A kommunisták kergették halálba az önpusztító életet élő magyar Gitárkirályt

Magyarország, Budapest XI. Fehérvári út 47., Fővárosi Művelődési Ház (FMH). Korál koncert, Radics Béla vendégként. ÉV 1981

Sanzonbizottság, ORI-engedély, betiltott zenekarok, féktelen bulik, hosszúhajú rockzenészek, rettegő hatalom. Kulcsszavak a '70-es évek hazai kulturális életéből. Ezt a kort határozta meg nálunk is a lázadók zenéje, a rock. Nagyszerű előadókkal, akiknek egy jelentős része nem tudta elviselni az akkori korlátokat. Közülük a legtehetségesebb, Radics Béla 36 évesen halt meg. Az életéről készült mozifilmet 2023. május 4-én mutatják be hazánkban.

1979 májusában, amikor a P. Mobil-Beatrice-Piramis trió uralta a magyar kemény rockzenét (az Omega akkor más stílusban játszott) megbolydult Debrecen élete. Ugyanis a Dózsa Kisstadionban, a legendás kézimeccsek bitumenes pályája mellett felállított színpadon lépett fel Révész Sándor, Závodi János, Gallai Péter, Köves Miklós és a főnök, Som Lajos.

Ez az ötösfogat azokban az években fenekestül felforgatta a magyar rockzenét,

de nem csak a Piramis állt színpadra azon a napon, hanem volt egy előzenekar is.

Radics Béla, akiért százezrek rajongtak idehaza Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Annak illusztrálására, hogy mennyire feledésbe merült az a banda, végeztem egy korántsem reprezentatív felmérést kortársaim körében, akikről biztosan tudom, hogy ott voltak ezen a koncerten. Közülük senki nem emlékezett rá, hogy melyik együttes melegítette a közönséget a Piramis „nagy bulija" előtt.

Nos, ez a formáció a Tűzkerék volt,

amelynek legendás gitárosáról, Radics Béláról Debrecenben is mindenki hallott, de nagyjából annyit, mint Jimmy Hendrix-ről, vagy Jim Morrisonról. Utóbbiak zenéjét sem játszotta a rádió („a" televízió meg pláne nem!), és a pesti koncertlátogatók által már több mint 10 éve istenített gitáros sem létezett a magyar média számára.

Ahogy a kor két nagy bandája, a P. Mobil és a Beatrice sem.

Radics 1979-ben már csak az előzenekar vezetőjeként léphetett színpadra Debrecenben, és legyünk őszinték: nem véletlen, hogy az általam megkérdezettek nem emlékeznek a produkciójára. Sajnos nem igazolta a hírét, pedig én nagyon vártam, hogy láthassam-hallhassam. Furcsa ezt leírni egy 33 éves emberről, de túl volt a csúcson. Akkor már olyan életet élt, mely rohamtempóban sodorta őt a három év múlva bekövetkező halálához.

Radics Béla különleges tehetség volt, amilyen egy műfajban egy országban talán csak 100 évente születik.

Fénykorában óriási tömegeket mozgatott meg, hihetetlen népszerűségnek örvendett, ám szinte semmilyen filmfelvétel, hangfelvétel nem őrzi az emlékét. Így a tettei csak szájhagyomány útján terjednek, és ilyenkor persze a képzelet is hozzáteszi a maga részét a valósághoz. Az viszont nem legenda, hogy egy-egy koncertje után

a fiatalok tömege skandálta: Bélát a pártba, Bélát a kormányba!

Érthető, ha a '70-es években az ország vezetői nem lelkesedtek érte.

Több mint 40 évvel a halála után most készült róla egy film, és ugyan ez sem tudja megfejteni a Radics-titkot (ha egyáltalán van ilyen!), de megismerteti a Gitárkirályt nemcsak a halála után született generációkkal, hanem azokkal is, akik kortársai voltak. Mert ő valóban a magyar Gitárkirály volt, ma még élő egykori zenésztársai ezt egyöntetűen vallják.

Hamarosan mindenki megnézheti hazánkban a Radics Béláról készült filmet Forrás: Origo

Klacsán Gábor: Radics Béla, a megátkozott gitáros című filmje 2023. május 4-én a mozikba kerül, nekem megadatott, hogy a hivatalos premier előtt megtekinthessem, így ezt látva tudom felidézni az alakját annak az embernek, akitől sokat vártam, de keveset kaptam azon a 44 évvel ezelőtti májusi délutánon Debrecenben.

