Kilépünk a saját életünkből, és belépünk egy másikba

Rómeó szerepét játssza a Nemzeti Színházban, néhány hete Az énekesnő című film főszereplőjeként láthattuk, jelentős figurát alakít a Vidnyánszky Attila által rendezett, elementáris erejű Agónban is, és összesen tizenegy futó darabban lép színpadra a Nemzeti Színház fiatal színésze, Herczegh Péter. "Mindig kalandos életre vágytam, de gyáva voltam ahhoz, hogy tényleg világgá menjek. A színházban biztonságos körülmények között új és új életeket játszhatok el" - mondta az Origónak, de beszélt egyetemi éveiről, és arról is, mit jelent számára a színészet. Interjú Herczegh Péterrel.

Néhány hete mutatták be Az énekesnő című első játékfilmjét, amelyben ön az egyik főszereplő. A film az ötvenes években játszódik, Szűcs Sándor focista és Kovács Erzsi énekesnő tragikus szerelmét mutatja be. Ismerte a történetet vagy a korszakot?

A főszereplő Bánovits Vivianne, én az ő szerelmét játszom, Nagy Vincét, de persze az enyém is nagy szerep.

A filmre a rendező, Vitézy László hívott, miután látta a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia című előadást.

Elhívott a castingra, és megkaptam a szerepet.

Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színművésze fotó: Talán Csaba

Ez volt az első nagy film, amelyben forgattam. Szerencsére Vivianne - akinek már sok filmes tapasztalata van - a forgatás ideje alatt végig segített. Izgalmas, érdekes munka volt, de a végeredményt még nem láttam, mert amikor vetítették a televízióban, éppen előadásom volt a Nemzeti Színházban. A film történetét nem ismertem korábban, de az ötvenes évek borzalmairól természetesen tudok, még ha nem is a legmélyebb ismeretekkel rendelkezem.

A színházi színjátszás és a filmszínészet valószínűleg teljesen más - hogyan emlékszik ebből a szempontból a forgatásra?

Nekem igazából ez volt az első filmes munkám, úgyhogy Vitézy Lászlónak sokszor rám kellett szólnia, hogy „sok", amit csinálok. Valószínűleg igaza volt.

Sokkal visszafogottabb játékot követel a film.

Ráadásul végig közeli snittekben vették a jeleneteket, totál képkivágás szinte nincs is a filmben, ezért minden egyes mozdulat, pillantás jelentéssel bír.

Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színművésze fotó: Talán Csaba

A Nemzeti Színházban Theodórosz Terzopulosz rendezésében mutatták be a Bakkhánsnők című darabot - ez a legújabb előadás, amelyben szerepel. Egészen egyedi módon viszi színpadra a nagy görög rendező a darabot. Milyen volt ez a különleges próbafolyamat?

Először a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón láttam Terzopulos-előadást. Az „Aiasz, az őrület"-et néztem meg. Nem tudtam hova tenni. Viszont, azt éreztem, hogy a színészek egészen elképesztő teljesítményt nyújtanak. Nagyon kíváncsivá tett. Teljesen más megszólalási módot alkalmazott, mint amivel eddig találkoztam. A Bakkhánsnők esetében abból indulunk ki, hogy a tragédia teljesen más műfaj, mint a dráma. Míg a dráma emberek közötti konfliktusokkal foglalkozik, és az embereknek játsszák, addig a tragédia emberek és Istenek küzdelmeiről szól, és az előadást az Isteneknek mutatták be. Nehéz volt kiszakadni abból a színjátszásból, amit megszoktunk, és nem volt könnyű megérteni, hogy mit szeretne pontosan a görög rendező. De a próbafolyamat elején leszögezte, hogy elsősorban tanítani szeretne bennünket, a rendezés már annyira nem érdekli. Úgyhogy nagy szeretettel vezetett végig minket ezen a próbafolyamaton.

Herczegh Péter és Bordás Roland a Nemzeti Színházan, a Theodórosz Terzopulosz által rendezett BAKKHÁNSNŐK című előadásban. Fotó: Koncz Márton - Origo

New Yorkban született, de mindössze kétéves volt, amikor visszaköltöztek Magyarországra. Azóta volt New Yorkban?

Egyszer. Édesanyám, még az egyetemi éveim alatt elvitt, hogy megmutassa, hol születtem. Négy napot töltöttünk New Yorkban, ami nem sok, de arra elég volt, hogy körbejárjuk azokat a helyszíneket, ahol 30 éve megfordultam. Izgalmas élmény volt felfedezni a tulajdonképpeni szülőhazámat.

A színészek általában azt mondják, már gyerekkorukban versmondóversenyekre jártak. Ez önnél is így volt?

Igen, gyerekként én is tipikus versmondóversenyekre járó kisfiú voltam. Aztán gimnazista koromban már kezdett komolyabban foglalkoztatni a színészet, és elkezdtem járni Földessy Margit drámastúdiójába.

Amikor pedig a gimnázium utolsó évében választani kellett, hogy hová menjek tovább tanulni, egyértelmű volt, hogy a színészetet választom.

Hála Istennek, eddig úgy néz ki, jól választottam.

Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színművésze fotó: Talán Csaba

A budapesti Színművészeti Egyetemre és a kaposvári egyetemre is leadta a jelentkezését, mind a két helyre felvételizett is. Milyen emlékei vannak a vizsgákról?

Nagyon intenzív élmény volt. Nyilván azért, mert

az embernek az az érzése, hogy ez egy sorsfordító alkalom, ezen múlik az élete, és ha nem veszik fel, akkor az azt jelenti, hogy alkalmatlan.

