1973 őszén a Magyarország-NDK válogatott labdarúgómeccs szünetében fellépett egy újonnan alakult hazai rockzenekar.
Nem ez volt a csapat első színpadi ténykedése, ahogy az sem volt akkoriban teljesen szokatlan, hogy egy sporteseményen fellépjen egy zenekar, de mégis történelmi bulivá vált az.
A Skorpió bemutatkozó fellépésére 1973. augusztus 11-én került sor Szigetszentmiklóson, majd augusztus 20-án (ahogy akkor mondták: az alkotmány ünnepén) a legendás Budai Ifjúsági Parkban már telt ház előtt játszott.
Aztán jött a minikoncert a focimeccsen.
A banda vezetője, basszusgitáros-énekes-zeneszerző-szövegírója, Frenreisz Károly már ismert alakja volt a hazai könnyűzenei életnek; és az új társaival megalakított, Skorpió névre keresztelt társaság egy olyan útra lépett, melyen ma is jár. A Skorpió együttes ugyanis vasárnap 50. születésnapján adott nagyszabású (ingyenes!) koncertet Budapesten a Városligetben.
Ami ebben az 50 évben igazán lenyűgöző, hogy a Skorpiónak ennyi idő alatt összesen nyolc zenésze volt, az alapító kvartettből ketten (természetesen Frenreisz, továbbá a gitáros, Szűcs Antal Gábor) ma is tagjai a bandának. A továbbiak közül két dobost, Fekete Gábort és Papp Tamást leszámítva mindenki ott volt a Ligetben.
A magyar könnyűzene történelmének meghatározó résztvevői léptek színpadra nagyszülők, szülők és gyerekek, unokák előtt.
Miközben délután háromnegyed ötkor néztem a gyülekező tömeget azokra az időkre gondoltam, amikor a Skorpió megalakult. A világ akkoriban az új zene, a kemény rock lázában égett. A Purple-Sabbath-Zep-Heep négyes sarkaiból forgatta ki a Földet. Pontosabban a Föld szerencsésebb részét, mert a mi térfelünkön csak azt énekelhettük, hogy a „Föld fog sarkából kidőlni", hozzánk bizony nem érkezett el a sokak által vágyott zenei forradalom. A rádió-televízió-lemezgyár hármasa ügyesen összezárva országon kívül tartott minden betörési kísérletet.
Itt vannak nektek a Régi csibészek, a Kócos kis ördögök, itt van Trombitás Frédi, a Petróleumlámpa, a Rózsaszínű kád és a Citromízű banán - vélték a kulturális élet mindenhatói. Minek nektek Deep Purple, Black Sabbath, Led Zeppelin, Uriah Heep? Tiszta métely, mely csak megzavarná egy szocialista ember fejét. Ekkor gondolta a Citromízű banán szerzője és énekese, mellesleg a híres Gundel család tagja, Frenreisz Károly, hogy „magyarosítja" az angolszász zenét, és rendszert nem bántó szöveggel ellátva zászlót bont. A Hungáriából érkező gitáros, Szűcs Antal Gábor és dobos, Fekete Gábor, továbbá a Miniből ismert billentyűs, Papp Gyula csatlakozott hozzá,
így jött létre 1973-ban a Skorpió.
Már az induláskor nagyot szóltak, az első lemez zseniálisan sikerült. A magyar zenében forradalminak számító Rohanással, Papp Gyula Rhapsody in Blue-feldolgozásával, és két olyan hosszabb számmal, melynek hangszeres szólói még 50 év után is csodálatosak. A kor nagy billentyűse, Ken Hensley is megirigyelhette volna a Minden nap megtörténhet velem futamait, míg Szűcs Antal Gábor által a Keresem, keresem-ben előadott gitárszólót is megsüvegeli a világ, ha naponta elhangzik a külföldi rádiókban.
Ha ezt az albumot az egész művelt világ megismeri, akkor biztos, hogy Uriah Heep méretű eladási számmal büszkélkedhet.
A Másképp dobogna basszusmunkája is világszínvonalú, és akkor ott van a kicsit más stílusban készült klasszikus, az Így szólt hozzám a dédapám.
Sajnos ahogy a zene nem jöhetett be hozzánk, úgy ki sem nagyon tudott menni tőlünk.
