Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Édes Néném,
milyen kár volt amiatt aggódnia, hogy „hideg lesz az Operaházban”! Természetesen igen odafigyelünk a gázfogyasztásra – a mostani egyféle tesztidőszak is, hisz az új kazánok első tele lesz ez, szóval, hogy minek is a 75%-át fogyasszuk, az pont eggyel többismeretlenes egyenlet annál, semmint, hogy megoldható legyen. De az Ybl-palota nézőterén mindig csak melegünk lesz, ez is tény: sok jó ember nemcsak kis helyen fér el, de azt tényleg be is leheli, no meg az Operaház legbelsejében lenni igazán szélvédett helyet jelent. Tehát legközelebb ez a kifogás kevésnek bizonyul, muszáj lesz eljönnie…
Különben Ildar Abdrazakov orosz basszista koncertjén olyan nagyon sokan nem voltak, tényleg bánhatják is, viszont 600 ember lelkesedése bőven felülírta az üres székek szomorúságát.
És álljunk meg máris e helyütt! Itt van ez a mi friss sorozatunk, a Sztárestek zongorával című, amelyben a világ első osztályú énekeseit hozzuk Pestre – és zongorával énekelni. Adott hozzá egy program, amelyet az illető maga választ. Annak első felébe dalokat kérünk, szünet után operaáriákat, akár valamilyen díszletszerű háttérrel, és adunk hozzá pompássá tett akusztikát és egy vadonatúj Steinway D modell hangversenyzongorát.
A sort Anna Nyetrebko nyitotta szeptember végén, mi tagadás, erős kezdés volt, csilláron csüngő nézőkkel. Aztán Simon Keenlyside, egy különös-különc brit bariton érkezett, aki viszont kevesebb magyart érdekelt, ráadásul egy plusz Tosca is keresztbe feküdt az operaházi megrendezésnek, így az Eiffel Műhelyház még épp kellemes hőfokú Bánffy termében énekelte el programját. Abdrazakov több nézőt vonzott, mint Keenlyside, de kevesebbet, mint Nyetrebko – viszont az élmény ugyanakkora méretet öltött. Még pár nap, és jön egy legendás drámai hang, Waltraud Meier, aki egy ifjú baritonnal énekel egyebek mellett Mahler-dalokat is. És majd januárban az elhomályosíthatatlan fényű tenor, Ramón Vargas, és majd az évad vége táján a virtuóz szoprán, Julia Lezsnyeva. Ez a hat este adja a sorozatot, jövőre Piotr Beczala, Ferruccio Furlanetto, Olga Peretyatko, Elina Garanca és mások is szóba jönnek.
Drága Néném, máris elmagyarázom, hogy azért szeretem ezt a formát, mert nem terheli a zenekart aránytalanul sok próbáért csak egyetlen előadással – nem, viccelek, valójában nem ez a legfontosabb tényező, bár belejátszik. A leglényegesebb az, hogy felemelhetjük a zenekari árkot, rátolhatjuk a zongorát, és a nézőtől szinte karnyújtásnyira áll csak az énekes. Zongoristájával színpadi értelemben pőrén lép a néző elé, mintha egy próbára kukucskálnánk be. Járkálhat kedvére előre-hátra-oldalra és vissza (Nyetrebko meg is tette), konferálhatja magát (Keenlyside élt is vele), megannyi „emberi” pillanata érhet el minket (volt belőle bőven Abdrazakovnál is). És a maga választotta dalműsor minden énekes számára kedves és kényelmes is, operaáriákat pedig azért jó igazán nagy énekesektől zongorával is hallani, mert ők a zenekar színes hangzásától lecsupaszítva ugyanúgy teljes vokális fegyverzetben léteznek – és a sokkal áttetszőbb kísérettel akár más módon, volumenben például sokkal változatosabban szólaltathatják meg az operák híres részleteit.
A karrierje csúcsán lévő Abdrazakovot tényleg muszáj lett volna hallania! Az orosz dalokban és az áriákban végre valaki nem ordított, hanem a valóságosan létező csúcspontok egy részét pianóban formálta azzá. Megkockáztatom, hogy Rachmanyinov szépséges dala, az Itt lenni jó (Zgyesz haraso) című sokkal érzékenyebben szólalt meg, mint néhány héttel korábban Nyetrebko ajkán, és a kis darab végi fordulat – minden természeti gyönyörűség és Isten jelenlétének említése után is az teszi legvarázsosabbá ezt a helyet, hogy Te jelen vagy benne! – olyan bensőséges férfilírát hozott egy leheletnyi falzettal, hogy szinte elszégyelltem magam a stramm, szakállas, jó negyvenes basszista ilyes kitárulkozása hallatán... És ez eredetileg egy Galina-vers, vallomás tehát egy férfiról, szopránok éneklik leginkább. Hihetetlen élmény volt a dal érvényessége basszusfekvésben – hja, ha valaki ilyen ízléssel, zeneiséggel és technikával tudja megszólaltatni. (Érdekes, hogy a ráadások egyike, amely amúgy is kilógott az est igen kulturált programtervéből – na bumm, egy ráadásnak lehet –, sokkal kevésbé érezte magát jól letranszponálva: pedig a Granada c. Augustín Lara-nóta, amely amúgy maga az aprópénzre váltott „echte” spanyolosság, csak egy terccel volt lejjebb a szokásosnál, hisz eredetileg tenorsláger volna.)
Az estbe belefért egy igazi bravúrszám, a hadaródarabok leghadaróbbja (Glinka: Útidal), amelyet az általam ismert tempó másfélszeresén adott elő Abdrazakov, és bizony, elindítani elsőre nem sikerült. Persze, mert ez egy olyan szám, amelynél bár a zongora startol előbb, ha nem egyszerre vesznek levegőt, akkor a pillanatokkal később belépő énekszólam már menthetetlenül lemarad. Abból a szögből, ahol én ültem, érezni lehetett a bajt: a pianista hölgy megfogta a széles akkordokat a levegőben mindkét kezével, milliméterekre a tasztatúra felett, és delejezte az előző dal után még épp átálló szólistáját, ugyan néznének már össze (az a szokásos jele, hogy indulhat a következő zenemű). Mivel nem járt sikerrel, egyszer csak belevágott maga a zakatolásba, Abdrazakovot erre mintha áram rázta volna meg, de elkezdeni nem tudta már, csak magát elnevetni… Azt hiszem, az ilyen nagyon emberi – és nagyon spontán – pillanatoknál alapozzák meg nagy előadók a nagy, álló tapsos ünnepléseiket. (Rögtön tegyem hozzá: az ismételt indítás után tényleg sinkanzen gyorsasággal robogott az a lokomotív a Glinka-dalban, fantasztikus tempót diktált az énekes!)
Nem ragoznám tovább, pedig 7 pompás operaária is elhangzott a dalokat követően, de mégiscsak inadekvát volna az OPERA rendezvényéről nekem magamnak kritikát írnom, hátha megteszik még mások, akiknek meg pont’ az lenne a dolguk. Most még folyik a japán turné, azért is jön tollamra az itteni szuperexpressz. Jövő heti levelemben szívesen mesélek majd a japán élményekről Nénémnek!
Éljen a magyar opera mai napja!
„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”
Szilveszter
2022. november 7.
