Élet csövekkel az agyban

Vágólapra másolva!
Egy csőrendszer az agyban, ami egy kislány számára az életet jelenti. Az agyvíz megvédi agyunkat a károsodásoktól, de a túl sok legalább annyira veszélyes, mint a túl kevés.   http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZQj8dRtKV6Se1N3S
Vágólapra másolva!

A két és féléves kislány, Adri már vidáman játszik, pont úgy, mint akármelyik másik kisgyerek, azzal a különbséggel, hogy egy mágneses játék vagy kapu közelében lenni neki az életébe kerülhet. A kislány fejébe ugyanis vízfejűség miatt mágnessel szabályozható csőrendszer, vagy más néven sönt került.


Adri ugyanolyan újszülött volt mint akármelyik társa, a betegségének első tüneti hazakerülése után egy héttel jelentkeztek. Az étel nem marad meg benne és túlságosan sokat aludt. Már a legelső teszt kimutatta, a kislánynak veleszületett vízfejűsége van, amely veszélyezteti az életét.


A betegséget már a terhesség alatt is lehet észlelni, de az is előfordulhat, hogy a születés után alakul ki. A kislány édesanyja a mai napig nem tudja, hogy mi okozta Adri betegségét. Vízfejűségről akkor beszélünk, ha valamilyen okból az agyvíz áramlása akadályozottá válik, de a folyadék továbbra is ugyanúgy termelődik. Mivel nem tud megfelelően felszívódni, nyomást gyakorol az agyra és a koponyára.


A kislány agyába ezért egy szilikonból készült csőrendszer ültettek, ami folyamatosan méri az agyban lévő nyomást. Abban az esetben, ha ez valamilyen szint fölé emelkedik, akkor a beépített szeleprendszer átengedi a felesleges folyadékot, amely vagy a hasüregbe vagy szívpitvarba távozik.


Adri fejében élete végig ott lesz a sönt, aminek segítségével olyan életet élhet, mint bármelyikünk, azzal a különbséggel, hogy a mágnes tárgyak, többek között a repülőtéri kapuk élete végig tiltólistán lesznek, ezek ugyanis könnyen átállíthatják a kislány söntjének alapbeállítását.


Nézd meg vízfejűségről szóló riportunkat a LifeMagazinban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!