A nemcsak zenészként, hanem szervezőként is zseniális Frenreisznek köszönhetően a Skorpió gyakran felléphetett olyan országokban. melyeket egy átlag magyar ember képtelen volt elhelyezni a vaktérképen, de azért a vasfüggöny ezen oldala mindig visszavárta a turnézó csapatot.
Az első lemezt a személyes értékítéletemben még felül is múlta a második, az Ünnepnap, mely 1976-ban jelent meg.
Az évszám azért fontos, mert akkoriban kezdték bontogatni vitorláikat nálunk az „őszinte-kőkemények". Teljes ellenszélben, és ugyebár úgy nem könnyű haladni. Vagyis a „birtokon belüliek" népszerűsége még nem igazán tudott csökkenni. Azokban az időkben ebbe a kategóriába sorolható a '70-es évek első felében rockot játszó Omega, Frenreisz korábbi csapata, az LGT, és néhány „jólfésült". A Skorpió lubickolt, de nem érdemtelenül, mert a lemezre rögzített számai remekek voltak, a koncertjei hangulatosak. Én a debreceni MÁV Járműjavító kultúrtermének vonatülésén helyet foglalva élvezhettem először a banda előadását, és irigykedtem azokra, akik ezt egy évben többször is megtehetik.
Egy lakatlan szigetre biztosan magammal vinném az első két Skorpió LP-t,
és addig hallgatnám, amíg a tű találna barázdát a korongon.
A harmadik Skorpió-albumot, a Kelj fel!-t már nem. Pedig bájosan „frenreiszes" rajta a Piactér szövege, remek riffje van a Vége van a napnak címűnek, mindenki által ismert érzéseket közöl a Szép vasárnap hajnalán, de ennek már nem lett akkora visszhangja, mint az első kettőnek.
A '70-es évek második felére ugyanis megváltozott a hazai környezet.
Az Omega Pink Floyd-vonalra állva (lásd még: űr-rock!), külföldön a nevéhez vörös csillag megjelölést toldva indult kelet-európai mivoltát meglovagolva Nyugatra, minden magyar tinilány álompasija, Révész Sándor a Piramis frontembere lett, míg a „bamba nemzedék" tagjai tódultak a tiltottak koncertjeire. A P. Mobil, a Beatrice, a Hobo Blues Band bulijain ezrek hallgatták az akkor lázítónak számító gondolatokat, melyek az iskolában nem kerülhettek szóba.
„Fogy a nép, mint a hold, földje nincs, mennyi volt, legelőt lovadnak nem találsz." (P. Mobil-szám, Hobo szövegével)
„Elment a városba, metróra szállt, kutyába sem vették, az aluljáróban kergette a sintér: kutyának nézték. Jó pénzért elmehetett volna ugatni egy ház körül, rákapott az italra, és úgy érezte, szabadon él." (Beatrice).
A Skorpió nem lázadt és nem lázított, és megmaradt a „lehet-e egy dalban egy fiú és egy lány, döntsd el végre már, vagy lehetne mondjuk egy nyíló virág, döntsd el végre már!" szintjén. A legnagyobb kárt maximum a '70-es évek Ágnes nevű hölgyeinek okozott a csapat, mert alig volt ilyen névre keresztelt tinilány akkoriban, aki nem hallgathatta gyakran az osztálytársaitól:
Ágnes, mégis csak van egy nagy baj veled! Ágnes, kis fejed belül nagyon üres!"
Ugyan a nagyon népszerű új bandák közül egy ideig csak a Piramis készíthetett lemezt, de a Skorpiónak így sem volt könnyű a továbbiakban diktálni a tempót. Főleg a Gyere velem! lemezzel, melyet ha utánam küldenének az említett lakatlan szigetre, akkor azon szárítanám az óceánból kifogott rákokat, és azon aprítanám a kókuszdiót. Nem véletlen, hogy a szülinapi bulin ez az egyetlen lemez a nyolcból, melyről nem hangzott el dal. De erről majd később.
A '70-es évek végére elfáradt a Skorpió, és egy furcsa döntés áldozataként Frenreisz egyedül maradt.
A P. Mobiltól rettegő kulturális élet vezetői kirobbantották az együttesből annak csodálatos hangú és remek előadói képességekkel rendelkező énekesét, Vikidál Gyulát, és „köré raktak" egy zenekart, a Dinamitot, melybe Németh Alajos basszusgitároson kívül a Skorpió háromnegyede került.
