USA: 40 millió lejárt szavatosságú H1N1-vakcina megy a szemétbe

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok számára gyártott H1N1-vakcinák negyedének lejárt a szavatossága, így negyvenmillió adag, 260 millió dollár értékű gyógyszer kerül a szemétbe - tudósított a CBS televízió csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A többé már nem felhasználható oltóanyagot - egy részének a héten járt le a szavatossága - elégetik. A szemétbe jutó ellenszer mennyisége valószínűleg rekord lesz, évente ennek a fele szokott megmaradni.

Ráadásul újabb adagok szavatossága is le fog járni, egy kormányzati tisztviselő szerint 30 millió további adag dózisra is ilyen sors vár. Ha a becslés valóra válik, akkor az amerikai lakosságnak szánt H1N1-ellenszer 43 százaléka megy veszendőbe.

Anne Schuchat, az országos járványügyi központ oltási centrumának igazgatója korábban már elismerte, hogy a vakcina egy részét ki kell dobni. Ugyanakkor kijelentette: szándékosan döntöttek úgy, hogy "több mint elegendő" mennyiséget gyártatnak, nehogy kevesebb legyen a szükségesnél. Sok egészségügyi szakértő attól tartott, hogy veszedelmes globális járvány alakul ki, az új típusú influenzában végül azonban kevesebben haltak meg, mint a hagyományos influenzákban.

Bill Hall, az egészségügyi minisztérium szóvivője is úgy vélekedett: sokkal helyesebb volt felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre, mint ha oltószerhiány alakult volna ki. A CBS szerint az évente legyártott influenza elleni ellenszernek általában a 10 százaléka marad meg.

Az Egyesült Államokban sertésinfluenzaként is emlegetett új vírus tavaly áprilisban ütötte fel a fejét, elsősorban a gyerekek és a fiatal felnőttek között szedte áldozatait. Nehezen lehetett megjósolni, hogy milyen veszélyes lesz a járvány, illetve, milyen gyorsan fog terjedni. A szövetségi egészségügyi hatóságok öt gyártóval kötöttek szerződést a lehető leggyorsabb vakcinagyártásra, ráadásul nagy mennyiséget rendeltek, mivel több szakértő azt feltételezte, hogy fejenként két dózisra lesz szükség a védettség kialakításához. Az állam három hullámban összesen csaknem 200 millió adagot gyártatott, ebből 162 milliót a lakosságnak, 36 milliót pedig a katonaságnak és más országoknak szántak.

A H1N1-vírus áldozatainak száma a becslések szerint a hagyományos influenza járványok egyharmada volt. Többen bírálták az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), amiért globális járványnak, pandémiának nyilvánította a vírus terjedését, néhány kritikus megkérdőjelezte egyes, a gyógyszeriparral jó kapcsolatokat ápoló WHO-tanácsadók indítékait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!