Egy senki. Ezzel pedig nem igazán akarunk szembesülni. Főleg olyan dolognál nem, amit mindennél jobban szeretnénk csinálni. Szóval jó emlékem nincs is a felvételiről. Óriási nyomást éreztem magamon. Végül is Kaposvárra vettek fel. Nekem ez kapóra is jött, ugyanis én budapesti vagyok, vagyis pontosabban solymári, és már nagyon el szerettem volna költözni otthonról. Így lehetőségem nyílt erre is.

Mi az, ami az egyetem alatt meglepte? Rátalált-e önmagában valamire, amiről nem is gondolta volna, hogy létezik?

Eleve meglepett, hogy végig tudtam csinálni az egyetemet és most itt vagyok a Nemzeti Színház társulatában. Erre biztosan nem számítottam a felvételinél. De komolyra fordítva a szót,

én úgy tekintek vissza arra az öt évre, hogy én ott váltam felnőtté.

Lehet, hogy ez túlzás, de legalábbis a fiúból ott váltam fiatalemberré. És minden nehézségével együtt hálás vagyok azért az öt évért.

Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színművésze fotó: Talán Csaba

Milyen volt az első időszak friss diplomás színészként a Nemzeti Színházban?

Azt gondolom, hogy az első időszak nagyjából most záródik le. Úgy értem, idén leszek harminc éves, nemrég kaptam a színháztól az első Igazán nagy szerepemet, Rómeót, ami remélem azt jelenti, hogy hisznek és megbíznak bennem. Szóval ez a négy és fél év, amit a színházban eltöltöttem, arról szólt, hogy minél több mindent szívjak magamba az idősebb kollégáktól, hogy beletanuljak a kőszínházi életformába - mert a gyakorlat itt is nagyban különbözik az egyetemi évektől -, hogy átlássam egészében a színházi munkaközösséget és nem utolsósorban arról, hogy a társulati közösség részévé tudjak válni.

Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színművésze fotó: Talán Csaba

Jelenleg tizenegy darabban játszik, egyebek mellett Rómeó szerepében lép színpadra a Vidnyánszky Attila által rendezett, elképesztő hatású Rómeó és Júliában, de az Agónban is az egyik főbb szerepet játssza, amit szintén Vidnyánszky Attila rendezett, az előadás pedig döbbenetes erejű...

Az Agónban mindenkinek jelentős szerepe van - nem emelném ki az én szerepemet. De valóban, a Rómeó volt az első igazi nagy főszerepem a színházban.

Nagyon örültem, amikor Vidányánszky Attila rám osztotta Rómeó szerepét.

Természetesen előtte is dolgoztam vele, a Don Quijote volt az első, még egyetemistaként. Ekkor láttam először, hogyan rendez. Végtelenül izgalmas volt, beleláthattunk az igazi színházba, hogyan, milyen rendszerben folynak a próbák, milyen munkamorállal dolgoznak a színészek, a rendező hogyan instruálja őket, milyen hőfokon ég az egész folyamat.

A Rómeó hatalmas szerep és csodálatos előadás - nagyon szeretem.

Ahogyan a Woyzeck-et is imádom. De valójában minden darabot szeretek, amiben játszom. Színészként az ember megszereti az előadásait, különben nem tudná eljátszani. Talán ez törvényszerű.

Rómeó és Júlia a Nemzeti Színházban. Szász Júlia és Herczegh Péter fotó: Talán Csaba

Régóta dédelgetett álma teljesült néhány éve: Camus: A bukás című könyvét vitte színpadra - a monodrámát a Spirit Színház mutatta be. Monodrámát szeretett volna, vagy kifejezetten ezt a művet akarta bemutatni?

Ez az előadást 2020 szeptemberében készült el, és 7 előadás valósult meg, ezután elmosta a második covid hullám. Azóta még nem újítottam fel. De tervben van. Vagy legalábbis nem feledkeztem meg róla. Igen, kifejezetten ezt a művet szerettem volna színpadra vinni. Az egyetemi éveim alatt olvastam és magamra ismertem.

Azt gondoltam, ez a mű teljes mértékben rólam szól. Mulasztásokról, emberi hibákról, bűntudatról, a bűneink feldolgozásáról és arról, hogy hogyan mentjük fel saját magunkat.

Napokig elgondolkodtatja az olvasót a mű. Engem éveken át foglalkoztatott. Teljesen egyedül készítettem a darabot. Én voltam a dramaturgja, rendezője, színésze, fénytechnikusa, és hangosítója. Kíváncsi voltam, hogy van-e bennem annyi, hogy önállóan létre tudok hozni egy előadást. Ígérem, felújítom, és akkor meg lehet majd nézni, aztán mindenki eldöntheti, hogy volt-e bennem annyi.

Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színművésze fotó: Talán Csaba

Hihetetlen átéléssel beszél a szerepeiről, mintha éppen akkor azt az életet élné... vagyis: egy másik életben lenne...

Igen, valami ilyesmi a színjátszás.

Kilépünk a saját életünkből, és belépünk egy másikba.

Nem, ez nem igaz. Vagyis igaz is, meg nem is. A saját életemet tudom izgalmasabbá tenni. Az én esetemben - ha viccesen akarnám megfogalmazni - azt mondanám, hogy

mindig kalandos életre vágytam, de gyáva voltam ahhoz, hogy tényleg világgá induljak.

De nyilván ez sem ilyen egyszerű... Inkább úgy fogalmaznék: színházra vágytam. Költészetre, őrületre, sikerre, fényre, nagy érzelmekre. Játékra.