Apáti Bence: A baloldali összefogás hamvába holt ötlet

Apáti Bence szerint évtizedekig háttérben voltak a táncművészek

Ha 99,9 százalékban liberális gyerekek lépnek ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapuin, akkor arra következtetünk, hogy az intézmény ilyen gondolkodást vár el a tanulóktól. Nincs ezzel semmi gond, csak nem kellene letagadni, és úgy tenni, mintha nem létezne ilyen agymosás a Színművészetin - állítja Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója. A balettművész, aki pár éve publicistaként is dolgozik, a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos vitákról is beszél, és arról, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás eleve hamvába holt ötlet. (Apáti Bence mától egyébként az Origónak fog publicisztikákat írni, rendszeresen. Első írását már olvashatják is.)

Közel két hónapja megállt a színházi élet, hogyan tudja áthidalni az Operettszínház a járvány okozta kényszerszünetet?

Előadásokat ugyan nem tartunk, de a napi munka zajlik: körülbelül október közepe óta készültünk A diótörőre, december közepén egy hatalmas stábbal felvettük ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával a darab legszebb számait prózai betétekkel, irodalommal vegyítve. A művészeink, nem hiszem, hogy érzékelték a leállást ebben a megfeszített munkában. A stream adásban megtekinthető előadások mindegyikét telt háznyi néző nézte, és aminek külön örülünk, az Egyesült Államokból és Ausztriából is követik ezeket a felvételeket. Ha elengedjük a pandémia után a streamelést, gondolkodunk olyan megoldáson, hogy elérhetőek legyenek a darabok azoknak, akik kintről szeretnék követni.

Apáti Bence szerint évtizedekig háttérben voltak a táncművészek Forrás: Origo

Februárban lesz két éve, hogy balettigazgató lettél. Bár a leállások valamennyire keresztülvágták a színházi munkát, mégis mit tudtál a terveidből megvalósítani?

Magam sem hittem, hogy ennyi mindent sikerül elérni, ezt túlzás nélkül mondhatom. Számomra nagyon fontos volt, hogy a balettművészek visszatérjenek a napi gyakorláshoz. Ha nincs meg a napi rutin, akkor a táncos kondíciója romlik, és azt tapasztaltam, hogy valamiért a színházon belül szinte megszűnt ez a gyakorlat. Ráadásul a színpadi próbák sokszor ugyanakkor kezdődnek, amikor erre időt kellene szakítani. Ezért nekem egy rég beállt rendszeren kellett áttolni a tervemet, hogy az összpróbán ne 10 órakor számítsanak a táncosokra, hanem 11 óra 10-től. Az, hogy ez sikerült, nagyban Kiss-B. Atilla igazgatónak köszönhető, aki osztotta a véleményem, hogy ennek micsoda jelentősége lesz a jövőre nézve.

Célul tűztem ki azt is, hogy szülessenek az Operettben önálló balettestek: 2019 decemberében ifj. Harangozó Gyula koreografálása, rendezése mellett létrejött az első önálló táncest, A diótörő. Utoljára Pártay Lilla jó 30 évvel ezelőtti igazgatása alatt mutattak be önálló balettestet, ami azért nagyon hihetetlen, mert alig van színház, amelynek balett-társulata van, tánckarral rendelkezik, és nem mutatnak be önálló balettestet színpadán.

Vissza tudtuk hozni ezt, ami a táncosok érdeme is, akik régóta itt vannak és vállalták az új munkarendet. Egy év eltelt, most több szólistával dolgoztam, jobban belefolytam a munkába. Elképesztő a teljesítménynövekedés, amit a táncosok részéről tapasztalunk, akiknek ráadásul helyt kell állniuk az operettekben is.

Mennyi önálló táncest lehet reális a repertoárban?

A közönség igénye azt mutatja, hogy még két estet elbírna a meglévő kettő, a Képfaragó és A diótörő mellett a repertoárunk. Szeretném a Giselle-t és valamelyik Seregi-balettet műsorra tűzni a közeljövőben, esetleg A makrancos Katát.

Sokat beszéltél arról, hogy a színművészethez képest nem annyira népszerű a balett, mit tehetsz azért, hogy ez változzon?

Amikor húszévesen bekerültem az Operába, akkor még élt annak a hagyománya, hogy ha egy balettművész eltáncol egy komolyabb szerepet, akkor interjúk készülnek vele. Róna Viktort, Keveházi Gábort, Pártay Lillát még az egész ország ismerte. A rendszerváltás után ez valahogy átalakult, nem tudom, miért, de nem kaptak szót a médiában a táncosok. Ezzel együtt a szakmánk haldoklott, mert egyre kevesebben tudtak arról, hogy léteznek táncművészek.

Most sok esetben, hogy már publicisztikákat írok, azt tapasztalom, hogy szitokszó, támadási felület, hogy balettművész vagyok. Napi szinten újságíró kollégák gúnyolódnak azzal, hogy cicanadrágban ugrálok. Egészen elképesztő!

Nálunk a marketing és PR-kollégák pontosan tudják, hogy a táncosokat a színészekhez méltóan reprezentálni kell a sajtóban. Minden esetben a táncművészeket szeretném szerepeltetni, mert nekik van erre szükségük, a saját nimbuszomat nem akarom építeni. Megjegyzem, hogy az egész táncos társadalom el van felejtve: a társulat- vagy együttesvezetőket ismerjük, a művészeket aligha. Örülnék neki, ha ezen tudnánk változtatni, hiszen

aktív sztárok, emberek, arcok nélkül nem létezik a műfaj.

