A férjem halálát meggyorsították azzal, hogy kirúgták a Színművészetiről

Balogh Erika színművész ad interjút az Arany 1ö-ben 2022 szeptember 21-én

A szakmából sokan felhívtak, ordítottak velem, azt mondták, hogy biztosan a Fidesz lefizetett, és Vidnyánszky Attila nekem a Nemzetiben főszerepet ígért. Nem volt igaz ebből semmi - mondja Balogh Erika színésznő, az Aranytíz kulturális központ igazgatója. A színésznő azért kapta baloldalról ezeket a vádakat, mert egy interjúban elmondta, milyen méltatlan körülmények között küldték el annak idején Ascher Tamásék a férjét, Pintér Tamás Oroszlánt a Színművészeti Egyetemről. Balogh Erika nem fordított hátat a szakmának, noha színházban most nem játszik. A színésznő úgy látja, lényegileg változott meg a színházi lét az elmúlt évtizedekben.

A legutóbbi társulata a Szegedi Nemzeti Színházban volt. Tudatosan szakított a színházzal?

Nem volt tudatos: talán kellett volna jeleznem, amikor az utolsó színházamból, Szegedről eljöttem, hogy itt vagyok, ráérek. Én nem szeretek nyomulni, telefonálgatni. Nem vagyok jelen a bulvárban, és ez a mai világban azzal jár, hogy könnyen elfelejtenek.

Igaz, hogy ha valaki vidéken játszik, az könnyen kimarad a „sodrásból"?

Nem, nekem a Kecskeméti Katona József Színházban töltött tíz év (1998-2008) nagyon tartalmas időszakom volt: akkor lettem színésznő. Az akkori kritikák úgy fogalmaztak, hogy beértem. Ami persze így nem igaz, de olyan rendezőkkel dolgozhattam, akik számukra fontosak voltak. Nem azért kaptam 2005-ben a legjobb női epizódszereplő díjat, mert én voltam a legjobb, hanem mert Zsótér Sándor rendezett.

Akkoriban a Kritikusok Céhe, egy kegyetlen belterjes hely volt, amely eldöntötte, hogy ki az, aki beletartozik abba a körbe, amely mérvadó.

Zsótér akkor annyira nagy sztár volt a modernebb színházi világban, hogy ő hozta nekem ezeket a díjakat.

Balogh Erika: "Nem szakítottam a színészettel" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Önnek nem volt nehéz a Zsótér-féle intellektuális színházat megteremteni?

Mi nagyon jól dolgoztunk együtt, de nehéz vele dolgozni, az tény. Furcsa, mert ő azt mondja, hogy nem a közönségnek rendez. Munkatársként nekem fantasztikus élmény volt vele dolgozni. A kecskeméti rendezésben Börcsök Enikő elhozta a legjobb női alakítás díját, a POSZT-on nekünk volt a legnagyobb sikerünk abban az évben. Kamara-előadás volt Scribe, Adrienne Lecouvreur megtörtént esetből született drámája. Sok színész úgy éli meg, hogy Zsótér teljesen kiforgatja a színészt önmagából, előfordul, hogy olyan érzelmi állapotba juttatja a kollégákat, hogy kiborulnak, és majdhogynem azt érzik, leugranának a tetőről.
Az a fajta iskola, amit Zsótér képvisel, vagyis hogy emberként beszéljünk, ne színészként, fontos volt nekem is. Szinkronhangként az én hanghordozásomban is sok felvett dolog volt. Pamela Anderson szinkronizálása után például Balogh Erotikának is becéztek.

Olyan stabil volt mindig érzelmileg, hogy a lelke mélyében vájkáló rendezők sem tudták kimozdítani?

Én akkor már nagyon kemény voltam. Kislánykoromban mindig sírtam, mindig azt éreztem, hogy bántanak, de később nagyon megkeményedtem. A pályám elején például az Arizona Színház bezárása nagy kudarc és balsiker volt. Teljesen más ember lettem, megkeményített a szakma. Későn érő típus vagyok, aki sokáig kislány maradt.

A lovaskultúra és a lovashagyományok tisztelete - ami az irodája falairól is visszatekint -, kizárólag férjének, Pintér Tamás kaszkadőrnek köszönhető?

Igen, én egy egyszerű parasztcsaládból jöttem, semmilyen szinten nem volt benne a sport az életünkben, sem síelés, sem autó, sem a lovaglás. Mindent, ami a lovaglással és a lovas kultúrával kapcsolatos az életemben, azt a férjemtől, Pintér Tamás Oroszlántól örököltem.

