Szarvas József: Ami most zajlik a Nemzeti Színházban, az maga a csoda

"Tízéves koromban azt képzeltem, hogy népművelő vagy táncdalénekes leszek. Nem az lettem, hanem színész - hasonló mesterség. Aztán azt képzeltem, hogy lesz erdőm, kaszálóm. Erdőm, kaszálóm nem lett, de van egy nagy telkem Zsámbékon, amiben van egy csodálatos kertem és gyümölcsfáim. A gyermeki fantáziám pedig bevonzott olyan csodákat is, mint a Kaszás Attila Pajtaszínház, a Tündérkert, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az akadémiai tagság. Ezeket mind csodaként élem meg az életemben - mondta Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, az SZFE osztályvezető tanára, aki június ötödikén ünnepelte 65. születésnapját. Azt is hozzátette: elsősorban a családjára büszke. Szakmai szempontból pedig az utóbbi tíz évére. "Ha valami jó érzéssel tölt el, az az, hogy kész és képes vagyok újat tanulni. De úgy, hogy tudok kötődni is. Kötődöm és tanulok. Ha azt mondom, hogy nemzeti érzelem, akkor tudom, hogy mit jelent ez Zsámbékon, Viszákon és a Nemzeti Színházban, és hogyan működik ez az egyetemen a növendékeimmel. Én magam le tudtam térni a megfelelési kényszer pályájáról, és szabadságra mentem" - mondta. Most arra készül, hogy a Kaszás Attila Pajtaszínház bekapcsolódik a Színházi Olimpia programjába június 22-23-24-én – erről beszélt a Nemzeti Színház videójában is. Interjú Szarvas Józseffel.

Mindenekelőtt boldog születésnapot kívánunk önnek. A születésnapján dolgozott: vizsgáztak a hallgatói. Hogy sikerültek a vizsgák?

Nagyszerűek voltak a diákjaim. Lezárult egy kétéves periódus, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen rendkívül fontos fordulópont egy fiatalember életében.

Szarvas József és a diákok Forrás: Origo

Az elmúlt két évet nagy örömömre kiválóan, sikeresen elvégezték a hallgatóim, és folytathatjuk a közös munkát.

Szarvas József Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ha visszagondol a gyerekkorára - amiből néhány fejezetet láttatott a Pustol a hó című előadásában -, akkor elképzelhetőnek tartotta, hogy ilyen sikeres színész lesz, ilyen csodálatos pályaívet fut be?

Abszolút elképzeltem. Nem ez a csoda, hanem az, ami velem történt, történik. Tízéves koromban azt képzeltem, hogy népművelő vagy táncdalénekes leszek. Nem az lettem, hanem színész - hasonló mesterség. Aztán azt képzeltem, hogy lesz erdőm, kaszáló. Erdőm, kaszálóm nem lett, de van egy nagy telkem Zsámbékon, amiben van egy csodálatos kertem és gyümölcsfáim. A gyermeki fantáziám pedig bevonzott olyan csodákat is, mint a Kaszás Attila Pajtaszínház, a Tündérkert, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az akadémiai tagság. Ezeket mind csodaként élem meg az életemben.

Szarvas József Fotó: Szabó Gábor - Origo

A gyerekkori élményei mennyire határozták meg a felnőttkorát?

Olyan értelemben döntően, hogy

a rendszerváltoztatás után döbbentem rá, mennyi mindent elvett tőlem - a gyerektől, a fiatalembertől - az a másik rendszer. Ez az új rendszer pedig nem akarja visszaadni.

Olyan korba érkeztem - és ez már a Kaszás Attila Pajtaszínház filozófiája is -, hogy szeretném a kultúrámat „visszatanulni". Szerencsére találkoztam olyan emberekkel - Kovács Gyulával Pórszombaton, Ambrus Lajossal, Tenk Lászlóval, Csernus Lőrinccel és Vidnyánszky Attilával -, akiktől „vissza lehet tanulni" a kultúránk bizonyos epizódjait. De ott van Viszák, amitől szintén tanultam. Az én dolgom és felelősségem pedig az, hogy miután a nemzeti érzelmű hitemben megerősödtem, hogyan tudom ezt az életérzést továbbadni a diákjaimnak.

