Fontos a zene és a szöveg, de a lényeg, hogy ne legyél bamba

Vágólapra másolva!

Nem érdekel, mit írnak rólunk a kilencvenhatodik oldalon, amíg mi vagyunk a címlapon - idézték Mick Jaggert a Tankcsapda tagjai az Origónak adott interjúban, amelyben mások mellett az együttes harminc éves történetéről, az alkotói folyamatokról is beszéltek, de szóba került az is, miként változott meg a zeneipar a közösségi oldalak világában és miért nem sikerült eddig egyetlen együttesnek sem letaszítania őket a hazai rockzene trónjáról.

Német Dániel

Vágólapra másolva!

koncert rockzene Tankcsapda

Idén egy olyan koncertsorozattal ünnepeltétek meg a zenekar harminc éves jubileumát, amelynek keretében tíz éves periódusokra bontottátok az életműveteket, így mindegyik este másik korszak került terítékre. A praktikusságon túl is elkülönülnek ezek az időszakok?

Fejes Tamás: Mindannyian másként éltünk meg elmúlt harminc évet, az ember jobb esetben folyamatosan a fejlődésre törekszik, miközben különböző korszakokon megy keresztül: éppen többet bulizik, csajozik és iszik vagy eljön az életében az a pillanat, amikor megbarátkozik önmagával, családja, gyereke lesz, majd ne adj' isten elválik és kezdődik elölről. Egy zenész esetében mindezek kihatnak az aktuális dalokra is. Ha nem így lenne és elkezdenénk megpróbálni megfelelni a velünk szemben támasztott elvárásoknak, vagy megrendelésre írnánk a számokat, biztonsági játékra törekednénk, esetleg a legsikeresebb lemezeinket próbálnánk újra és újra lemásolni, akkor totálisan hiteltelenek lennénk. Az összes minket érő külső hatást feldolgozzuk az albumainkon. Nekünk a zenélés az életünk, folyamatosan változunk és keressük a megújulást, ha megrekednénk a fejlődésben, akkor rögtön meghalna a Tankcsapda, így egy állandó utazásként tekintek a harminc évre.

Sidlovics Gábor: Mint ahogyan Laci is énekli a Számolj vissza című dalban: ,,Az egyetlen változatlan az örökös változás." Én még csak tíz éve játszom a zenekarban, de már ezt az időszakot is fel tudnám bontani különböző korszakokra.

Lukács László: A praktikusság kedvéért bontottuk fel tíz éves periódusokra a karrierünket: természetesen, ha a Tankcsapda zenei fejlődését vagy éppen a változó felállásunkat néznénk, akkor egészen másként határolódnának el a különböző korszakok és más-más szempont alapján átfedésbe is kerülnének egymással.

Balról jobbra: Fejes Tamás, Lukács László, Sidlovics Gábor Fotó: Szabó Gábor - Origo

És melyek voltak a zenekar történetében a legfontosabb sarokkövek?

S. G.: Ez is teljesen szubjektív kérdés, miként a rajongók közül is vannak, akik a korai punkosabb hangzásunkat kedvelik, mások az elmúlt öt év dalaiért rajonganak.

L. L.: Bele lehetne menni abba, hogy miként éltük meg a tagcseréket vagy mit jelent egy-egy lemez nekünk, de számomra az elmúlt harminc év a maga teljességében alkot egységet.

F. T.: Mindenki számára máshol vannak a sarokkövek, én 1999-ben kerültem a zenekarba, bár azt megelőzően is már „a kispadról" figyeltem az együttest és háttérmunkásként dolgoztam is nekik. Aztán, amikor megjelent a Mennyország tourist, az egy vízválasztó pillanat volt az életemben. Valószínűleg fel sem vesznek dobosnak, ha nem készül el az a dal és nem válik ilyen sikeressé. Vicces, mert bár számomra akkor kezdődött el minden, egy csomó ősrajongó szerint ott ért véget a Tankcsapda története.

L. L.: Az ehhez hasonló kritikák azonban nem érintenek meg minket, mindig az adott pillanatra koncentrálunk: milyen dalokat játszunk ma este vagy milyen programmal készülünk a következő - tamási - fellépésünkre. A pályánk elemezgetését meghagyjuk másoknak.

F. T.: Annál is inkább, mert nem csak a tízmillió fociszakértő, de a tízmillió Tankcsapda-szakértő országában is élünk, az autószerelő műhelyekben és a legapróbb kocsmákban is mindenkinek határozott véleménye van rólunk és arról, mit is kéne másként csinálnunk.

