Egészséges lábát amputálták az osztrák asszonynak

Vágólapra másolva!
Az osztrák média pénteken arról számolt be, hogy a tiroli Sankt Johann egyik kórházában egy 90 esztendős asszony rossz lábát amputálták.
Vágólapra másolva!

Az érrendszeri megbetegedésben szenvedő páciens lábszárát csípőtől lefelé amputálni kellett, ezért június 16-án befeküdt a kórházba a műtétre.


Miután az orvosok észrevették, hogy az egészséges végtagját távolították el, néhány nappal később a megfelelő lábszárat is amputálták. Az innsbrucki ügyészség gondatlan veszélyeztetés vádjával indított vizsgálatot, a műtétet vezető, 25 éves tapasztalattal rendelkező sebészt pedig felfüggesztették állásából.


A kórház közleményében az állt, hogy a hibát emberi mulasztás és a biztonsági szabályok működésének fennakadása okozta, és az intézmény mindent megtesz azért, hogy az incidens minden részletét kiderítsék.


A beszámolók szerint a beteg életet nincs veszélyben, és néhány napon belül elhagyhatja a kórházat. Rokonai arra kérték a kórházat, hogy ne hozzák nyilvánosságra a történteket - számolt be az esetről elsőként tudósító Kleine Zeitung napilap.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!