Leváltották a Szlovák Nemzeti Színház igazgatóját Budapesten mondott szavaiért

Pozsony
A Szlovák nemzeti Színház épülettömbje
Vágólapra másolva!
Matej Drlička, a Szlovák Nemzeti Színház (SND) igazgatója még pénteken felajánlotta a lemondását a kulturális miniszternek, Natália Milanová pedig hétfőn leváltotta. Történt mindez azután, hogy Drlička csütörtökön részt vett a budapesti Opera Europe című panelbeszélgetésen, ahol nem várt kijelentést tett, írja a Szinhaz.Online a Paraméter.sk internetes portálra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A parlament médiabizottságának képviselői elsősorban azt kifogásolták, hogy amikor Matej Drlička politikusokról beszélt, úgy fogalmazott, hogy

Név szerint Kristián Čekovský (OĽaNO), Jana Žitňanská (független), Dušan Jarjabek (Smer), Ľubica Laššáková (független), Michal Luciak (SaS), Monika Kozelová, Jarmila Vaňová, Milan Potocký és Robert Halák (mind OĽaNO) írták alá a médiabizottság állásfoglalását az igazgató kijelentése kapcsán, amellyel szerintük túlment minden határon. Egyúttal felszólították Natália Milanová kulturális minisztert, hogy intézkedjen az ügyben.

A Szlovák nemzeti Színház Forrás: Elter Tamás - Origo

Milanová erre úgy reagált, hogy őt is megdöbbentették az igazgató szavai, ezért megszakította a szolgálati útját, hogy még pénteken személyesen találkozhasson vele.

Drlička a történtek után elismerte, hogy nem megfelelő megfogalmazást választott az angolul mondott beszédében.

– magyarázta Drlička, és egyúttal elnézést kért mindenkitől, akit ezzel megsértett, hozzátéve, hogy szavaiért vállalja a teljes felelősséget.

Matej Drlička még pénteken felajánlotta a lemondását a kulturális miniszternek, aki végül hétfőn jelentette be, hogy a történtek miatt visszahívja az igazgatót a tisztségéből.

– fűzte hozzá a miniszter.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!