Ők azok, akik előttünk járnak gondolatban

Huszonöt éves írói jubileumát ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban L. Simon László, József Attila-díjas költőnek, akinek első önálló kötete 1996-ban jelent meg. A művészt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte. Demeter Szilárd elmondta: L. Simont többek között az emeli ki az alanyi költők sorából, hogy a magánvalósága mellett a magyar valóság is érdekli: vásárra vitte a bőrét, céltáblát tűzött magára.

Számvetés, huszonöt év alkotómunkájának összegzése volt az L. Simon László tiszteletére rendezett ünnepi 25. jubileum a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A beszédek egyszerre mutattak rá az elmúlt huszonöt év sorsfordító történelmére, és arra a szerepvállalásra, amelyet L. Simon László alkotó emberként, íróként és költőként valamint közéleti személyiségként egyszerre vállal. Egyebek mellett felvetették azt a kérdést is, amelyre később maga L. Simon adta meg a választ beszédében, miszerint lehet-e az aktív, közéleti munka mellett művészi tevékenységet folytatni?

L Simon László könyvbemutató a PIM -ben Petőfi Irodalmi Múzeum Fotó: Koncz Márton - Origo

Színes, reneszánsz embernek nevezte Rétvári Bence köszöntőjében L. Simon Lászlót, olyan alkotónak, aki abban az időben amikor mindent a fogyasztás határoz meg, karakter tudott maradni. „25 évig felszínen maradni nagyon nehéz konfliktusok nélkül.

A jobb oldalon ütésállónak kell maradni, L Simon Lászlóból pedig nem fogy ki az erő, őt a támadások inspirálják.

Olyan ember, aki nem sodródik, hanem alakít.

Az íróknak, költőknek különleges küldetése volt a rendszerváltás idején és most is, mert ők azok, akik előttünk járnak gondolatban. A huszonöt év a töretlen bizalom jele."

Fekete Péter a 25-ös számra asszociáló képzettársításokkal ünnepelte az írót, ezek között említette Mozartot 25-ös szimfóniáját.

Fekete Péter méltatta L Simon Lászlót Fotó: Koncz Márton - Origo

„...A művészetek bűvkörébe vonva utaztunk tovább. Karmestert látunk háttal, egy próbaterem
ablakában - Mozart 25-ös szimfóniájának, a „kis" g-mollnak kezdő taktusát inti be. A híres
K 183-as zaklatott, nyugtalan hangja

a romantikus szenvedélytől áthatott pátosz a tizenhétesztendős mester vallomása.

Az Allegro con brio izgatott szinkópái majd visszatérnek az operák operájában, az érett férfit ízekre cincáló Don Giovanniban. A lassú tétel sötét, de megbékélt álomzenéje pihenni hagy egy keveset - a menüett táncba hív. Milos Forman Amadeusában szegezett a székhez ez a zene - az őrült felütés, amely arcunkba vágta a sebezhető, ártatlan zseni és a középszerűség rafinált, irigy szentéjének kegyetlen harcát.."

L Simon László és Fekete Péter Fotó: Koncz Márton - Origo

Majd így folytatta:

„Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre!"

A 25. zsoltár gyönyörű fohászával gratulálok sikeres negyedszázados munkásságodhoz és szívből kérek a Teremtőtől az előtted álló évekhez jó egészséget, hitet, alkotóerőt és építő, támogató, megtartó emberi kapcsolatokat.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója beszédében elmondta, az különbözteti meg L. Simon Lászlót az alanyi költőktől, hogy kilépett az alkotói komfortzónából. „Nemcsak a magánvalósága, de a magyar valóság is érdekli, cselekedni akart annak jobbá tétele érdekében.

Demeter Szilárd: L. Simon László kiment az elefántcsonttoronyból Forrás: MTI/Kovács Attila

Vásárra vitte a bőrét, céltáblát tűzött magára, hogy ide lőjetek. Kiment az elefántcsonttoronyból, bement a pályára.