Olyan korban élünk, hogy a kultúránkat vagy elveszítjük végleg, vagy „visszatanuljuk", amit elvettek tőlünk.

Most minden arról szól, hogy ne tanuljuk újra a saját kultúránkat. Az én meggyőződésem pedig az, hogy igenis meg kell ismerünk, ahogy mondtam: „vissza kell tanulnunk". Én már sok elveszett, elvett kulturális epizódot újra tanultam. A dolgom és a feladatom pedig az, hogy az egyetemen a hallgatóim úgy vegyék majd kézbe a szakmájukat, hogy kultúrában élnek. A művészet része a kultúrának, de a művészet nem egyenlő a kultúrával. A művészethez való jogot azonban mindenkinek vissza kell adni. Faluhelyen azoknak az embereknek is, akiknek a fejében még megvan a tudás, a fontos tudás. Érezniük kell, hogy a közösség, a megmaradás szempontjából fontos, ami az ő fejükben van.

Rengeteg színdarabban, filmben játszott. Csak az utóbbi években felejthetetlen alakításokat láttunk öntől: személyes kedvencem a Tizenhárom almafa, a Pustol a hó és a Sára asszony, Az énekesnő című filmben is elképesztően alakította a főtisztet. Ha visszagondol eddigi életművére, mire a legbüszkébb?

Elsősorban a családomra. Ha pedig szakmailag nézem, akkor az utóbbi tíz évemre.

Ha valami jó érzéssel tölt el, az az, hogy kész és képes vagyok újat tanulni. De úgy, hogy tudok kötődni is. Kötődöm és tanulok. Ha azt mondom, hogy nemzeti érzelem, akkor tudom, mit jelent ez Zsámbékon, Viszákon, a Nemzeti Színházban, és hogyan működik ez az egyetemen a növendékeimmel.

Én magam le tudtam térni a megfelelési kényszer pályájáról, és szabadságra mentem.

Ott tartok, hogy majd az életem utolsó pillanatában elmondhatom: megérte.

Részlet Szarvas József önéletrajzi monodrámájából, a Pustol a hó című darabból Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem titkolja - beszélgetésünk során is többször említette -, hogy nemzeti érzelmű. Láthattuk, hogy aki kiáll és ezt elmondja, sokszor támadják a baloldalról. Önt nem bántották – önt mindenki szereti...

Akkor valamit rosszul csinálok...

Nem hiszem, hogy bármit is rosszul csinálna. De tény, hogy világnézeti különbségektől függetlenül mindenki szereti. Mi a titka?

A titok: maga a titok. Az a piciny csoda, hogy szeretném önmagam megmutatni. Hogy látva lássanak. Ez a titok, ami soha meg nem fejthető. Ha a közlésvágy őszinte és egyenes, azt nem lehet nem szeretni. A kulcsszó az őszinteség, egyenesség - ez a titok.

Részlet a Tizenhárom almafa című előadásból - Nemzeti Színház Fotó: Hirling Bálint - Origo

2002 óta tagja a Nemzeti Színház társulatának. Lényegében önnel nyílt meg a színház: Az ember tragédiájában játszotta Ádám szerepét. Azóta sok minden történt. Most hogy érzi magát a Nemzetiben?

Hála a jó Istennek, hogy így vagyunk, ahogy vagyunk. Nagyon jól érzem magam.

Korábban azt nyilatkozta, hogy rajongásig szereti a Vidnyánszky Attila szellemiségével vezetett Nemzeti Színházat...

Vidnyánszky Attila a nemzeti érzelmű kultúrát közvetíti a színházban. Azt gondolom, hogy most a Nemzeti Színház egy új, nagy korszakában vagyunk. Egyszer, sok-sok év múlva biztos valaki megírja Vidnyánszky Attila karrierjét, és markánsan benne lesz, hogy egy teljesen új, gyönyörű korszakba vezette a Nemzeti Színházat.

A jelenlegi színházi kultúránkban a Nemzeti Színház kiemelkedő intézmény.

