Mindig is gyűlöltem azokat a baloldali értelmiségieket, akik a partvonalról kiabálnak

Amikor a liberalizmus válságot generál és persze ezt a saját létezésében rejlő ellentmondásoktól kialakuló feszültséget nem képes megoldani, olyan szörnyű ideológiák és rendszerek törnek a felszínre, veszik át az uralmat, mint a kommunizmus, nemzeti szocializmus vagy a woke-kapitalizmus. Amikor pedig az ember nem képes kezelni a saját problémáit, az belső konfliktusokhoz, frusztrációhoz vezet - állapítja meg Kötter Tamás, aki szerint torzult, megfelelési kényszeres generációkat nevelt ki ez a kor. Olyanokat, akik elvesztették kapcsolatukat a valósággal, a magyar társadalommal és a gyökereikkel, helyette nyugati mintákba kapaszkodnak és olyan távoli problémákat hangoztatnak, amik elvonják a figyelmüket a helyi viszonyokról. Legújabb regénye a Vikingek, a sorozatfüggésről, a házasságok válságáról és az említett torzulásokról szól.

- Képlékeny korszakban élünk - mondják kortárs írók - amit nehéz íróként megragadni. Ön azonban éppen jelenünk eltorzult negyvenes- ötvenes generációján keresztül nagyon is mai történeteket, korjelenséget ír meg. Mit gondol, miért nyúlnak nehezen a jelenhez az íróink?

- Én annyiban egyetértek azokkal, akik megfoghatatlannak tartják a jelent, hogy ha történelmi szempontból szeretnénk vizsgálni egy eseményt, akkor minimum öt évnek kell eltelnie, hogy objektíven lássuk annak vázát, mozgatórugóit, azt, hogy az elindított folyamatok hova futnak ki. Ha a napi eseményeket nézzük, akkor például az orosz-ukrán háborúról írni nem lehet íróként, mert mai napig nem tudjuk mi indította el és hova fut ki ez a háború. Könnyen lehet, hogy fals következtetésre jutna az író, ha regénybe foglalná ezeket. És ez igaz a korunkra is. Ez a korszak még nem zárult le, nem vagyunk túl rajta, nagyon is élő eleven és nem is tudjuk, hogy hova fut ki, ezért nagy összefoglaló művet sem történelmi sem szociológiai sem irodalmi szempontból nem érdemes írni róla. Ám, az, hogy makró szinten nem tudunk következtetéseket levonni, még nem jelenti azt, hogy mikrotörténetek szintjén ne tudnánk elmesélni, leírni. Korunk hétköznapjait, történéseit, nemcsak lehet, hanem kötelességünk is megírni, hiszem majd ebből is táplálkozni fognak a különböző tudományágak, amikor a nagy összegző tanúságot levonó műveket elkészítik. Látni fogják a kutatók és aztán az olvasok, hogyan éltek a XXI. század első harmadában egy Magyaroroszágnak nevezett lokalitásban az emberek, mit gondolkodtak magukról, a világról, hogyan igyekeztek boldogulni és problémák keserítették meg az életüket, milyen veszélyek fenyegették őket vagy éppen mitől lettek (volna) boldogok.
Látni fogják, hogy korunkat átjárja egy szellemiség egy uralkodó ideológia, a woke-kapitalizmus, ami nagyon plasztikusan megjelenik az új regényemben, a Vikingekben.

Kötter Tamás. "Kötelességünk írni a hétköznapjainkról" Fotó: Koncz Márton - Origo

Egy mindent és mindenkit uralma alá hajtani kívánó brutális ideológia, amely háta mögött tudhatja a kulturális, pénzügyi és gazdasági elitet, bírja a nemzetközi hálózattá szerveződött tudatipar támogatását. Vannak benne me too perek, gyanúsítgatások, konkrétumok nélküli vadászat emberekre,

egy jó adag képmutatás, ami leginkább jellemzi ezt a kapitalizmust, emberi jogok radikális kiterjesztése, és hajszolása és olyan spanyolcsizmákat tesznek az emberre és szorítják egyre inkább, mint a politikai korrekt beszéd, olyan idegenből hozott problémákkal traktálnak mindenkit, mint a BLM, vagy olyan áltudományok terjednek, mint a gender elmélet. Ezt meg lehet fogni, ez valóság, létezik. A középkor is több száz éven keresztül tartott, mégsem tudta az abban élő ember, hogy mikor zárul le, mégis folyton folyvást születtek benne irodalmi alkotások a Roland-énektől Cervantes Don Quijote-jáig.

- Munkái fő motívuma egy ideológiáktól torzult generáció, amely elvesztette kapcsolatát a valósággal. Mi a legsúlyosabb öncsalás bennük?