Képviselt valamit, hitt valamiben, elköteleződött valami mellett, küzdött valamiért. Megmérettette magát, hús-vér emberek bizalmát nyerte el. (...) L Simon László huszonöt éve ismétli meg a teremtés aktusát."

Tizenhat önálló kötetet írt L. Simon László 1996 óta, közöttük esszéket, tanulmányokat, monográfiát, versesköteteket, némelyiket saját illusztrációval. Utóbbi köteteiben főként a politika, emlékezetpolitika és a társadalomtudomány, valamint a képzőművészeti tárgyú írások sorakoznak.
Az ünnepelt L. Simon László írói küldetéséről mondott hitvallása végén összegezte a huszonöt évet, és választ adott arra a kérdésre is, miként lehet a közéleti küldetés mellett írónak maradni, és hogy látja a maga és általában az írók fejlődési útját.

L Simon László: Be kell vallanom, sohasem lettem költő Fotó: Koncz Márton - Origo

„...Végezetül be kell vallanom, igazából sosem lettem költő. S ennek a belátása nem okozott bennem semmilyen törést vagy feszültséget.

Alkotói tevékenységem első huszonöt éve csak a felvezetése annak, amire talán sosem lesz időm, erőm, s türelmem: prózát írni.

Weöres Sándornak A vers születése című dolgozata korán felnyitotta a szememet, szerinte ugyanis „sok ifjú ember, aki tudósnak, zenésznek, képzőművésznek készül, valamilyen okból hátat fordít a pályájának, más életirányt keres és esetleg a költészetben találja föl a neki-való terrénumot. És vannak, akik nem indultak alkotónak, de valami módon intenzív szellemi élet fejlődött ki bennük, ami esetleg éppen a költészetben talál levezetőt. De a későn-kezdők legtöbbje inkább prózaíróvá lesz, mint költővé: a verstechnika késői elsajátítása már nehéz. Viszont más tekintetben szerencsésebbek a korán-kezdőknél: idegzetüket nem roncsolta a gyermekkori koncentrált alkotó- próbálkozás, fizikumuk egészségesebben fejlődhetett. A fizikummal nincs baj, talán túl jól is állok ezen a téren. Az idegzetem is rendben van. Az idővel állok hadilábon, hiszen olyan időhurokba kerültem, amiből csak egy ember tudna kiszabadítani, de ő egyelőre képtelen rá: saját magam. Ki tudja, talán kapok még időt az elmélyült alkotásra, s a kaleidoszkópban lesznek nagyobb, fényesebb kristályok is, bár az is lehet, hogy minden így marad, ahogy van, s csak kopott 5 kavicsokból áll össze egy kevésbé értékes és érdekes kép. Az sem lesz baj, ha az, amire az eddig eltelt 25 évben nem figyeltem eléggé, más fénytörésbe kerül az életemben.

Hiszen rájöttem, mi az, amiért sokkal többet kell tennem a következő negyedszázadban. Másokra figyelni, átérezni az ő sorsuk egyediségét és életük nehézségeit.

És emellett folytatni azt, amit Vörösmarty így fogalmazott meg a Gondolatok a könyvtárban című költeményben: „Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért". Azt szeretném, ahhoz kérek elég bátorságot, amit Füst Milán a Látomás és indulat a művészetben Utóhangjában ír:

„Magam én éppen annak a természeti erőnek kívánok részese lenni, amely a nélkülözőnek kenyeret akar adni: ennek az elfogultságomnak szívesen vagyok áldozata.

Vagy nevezzük harcnak akár, csakhogy olyannak kell akkor is neveznünk, amelyet a szenvedők fájdalmuk jogánál fogva igazságosnak éreztek minden időkben."

A jubileum alkalmából két kötet jelent meg: Kelemen Erzsébet: A szavak ereje című monográfiája, és a válogatott tanulmányokat, kritikákat tartalmazó, Huszonöt év című gyűjtemény.