Megtanultunk a sorok között olvasni

„Emberi problémákról szeretnék szólni" – mondja Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-dalszerző, akinek Magunk maradtunk című első kisjátékfilmje Kanadában, Olaszországban és Kínában is sikert aratott. Szerinte azért, mert egyetemes emberi kérdéseket próbál körüljárni, a veszteség élményét, az emlékek megélését. A film alapállása azonban nagyon is közép-európai, a „mi történetünk", amely a forgatókönyvíró-rendező családi eseményeiből is merít. „Akik ezen a tájon élnek, azoknak a családját ide-oda hányta a történelem. Megtanultunk a sorok között olvasni, ezért nehezen talál rajtunk fogást a globális hatalmi ideológia" – mondja Kovács Ákos. A Magunk maradtunk eddig hat országban nyolc díjat nyert; Sanghajtól Bukaresten, Brnón, Budapesten és Milánón át Torontóig.

- Mit szólt, amikor megtudta, hogy Kanadában és Olaszországban is díjazták a filmjét?

- Az egész életem benne van, így nyilván örülök, ha másoknak is tetszik. Ha esetleg Csehországban vagy Romániában megértenek egy közép-európai alapállású történetet, azt nem kell hosszan magyarázni. Az már izgalmasabb kérdés, hogy mit jelent Milánóban vagy éppen Avezzano kisvárosában. A Sanghajban és Torontóban elért siker számomra is rejtély, de olybá tűnik a visszajelzésekből, hogy

az univerzális emberi mozzanatokra reagáltak a nézők, a veszteségélményre, a gyászra, hiszen ilyesmit mindannyian megélhetünk,

A tengerentúlon is megértették a filmet Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

függetlenül a kultúrától, földrajzi helytől, egyéni szokásoktól. Rövid, sűrű jelenetek villantják fel a második világháború utáni újjáépítést, 1956-ot, a 2006-os történéseket vagy a disszidensek problémáit. A vetítések után sokszor találkozom könnyes tekintetekkel, megrendült emberekkel: örülök a nemzetközi elismeréseknek, de számomra ez az igazi díj. Nem olyan könnyű egy 27 perces kisjátékfilmet méltó körülmények között bemutatni, de azért volt már jó néhány vetítésünk, legutóbb éppen a múlt héten Veszprémben és Győrött, most pedig újra látható lesz a film Budapesten, az Urániában, másnap pedig a székesfehérvári Cinema Cityben. Ezeken a helyszíneken általában nyilvános beszélgetés is van a vetítés után, ami mindig izgalmas élmény.

- Milyen nézői visszajelzéseket kapott Torontóból, ahol a Black & White fesztiválon a legjobb rendezés díjával jutalmazták?

Werkfotó az "utcalányokkal" a Magunk maradtunk című filmből. Sári Évi, Pápai Erika, Kovács Ákos és Szász Júlia Forrás: kisskrisztiii.com/Kisskrisztiii.Com

- A fesztivál szervezői küldtek egy videót, amelyben az ottani nézők beszélnek a filmünkről. Ezt közzé is tettem a honlapomon, nagyon érdekes, gondolatébresztő anyag. Pontosan azokat a mozzanatokat tartják fontosnak, amelyek számomra is meghatározók.

- Például?

- Kiemelnek egyes mondatokat a filmből, például a gyermektelenség tragédiájáról szóló részt. Megemlítik az éjjeliszekrényen látott tárgyakat vagy a zenedoboz táncosnőjét. Olyan részletekről is beszélnek, amelyek talán csak a sokadik nézésre szoktak feltűnni az embereknek.

Jó érzés tudni, hogy megértettek minket az Óceán túloldalán.

Nemrég adtam egy interjút egy kanadai portálnak, a kérdező is arról beszélt, mennyire kilógott a kisjátékfilmek mezőnyéből a Magunk maradtunk. Zsigmond Vilmos hollywoodi legenda volt, számtalan világsikerű filmet fényképezett. Az egyik utolsó interjújában arról kérdezték, ha választhatna, milyen filmet csinálna. Azt felelte, ha tehetné, az 50 évvel korábbi filmnyelvhez térne vissza. Amikor ezt meghallottam, arra gondoltam, mennyire szerencsés vagyok: mi pontosan ezt céloztuk meg a filmünkkel. Több recenzió is említette Makk Károly vagy Huszárik Zoltán nevét a filmünk kapcsán. Ennél többet nem is remélhet az ember.