Frenreisz akkori nyilatkozata szerint három óra alatt szervezett új zenekart. A Skorpió trióként folytatta, és a „főnök" megtartotta a nevet. Vagyis maradt a „jogfolytonosság". Tátrai Tibor gitárossal és Papp Tamás dobossal készült két nagylemez.
A kor zenei divatját követve kissé változott a stílus, olyan „Police-jellegű" lett.
A hangszerével mesteri fokon bánó három virtuóz koncertjei élményszámba mentek, bár sokan furcsállták, hogy miért indult a csapat a Miskolcról az ország meghódítására készülő Edda Művekkel turnéra. Két külön világ találkozott a színpadon.
A Skorpió-trió nem működött sokáig, viszont a név maradt. A '80-as évek elején feloszlott a Piramis, a Dinamit és (mint később kiderült, időlegesen) megszűnt a Beatrice is. A HBB-be távozó Tátrai helyét visszavette Szűcs Antal Gábor, és jogosan szólt a dal: „azt beszéli már az egész város, hogy újra dübörög a banda".
Turnéztak, zenéltek, szórakoztak és szórakoztattak.
A Kandó Kollégiumban adott koncertjük során, miközben az aulában dübörgött a banda, a szomszédos helyiségből egyre hangosabban áradt a diszkó zenéje, és egyre többen vonultak át oda. De Frenreiszék annyira élvezték, amit csináltak, hogy szinte az utolsó emberig játszottak.
Több ilyen koncertjük is lehetett egyetemi klubokban. Mert a '80-as években a Skorpió olyan vetélytársakat kapott, akik ellen nem lehetett esélye: a kőfalak még nem omlottak le, de potyogtak ki belőle a virtuális téglák, és ennek köszönhetően egyre több külföldi világsztár koncertezett hazánkban.
A Skorpió tagjai imádnak zenélni, ezért lépnek fel még 50 évvel az alapítás után is. De ez nem egy estére összeálló banda, mert valamilyen szinten folyamatosan létezik 1973 óta. Akkor is, ha utolsó lemezét akkor adta ki, amikor még alig létezett a CD. Vagyis a Skorpió nyolcadik albuma az utolsó magyar bakelitlemezek egyike, mely 1993-as keltezésű. Ezt is magammal vinném arra a lakatlan szigetre.
Méltatlanul elfeledett, vagy fogalmazzunk úgy: meg sem ismert korong.
Pedig az első két albumhoz hasonlóan szinte csak nagyszerű dalt tartalmaz. Van rajta egy humoros rap-paródia, remek gitárszólóval („az MTV-t nézem, hallgatom a rádiót, mindenhol ezt nyomják -- a marhák! Lemegyek a klubba, elmegyek a bulira, meg-rap-edek!"), van egy dal Freddy Mercury emlékére, van két kiváló rock 'n' roll, és egy Szűcs Antal Gábor által előadott nóta, melyben ismét szóba kerül a 20 évvel korábban már megénekelt dédapa, majd a végén a Skorpió történetének – szerintem – legszebb lírai alkotása, az Ezer dal. Mely összefoglalása Frenreisz pályafutásának, méltó lezárása lenne egy együttes útjának.
Mert azóta nemhogy lemezt nem csináltak, de egyetlen nótát sem írtak.
Vajon gondolták akkor, 1993-ban, hogy szinte ugyanebben az összeállításban a következő 30 évben is fognak koncerteket adni? Milyen jó kis bulikat tartottak az elmúlt években, pl. az Ügető mellett, vagy a legendás Ifipark helyén lévő retrószínpadon.
2023. szeptember 3-án pedig azért gyűlt össze a tömeg a Városligetben, hogy lássa az 50 éves Skorpiót.
Eddig jutok a gondolataimban, amikor délután öt órakor, a reggeli hatalmas eső miatt fülledt, párás időben elindítja a programot a Török Ádám Emlékzenekar. Pontosabban a Mini, mert a fellépők azt kérik, hogy inkább ezen a legendás néven emlegesse mindenki a csapatot. Őket hatkor követi az iLAND névre keresztelt szupergroup, majd hétkor jön a Don't Stop the Queen. Mindhárom együttes megérdemelné, hogy külön szóba kerüljön, de ez az írás most a Skorpióról szól.