De ez még mindig sokkal jobb, mintha nem is beszélnének rólatok, igaz?

L. L.: Így van. Mick Jagger mondta egyszer, hogy „Nem érdekel, mit írnak rólam a kilencvenhatodik oldalon, amíg én vagyok a címlapon". Mi is hasonlóképpen állunk hozzá.

F. T.: Abszolút elfogadom mindenkinek véleményét, csak engedtessék meg nekem, hogy adott esetben én is kifejezzem az ellenérzéseimet másokkal szemben, hogy ha megalapozatlan butaságokat írnak rólunk.

És a koncertprogramok összeállításakor melyik tízéves periódus áll hozzátok a legközelebb?

S. G.: Olyan ez, mint ha azt kérdeznéd, a három gyereked közül melyiket szereted a legjobban. Bár én csak tíz éve csatlakoztam a zenekarhoz, mégsem tudnék egy kedvenc korszakot megnevezni, mert rajongóként végigkövettem az együttes életét.

F. T.: Én nem leszek ennyire politikailag korrekt: 1999-ben csatlakoztam a bandához és bár mindhárom évtizedet a saját kölykömnek tekintem, az egyik ebből zabigyerek, mert aktívan nem vettem részt a zenekarban az első tíz évben. Attól még a korai dalokat is ugyanúgy szeretem és ápolom az örökségüket, már csak azért is, mert lehetőségem nyílik a koncerteken a saját szájízem szerint alakítani rajtuk, azonban sokkal jobban kötődöm azokhoz a számokhoz, amelyeknek részt vettem a megírásában.

L. L.: Akkor én is politikailag korrekt leszek, ha nem tudok választani, hiszen mindegyik dalnak én írtam a szövegét?

F. T.: Te úgysem emlékszel semmire az elmúlt harminc évből!

Egy nem tematikus, azaz az egész pályátokat felölelő koncert esetében milyen szempontok alapján választjátok ki azt a húsz-huszonöt számot, amelyet lejátszotok?

L. L.: Természetesen, ha egy együttes hosszú ideje létezik és ráadásul sikeres is, akkor lehetetlen tökéletesen megfelelni a közönségnek, mert mindenki más és más korszakát tartja, szereti a legjobbnak. Éppen ezért nem is foglalkozunk mások igényeivel, hanem inkább a saját aktuális hangulatunk szerint válogatjuk össze a számokat. Bármelyik lemezünkről szívesen játsszunk, de ugyanilyen könnyedén hagyjuk ki akármelyik slágerünket is, ha az nem fér bele a műsoridőbe.

S. G.: Így van. Lehetetlen olyan koncertet összeállítani, amely után mindenki elégedetten csettint és azt mondja, hogy ez volt a tökéletes Tankcsapda-koncert. Viszont rugalmasak vagyunk, akár egy turné közepén is változtatunk a programon, ha valamelyikünk hiányol egy-egy dalt, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon.

L. L.: Gyakran előfordul, hogy egy-egy városhoz igazítjuk a programot. Évek óta minden augusztusban fellépünk például Esztergomban és mindig megnézzük előtte, mely dalokat játszottuk az azt megelőző nyáron, hogy minél kevesebb átfedés legyen a két koncert között.

F. T.: De az még soha nem fordult elő, hogy egy koncert után ne óbégatott volna valaki, miért hagytuk ki ezt vagy azt a számot. Ha valaki több, mint száznegyven-ötven számot írt, akkor ez elkerülhetetlen.

De ez legalább azt jelzi, hogy nem egy olyan egyslágeres előadó vagytok, mint a Crazy Town, amely ha lejátssza a Butterfly-t, akkor mindenki elégedett távozik...

F. T.: Vagy mint Luis Fonsi, aki a magyar koncertjén háromszor is előadta a Despacito című dalát, amikor pedig éppen másik számot játszott, mindenki a büfé felé vette az irányt...

L. L.: A mi esetünkben olyan is előfordul, hogy egy fellépés után valaki Facebookon méltatlankodik, hogy miért nem játszottuk le a Mennyország touristot, miközben az volt mondjuk, az utolsó előtti dal. Lehet, ő is a büfében támasztotta a falat közben, már nem éppen szomjas állapotban.