"Rajtunk nem tud fogást találni a globális ideológia" Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

- Kikből építette a főszereplő karakterét? A taxisét, aki valamikor a harmincas évek végén született, és a rendszerváltás utáni új világban már nem találja a kapaszkodókat, értékeket?

- Nem titok, hogy a szüleim generációjának is emléket akartam állítani. Apám alakja is benne van ebben a figurában, sok más kortársával együtt. Súlyos gyerekkor lehetett azoké, akik nem sokkal a világháború előtt vagy közben születtek, nélkülözésben és állandó félelemben éltek. Kitelepítés, vagyonelkobzás, rengeteg igazságtalanság, rettegés, háromévnyi kötelező sorkatonai szolgálat és még hosszan lehetne sorolni. Közben persze fiatalok is voltak, élvezték az életből, amit éppen lehetett. Sok mindent megélt ez a generáció, amely aztán eljutott a rendszerváltásig, a keserűségtől a lelkesedésig, aztán az illúziók elvesztéséig. Sok beszélgetés desztillátuma a szöveg, de szüleim és nagyszüleim által írt levelek is megszólalnak benne.

- A disszidálás általános dilemmája is felvetődik az Eperjes Károly által játszott, félig tébolyult figurában.

- A történet szerint diákkorában rálőtt egy orosz katonára a Corvin közben, ezért kellett elhagyja a hazáját. Sok év hányattatás után Amerikában köt ki, de alighogy megtelepedne az Újvilágban, elviszik katonának. Keserű Lajos még Vietnamban is, a dzsungel közepén, a fölgyújtott falvak mellett is Magyarországra gondol, a kis cukrászdára, ahol az első szerelmével találkozott. Mikor sok-sok évtized után hazaköltözik, azzal kell szembesülnie, hogy az álmai Magyarországa már nincs sehol. A régi helyekre nem ismer rá, a régi barátok, osztálytársak eltűntek.

Eperjes Károly, szerepe szerint '56-ban disszidált, majd később hazatelepült Forrás: Origo

- Szóval nem jó elszakadni a szülőföldről?

- Annak, aki kényszerből megy, biztosan nagyon nehéz. Nyilván sokan megtalálták a számításukat az új hazájukban, de igazán otthon csak az emlékeikben érezhetik magukat.

- András Ferenc filmrendező – főként a filmes kivándoroltakra utalva – egy interjúban úgy fogalmazott az Origónak: „Még boldog emigránssal nem találkoztam".

- Az ilyen helyzetekbe eleve kódolva van a csalódás. Biztosan vannak kivételek is, de nagy általánosságban teljesen egyetértek András Ferenccel. Éppen ő, a Dögkeselyű legendás rendezője hívott fel a filmünk megjelenése után, hogy gratuláljon, és biztasson, hogy ne hagyjam abba. Megható volt.

- És nem hagyja?

- Ez nyilván nem csak rajtam múlik, de Hábermann Jenő producer már nagyon várja tőlem a következő forgatókönyv vázlatát. Bevallom, jólesik, hogy ilyen filmes veteránok értéket látnak a munkánkban, biztatnak, segítenek.

- Hogy bukkant rá Papp Jánosra, aki a taxist alakítja?

- Az utóbbi néhány évtizedben sok színésszel volt módom megismerkedni, de vele korábban nem találkoztunk. Gyerekkoromtól versmondó voltam, nem is lennék dalszövegíró a magyar költészethez fűződő szeretetkapcsolat nélkül. A szereplőket keresve az M5 csatornán elcsíptem egy verses műsort: Papp János hangján megszólalt a Hetedik ecloga, és azonnal tudtam, hogy nekem ő kell. Nagyon is érthető tartózkodással jött el az első találkozónkra, de azzal távozott, hogy „benne vagyok." Odaadó, felkészült, alázatos művészt ismertem meg benne. Ha egy monodráma jellegű filmnél a főszereplő karaktere ennyire stimmel, akkor már szinte jutalomjáték kiválasztani a többieket.