Van itt az irodája falán egy közös képük Jancsó Miklós egyik filmjéből. Szeretett Jancsóval dolgozni?

Jó barátunk volt és többször dolgoztunk együtt. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) volt az utolsó közös munkánk. Miklós bácsi, de főként Hernádi Gyula, akivel folyamatosan együtt dolgoztak, nagyon szerette, ha levetkőznek a nők a filmen. Róla egyébként tudni kell, hogy akármilyen meleg nyári nap volt, bőrkabátban, kalapban egy kis aktatáskával ült a Balaton-parton, mégis neki alap volt, hogy a nők levetkőzzenek a forgatáson.

"Akkor voltam hajlandó vetkőzni filmen, ha megfizették és indokolt volt" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Volt egy forgatókönyve ennek a filmnek, amiben az volt, hogy „Erika levetkőzik és végigszalad a folyosón". Én tiltakoztam, hogy biztosan nem! Ebből lett az a jelenet, hogy végigszaladok egy tornadresszben és bemutatok egyet a kamerának. Szerintem Jancsó Miklóson kívül senki nem tudta, hogy mit jelent ez, de őt ez nem zavarta, tudta, hogy ez neki szól, azért, hogy nem vetkőzöm.

Nem vállalt meztelen jelenetet filmen?

Ha megfizették, és ha volt értelme, akkor igen. Fiatalabb koromban vállaltam ilyet. Félmeztelenül kijöttem a Balatonból csokibarnán, A fagylalt tölcsér nélkül (1989) című, Felvidéki Judit rendezte tévéjátékban. De azért adtak sok pénzt. A Don Carlosban, amit Alföldi Róbert rendezett, élőben vetkőztem a nagyszínpadon, de ott abszolút megvolt a jelentése, és természetesen a színház nem a pénzről szól. A világítás is tökéletes volt.

Férjét, Pintér Tamás kaszkadőrt, akit Oroszlánként ismer a szakma, méltatlanul, politikai alapon küldték el a Színművészeti Egyetemről, negyvenéves tanítás után. Két éve beszélt erről az Origónak. Miért tartotta fontosnak elmondani?

Komoly támadást is kaptam az interjú miatt a baloldalról, pedig nem azért csináltam, mert bármiféle szakmai célom lett volna vele.

Szerintem a férjemnek, Oroszlánnak meggyorsították azzal a halálát, hogy elküldték az egyetemről. Neki az élete volt a főiskola. Ha bármelyik színészt megkérdezné ma, hogy mire emlékszik a főiskoláról, majdhogynem kivétel nélkül Oroszlán óráit mondanák. Negyven évet úgy töltött ott úgy, hogy imádták. A nyugdíjazása méltatlan körülmények között történt. Két éve nem egyszerűen gondoltam egyet, hogy most a FreeSZFE-tüntetések idején elmondom a sajtónak, hanem a férjemnek szerettem volna emléket állítani. Mégis olyan szinten támadtak kollégák az interjú miatt, ami meglepett. Nem számítottam arra, hogy nem azt érzik belőle a kollégáim, hogy egy fantasztikus embernek, akit igazából nem is díjaztak, de méltatlanul elbántak vele, én emléket szeretnék állítani. Felhívtak, ordítottak velem, azt mondták, hogy biztosan a Fidesz lefizetett, és Vidnyánszky Attila nekem a Nemzetiben majd főszerepet ad. Semmi nem igaz ebből: Vidnyánszky Attilával semmilyen kapcsolatban nem vagyok, és senki nem fizetett le.

Balogh Erika: "A férjemnek, Pintér Tamásnak szerettem volna emléket állítani" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Én a férjemnek szerettem volna emléket állítani, amit 11 éve folyamatosan megteszek, amióta elment. A lovas sportban azóta rendszeresen megemlékeznek Oroszlánról, amióta meghalt.
Felhívtam az egyetemet, amikor meghalt, hogy tegyenek ki zászlót. Azt mondták, hogy senki nem tudja már, hogy ki Pintér Tamás. Azt is elmondtam, hogy édesapám egy egyszerű vidéki őrnagy volt Cegléden, de amikor meghalt, a minisztériumból hívtak, katonák jöttek a tiszteletére, kérdezték, hogy kérek-e dísztemetést. Ehhez képest a főiskola egy szál virágot sem küldött. Nyilván ez a sérelem bennem itt volt belül, és el akartam mondani.

Nem sokkal az elbocsájtása előtt egy tüntetésen kiállt a kettős állampolgárság mellett, szemben az akkor hatalmon lévő Gyurcsány Ferenccel. Ez lehetett a baja az egyetemnek Oroszlánnal?

