Pengetek egy olcsó gitáron - na, nem tudok én gitározni, csak egy-két akkordot próbálok megszólaltatni, dudorászni rá valami dallamot... Dúrok, mollok, szűkített akkordok - alakul ez - gondolom magamban -, aztán ránézek a pengetőmre. Fekete, pici pengető, amelyre rá van írva arannyal: Al Di Meola. Nem, nem vásároltam, hanem tőle kaptam.
Budapesten, tavaly nyáron lehetőségünk volt forgatni az augusztusi koncert előtti próbán. Már a akkor lenyűgözött Leslie Mandoki: Utopia For Realists – Hungarian Pictures című albuma, de csak egy rövid részletet hallhattunk a muzsikából. A próba után interjúk következtek: Leslie Mandoki, Richard Bona, Mike Stern, Tony Carey és persze Al Di Meola... A beszélgetés után a zenészek kimentek a teremből pihenni, levegőzni. Mi pedig észrevettük, hogy Al Di Meola széke alatt feketéllett egy apró valami. Egy pengető. A mester pengetője. Felkaptuk, és rohantunk utána, Mr. Meola, leesett a pengető.. Meola megfordult, mosolygott... Aztán azt mondta: Tied lehet... Tényleg? Van egy eredeti Al Di Meola pengetőm? - kérdeztem, ő pedig nagyot nevetett... Igen, a tiéd - mondta... Annyit kértem, hogy rendezzünk ott, hirtelen egy ünnepélyes átadást, úgyhogy oda adtam neki, ő átvette, majd jelentőségteljesen visszanyújtotta nekem a kis fekete pengetőt, én meghajoltam, átvettem tőle...
A koncert lenyűgöző volt - és elképesztően nagy siker. Akkor még nem gondoltam, hogy újra átélhetem azt, amit akkor éreztem. De január 15-én ez megtörtént.
Az Origón is élőben lehetett látni a budapesti koncertről készített filmet. Aznap este ránéztem az oldalra - úgy gondoltam, hogy belenézek, milyen lett a koncertfilm, vajon az élő koncert varázsát vissza tudja-e adni. Nem terveztem, hogy végignézem, hiszen láttam már, csak mégis, egy kicsit belenézek. Két óra telt el... Nem vettem észre, hogy elment az idő.
Élveztem a film minden pillanatát - végtelenül izgalmas a tizenhat kamerával rögzített film a dinamikus vágásokkal. A hangmérnöki munka pedig olyan kiváló, hogy díjat érdemelne.
Újra átéltem azt a katarzist, amit a koncerten - azt viszont csak most láttam, a filmen, hogy Leslie Mandoki a könnyeit törölte le a koncert végén... nem az izzadtságot.
Leslie Mandoki, a világhírű zenész, producer új lemezét, az Utopia for Realists - Hungarian Pictures című albumát először hallhatta élőben a több tízezres közönség tavaly augusztusban Budapesten, a Szent István-bazilikánál. Az albumot Bartók Béla zenei öröksége ihlette. A Mandoki Soulmates koncertjén Leslie Mandoki mellett olyan világklasszisok játszották és énekelték a magyar zeneművészet kivételes alkotásaiból írt progresszív rock-szvit-muzsikát, mint az előbb említett Al Di Meola, vagy a virtuóz gitáros Mike Stern, billentyűn Tony Carey, és a Grammy-díjra is jelölt kameruni jazz-zenész, Richard Bona.
Tényleg csak a film elejét akartam megnézni... Először a több tízezres közönséget mutatták - háttérben a Bazilika. Aztán elkezdődött a koncert... és megszólalt Richard Bona... a kivételes talentum. Richard Bona hangja elképesztő, a basszusgitáron pedig olyan könnyedén játssza a virtuóz futamokat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Tony Carey billentyűszólóját is közelről láthatjuk, őt követi Al Di Meola és Mike Stern fantasztikus gitárpárbaja. Csúcsformában vannak, élvezik az örömzenét.