- Egy sor komoly színészt sikerült megnyernie a filmjének, például Eperjes Károlyt, Cseke Pétert, Trill Zsoltot, vagy a fiatalabbak közül ifj. Vidnyánszky Attilát, Vecsei H. Miklóst. Mi volt a titka, hogy igent mondtak, főként annak tudatában, hogy csak villanásnyi szerepet szánt mindegyiküknek?

- Tényleg elképesztő színészgárda szavazott bizalmat az elsőfilmes rendezőnek, jóleső érzés, hogy szinte mind az első hívásra jöttek. Igaz, Szamócát egy kicsit győzködni kellett... Valószínűleg a forgatókönyv és a személyes beszélgetések győzték meg őket, mert sztárgázsit egy ilyen kisjátékfilm nem tud kínálni. Fontos volt számomra, hogy olyan embereket találjak, akik nemcsak érdekes arcok, de képesek a teljes jelenlétre: arra, hogy az egész életüket megmutassák a vásznon. Nagy színészegyéniségekről van szó, és túlzás nélkül mondhatom, hogy lelkesítő élmény volt a közös munka. Minden egyes szereplő arcáról leolvasható a sorsa.

Vecsei H. Miklóssal a forgatáson Forrás: kisskrisztiii.com/Kisskrisztiii.Com

Nem szoktunk hozzá, hogy farkasszemet nézzünk másokkal, és így önmagunkkal is.

Szokatlan, hogy a vászonról egy egész élet nézzen ránk vissza.

- A taxis önreflexív, állandóan önmagát elemző alakja tipikusan közép-kelet-európai karakter?

- Ez a figura számomra Hrabal monologizáló Pepin bácsijával rokon, aki a Táncórákban szövegel megállíthatatlanul. Ha nem szeretném ennyire a cseh író munkáit, talán ez a karakter sem született volna meg.

- Kit érint az ön családjában a történelem általi hányattatás?

- Szinte mindenkit, de ez talán az egész országról elmondható. Nagyapám királyi táblabíró volt, ennek következtében teljes vagyonelkobzás és kitelepítés volt a sorsa, édesanyámmal együtt, aki kislányként élte át ezeket az eseményeket.

1956 képei a Magunk maradtunkból Forrás: Origo

Amikor végre visszatérhettek Budapestre, nagyapám az egykori úri társaság közbenjárását kérte, hogy feleséget találjon magának és anyát a lányának. Mária pótnagyanyám veszélyes osztályellenségnek számított arisztokrata származása miatt. Abból is lehetne legalább egy kisregényt írni, hogy a népi demokráciában hogyan képezte át magát baroneszből bábaasszonnyá. A családi történeteink egy részét már megírtam a novelláskötetben.

A történelem által ide-oda dobált emberek mi vagyunk, mi, magyarok, legalábbis a szüleink generációja.

Ilyen élményanyag nélkül más emberek lennénk. Szeretném hinni, hogy megtanultunk a sorok között olvasni, két lábbal állunk a földön, ezért nehezen talál rajtunk fogást a globális hatalmi ideológia.

- Hogy látja, van olyan magyar film, ami a közelmúltunk, akár a rendszerváltás és az átalakuló magyar társadalom kérdéseit hitelesen fogja meg?

- A nagy generáció biztosan ilyen, de az Idő van, a Csókanyu vagy a Dögkeselyű is képet ad Magyarország furcsa közelmúltjáról. Annak idején nagy hatással volt rám Dobray György kétrészes, dokumentum jellegű munkája a prostikról: kamaszként ez az izgalmasnak ígérkező téma beterelt minket a moziba, ahol aztán minden erotikus illúziónk szertefoszlott.

Kovács Ákos: "Mániákus filmnéző vagyok" Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Szinte mániákus filmnéző vagyok kölyökkorom óta, szeretem a '70-es, '80-as évek magyar mozijait, még a rosszakhoz is sok emlék fűz. A kortárs magyar filmmel kapcsolatban sokszor az az érzésem, hogy nem veszi figyelembe a nézőt, nem a magamfajta ember problémájára keresi a választ.