Igen, ott volt a tribünön, sokadmagával.

Családja az elcsatolt területekről származott?

Nem, ő arisztokrata volt: osztrák grófnő volt az anyukája és lengyel báró az apukája, és mindannyian lovastisztek voltak. Őket kitelepítették, szomorú példája annak a diktatúrának.

Ön gyakran beszélt arról, hogy nemzeti érzelmei vannak, a színészi pályája elejétől kezdve. Érte ezért hátrány a szakmában?

Listán voltam.

Miféle listán?

A szinkronstúdióban volt egy lista, ki volt húzva néhány név és nem hívtak sehova. Dörner Györgyöt sem hívták egy időben, aki szintén nagyon keresett szinkronszínész.

Én ilyen voltam, mindig vállaltam, hogy nemzeti érzelmű vagyok,

nem voltam párttag. Ja, de! KISZ-tag voltam, MSZMP-tag egy évig voltam, mert a főiskola után ott várt a szerződés a Tháliától, és mellette a nyilatkozat, hogy belépek az MSZMP-be. Ha nem léptem volna be, nem kapok szerződést. A mai fiataloknak, akik hangosan kiáltanak a demokráciáért, fogalmuk sincs, mi az a diktatúra.

Micsoda eljárás volt az, amely szerint, ha nem léptünk be a pártba, akkor nem kaptunk szerződést?

Beléptünk és egy év múlva kiléptünk. Egy nagyon jó kedélyű kollégánk volt a párttitkár, úgyhogy nagyon jó hangulatú gyűlések voltak.

A mai fiataloknak fogalmuk sincs, mi a diktatúra, amiben mi felnőttünk Fotó: Szabó Gábor - Origo

Elkönyveltek minket jobboldali művészeknek, ami egy hülyeség, mert nagyon jó barátaim vannak minden politikai oldalról. De azt nem tudom hova tenni, hogy most sorra forgatnak történelmi filmeket, és van köztük olyan, sajnos nem tudom finomabban mondani: a legliberálisabb érzelmű, leginkább kormányellenes színészek játszanak a főbb szerepekben. Még a válogatásról sem tudtam. Ugyanilyen visszatetsző nekem, amikor a DK-nak a kampányvideójában sorra tűnnek fel a nemzet művésze címet viselő színészek, vagy Kossuth-díjas alkotók. Szerintem ezeket az állami kitüntetéseket nem kellene elfogadni, ha annyira ellene vannak a kormánynak.

Szeretne filmben játszani, nem hagyta ott a szakmát, csak a színházat?

Igen. Csomó kollégától hallom vissza, hogy nem vállalok szinkront. Ez nem igaz, a megalázó, több évtizeddel ezelőtti árakon nem vállalok.

A szépsége miatt nem skatulyázták be sohasem?

Szélsőséges szerepeket játszhattam, úgyhogy nem éreztem ezt. Nálam az az érdekes, hogy az alkatom nem követte a koromat, sokáig fiatalabbnak tűntem. Most azonban mégsem hiszem, hogy ebben a mai szakmai létben kellene léteznem. Szerencsére a rajongóim csináltak nekem rajongói oldalt, amiből látható, követhető, hogy elég széles a repertoárom.

Miben változott a szakma a rendszerváltás óta?

Szerintem abban, hogy a sorozatokkal jött be az, hogy bárkit be lehet az utcáról hozni, és egy civilből is lehet akkora sztár vagy nagyobb, mint akár egy Kossuth-díjas művészből, aki az életét adta a szakmáért. Ezek a dolgok teljesen elvették a szakma nimbuszát. Az én személyes élményem a legendás kaposvári időkre nyúlik vissza. Ők behozták a színészek köznapiságát, megszűnt a színészeket övező mítosz, pedig arra szükség van. Mi annak idején, amikor a Pannónia Filmstúdióba bementünk és ott ült Tolnay Klári, remegett a lábunk. Ez ma már nincs. A fiataloknak olyan nagyképű öntudata működik, ami nem jó. Tolnay Klári azt mondta nekünk:

„Gyerekek, ez egy hosszú távú pálya, bármikor történhet bármi..."

Nézzük meg annyi idős korunkban, ameddig Tolnay Klári a színpadon volt, mi lesz majd a mai „nagyarcú" fiatalokból.
Én ha most választhatnék a színház és a lovaglás között, a lovakat választanám. Vidéki lány vagyok, és egyre világosabbá válik számomra, hogy mennyire fontos a vidék és a vidéki ember.