A rengeteg kamera képei váltakoznak - láthatjuk a tömeget, a színpadot, és egyenként a zenészeket, az arcukat, a játékukat – az igényes vágásokkal a film magával ragad.
Leslie Mandoki a "karmester", ő vezeti a zenészeket, egyedülálló erővel fogja össze a világ legnagyobb muzsikusait egyetlen egésszé.
Egymás után jönnek a virtuóz szólók: a fúvósszekció felvezetése után újra Al Di Meolát hallhatjuk, majd Randy Brecker játszik trombitaszólót. Bartók melódiáit olyan átéléssel játsszák a világsztárok, hogy az valóban megindító. Persze, mindannyian szeretik Bartókot - van, akinek külön Bartók-gyűjteménye is van. Richard Bona a koncert előtt azt mondta az Origónak: "Két hősöm van, Puskás és Bartók." Mike Stern és Al Di Meola pedig úgy fogalmazott: Bartók zenéjében érződik a magyar lélek, amely nagyon mély. Richard Bona még azt is hozzátette: Imádja Budapestet, többször járt már itt, de ez a koncert egészen különleges.
Hihetetlen, hogy Bartókot játszunk itt, Magyarországon"
- hangsúlyozta.
A koncerten pedig pontosan ez látszott a zenészek arcán - a filmen közelről is -, hogy nagyon szeretik Bartókot, a Soulmatest, és a magyar közönséget.
A Mandoki Soulmates zenészei egyenként is csodálatos virtuózok - együtt pedig fergetegesek.
Tony Carey lassú dalt énekel - a hangja betölti az egész teret, lágy, és mégis karcos. Aztán Leslie Mandoki következik, ő énekel, majd együtt folytatják.
A film nézője pedig lebeg, úszik a zenében... mozdulni sem tud, legfeljebb annyit vesz észre, hogy lúdbőrözik...
"And the music takes me right up to Heaven, but the music sometimes hurts like hell." - éneklik, és így is érzi magát az ember, ahogy nézi a koncertfilmet: a zene egyenesen a mennyországba repít, néha pedig pokolian fáj. Például amikor Richard Bona énekelni kezd egy líraibb dalt, és hangjával fájdalmasan facsarja az ember lelkét.
A nézőtéren ováció, persze, aztán újra gyors dallamok jönnek, hihetetlen szólókkal, Leslie Mandoki dobon, Mike Stern gitáron, Bill Evans szaxofonon párbajozik.
A csodálatos Szakcsi Lakatos Béla következik - Richard Bona kíséri basszusgitáron, feszülten figyeli a magyar jazz zenészt, annak minden rezdülését, hogy pontosan kövesse Szakcsi Lakatos Béla futamait. Bona élvezi a játékot, a magyar művész virtuozitását, majd válaszol ezekre a basszusgitárján.
Mike Stern és a többiek figyelik, bólogatnak, elismerően mosolyognak. Aztán újra elszabadul a zene, a közönség felállva tapsol. Ez a koncert tele van meglepetésekkel, csodákkal.
Újra Richard Bona következik és magyarul énekli a Kis kece lányom... kezdetű dalt. Ez talán a koncert csúcspontja. Ritmusra tapsol a közönség, Bona arca közeliben, ahogy megküzd a magyar szavakkal, de varázslatosan énekli, majd Szakcsi improvizál a dallamra, Leslie Mandoki finoman, kongán dobol.
A fantasztikus zenészek csodálattal figyelik egymás szólóit, improvizációit. Örülnek egymás tehetségének.
Nemcsak hallgatni jó a Mandoki Soulmates zenéjét, hanem nézni is - a koncerten és a filmben is megjelenik a zene. Ez egy valódi előadás tele fordulatokkal.
Miután megnéztem a koncertfilmet - mert persze, végignéztem, hiszen magával sodort -, elővettem Al Di Meola pengetőjét. Szép gitárpengető. Fekete. Arannyal van beleírva Al Di Meola neve.