Reviczky Gábor megkapta a Bujtor István-életműdíjat

Vágólapra másolva!
Bujtor István-életműdíjat vehetett át a néhai színművész-rendezőről elnevezett filmfesztiválon vasárnap Keszthelyen Reviczky Gábor színművész.
Vágólapra másolva!

Lutter Imre fesztiváligazgató a díjkiosztón elmondta: 

az idén először a Balaton-parti városban tartott Bujtor István Filmfesztiválra 117 hazai alkotást neveztek be, ebből 84 került a versenyprogramba, 64-et pedig a helyszínen is levetítettek.

A négy nap alatt több mint 10 ezer látogatója volt a filmfesztiválnak és kísérőprogramjainak.
Manninger Jenő polgármester arról beszélt: a városnak nagyon fontos, hogy ide költözött ez a fesztivál, amelynek révén Keszthely kulturális élete sokkal gazdagabb lett.
A zsűrielnök Ferenczi Gábor filmrendező mellett Stork Natasa színművész, Lutter Imre, Wiegmann Alfréd rendező és Kalász József rendező bírálta el a nevezett alkotásokat.
Bujtor István-életműdíjat vehetett át Reviczky Gábor színművész. Az életműdíj mellett Bujtor István-díjat is átadott a család képviseletében Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző. Ezt az elismerést a My Back Story és A döntés című dokumentumfilm, a Vasárnapi emberrablás című kisjátékfilm, valamint a Hat hét című nagyjátékfilm nyerte el.
A kis- és nagyjátékfilmek versenyében a legjobb főszereplőnek Koltai Róbertet és Elek Ferencet tartotta a zsűri, a Meghalni bárki tud című filmben nyújtott alakításukért. A legjobb női epizódszereplő díját pedig Takács Katalin vehette át a Francis látogatása című filmben megformált szerepéért.

Reviczky Gábor
Reviczky Gábor színművész életműdíjat kapott a Bujtor István Filmfesztiválon
Fotó:  Polyák Attila - Origo 

További színészi díjakat is kiosztottak, így Zsigmond Emőke, Szarvas József és Törőcsik Franciska is díjazott lett, de Csobot Adél énekesnőnek a Cicaverzumban nyújtott alakítását is díjazták.
A legjobb kisjátékfilm-rendező díját Benkő Claudia és Magyari Zsolt kapta az 1939 című alkotásért, a legjobb kisjátékfilm pedig a Vasárnapi emberrablás lett.
A legjobb animációs film díját a Kojot négy lelke kapta, a dokumentumfilmek közül az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes című alkotás érdemelte ki. A dokumentum- és versfilmek kategóriájában a legjobb rendező Pusztai Lőrinc lett Anna örök című versfilmjével.

A Magyar Hollywood Tanács különdíját kapta meg a Cicaverzum, a Memento Mori - A váci legenda, valamint Az énekesnő című film. 

A Los Angeles-i magyar filmfesztiválra a Cicaverzum, valamint a My Back Story című dokumentumfilm alkotói utazhatnak versenyfilmesként a zsűri döntése alapján.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!