A magyar Gitárkirály 1946-ban született, és a '60-as évek végén lépett a világot jelentő deszkákra. Pont akkor, amikor a születési helyük miatt lényegesen nagyobb lehetőségekkel rendelkező gitárosok, Ritchie Blackmore, Jimmy Page, Tony Iommi és Mick Box. Ám míg a Deep Purple, a Led Zeppelin, a Black Sabbath és a Uriah Heep sztárjai valóban a világot hódították meg, addig Radicsnak maradt a magyar szocializmus „kisszínpada" Angyalföldön meg Csepelen.

Persze az akkori viszonyok között az sem volt kevés, hiszen megkapta a Országos Rendezőirodától (a hírhedt ORI-tól) az engedélyt, hogy színpadra léphessen,

és néhány dalát „átengedte" a Sanzonbizottság, így játszhatta azokat.

Mert ezen engedélyek hiányában maximum otthon, csukott ajtók mögött gitározhatott volna. Így helyi sztár lehetett egy nehezen elviselhető világban.
A róla készült mostani alkotás nemcsak az ő ellentmondásos életéről szól, hanem az egész kor tökéletesen „megrajzolt" képe.

Radics Béla, a magyar Gitárkirály Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Arról a korról van szó, amelyben a "rend éber őre" odament az utcán a hosszúhajú vagy szakállas fiatalemberhez, a szokottnál rövidebb szoknyát viselő hölgyhöz, és igazoltatta. Nem tudom mit lehetett kiolvasni a személyi igazolványból, mert ugyan abba a lakcímen kívül a munkahely, vagy az iskola neve is be volt írva, de egy ilyen igazoltatásból sok minden nem derült ki. Azon túl, hogy a „fakabátok" élvezték a felsőbbrendűségüket a békés állampolgárokkal szemben, ez semmire nem volt jó. Viszont minden indok nélkül bevihettek bárkit, aki nem tetszett nekik.

Esetleg felszólítás nélkül könnygázban fürdethettek koncertre érkező fiatalokat.

Az utcai kisstílű erőfitogtatók felett persze ott voltak az irodákban pöffeszkedő kiskirályok. A kultúrpolitika hatalmasságai, akik a „három t" jegyében skatulyázták a művészi produkciókat. Vagyis tilt, tűr, támogat.

Radics Béla a "tilt" kategóriába tartozott, és az is biztos, hogy féltek tőle a „hatalmasok".

Ugyanis hatalmas tömeget mozgatott meg, és a többnyire tömegmészárlással hatalomhoz jutottak egyvalamitől féltek igazán: az egy helyen összejövő sok embertől. Rettegtek ettől, mint a vámpírok a napfénytől.
Amikor a Gitárkirály koncertjeire özönlöttek a fiatalok a Láng Művelődési Házba, vagy Csepelre, és még kellő mennyiségű alkoholt is fogyasztottak, a „kékek" egyenruhában és civilben is folyamatosan ott voltak az eseményeken. Terrorizálták a nézőket, de a fellépőket is.

Voltak együttesek, melyek több megyéből is ki voltak tiltva, és az államilag ellenőrzött tömegkommunikációs eszközöknél

még a portásfülke előtt sem lehetett kiejteni a nevüket.

Radics Béla a '60-as évek végén legalább felléphetett éppen aktuális együttesével. Ám a párszáz forintot hozó koncerteken túl másról aligha álmodozhatott. Így meg nem könnyű halhatatlanná válni.

Pedig amikor a '70-es évek elején létrejött az első magyar szupergoup, a Taurus, akkor lett volna esélye „nagyot dobni". Az akkori friss fejlesztésű „kredencen", a Hammond orgonán játszó Balázs Fecó, a basszusgitárosok királya Som Lajos, a precíz ritmusember, Brunner Győző és Radics Béla olyan csapatot alkotott, melyre a világ is felfigyelhetett volna. Ha tud róla. Persze 1972-ben a világ nem állt rosszul rockzene terén, ekkor jelent meg a Deep Puple-től a Machine Head és a Made in Japan, a Black Sabbathtól a Vol 4., a Uriah Heep-től a Demons and Wizzards.