Ezzel nem bántok senkit és semmit, csak szeretném jelezni, hogy ez így van. Ma ez egy rangos hely, kiemelkedően fontos művészi intézmény. Ott dolgozni pedig nagy öröm. A Nemzeti Színház az utóbbi években rangos nemzetközi fesztiválokon mutatta meg magát külföldön, és a MITEM-re beengedte a külföldi társulatokat, előadásokat - lényegében nemzetközi térbe helyezte a Nemzeti Színházat. Rendkívül fontos a befogadás, az egymásra figyelés, egymás érintése, biztatása.

Ami most zajlik a Nemzeti Színházban, az maga a csoda.

Példátlan. Ritkán fordul elő ilyesmi egy színházzal. Most pedig benne vagyunk ebben a csodában. Ha ez rávetülhetne a szakmánkra, ha valami pozitív elmozdulást eredményezne, az csodálatos lenne. De itt még nem tartunk.

Részlet a Sára asszony című előadásból - Nemzeti Színház Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hihetetlen szenvedéllyel beszél a színházról, Viszákról, az őshonos gyümölcsfák újratelepítéséről, a Kaszás Attila Pajtaszínházról, az SZFE-ről. Mindent ilyen szenvedéllyel él meg?

Azt hiszem, hogy igen. Szenvedély nélkül nem megy semmi. Mondjuk, elektromos gépet nem veszek a kezembe, mert szenvedély nélkül is ügyetlen vagyok. Képzelje, ha szenvedélyesen elkezdenék motoros fűrésszel fát vágni. Azonnal levágnám a lábam. Otthon kézifűrésszel fűrészelek és kézi kapával kapálok. De félre a tréfát, bizonyos értelemben nem vagyok racionális ember, mert azt gondolom, hogy

hit és szenvedély nélkül a ráció semmit sem ér.

Ha ránézek a kislányomra, azt is szenvedélyesen teszem. Azt hiszem, nagy adomány, hogy ilyen szenvedélyes tudtam maradni.

Korábban azt mondta, hogy mindenkinek kell egy hős. Önnek ki a hőse?

Először is a kislányom. Aztán az emberben belül is munkálkodik egy hős. A hősiesség belső ügy. Aztán tovább gondolva... van az életemnek két férfi hőse: az egyik Kovács Gyula Prószombaton, a másik pedig Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban.

Szarvas József Fotó: Csudai Sándor - Origo

A közeljövőben mik a tervei? Min dolgozik ezekben a hetekben?

Június 22-23-24-én a Kaszás Attila Pajtaszínház is bekapcsolódik a Színházi Olimpia programjába - erről a Nemzeti Színház oldalán is beszéltem. Ezen a három napon szeretném megmutatni - hogy látva lássanak -, hogy mi volt a célunk megalakulásunkkor, és milyen utat jártunk be. Kaszás Attila Zsigárdon a nagyapjától örökölt egy házat és közösségi teret varázsolt belőle. Én a saját, romos pajtámból hoztam létre szintén egy közösségi teret. Ő is és én is határokon átívelő kulturális kapcsolatokban gondolkodtunk - erről többször beszélgettünk. Ha most visszanézek az elmúlt tizenöt esztendőre, örömmel tölt el, hogy sikerült abban a pici térben, a Kaszás Attila Pajtaszínházban élő kapcsolatot kialakítani a felvidéki Csavar Színházzal, a kárpátaljai Beregszászi Színházzal, az erdélyi Spectrum Színházzal, és most éppen a zentai színházzal tárgyalunk. A júniusi három napon megmutatjuk a jövőre tizenöt éves Tündérkertünket is.

A pajtaszínház és a Tündérkert közösen egy Kárpát-medencei hálózattá fejlődött.

Ezt meséljük majd el június 22-23-24-én. A növendékeim is ott lesznek, bemutatják a zenészmesterség vizsgájukat. Aztán visszajönnek Viszákra és egy új színdarabot hoznak majd létre. Ez a következő időszak nagy feladata - hihetetlen örömmel, szenvedéllyel várom.