, az apja havonta nyolcezer dollár zsebpénzt adott neki, miközben gyógyszerekkel tömte a lányt, hogy minél hatékonyabban dolgozzon.
Britney több alkalommal is megpróbálta jogi úton megszüntetni a gyámságot, a bíróság azonban minden alkalommal félresöpörte a beadványait, egészen a közelmúltig. A rajongók pedig csupán az utóbbi években, az egyre furcsább Instagram-posztok alapján jöttek rá, hogy valami nagyon nem stimmel az énekesnő életében.
A dokumentumfilm rendkívül részletgazdagon ábrázolja az elmúlt időszakot, és bár sem Britney, és természetesen sem az apja nem szólal meg benne, thrillerbe hajló képet fest az amerikai igazságszolgáltatásról. És pont emiatt válik azok számára is érdekessé az alkotás, akik soha nem követték az énekesnő zenei pályáját.
