Ismét vizsgálják Pablo Neruda Nobel-díjas költő halálának körülményeit, valószínűleg megölték

Pablo Neruda, Neruda, Nobel-díj, Chile, Santiago, költő
Pablo Neruda költő 1972-ben, a chilei Santiagóban
Fotó: Leemage via AFP
Vágólapra másolva!
Egy chilei fellebbviteli bíróság kedden bejelentett döntése szerint újraindítják a több mint ötven éve elhunyt Pablo Neruda Nobel-díjas költő halála körülményeinek kivizsgálását.
Vágólapra másolva!

A halotti bizonyítvány szerint Neruda halálát prosztatarák szövődményei okozták, de a költő sofőrje évtizedekig hangoztatta, hogy megmérgezték. Rodolfo Reyes, Neruda unokaöccse tavaly februárban jelentette be, hogy 

kanadai, dán és chilei igazságügyi szakértők bizonyítékokat találtak a mérgezésre. 

Egy chilei bíróság azonban decemberben elutasította, hogy újra megnyissák az ügyet arra hivatkozva, hogy egy újabb vizsgálat nem vezetne sehova.

 Reyes arra alapozta beadványát, hogy a dán és kanadai törvényszéki vizsgálatok

 a költő maradványaiban egy erős méreg, a Cloristridium botulinum nagy mennyiségű jelenlétét mutatták ki, 

ami idegrendszeri bénulást és halált okozhat.  A santiagói fellebbviteli bíróság kedden visszavonta a korábbi bírói határozatot, és elrendelte azoknak a vizsgálatoknak a lefolytatását, amelyeket Reyes beadványában kért. Ezek között a halotti bizonyítvány szövegének elemzése, a már elvégzett vizsgálati eredmények metaanalízise és egy Clostridium botulinum-szakértő nyilatkozatának bekérése is szerepel.

 A baloldali író - Salvador Allende szocialista elnök barátja - 12 nappal az Augusto Pinochet által vezetett 1973-as katonai hatalomátvétel után, 69 éves korában halt meg. A junta által kiadott halotti jelentésben prosztatarák szerepelt a halál okaként, azonban
sokak szerint Nerudát megölték.

Pablo Neruda holttestét 2013-ban exhumálták. Az akkor végzett vizsgálatok során nem találták meg toxikus anyag nyomait a csontjaiban. Ugyanakkor a chilei kormány 2015-ben bejelentette, hogy "nagy valószínűséggel idegenkezűség" állhat a költő halála hátterében.
Nerudát egy nappal Mexikóba tervezett utazása előtt szállították mentővel egy santiagói klinikára, ahol rákbetegsége miatt kezelték. A kórházban halt meg 1973. szeptember 23-án.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!