A gyerekkori rákot túlélők halálozási kockázata később is jóval magasabb

Vágólapra másolva!
Azok az emberek, akik gyerekkorukban túlélték a rákot, később jóval nagyobb arányban halnak meg szívroham, szélütés vagy egy másik rák következtében - vélhetően az eredeti kezelésre visszavezethető ok miatt.
Vágólapra másolva!

A Birminghami Egyetem kutatói csaknem 18 ezer ember bevonásával végezték vizsgálatukat. A résztvevők gyerekkorukban túlélték a rákot, ám a szakemberek megállapítása szerint felnőttként tizenegyszer nagyobb volt náluk a korai halálozás kockázata, mint az átlagnépességben.


Raoul Reulen és munkatársai 17 981 ember adatait elemezték, akiknél 15 éves koruk előtt, 1940 és 1991 között diagnosztizáltak rákot, és azt legalább öt évvel túlélték. A követés 2006 végéig tartott. A kapott eredmény arra utal, hogy a gyerekkorban kapott rákellenes kezelések későbbi egészségügyi kockázattal járnak, ezért a szakemberek szerint fontos a túlélők hosszabb távú gondozása is.


A brit egészségügyi irányelvek csak ötévenként ajánlanak rutin szívszűrést a ráktúlélők számára, holott az Egyesült Államokban például a nagyobb kockázattal élőknél ezt gyakrabban javasolják.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!