Amikor elkezdtél szerepelni tehetségkutató műsorok zsűritagjaként, társulatodban, az Operában nem nézték rossz szemmel, hogy túl sokat szerepelsz, néha a hivatásodtól eltérő szerepben is?

Inkább örültek, hogy végre feltűnik egy táncos a televízióban. Harminc éven keresztül, Popova Aleszját leszámítva, alig volt, aki szerepelt műsorokban a szakmánkból. Emellett úgy látták, hogy a sztereotípiáktól megszabadítom a táncosokról alkotott képet.

Apáti Bence Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azért az igazán ritka, hogy publicistaként politikai hovatartozását nyíltan vállalja egy előadóművész. Volt hátrányod ebből a színházi szakmában?

Mindenki tudta rólam odabent, hogy jobboldali vagyok: ha másból nem, a rovásírásról és a kereszt tetoválásról, amit magamon viselek, következtettek erre, de egy időben gyakran mutatkoztam „elkúrtuk" pólóban a színházban, ami elég egyértelmű politikai szimpátiát feltételez rólam.

Publicista pedig véletlenül lettem: a Facebookra posztoltam a véleményemet, amit Stumpf András kezdett annak idején a Mandineren szemlézni. A migrációs vita idején igyekeztem úgy harcolni az igazamért, hogy liberálisabb vagy feminista oldalról közelítettem meg a migráció hatásait. Például jeleztem a meleg kollégáimnak, hogy nem biztos, hogy a bevándorlókból hiányzik a homofóbia érzése. Megesik, hogy azokban a kultúrákban, ahonnan a bevándorlók érkeznek, a homoszexuálisokat ledobják egy 4-5 emeletes háztetőről, a nőket pedig időnként zsákokba csomagolják. Visszatérve a szakmámban való visszhangra, amikor abbahagytam a táncot, akkor jött a Polgár Portál, a Magyar Idők, a 888.hu mint tényleges publicisztikai tevékenység az életembe, előtte csak a közösségi oldalon posztoltam. Tizenhét évig egyébként sorra főszerepeket táncoltam, és egyetlen díjat nem kaptam. Baloldali kormányzás idején szóvá tették, hogy azt nem vállalják, hogy „elkúrtuk" pólóban járok be, és ezzel együtt díjazzanak.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi átszervezéséről ősszel sokat vitatkoztak. Hogy látod, politikai vagy szakmai feszültség húzódik az egyetem ügye mögött?

Az SZFE tanárai úgy nyilatkoztak, hogy ideológiai alapú támadást vélnek felfedezni a modellváltás körül, én pedig erre azt mondom, hogy ilyen támadásról csak akkor eshet szó, ha valamiféle ideológia eddig hiányzott az oktatásból. Ez pedig, úgy vélem, a nemzeti, konzervatív gondolkodás.

Ha valaki a Radnótiba vagy a Katonába jár, szembetűnik neki, hogy létezik egyfajta identitásalapú szemlélet, ami sugárzik a darabokból. Nem egyetemes igazság, hanem a liberális oldal véleménye,

vagyis identitás és pártpolitikai utalgatás hallik a darabokból. Nincs ezzel baj, csak nem szabadna letagadni, úgy tenni, mintha nem létezne az „agymosás" az egyetem falain belül is. Ha valamiért 99, 9 százalékban liberális gyerekek lépnek ki az egyetem kapuin, akkor arra következtetünk, hogy az intézmény ilyen gondolkodást vár el tőlük.

Hamarosan itt a február, indul az új félév, lesz közeledés szerinted a Színművészeti ügyében a régi tanárok és az alapítvány tagjai között?

Az első pillanattól kezdve Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke, úgy nyilatkozik, hogy keresik a párbeszédet, de az SZFE körüli hangadók - tanárok, diákok - máig teljesen illegitimnek tartják a kuratóriumot, és nem szeretnék a blokádot elengedni, ameddig nem mond le Vidnyánszky Attila. Azt gondolom, hogy az emberekhez lassan eljut az üzenet, hogy az SZFE-nek nem ellenzéki aktivistákat kell kinevelni.

Lesz szerinted valamilyen politikai hatása a Színművészeti körüli vitáknak?

Szerintem a budapesti értelmiség szűk csoportját képezi az egyetem körül demonstráló kör.

A Vas utcát megtöltő tüntetők nem jelentősek az ország egészéhez képest.

Még akkor sem, ha a szakmának számottevő része mögéjük állt?

Szerintem nincs nagyobb relevanciája annak, ha egy színész mond valamit, mintha bárki más.

Mégis hatással vannak, főként a fiatalokra.

Én vitatom, hogy a fiatalok nagy része érintve érezné magát az SZFE ügyében. Amikor Szarka Gábor, az új kancellár megpróbált bejutni az egyetem épületébe, és időben szervezkedni kezdtek az aktivisták, mindössze 15 diák akadályozta meg a bejutását. Szóval szerintem nincs itt akkora tömegről szó az SZFE tüntetői mögött, mint amennyire nagy hangot ad ennek a sajtó.

Milyen kilátásokat látsz egyébként a 2022-es választásokra a baloldali összefogás tükrében?

Össze kell szedni magunkat, és hinni abban, hogy a normalitást mi képviseljük.

A jelenlegi baloldali összefogás hamvába holt történet: a DK a Jobbikkal nem tud együtt kormányozni, ha koalícióba lépnének, valamelyik tábor át lenne verve.

Mostanra a Jobbik semmiféle jobboldali hangot nem képvisel. Szerintem, ha nem történik valami rendkívüli, akkor a Fidesz-KDNP megnyeri a választást.