Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A mai napig rengetegen ismerik a nevét, de a hetvenes, nyolcvanas és talán a kilencvenes években a Győri Balett alapítója, táncosa és balettigazgatója olyan ismertségnek, és elismertségnek örvendett, amit ma már szinte elképzelni sem lehet.
Ebben az időszakban túlzás nélkül kijelenthető, hogy nem élt Magyarországon olyan ember, aki ne tudta volna, ki az a Markó Iván.
Hogy ennek a népszerűségnek a mértékét érzékeltetni tudjam, elmesélek egy rövid történetet.
Egy szintén elképesztően sikeres, mindenféle díjjal rendelkező (Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész) balettművész, amikor az üzleti életben próbált szerencsét, gyakran - és persze sokszor viccből, no meg fricskából - Markó Ivánként mutatkozott be leendő partnereinek.
Pedig az illető is sokat szerepelt a médiában, az Operaház balettegyüttesét is vezette, és lévén, hogy karrierje csúcsa a nyolcvanas évek elejére tehető, akkor, amikor a rendszerváltást megelőző központi kultúrpolitika félig-meddig mesterségesen duzzasztotta fel a klasszikus balettosokat övező szeretetet és tiszteletet, sokkal többen ismerték a nevét, mint manapság bármelyik balettművészét.
Azonban a minap elhunyt táncművész és koreográfus olyan népszerű volt, hogy az Operaház sztárjai, Fülöp Viktor, Dózsa Imre, Kun Zsuzsa, Havas Ferenc, Lakatos Gabriella sem tudták megközelíteni azt a széleskörű ismertséget és népszerűséget, amit Iván birtokolt.
Egy szó mint száz, voltak ajtók, amik csak Markó neve hallatán nyíltak ki.
A mester nemcsak elképesztően szuggesztív előadó, és fantasztikus koreográfus volt, de igazi vérprofiként tudott a sajtó munkatársaival beszélgetni.
Minden interjúja olyan volt, mint egy-egy műve: tökéletes.
Minden mondat, minden lélegzetvételnyi szünet, minden szó a helyén volt, sosem dadogott, sosem keverte az alanyt az állítmánnyal, a beszélgetések során elmondott történetei az első szótól az utolsóig hiba nélkül ki voltak kidolgozva.
Nála összeszedettebben, átélhetőbben és szuggesztívabban nyilatkozó embert még életemben nem láttam, illetve hallottam megnyilvánulni a sajtóban.
Félreértés ne essék, természetesen Markó mint táncművész és mint alkotó egy valóságos zseni volt, szó sincs arról, hogy arra céloztam volna, hogy hírnevét a médiában megvalósuló szerepléseinek köszönhette, de a Markó-jelenséghez ez is hozzátartozott.
És életében, aki akárcsak két szót is beszélt vele, az tudja, hogy mindez nem máz vagy manír volt, Iván a való életben is egy ilyen ember volt.
Érzékeny művészként hatalmas szívvel és lélekkel rendelkezett.
Ennek minden terhével és örömével...
Alakításain és művein túl azt is neki köszönhetjük, hogy a rétegműfajnak tartott balettművészetet közel tudta hozni az emberekhez.
De a tánc szeretetét, és azt a felfoghatatlan energiát is át tudta adni a táncosainak, ami benne volt, lángra tudta gyújtani bennük a tüzet.
Idősebb kollégáink csillogó szemmel mesélték, hogy tömegével jártak le a Győri Balett legújabb bemutatóira, remegve és repesve várták a legfrissebb Markó-balettet.
Vad és féktelen örvény jött létre akkoriban a győri színház deszkáin, igazi lázadó rakenroll lehetett, ahogy emberfeletti energiák szabadultak fel, és ahogyan az emberi testek, mozdulatok által alkotott tomboló hurrikán kerekedett; ezeket a megmagyarázhatatlanul lehengerlő műveket csodálhatta meg estéről estére az értő vagy kevésbé értő publikum.
Tűz és fanatizmus lobogott a táncosok szemében, szinte pont akképpen, ahogy Markó Ivánéban lángolt.
Iván ugyan elment, de még sokáig velünk marad, hiszen, hogy ha megkérdezünk tíz embert, abból egészen biztosan kilenc az ő nevét fogja mondani, ha arról érdeklődünk, ismer/ismert-e balettművészt.
Mert Markó Iván millióknak volt évtizedeken keresztül a balett, a balettos, a balettművész.
Jó utat, Iván!