Nem rossz kínálat, persze ha valakit nem engednek rajthoz állni, akkor az biztosan nem nyer futóversenyt.

Hiába adott a Taurus fergeteges koncertet a Free-vel, hiába mehettek volna Európa több országába is turnézni, hiába gitározott Radics néha a fogaival, még Magyarországon is csak fél évet ért meg ez a formáció. Radicsot egyre rosszabb szemmel nézte a hatalom, igyekezett lehetetlenné tenni. Életében az egyetlen kis engedményt ekkor tette, ugyanis beleegyezett, hogy Som helyére a jólfésült Zorán kerüljön. Ettől várta a nagylemezt. De csak két kislemezig jutott a csapat. A „három t"-ből ekkor is csak a tűrt kategória jutott neki. Az sem hosszú ideig.

Mindössze két kislemez őrzi Radics Béla munkásságát, az egyiken a klasszikus Zöld csillagot énekelte Forrás: Origo

Összesen két évig létezett a Taurus, és egyértelműen ennek megszűnésével siklott ki Radics pályafutása. Társai nagy karriert futottak be, ő a szétválás után maximum azt mondhatta el magáról, hogy Hendrix-szel és Morrisonnal ellentétben 27 éves korában még élt.

Bár mindent megtett, hogy ne sokáig.

A Taurus után halványodott a (zöld) csillaga, és közben Som Lajos nagyot „robbantott" a Piramissal. Ő akart is neki, és új együttesének, a Tűzkeréknek segíteni, de a Gitárkirály menthetetlen volt.

Személy szerint egyetlen nagyobb terjedelmű írásra emlékszem Radiccsal kapcsolatban, amikor a szerző papírra vetette, hol és milyen körülmények között élt.

Eszerint harminc éves kora után is az édesanyjával lakott egy szoba-konyhás lakásban.

Ő „birtokolta" a konyhát. A cikk szerzője akkoriban azt írta, hogy Marx és Lenin könyvei voltak ebben a konyhában, de lehet, hogy csak próbálta őt „jó színben" feltüntetni a hatalom képviselői előtt. Ez a helyszín egyébként megihlette a film alkotóit is, zajlik itt egy beszélgetés Béla, Som Lajos és a Mami között. Utóbbi elmondja a lázadó fiataloknak, hogy inkább Korda György útját kellene járniuk, ha sikeresek szeretnének lenni.

Megyeri úti temető. A felvétel Radics Béla rockzenész, gitáros temetésén készült. Szemben Földes László (Hobó) és Deák Bill Gyula. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

A filmben a Gitárkirály nem a kommunista filozófusok tanításaiért, hanem a görög drámaíróért, Senecaért lelkesedik. Ez persze egyáltalán nem központi kérdés, ahogy az alkotók más esetekben is alkalmaztak olyan elemeket, amelyek izgalmasabbá, élvezhetőbbé teszik a „mozit".

Nem játékfilmről van szó, de nem is dokumentumfilmről, és főleg nem koncertfilmről.

A vetítésről kijövet megkérdeztem Klacsán Gábort, hogy ő milyen műfaji meghatározást mondana az alkotásra, de ő sem tudja egyetlen dobozba sem bepréselni. Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy a három műfaj szerencsés elegye, és éppen ettől nyújt igazán jó szórakozást ez az 1 óra 40 perc mindenkinek.

Részesei lehetünk egy képzelt tv-műsornak, melyben a moderátor a még élő egykori pályatársakat faggatja róla. Ötven év távlatából idézik ezek az örökifjak a '70-es éveket. Beszél az akkoriban magát a „nemzet csótányának" aposztrofáló Nagy Feró, aki szintén számkivetett volt a '70-es években. Időnként megjelenik Dr. Csernus Imre, pszichiáter, aki röviden és tömören véleményt mond egy-egy helyzetről. Megrendezett utcai riportok keretében kérdezgetik az embereket a korról, és végigvonul a filmen egy érdekes jelenetsor.

Egy nemrégiben talált filmfelvételt próbálnak rekonstruálni a szakemberek, és ez természetesen végül sikerül, és láthatunk egy kevés eredeti felvételt a Gitárkirályról.

