Száműzetésben Balatonakarattyán

Vágólapra másolva!

„Amikor 18 évesen katona voltam, az őrtoronyba is vittem magammal a lánya visszaemlékezéseiből készült könyvet – pedig akkor ez tilos volt. Nem a rajongója vagyok Kodolányi Jánosnak, hanem valamiféle tanítványa, vagy talán inkább egyfajta megfigyelője.” - mondta az Origónak Szentesi Zöldi László, az Elsüllyedt világ – Kodolányi János belső emigrációja 1944-1956 című könyv szerzője. A könyv Kodolányi életének egy kevésbé ismert fejezetét foglalja össze, amikor először a nyilasok, majd a kommunisták szorították ki az irodalmi életből, és Kodolányi Balatonakarattyán lényegében száműzetésben élt feleségével. Interjú Szentesi Zöldi Lászlóval.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

Szentesi Zöldi László Kodolányi János könyv

Miért éppen Kodolányi Jánosról írt?

Kodolányi János volt az első író, akit tizenhat évesen már tudatosan kezdtem olvasni. A Vízözön című regényével kezdtem, aztán jöttek sorra a történelmi regényei, majd az összes kötete.

Emlékszem, amikor tizennyolc évesen katona voltam, a Kodolányi lányának visszaemlékezéseiről szóló kötetet még az őrtoronyba is magammal vittem, és ott olvastam – pedig ez akkor tilos volt.

Az Elsüllyedt világ – Kodolányi János belső emigrációja 1944-1956 című könyvem már a tizenkettedik, és lényegében tizenhat éves korom óta szerettem volna megírni. Amikor a pandémia után nekiláttam, a legnagyobb meglepetésemre két hónap alatt meg is írtam. Levéltárban jártam, ismertem a szakirodalmat, olvastam a levelezéseit, így hamar elkészült a könyv.

Milyen szempontból ismerhetjük meg jobban Kodolányi Jánost, ha elolvassuk a könyvet? Az irodalmi-, a politikai vagy a magánéletéről tudunk meg többet?

Ez egy életrajztöredék, nem prózában írva, hanem tények alapján. Az életrajzának egy kevésbé ismert fejezetét igyekeztem összefoglalni 1944-től 1956-ig.

Ebben az időszakban először a nyilasok, majd a kommunisták szorították ki az irodalmi életből.

Kodolányi Balatonakarattyán belső száműzetésben élt feleségével. Ezt a nagyon nehéz időszakát tekintettem át 1944-től, Magyarország német megszállásától 1956-ig. Nem a forradalom kitörése miatt fejeztem be itt a történetét, hanem azért, mert 1955 végén megjelenhetett végre egy novellagyűjteménye a háború előtti írásaiból. Ezzel próbálták meg a barátai visszaterelni Kodolányit az irodalmi életbe. Aztán 1956 elején szívrohamot kapott, és 1969-ig – a haláláig – egyre rosszabb fizikai állapotba került, önálló munkát már nemigen írt. Kodolányi élete persze 1944 előtt is rendkívül mozgalmas és sokfelé ágazó volt. Igazság szerint irodalomtörténeti monográfiát kellene írni róla, de ez óriási munka. Tüskés Tibor 1974-ben írt egy monográfiát, de akkor még Kodolányival kapcsolatban a kényes kérdéseket, amelyeket én szabadon megvitathattam a könyvemben, Tüskés nem írhatta le. Például a háború utáni vádakat ellene, a kommunistákhoz fűződő viszonyát, a mitológiai szemléletét, a problémásnak nevezett politikai írásait. Nem vagyok irodalomtörténész és nincs egy évtizedem arra, hogy megírjam a monográfiát. A tökéletes, pontos monográfiához ugyanis legalább ennyi időre lenne szükség. Kodolányi Jánosé az egyik legnagyobb terjedelmű prózairodalom. Rengeteg regényt, novellát írt. Az irodalmi életrajza a húszas évek elejétől indul, és 1969-ben zárul. Negyvenöt éven át folyamatosan jelentek meg a művei, kivéve 48-től 55-ig. Talán majd egy tudós irodalomtörténész egyszer megírja Kodolányi János monográfiáját.

Miért alakult Kodolányi élete úgy, hogy 1948 és 55 között nem jelenhettek meg az írásai? Miért üldözték a nyilasok, majd a kommunisták?

Ennek több oka is volt. Egyrészt a személyes tulajdonságai – nehezen összeférhető, nagyon makacs, rendkívül öntörvényű, sértődékeny ember volt – ezt még a barátai is elmondták. Fiatal újságíróként Püski Sanyi bácsival és László Gyula régésszel is sokat beszélgettem Kodolányi Jánosról, mert kíváncsi voltam már akkor is az életrajzára. Legnagyobb meglepetésemre ők is nagyon árnyalt képet adtak arról, milyen ember volt. Mivel nehéz természete volt, meglehetősen gyorsan összeakaszkodott az irodalmi, közéleti, politikai túloldal prominenseivel. Már a harmincas-negyvenes években is a népi-urbánus vitának volt az egyik főszereplője. Szerencsétlenségére – és nemcsak az övére, hanem a népi tábor nagyjainak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Szabó Lőrincnek a szerencsétlenségére is - az ellenfelei egy része 1945 után hatalomra jutott. Nemcsak a kommunista pártban, hanem a szociáldemokrata pártban és a radikális pártban is.

Elképesztő hadjáratot indítottak ellene. Lényegében erről szól a könyvem.