Az utolsó előzenekar után szokatlan jelenetek következnek: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor maga is segít a technikusoknak a hangolásban. Semmi sztárallűr!
Negyed kilenckor besétálnak a többiek is: Frenreisz Károly basszusgitáros-énekes, Pálvölgyi Géza billentyűs, Németh Gábor dobos és Papp Gyula, az alapító billentyűs. A húrok közé csapnak, és máris szól: „sok ismerős arc van ott lenn a sorokban, hál' Istennek eljött sok-sok régi barát", szóval az utolsó lemezre írt tipikus koncertkezdő nóta,
Mi vagyunk a Skorpió.
Ezt követi az első ismert daluk, a Szevasz, haver!; nem éppen földbe döngölő kezdés, de a zenészek és a nézők korának átlagához illik. Ugyanis a színpad előtt állók többsége idősebb, mint maga az együttes. A két nyitószámot követi a már említett Gershwin-feldolgozás, nagy élmény, de az ilyenek a koncert közepén szoktak jönni. Az instrumentális nóta után Miért kell elfelednem az első lemezről, ha megtippelem előre, hogy mely dalok hangzanak el a koncerten, ez utóbbi kettőt nem találom el. Tulajdonképpen az ötödik dalra, a harmadik lemez címadó nótájára, a Kelj fel, jóemberre sem gondoltam volna.
Lehet, hogy ez a meglepetések estéje lesz?
Nem, mert miután először sikerül megénekeltetni a publikumot, már jönnek a lendületesebb számok.
A személyes kedvencem, a Vezess át az éjszakán a második lemezről, ezt követi a Rongylábkirály. A 40 éves szülinapi partin ezen szám után Frenreisz üzent: ha itt van az egykori szomszéd, aki ihlette a szöveget, a buli után várja őt egy sörre. Most nem invitálja erre.
Az Ünnepnap című lemez két nótája után következik Pálvölgyi szép lírája, Ha érinted a két kezem, ezután szédületes basszusszóló, és az ünnepnapi koncert az Ünnepnappal folytatódik.
Ezután Németh Gábor dobos egyedül varázsol a színpadon, majd gitároscsere, érkezik Tátrai Tibor, és következnek a trióval gyártott számok, két billentyűssel kiegészítve. Innentől fogva igazi örömzene,"vén koldus az utcán nyúzza kopott hangszerét", továbbá „de jó lenne haver, ha leszállnál a csajomról", de addig is a „folyóparton ülve a nap süt a fejemre, egy sörrel kezemben várok rád". Tátrai és Frenreisz úgy nyomják, mint amikor 8-10 éves volt a Skorpió. Az órák visszafelé járnak, mindenki megfiatalodik. A két billentyűs egészen új hangzást ad az eredetileg három zenész által játszott három dalnak.
Bárcsak soha nem lenne vége, de visszatér Totya, vagyis Szűcs Antal Gábor, és amikor elindul a csapat legnagyobb slágere, az Így szólt hozzám a dédapám, érezhető, hogy már nincs sok hátra.
Hatan zenélnek, fantasztikus a hangzás is, ehhez csatlakozik a közönség, és ekkor tényleg „azt beszéli már az egész város, hogy újra dübörög a banda". Persze az egész város túlzás, de az ötezer ember nemcsak beszél, hanem énekel is.
Itt a vége, de még nem bontják a színpadot, a ráadás igazi csemege: a szédületes tempójú Rohanás az első lemezről. Továbbra is hat zenész, a két gitáros és a két billentyűs külön-külön improvizál.
Szédületes másfél óra volt, sokat vártam tőle, és még annál is többet kaptam.
A Skorpió a Ligetben nagyszerű ünnepnapot varázsolt, alig várom, hogy lássam-halljam a róla készült felvételeket.
Amikor „a koncertnek vége, kialszik a fény, a közönség is elindul hazafelé", arra gondolok: jó, hogy létrejött ez az esemény.
Szerencsére nem búcsúkoncert, úgyhogy az örökifjú skorpiókat reméljük, hogy látjuk még színpadon. Ha esetleg nem, az eddigi 50 évvel akkor is helyet követelnek a magyar könnyűzene képzeletbeli aranykönyvében az első oldalak egyikén.