Mert – ezt talán nem is kell mondani – színészek játszák a szerepeket. Tökéletesen! Például a Taurus időszaknál Rák Zoltán és Király Attila olyan remekül hozza a Radics-Som Lajos kettős színpadi produkcióját, mintha az „eredetit" látnánk. Ehhez persze kellett a nagyszerű világítás, az operatőri és rendezői munka is. Som Lajos figurája egyébként is telitalálat, bár a szerepe kicsit idealizált. A valóságban nem éppen szerzetesi életet élő basszusgitáros próbálja letéríteni az önpusztító útról a Gitárkirályt.

A filmben Som Lajos is szerepel Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Meg kell említeni egy igazi bravúrt is, mely a zenével kapcsolatos. A rossz minőségben megmaradt hangfelvételeket nem lett volna értelme felújítani, hogy „ráplébekkeljenek" a színészek, hanem az Edda gitárosa, Alapi István újra hangszerelte a dalokat, és ő játszotta fel a gitárrészeket. A XXI. század hangzásvilágának megfelelően. Néhány pillanatra látható is a zenekar, mely a hanganyagot produkálta a filmhez.

Kihez szól ez a film?

Az örökifjak nyilván párás szemmel emlékeznek majd, amikor a kis Bélához hasonlóan ők is csavargatták a „világvevőt", hogy a sok sercegésből kiszűrjenek zenefoszlányokat a Szabad Európáról, vagy a luxemburgi rádióból. A remekül megkomponált koncertjelenetek is visszarepítik őket a múltba. Ahogy a kocsma, és a már említett lakhely, a Mami konyhája is.

A gyereknek kéthavi fizetéséből gitárt vásárló édesapa poénja mindenkit megnevettet a rádiót hallgató fiának címezve: nem is tudsz luxemburgiul.

Ahogy jót tud derülni minden korosztály a brit nagykövetnél tett kitalált látogatáson is, ahol az angolul nem tudó két magyar zenész „társalog" a diplomácia vezetőjével.

A fiatalabbak számára pedig történelmi lecke ez egy olyan korról, melynek még itt vannak a tanúi. Mert nekik ez már történelem, de mégis más, mint pl. II. András időszaka. Ők nem értik, hogy miért is voltak elérhetetlenek ennek a nagyszerű zenésznek a ma egyszerűnek tűnő álmai: szerepelni a televízióban, és kiadni egy nagylemezt.

Ahogy azt sem értik, akik nem éltek abban a korban, hogyan jelenhet meg a nagysikerű koncert után az öltözőben a „hadnagy elvtárs", és igazoltathatja a tinik bálványát, majd kilátásba helyezi, hogy beviszi az egész együttest a rendőrségre. Szerencsére a drámai helyzetben betoppan a hanglemezgyár kitalált figurája, Fenyves elvtárs (akinek neve nyilván nem véletlenül hasonlít a életekről-sorsokról döntő valóságos Erdős elvtárséhoz) és szerződéstervezetet hoz az együttesnek.

Radics Béla a Fővárosi Művelődési Házban 1981-ben Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Olyat, mely kinyitott volna kapukat Radics Béla és zenésztársai előtt, melyek folyamatosan zárva voltak. Ám Radics közli, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, pedig erre kérik zenésztársai is. Sokan megtették ezt annak idején, megváltoztattak szövegeket, beálltak a sorba, és rögtön odakerülhettek a húsos fazék közelébe. Radicsot elszántsága, konoksága miatt is lehet tisztelni, bár talán sejtette, hogy hosszú időt ő úgysem tudna tölteni a fényben.

Ahhoz ő túlzottan megzabolázhatatlan volt. A megátkozott ember.

A már szóba került Nagy Ferónak is volt egy ilyen kísérlete akkoriban, és ő sem érezte jól magát abban a közegben. A Topis zenész című dalában elő is adja ezt:

Énekeltem én már arany ruhában, csillogott a flitter a mellemen, a Szupersztártól a Syriusig nem jött össze semmi sem..."

Radics egy percig sem akart arany ruhában szerepelni, flitterekkel. Pedig kisebb megalkuvásokkal talán az őt megillető helyre került volna. Ez már soha nem derül ki.

Radics Béla király volt, de trón nélkül.

Most az utókor tett egy újabb lépést, hogy ne merüljön a neve feledésbe. Mert neki már szobra is van Budapesten, és ezt bizony a világon kevés zenész mondhatja el magáról.