Demeter Szilárd: Vershazában lenni

Budapest, 2019. március 5. Demeter Szilárd író, publicista, filozófus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a múzeum épületében 2019. március 5-én. MTI/Illyés Tibor

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának beszéde.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A magyar nem egy metafizikus nemzet. Vaskos filozófiai művek helyett a világmegfejtés nálunk versekben történik, költők a legnagyobb filozófusaink. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk: a magyar nemzet egyedülálló a világon abból a szempontból, hogy három vers jelöli ki szabadságának irányát, kereteit - vagyis adják meg a magyar szabadság lényegét minden magyar számára érthető, és ami talán még fontosabb: megélhető módon.

Ez a három vers 25 év alatt született. Vagy ahogyan még érzékletesebb: egy nemzedéknyi idő alatt kicövekeltük a magyar nemzet szabadságát. Jövőre lesz kétszáz éve, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnusz kéziratát, és az akkor háromhetes Petőfi Sándor 25 év múlva, 1848-ban írja meg a Nemzeti dalt. A kettő között, 1836-ban születik Vörösmarty Mihály tollából a Szózat.

Talán azzal sem vagyok egyedül, hogy mindhárom verset zenével együtt „hallom". Nem versszövegként, hanem dalként égtek a lelkembe.

Három olyan dokumentum kiállításán vagyunk tehát, amelyek többek, mint dokumentumok. Három olyan versről beszélünk, amelyek többek, mint versek. És három olyan zeneműről beszélünk, amelyek többek, mint zeneművek.

Ha létezik a magyarok Istene, akkor ez a három imánk hozzá.

Demeter Szilárd író, publicista, filozófus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a múzeum épületében 2019. március 5-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

Tisztelt hölgyeim és uraim!
Kölcsey nem véletlenül nem az egész világ, vagy az emberiség számára írt himnuszt. Idézem: „Minden állat keres magának fekhelyet, minden madár fészket, hova nappali vergődése után nyúgodni visszatér: egyedül az emberen feküdnék-e a sors legterhesebb átka: vándornak lenni az egész bujdosó csillagon keresztül, s mindenütt lenni, hogy mindenütt idegen maradjon?...Isten egy szívnek egy lelket teremtett: így az embernek egy hazát. Semmisem lehet erős, semmisem nagy és következéseiben tiszteletreméltó, ami cél és határ nélkül szétfolyt, aminek nincs pontja, melybe összevonuljon, honnan elágazzék. Azért kell minden egyes embernek saját hazájáért munkálkodni, azért kell szerelme egész erejét hazájára függeszteni, azért kellett a legszebb, legrendkívülibb tetteknek csak ily szerelem kútfejéből származhatni. Egész világért, egész emberiségért halni: Azt isten teheté; ember meghal háznépéért, ember meghal hazájáért, halandó szív többet meg nem bír."

Babits Mihály azt írja a Szellemtörténetében a Szózatról: „csak a világháború után döbbentem rá, hogy ennek a költészetnek, mint minden igazi költészetnek, a valóság számára is jelentése és jelentősége van. Hogy ez a Szózat valóságos »szózat«, azaz szóemelés: egy nemzet szava, önnön emberi öntudatán át, az emberiséghez."

A reformkor nemzedékeinek köszönhetően ma már nem az a kérdés számunkra, hogy rabok legyünk-e vagy szabadok. Ezt már eldöntötték 1848-ban. Hanem az, hogy milyen szabadságot akarunk magunknak. Szép eszme az egyetemes emberi jogok eszméje, de - és erre Petőfi az életét tette - a világszabadsághoz a nemzetek szabadságán keresztül vezet az út.

A felismerés tehát, amelyben mindhárom mű fogant, filozófiailag két tételben foglalható össze: 1. hogy a saját életünket, saját szabadságunkat élhessük, ahhoz a saját halálunkat kell halnunk. De ezt föl kell vállalnunk. Senki nem tud helyettünk meghalni - és senki nem tud helyettünk élni sem. 2. A saját élet saját szabadsága nem a bárhol, hanem a valahol szabadsága. A nagy világon e kívül tényleg nincs számunkra hely.

Ez ma fontos tudás. A szomszédunkban zajló háború nyers brutalitással bizonyítja, hogy a történelem nem ért véget. A háborúra adott nyugati reakciók pedig azt is példázzák, hogy a XX. század rossz válaszait sem haladtuk meg. Amikor a kollektív bűnösség gyakorlatát a nyugati elit helyesli, akkor nagy a baj. Nem maradhatunk némák. Ahhoz, hogy megérkezhessünk a XXI. századba, nekünk egyszerre kell elutasítanunk mind a háborút, mind pedig a kollektív bűnösség eszméjét és gyakorlatát.

Ahhoz, hogy megvédjük, megerősítsük a magyar szabadságot, össze kell olvasnunk a három imánk lényegi üzeneteit, egyben kell látnunk és éreznünk - azzal a figyelmeztetéssel, amit az egyik legrégebbi nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés idéz meg számunkra: „isa por és homu vogymuk".

A magyar szabadságban megélt saját élethez Isten áldása mellett leginkább az kell, hogy mindenki a maga helyén tegyen többet, mint amennyit elvárnak tőle. Erre a többletre példa az Országos Széchényi Könyvtár ma megnyíló kiállítása is.

Köszönöm Rózsa Dávid főigazgató úr és kollégái munkáját. Kívánom, hogy látogatók ezrei érezzék azt, amit mi ma itt megérezhetünk: hogy a Vershazában magyarnak lenni jó.

(Elhangzott 2022. március 14-én az Országos Széchényi Könyvtár Vershaza c. kiállításának megnyitóján. A kiállításon Magyarországon először mutatják meg egyszerre a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal eredeti kéziratait és történeteiket.)