- A hazugság az, hogy az légy, aki akarsz, bármi lehetsz, mert megérdemled. Embertelen szervezetekben a munkavállalók, tulajdonképpen ideológiai termékek. Az új vallás a woke- kapitalizmus szellemi, lelki Frankenstein-jei, önálló gondolatok és akarat nélkül emberek.

Ennek a vallásnak a „kanonizált hittételei" jelennek meg a BLM, gender-elmélet, LMBTQ, zöld mánia, az állatok humanizálása, az ember dehumanizálása, földimádat, animalizmus-kultuszban.

Ezek mind olyan trendek, amelyek egyszerre fenyegetik a fennálló társadalmi rendet és az embert, a fennálló humánumot.

- Hogy hat ez az egyénre? A fiatalságkultusszal majdnem minden írásában foglalkozik. Ez a jelenség is mai?

- Amikor a liberalizmus válságot generál és persze ezt a saját létezésében rejlő ellentmondásoktól kialakuló feszültséget nem képes megoldani, olyan szörnyű ideológiák és rendszerek törnek a felszínre, veszik át az uralmat, mint a kommunizmus, nemzeti szocializmus vagy a woke-kapitalizmus. Amikor pedig az ember nem tudja megoldani a saját problémáit, az belső konfliktusokhoz, frusztrációhoz vezet. A liberalizmus infantilizál: elhiteti, hogy örökké fiatalok lehetünk, „negyven az új húsz", hogy bármit megkaphatunk és senki, de senki nem figyelmezteti az embert, hogy ez nem igaz. Jellemző eset, hogy a vezető állású férfiak elhiszik magukról, hogy a pozíciójukkal járó kiváltság a kiterjed a fiatal nők szerelmére is, és amikor szembesülnek az elutasítással, az részben konfliktust szül, részben tragédiához vezet.

Korunknak az egyik meghatározója a kérlelhetetlen fiatalságkultusz.

A fiatalság mindig is kincs és érték volt, primitív törzseknél a szépre és a fiatalra nincs is külön szó. Az ifjúság hajszolása ilyen méreteket nyilván korunkban öltött, részben a média és a technika hatására. Üzenetekkel pillanatok alatt el lehet érni a világot és a facebookon mindenki a legjobb arcát, oldalát, pillanatait mutatja. Aki egy kicsit is belegondol a saját életébe és összehasonlítja ezekkel a fényes pillanatokkal, azon szégyen és frusztráltság vesz erőt, mert nem tudja ezeket a boldog pillanatokat rekonstruálni vagy ha meg is teszi, tudja, hogy ezek többnyire hazugságok. Az önirónia az önkontrollról, önreflexió teljesen eltűnt korunk társadalmából. A Facebook minderre ráturbóz azzal, hogy a magánéletünket kötelező közkinccsé tenni: ez a felület a boldogságunk hirdetéséről szól.

Az egyik legnagyobb hazugság, a kérlelhetetlen fiatalságkultusz Fotó: Koncz Márton - Origo

- Megfigyelője ennek a jelenségnek, vagy részese is?

- Miden író építkezik a saját impresszióiból. Azt szoktam mondani, hogy csak ülök és hallgatok.
Szerencsés helyzetben vagyok: ügyvéd vagyok, és nekünk, a pszichológusoknak és az orvosoknak előszeretettel mesélnek az emberek. Amikor elkezdtem írni, kifejezetten beszéltettem az embereket és nagyon jó történeteket hallottam az életnek nevezett küzdőtérről. Minden történetnek, amit megírok, van egy villanásnyi valóságmagja, ami beindítja az imaginációmat, majd létrejön egy fikciós történet.

- Amikor egy író elkezd politizálni, annyira látványosan, mint ön az elmúlt 4- 5 évben, akkor nem veszíti el az olvasói egy részét?

- De biztosan,

de mindig is gyűlöltem azokat a baloldali értelmiségieket, akik a partvonalról kiabálnak be, győzelem esetén sorban állnak, vereség esetén gyűlölködnek, de mindig az állam csecsén élnek.