Kodolányinak folyamatosan védekeznie kellett. Azzal vádolták ugyanis, hogy nyilas volt. Nem volt az, sőt, a nyilasok üldözték, de ez akkor nem érdekelt persze senkit. Védekeznie kellett az antiszemitizmus vádja ellen is, és még számtalan más koholt váddal illették, ami nem volt igaz. Ez 1945 után persze a legkevésbé sem számított.

Kodolányi lelkileg hogyan élte meg ezt az időszakot?

A levelezése fontos forrás volt a kutatás során. Kodolányi nemcsak nagyszerű regényíró volt, hanem kiváló levelező is. Várkonyi Nándorral, az ifjú novellista Szabó Istvánnal és másokkal cserél eszmét. Terjedelmes levelezésének egy részét szerencsére kiadták. Havonta 100-150 levelet írt. A leveleiben olvasható, hogy olyan szegénységben éltek a feleségével, hogy már postaköltségre is alig futotta. Éheztek és fáztak. Kodolányi a beteg lába miatt dolgozni sem tudott. A jóakarói adtak nekik élelmet és pénzt.

Volt, aki bedobott a postaládájába egy borítékot, benne száz forinttal – ami akkoriban nagyon sok pénz volt. A feladóhoz csupán annyit írtak: köszönet a Julianus barátért.

Ilyen körülmények között levelezett élénken Kodolányi. A leveleit olvasva mindig azt éreztem, hogy tudta: az utókor elolvassa majd a személyes leveleit. Őszintén és terjedelmesen vallott mindenről, fizikai- és lelki fájdalmairól. Egészen fiatalon már beteg volt a lába, bottal járt, később pedig mozdulni is nehezen tudott. De beszámolt felesége reumás fájdalmairól is. A levelekből pontosan tudjuk, mit ettek, mit olvasott Kodolányi, mikor beszélgetett a szomszéd pappal, és miről tárgyaltak. Olyan részletességgel betekinthetünk a levelein keresztül az életébe, hogy ez önmagában is figyelemre méltó a magyar irodalomtörténetben. Néhány érdekes fejezetet én is kiragadtam a levelezéséből a könyvemben.

Nyilvánvalóan, ha a kommunisták üldözték, akkor ügynökök is figyelhették – akár a levelezését is folyamatosan olvashatták. Erről tudhatott Kodolányi az akarattyai száműzetésében?

Kodolányi 44 előtt ünnepelt író volt, és a harmincas évek végén a Földindulás című drámája olyan sikeres volt, hogy Akarattyán vettek egy hétvégi házat. A háború után azonban a budai lakásukat már nem tudták fenntartani, és az üldözés miatt valósággal elmenekültek Balatonakarattyára a feleségével. A házban otthonosan érezték magukat, annak ellenére, hogy megfigyelte őket a kommunista hatalom. Erről az könyvemben is írok.

Figyelték a házánál – kikkel érintkezik, miről beszélget –, de azt nem tudjuk pontosan, hogy milyen jelentések születtek, ugyanis Illyés Gyula személyi dossziéjához hasonlóan Kodolányi csaknem ötszáz oldalas dossziéja is eltűnt a rendszerváltás környékén.

Ha meglennének a jelentések, az operatív akciók leírásai, a megfigyelés feloldásának iratai, abból önálló könyvet lehetne írni. Kodolányinál is jártak természetesen ügynökök. Persze, sem Kodolányi, sem a többi író nem volt ostoba. Egymás között ezt is megbeszélték Illyéssel, Veres Péterrel, Sinka Istvánnal. Egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy az állambiztonság elolvassa a leveleiket. Valószínűleg azonosítani is tudták a besúgók egy részét. De azt, hogy milyen mélységben hatolt be az állambiztonság a privát szférájukba, nem tudjuk, csak sejtjük. Valószínűleg teljes mértékben. Csak remélni lehet, hogy talán nem semmisítették meg a dossziét, hanem valaki kiemelte, és egyszer majd előkerül egy padláson. A reményt nem adhatjuk fel.

Kodolányi a munkásságában milyen változásokon ment keresztül?

Ő egy belső önépítéssel jutott el a végső kérdésekig. Fiatal íróként a szellemi szülőföldjéről, az ormánsági magyarságról írt. Az első novelláit a Nyugatban jelentette meg Osváth Ernő. Kemény, naturalista novellák voltak. Aztán eljut a magyar történelmi regényig a harmincas években – akkor a magyarság sorskérdései foglalkoztatják. Később pedig az emberiség szakrális kapcsolatrendszere, a mitológiai eredet, a héroszok, a kiválasztott, fontos életrajzzal rendelkező ősök inspirálják. Kodolányi tehát eljutott a saját fizikai és szellemi szülőföldjéről egészen messzi tájakra, mitológiai helyszínekre.

Kiknek ajánlja a könyvét?

Akik ismerik a népi írókat és Kodolányi Jánost, biztosan örülnek majd a kötetnek.

Nagyon sok elhallgatott, nem ismert történet olvasható a könyvemben, amelyet élvezettel csatolnak majd az addigi ismeretekhez.

Akik nem ismerik Kodolányit, nekik is érdemes elolvasni, mert talán kedvet kapnak, hogy megismerjék ennek a világirodalmi rangú írónak a munkásságát. Kodolányi ugyanis nem egy alkotó a sok közül, hanem a magyar irodalom egyik legnagyobb, legtekintélyesebb, legsokoldalúbb alakja. Még ha viszonylag keveset emlegetjük is manapság. Fel kellene fedezni újra Kodolányi Jánost, el kellene olvasni a könyveit, mert azok a 20. századi magyar közgondolkodás kitörölhetetlen részei.