- Az utóbbi időben határozott törekvés látszik bizonyos adósságok törlesztésére, ha csak olyan közelmúltbeli események megfilmesítésére gondolunk, mint a 2006-os rendőrterror Elkúrtuk-ja vagy a taxisblokádot elmesélő Blokád című film. Megnézte ezeket?

- Láttam, formai szempontból mindkettő tisztes munka. Számomra a történelmi témájú filmek akkor működnek jól, ha személyes történeteket mutatnak be, ezért szeretem például a Hídembert is. A rendőrattak szerintem sokkal durvább volt, emiatt jól kiaknázható téma, az erről szóló filmből hiányoltam a személyes azonosulási pontokat, például egy olyan főhőst, aki képes magára eszmélni, megváltozni, fejlődni.

A Blokád jobban tetszett, komolyabb kockázatot vállalt, pedig ugyanennyire érzékeny témához nyúlt: a jelenlegi megosztottságunk gyökerei éppen erre az időszakra nyúlnak vissza.

Ebből következik a cseppet sem meglepő, sokszor irracionális, dühödt reakció ezekre a mozikra.

- Ad a sajtóban megjelent kritikai írásokra?

- Húszéves korom óta szem előtt vagyok, így tapasztalatból mondhatom, hogy kritikustól még soha senki nem tanult meg dalt vagy verset írni, színházat vagy filmet csinálni. Ma a kritika sokszor egyszerűen elutasítást jelent. Építő szándékú, szeretettel megírt elmarasztalással szinte alig lehet találkozni. Lényegében előre lehet tudni, egy adott munkáról ki és főleg hogyan fog írni, ha ugyan írnak egyáltalán, és nem hallgatják el. Nyilván rengeteg érdek, szándék mozgatja ezt a területet is. Sajnos az a benyomásom, hogy ma a műbírálat többnyire nem esztétikai szempontok alapján születik meg.

Ha valakit égre nyal a kritika, az számomra mindig gyanús,

általában nem érdekel. Frontális támadásnak is beillő kritika esetén pedig szinte biztosak lehetünk benne, hogy a tehetség megnyilvánulása valamilyen érdeket sért.

- Amikor olyat ír le dalban, mint Az utolsó békeév, és pár hónap múlva kitör a háború, akkor mit érez?

- Nincs bennem elégtétel, annyi biztos. Latinovits mondta valamikor, hogy a nagy történelmi sorsfordulók tekintetében csak a költőkre hallgassunk, mert az ő érzékeny antennáik előbb érzékelik, mi közeleg. Ebben hiszek befogadóként és alkotóként is, ebben nőttem fel. Ha az ember néha hangosan is kimondja a gondolatait, sokszor lehülyézik, mocskolják. Nem baj.

Néha a veszett csaholásból tudjuk meg, mekkora jelentősége van az egyszerű, tiszta szónak.

- Ha azt mondjuk, hogy a művész nagyon is érzékeny a társadalmi mozgásokra, vajon a jelenlegi világunkban is jobban tud eligazodni? Nem nehezebb ez most, mint korábban valaha?

- Nyilván senki sem tévedhetetlen, és nem árt tudatában lenni a saját időlegességünknek, kicsiségünknek. Valójában mindenkinek nehéz eligazodni, mert ez is volt a cél, káoszt előidézni, ellátási zavarokat teremteni, félelmet generálni.

Ez a tűrhetetlen, emberellenes törekvés arra készteti az embert, hogy antik és klasszikus szerzőkhöz forduljon.

Az ő műveikben megvan a leírása a mai bajainknak, és a bajból kivezető utak térképe is kiolvasható. Ha a morál halálának korát éljük, akkor meg kell próbálni visszatalálni a morálhoz, bármilyen fájdalmas is ez. Ha sikerül ezen az úton elindulni, komoly felismerésekre juthatunk: az erkölcs nem létezhet önmagában, csak emberen túli forrása lehet. Persze ehhez sok kacatot el kell dobni, például a használhatatlan, életidegen, soha be nem vált ideológiákat.

Forgatási szünet Trill Zsolttal és Ifj. Vidnyánszky Attilával Forrás: kisskrisztiii.com/Kisskrisztiii.Com

- „És láttam pár embert / A lényegtől megfosztott lények / Nyüzsgő tömegében / Békét reméltek" - ez a dal 2012-ben született, de nagyon is aktuális...