Sajnos megjelent ennek egy jobboldali változata is, akiket az SZDSZ nevű pszichodráma (apák és fiúk relációban mondom) és „zsűri" szinte kegyet gyakorolva azzal, hogy nem nácizta le őket, és sorolta be az „igazi konzervatív" kategóriába, és ők akkor is és most is hálásak ezért. Szerencsére őket már átadtuk a múltnak. Közben felnőtt egy nemzedék, aki nem várt a „megváltásra", kezébe vette a dolgokat, harcolt, épített és negyedszer is győzött, ahogy Békés Márton remekül megfogalmazta: „Mi vagyunk azok, akikre vártunk". Zászlóink büszkén lobognak, műhelyeink MCC, Kommentár, különféle intézetek, virágoznak; konferenciák sorát szervezzük. Külön kiemelném az amerikai konzervatívok nagy seregszemléjét a CPAC-t, amelyet fennállása óta először rendeztek meg külföldön, ráadásul itt Budapesten és a Kommentár közelgő szokásos nyári konferenciáját; könyvek sorát adjuk ki magyar és külföldi szerzőktől, a Kommentár személyében folyóiratunk van. Ezen az oldalon a szellemi pezsgés, építkezés, szellemi horizontok megrajzolása, a „történeteink" elmésélése, míg a másikon... mi van a másikon?

- Az írók között is vannak, akik máig tartanak kimondani nemzeti érzelmüket. Ennyire a baloldal által meghatározott most is az írótársadalom?

- Meg van azokról a véleményem,

gyáva alakoknak tartom azokat a művészeket, akik felveszik a Térey vagy az MMA ösztöndíjat és félnek erről beszélni, netán diktatúráznak, ami tudománytalan hülyeség, vagy nem vállalják a véleményüket.

Erősen rányomja a bélyegét a művészetre a posztkommunista szellem, utóvédharcokat folytatnak. És a világban van egy uralkodó narratíva, ami a neoliberalizmus, amit állandóan számon kér a művész világon.

A Vikingek a házasélet önhazugságait és a sorozatfüggést dolgozza fel Fotó: Koncz Márton - Origo

- Miért tud nagy erő lenni a művészet?

- Bódis Ábel gondolatával élve: a nép a kultúrától függ, a politika pedig demokráciában a néptől. A politika nem tudja a kultúrát megerőszakolni mert a kultúra globális bizonyos szempontból. Már az Árpád-korban, az akkori frank, itáliai központok hatottak a kultúrára, idejöttek az építészek, gazdag és színes volt a kultúránk. Most is tapasztalható egy ilyen erős hatás

. Egy művésznek, írónak pont az a lényege, hogy a globális hatásba belehelyezze a saját lokális kultúráját.

Nem kell nemzeti töltetű verseket írnia egyetlen költőnek sem, én sem nemzeti töltésű regényeket, novellákat írok. De ha megszólal, akkor tudja mi a hazája, a kultúrán keresztül ne képviseljen globális érdekeket vagy érdek csoportokat. Azért van többek között a kultúra művelője kinézve politikai érdekközvetítőknek, mert a globális kultúra eliminálta lassanként a politikusok hitelességét. Helyettük közszereplőket épített fel és a tömeg, teljesen tévesen, azonosítja a politikai éleslátást is velük. A totális humanizmus számon kérhetetlen egy országon, amelyeket gyakran hangoztatnak ezek a közszereplők. Komoly geostratégiai, gazdasági, geopolitikai, katonai érdekei vannak, amelyeket köteles ellátni az ország vezetője.

- Az első két könyve a fiatal felnőttek bulizós generáció életét dolgozza fel. A Vikingek pedig tovább megy: a házaséletben torzult személyiségeket rajzol meg és a sorozatfüggőségről ír. Honnan jön a viking hasonlat?

- Egyszer reggeliztem egy barátommal, akiből kiszakadt, hogy nézi ezt a sorozatot, és szerinte a Vikingek mennyivel jobb, szebb szabadabb életet élnek, mint mi. Őket nem kötötték a szexualitás és egyéb téren a keresztény elfojtások. Ebből írtam egy novellát és ehhez a novellához nyúltam vissza, amikor regényt szerettem volna írni. Lehetőségem volt kibontani az apa fiú kapcsolatot, a fiatalkort, a társadalmi megfelelési motívumokat, hogy milyen vágyak hajtják a szereplőket, amelyek szétfeszítik a házasságuk kereteit. Hogy unják el az emberek a házasságukat, illetve a saját életüket. A sorozatok, ahogy a Vikingek is, az Istent elhagyó és ezért lelki magányra kárhoztatott ember menedékei, menekülés a kapitalizmus vad és kegyetlen munkaharcából egy fantáziavilágba.

-Van-e, aki korunk a jelen pillanat jelenségeit íróként így követi és olvassa munkáit?

- Magyarországon Hidas Judit a kertvárosi középosztálybeli életről ír, Kerékgyártó István a közelmúlt, a rendszerváltás nagy krónikása. Nagy kedvencem Jászberényi Sándor, akinek közel-keleti témákat feldolgozó írásai nemzetközi szinten is „eladhatóak". Az abszolút kedvenc, Michel Houellebecq, aki, a másik nagy még élő példaképem, Bret Easton Ellis szerint az egyetlen figyelemre méltó európai író.