F. T.: Mindig belefutunk zsenikbe, akik mindent jobban tudnak: az első tíz évet felölelő koncertünk után valaki azt írta, hogy nem is abból a korszakból származtak a dalok...

Szinte folyamatosan turnéztatok a járvány előtt. A leállás inspirálóan és termékenyen hatott vagy inkább leblokkoltatok és kevesebb új dalt írtatok?

S. G.: Ha már annyit beszéltünk a sarokkövekről, még a járványt is fel tudnánk osztani különböző szakaszokra. Aktívan töltöttük ezt az időszakot, az volt a legfontosabb célunk, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a rajongóinkkal. Szerveztünk internetes tehetségkutatót, amelynek keretében saját Tankcsapda-feldolgozásokat kértünk a közönségünktől, elsőként adtunk online, majd autós koncertet, adományt gyűjtöttünk, így a dalszerzésre éppen annyi energiánk maradt, mint „békeidőben". De egyébként sem úgy születnek a friss számok, hogy kijelölünk egy néhány hetes periódust és akkor nekiesünk, hanem jóval ösztönösebben.

L. L.: Így van, nincsenek külön dalszerzésre fókuszáló vagy szándékosan passzív időszakok, amikor eszembe jut egy gondolat, akkor papírra vetem, de ha hetekig nincs semmi ötletem, akkor sem kezdek el szorongani attól, hogy biztosan alkotói válságba kerültem. Nyilvánvalóan az elmúlt másfél évben egészen más ingerek értek, de nem kell ehhez járvány: elég, ha éppen van csajom vagy pont nincsen, vidám vagyok, lerészegedtem, vidám vagy éppen szomorú a hangulatom.

És az új dalokra rá fogja nyomni a bélyegét a járvány, ha nem is direkt módon, hanem akárcsak hangulatilag?

S. G.: Egy számunkban sem reflektálunk rá szándékoltan, bár mostanában gyakran eszembe jut a Koponyák és csontvázak című dalunk, amely olyan, mintha megjósolta volna ezt a korszakot.

L. L.: Mindig voltak sötét tónusú dalaink, de például nálam mostanában érdekes módon sokkal több vidám szám született, mint általában.

F. T.: Mindig mindenki túlságosan szeretné megfejteni, hogy egy-egy sorunkkal mit szeretnénk üzenni, de mi ennél sokkal egyszerűbbek és spontánabbak vagyunk. Minden dalunk ösztönös lenyomata annak, hogy éppen mit élünk át, utólag semmi értelme kielemezni.

Az Agyarország című album jó néhány számában olyan markáns a gitárhangzás, hogy ha a YouTube-korszakban jelenik meg és felveszitek angol nyelven, akkor nemzetközi feltűnést is kelthetett volna. Foglalkoztatni utólag titeket ez a kérdés?

L. L.: Egyetlen bandának sincs olyan béna gitárhangzása a világon, mint a Beatlesnek, mégis ők minden idők legjobb együttese, szóval nem ezen múlik. Egyébként is magyar zenekar vagyunk, magyarul fogalmazzuk meg a gondolatainkat, ezen a nyelven tudjuk kifejezni magunkat. Nem is gondolkoztam rajta soha, hogy mi lett volna, ha máshová születünk. Egyébként pedig készítettünk angol nyelvű verziót több slágerünkből is, sőt, felkérhetnénk amerikai szerzőket arra, hogy írjanak nekünk dalokat, de nem izgat minket a nemzetközi karrier, ennyi idősen már nem is lenne esélyünk érvényesülni máshol.

És vajon az elmúlt harminc évben miért nem sikerült egyetlen magyar együttesnek sem hozzátok hasonló sikereket elérni a magyar rockzenében?

S. G.: Több olyan zenekar is van országban, amelyeknek olyan a szövege és a hangszerelése, hogy bármikor letaszíthatnának minket a trónról, de egyszerűen emberileg alkalmatlanok rá. Fontos a zene és a szöveg, de a siker nagyon sok más tényezőn is múlik.

F. T.: A leglényegesebb, hogy ne legyen bamba az adott előadó, mert akármilyen tehetséges, elúsznak mellette a lehetőségek.

L. L.: Mint a Dumb és Dumber végén, amikor nem szállnak fel a bikini-modellekkel teli buszra. Számtalan példát láttunk erre.