- Aki olvasott Orwellt vagy Huxley-t, az nemigen lepődik meg semmin.

Legfeljebb azon csodálkozhatunk, hogy egyes embertársaink milyen serényen asszisztálnak a saját elpusztításukhoz.

A zöld fantaszták és transzideológusok kiváltságos körére még nagy meglepetések várnak. Robespierre és Danton is azt hitte, hogy ők uralják a folyamatokat, és soha nem érheti el őket a saját véres forradalmuk.

- A nyolcvanas évek végén kezdte a pályát. Mikor ismerte fel a posztkommunista sajtó továbbélését, vagyis hogy ugyanazok irányítják a véleményformáló orgánumokat?

- Ha még csak posztkommunista lenne, de rosszabb: most éppen globalista.

Ez az egyébként szűk, hangos klikk kezdettől fogva rühellt, ők már akkor tudták, hogy ki vagyok, amikor nekem még fogalmam se volt.

Nyilván nem láthattam át a helyzetet, fiatal voltam, de egyértelműen érezte az ember, hogy sokszor ellenséges közegben van, aknamezőn járkál. Pedig én csak dalokat írok, mindig arról, ami éppen foglalkoztat: soha nem akartam ártani senkinek ezzel. Nekem viszont már sokan akartak ártani emiatt, elég durva módszerekkel is. Szép lassan megértettem, hogy ők esküdt ellenségei annak, amit jól-rosszul én is próbálok képviselni.

Kovács Ákos:" A morál halálát éljük.." Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Megtanultam azt is, hogy nagyhangú, vészes jóslataik szinte soha nem jönnek be.

Tele vagyunk szakértőkkel, akik évek óta elemeznek, de soha nem találják fején a szöget. Közéletre és kultúrára is gondolok itt. 1989-ben jelent meg az első lemez, amelyen énekeltem, ez volt az Induljon a banzáj!

A Mai Nap hasábjain ezt a kérdést tette fel a ma is aktív szakújságíró: Vajon ki fog emlékezni egy év múlva erre a lemezre rajtatok kívül?

Harmincnégy év telt el, ma is rengetegen hallgatják, úgyhogy ez a kérdés eldőlt. Emlékszem olyan kritikára az 1995-ös Indiántánc kapcsán, hogy Ákosnak megint megjelent egy lemeze, ez ellen sajnos már semmit sem lehet tenni. Szó szerint így. Felejthetetlen és vicces aljasságokban volt részem. Volt időm megtanulni, hogy ez teljesen érdektelen, a közönség mindig fütyült ezekre az ostoba dumákra. És ez a lényeg:

Ez a szubkultúra meglehetősen laza viszonyt ápol a valósággal, engem viszont csak ez érdekel, időnként gyönyörködtet, máskor elborzaszt,

de szeretem a dolgomat. Szép feladat egy közösséghez szólni, az emberi problémáról beszélni. Egyszerűen hangzó munkaköri leírás, de nekem a sírig elég lesz.

A Magunk maradtunk csütörtökön este látható Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, valamint másnap a székesfehérvári Cinema Cityben. A vetítés után mindkét helyszínen beszélgetés is lesz az alkotókkal. A film eddig az alábbi nemzetközi elismeréseket kapta:

- GOLD AWARD – SHORT FILMMILAN GOLD AWARDS, Milánó, Olaszország, 2022. november

- A LEGJOBB RENDEZÉS Golden Short Film Festival, Avezzano, Olaszország, 2nd quarter 2022/2023

- A LEGJOBB RENDEZÉS Black & White Film Festival, Toronto, Kanada, 2023. január

- A LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj, Budapest, Magyarország, 2022. április

- A LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS Shanghai International Short Week (SHISW), Shanghai, Kína, 2022. november

- A LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉSSHORT to the Point Festival, Bukarest, Románia, 2022. november

- A LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS Brno Film Festival, Brno, Csehország, 2023. január

- A LEGJOBB VÁGÁSSHORT to the Point Festival, Bukarest, Románia, 2022. november

- A LEGJOBB FILMZENE Shanghai International Short Week (SHISW), Shanghai, Kína, 2022. november