F. T.: A művészek általában nem racionálisan gondolkodnak, pedig meg kéne érteniük, hogy a zeneipar, mint a neve is mutatja, egy iparág. Amikor a pályánk elkezdődött, még nem voltak könnyűzenei iskolák, autodidakta módon tanultunk meg mindent. A mai fiatalok viszont már éppen olyan profin játszanak a hangszereken, mint bármelyik élvonalbeli külföldi sztár. Csak itthon nem találni megfelelő szakembereket: kevés a képzett technikus, a menedzser, az erre az iparágra szakosodott coachokról és pszichológusokról nem is beszélve. Pedig a profi zenészélet olyan, mint az élsport, megfelelő háttéremberek nélkül nem lehet tartós sikereket elérni.

Utóbbi szempontot leszámítva könnyebben hírnevet szereznie egy fiatal együttesnek manapság, a közösségi média világában?

L. L.: Lehet, hogy több lett a fóka, de még jobban megszaporodtak a vadászok. Manapság bárki lenyom két gombot, rámotyog három sort egy zenei alapra, majd felteszi YouTube-ra és kikiáltja magát rappernek.

F. T.: Régen az volt a döntő kérdés, hogy ki, honnan jön: egy középkategóriás nyugati banda is simán sztárrá vált pillanatok alatt. Manapság már ez kevésbé számít, elég csak a Jinjer példájára gondolni: egy ukrán banda, de nagyon ügyesen felépítették őket a menedzsereik, érződik rajtuk a keleti ízvilág, de közben nyugati színvonalon szólalnak meg és most már szerte a világon ismerik őket. Szerintem egyébként a jövőben egyre több kelet-európai együttes fog hasonló karriert befutni. Rengeteg tehetséges zenészt találni szerte Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban vagy éppen Csehországban, csupán meg kéne tanulni, miként lehet eladni őket. Mert hiába jó a magyar dinnye vagy a hazai szőlő, ha nem karolja fel egy multi és nem értékesíti külföldön, akkor soha nem fog kiderülni. Lehet, hogy a világ legjobb lemeze jelenleg egy asztalfiókban pihen.

L. L.: A Jinjer valóban jó példa: Kijevtől hatszáz kilométerre egy kislány elkezdett énekelgetni, aztán pár évvel később már a Slipknottal turnéztak együtt, manapság pedig az egyik legnépszerűbb együttes a maga műfajában. Korábban egyetlen keleti zenekar sem futott be hasonló karriert.

S. G.: Hozzáteszem: lehet, hogy manapság az internetnek köszönhetően könnyebb megszólítani a potenciális rajongókat, de a nyolcvanas években elég volt elmenned a Ki mit tud?-ba és ha három adáson keresztül nem vágtak ki, akkor országos ismertséget szereztél. Az persze más kérdés, hogy utána sikerült-e megőrizned a hírnevedet. Minden viszonyítás kérdése.

Látszólag mindig is tudatosan építkeztetek, volt olyan pont, amikor azt éreztétek, kicsúszik a kezetekből az irányítás?

F. T.: Előfordult természeten, ugyanakkor kifejezetten inspiráló tud lenni, ha úgy érzed, kezd minden szétcsúszni, mert akkor még jobban rátaposol a gázpedálra. Ilyen volt a koronavírus is: korábban minden interjúban eldicsekedtem vele, hogy kristálytisztán látom a Tankcsapda jövőjét, öt éves periódusokra tervezek előre, aztán jött a járvány és akkora pofont kaptunk, hogy azóta is cseng a fülünk. Teljesen megváltoztak a játékszabályok és a lehetőségek, de szerencsére sikerült kezelni a helyzetet és ha nem is tudtuk növelni a rajongóbázisunkat, legalább nem is fogyatkozott meg az elmúlt másfél évben.

Decemberben igencsak sűrű turnéra indultok. Nehéz jelenleg előre tervezni a járvány közben?

F.T.: Sok zenekar már lemondta a turnéját, mi viszont, ameddig csak lehet, nem állunk meg. Összesen tíz koncertet terveztünk, ebből a legnagyobb az év végi debreceni Főnix Arénás koncertünk lesz december 29-én, január 1-én pedig az Akváriumban kezdjük 2022-t, szóval finoman szólva is izgalmas hónap elé nézünk. Nehéz ebben az időszakban előre tervezni, vagy egyáltalán kiszámítani, hogy mikor mi lesz, mit lehet egyáltalán majd két hét múlva csinálni, a közönség azon része pedig aki el tud jönni, vajon eljön-e. De mivel ez az életünk, megyünk előre és tesszük a dolgunkat remélhetőleg minél többen velünk tartanak.

Ha megnézzük, milyen ütemben fogynak a jegyek a Red Hot Chili Peppers és más népszerű együttesek jövő évi koncertjére, akkor az érződik, hogy a járvány nem ijesztette el az élőzene rajongóit és 2022 igencsak erős év lesz. Optimistán tekintetek a jövőbe?

S. G.: Bízunk benne, hogy jó évünk lesz, de nem merek már ilyen bátor kijelentéseket tenni.

F. T.: Továbbra is igyekszünk előre gondolkodni, de számtalan külső tényező hatással lehet ránk. Tavasszal jönnek például a választások, mással sem lesz mindenki elfoglalva, ráadásul a közösségi média hirdetési rendszerét is a kampányvideók uralják majd, így nehéz hatékonyan reklámozni egy koncertet. Ugyanakkor 2022-ben lesz harminchárom éves a Tankcsapda, amit szeretnénk valamilyen módon majd megünnepelni, nyilván nem hagyományos, vagy a szokásos jubileumi értelemben, mivel akkor minden évben lehetne valamire hivatkozni, de ez a évjárat biztos, hogy valahogy vissza fog még köszönni 2022-ben ha nem is direkt módon..

L. L.: Amellett, hogy krisztusi korba lépünk, a plakátokon és a pólókon is jól mutat a két darab hármas, ezt mindenképpen ki kell használni.

F. T.: Nem sokkal később pedig harmincöt évesek leszünk, szóval mostantól mégiscsak jubileumi koncerteket tartunk...

Egy országosan ismert zenekar esetében is szükség van még a kiemelt promócióra egy-egy koncert esetében?

L. L.: Igen! Régóta el kell felejteni már azt a mondást, hogy jó bornak nem kell cégér. Igenis kell, mert ahogyan említettem, hiába több a fóka, ha a jó öreg sörétes puskánkkal próbáljuk levadászni őket, míg a többiek már gépfegyverrel tüzelnek, akkor esélyünk sincs célba találni. Hatalmas információs zajban élünk, nekünk is kiabálnunk kell, ha azt szeretnénk, hogy meghallják a hangunkat.

S. G.: Sokan mondják, hogy nekünk könnyű, mert mi vagyunk a Tankcsapda, mindenki ismer minket, de pontosan azzal értük ezt el, hogy az utcai plakátoktól a közösségi oldalainkig mindenre odafigyeltünk.

F. T.: És pont emiatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk. Ha egy győri koncertet nem hirdetünk meg rendesen és csak páran jönnek el, akkor másnap rajtunk röhög a sajtó. Annak nincs hírértéke persze, hogy Amerikában végigcsináltunk egy telt házas klubturnét magyar nyelvű zenekarként, ellenben, amikor hazafelé jövet kényszerleszállást hajtott végre a repülőgépünk, hirtelen ötpercenként hívogattak a kíváncsiskodó újságírók.

Lehet rólatok tudni, hogy gyakran jártok külföldi együttesek koncertjére. Jelenleg melyik előadót várjátok a legjobban?

S. G.: Ozzy Osbourne-t és a Red Hot Chili Peppers-t.

F. T.: Szintén. A Red Hot Chili Peppers-t már számos alkalommal láttuk szerte Európában, de mindig nagyon jók, szegény Ozzy Osbourne-nak pedig már annyiszor kellett átütemeznie a búcsú turnéját, hogy remélem, végre megtarthatja. (időközben Ozzy Osbourne a 2022 márciusára tervezett koncertjét 2023 májusára halasztotta – a szerk.)

L. L.: Én pedig nagyon szeretnék eljutni jövő nyáron a prágai Rammstein-koncertre.

És ha bármelyik előadót megnézhetnétek, nem csak azokat, akik a közeljövőben Európában turnéznak, akkor kiket választanátok?

S. G.: Én akkor is a jó öreg Ozzy-ra szavaznék. De a Five Finger Death Punch-ra és a Foo Fighters-re is mindig vevő vagyok és bár nincs sok esély arra, hogy újra összeállnak, de a Velvet Revolvert is szívesen megnézném.

L. L.: Én pedig kíváncsi lennék, hogyan adja elő élőben az új lemezét az AC/DC!

F. T.: Ozzy Osbourne és az AC/DC nálam is bármikor jöhet, de a nemrég újraalakult Mötley Crüe-t sem hagynám ki.