A gyermekkori combfejelcsúszás kezelhető, ha időben felismerik

Vágólapra másolva!
Kevesen ismerik a kórképet, amely a testi fejlődés és a hormonális fejlődés egyensúlyzavarának sajátos következményeként alakul ki. Fel nem ismert esetben azonban a combfejelcsúszás súlyos következményekkel járhat.
Vágólapra másolva!

Képzeljünk el egy fiatalembert, Gábort, aki még csak 27 éves, de csípőprotézissel él. 13 éves korában kissé túlsúlyos volt, a tornaöltözőben is félve öltözött, mert nemi fejlettsége társainál kissé elmaradottabb volt. Ekkor kezdett fájni a jobb térde. Édesanyjával többször jártak a háziorvosnál, kétszer a reumatológián is, de mindenki megnyugtatta őket, hogy a fájdalom a növekedéstől van. Amikor már mindenkinek feltűnt, hogy kissé sántít és jobb lábát kifelé forgatva, "csámpásan" jár, akkor az ortopédián kiderítették, hogy gyermekkori combfejelcsúszása van.


A ritka betegségnek hormonális oka van


Testi fejlődésünket a növekedési hormon irányítja, amely a csontok növekedését serkenti oly módon, hogy aktivizálja a csontok végbunkójában található növekedési porcot. A nemi fejlődést az ivari hormonok irányítják, melyek az előbbi hormonnal szemben a növekedési porcok végleges lezáródását indítják meg. Hormonális egyensúlyvesztés (sok növekedési hormon és kevés ivari hormon) esetén a növekedési porcok a megnőtt testmérethez aránytalanul nagyok és felpuhultak lesznek. Furcsa, de a combcsont nyaka az egyetlen hely a csontrendszerben, ahol a növekedési porc iránya nem merőleges a gravitációs erőre, ezért a combcsont feje a felpuhult növekedési porcon elcsúszhat.


A betegség a kezdeti szakaszában nem túlzottan veszélyes. Igaz, műtéttel kell gyógyítani, de úgynevezett combfej csavarozással a folyamat megállítható. Amennyiben azonban nem ismerik fel és az elcsúszás folyamatosan hosszú ideig folytatódhat, az valóságos katasztrófa-helyzetet teremt a csípőben. Az elcsúszott combfej miatt nem lehet a csípőt befelé forgatni, a sántítás és a "csámpás" járás állandósul. A növekedés befejezéséig állandó térdfájdalmakat okoz és szinte biztos a korai csípőízületi porckopás kialakulása. A súlyos porckopás egyetlen jelenleg ismert gyógymódja pedig nem más, mint a csípőprotézis beültetés.


Forrás: Medipress



Szakemberek sem mindig veszik észre


A gyermekkori combfejelcsúszást, orvosi nevén az epiphyseolysis capitis femoris-t gyakran még a mozgásszervi betegségekkel foglalkozó szakemberek sem ismerik fel. A magyarázat abban rejlik, hogy a betegség nem csípő, hanem térdfájdalmakat generál. Komoly betegség nélküli visszatérő térdfájdalom serdülőkorban olyan gyakori, hogy az orvosok sokszor nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Diagnózisa egyébként egyszerű: nem kell hozzá más, mint két Röntgen-felvétel.


Gábornak sem volt szerencséje. A combfej elcsúszást ugyan az ortopédián megcsavarozták, de az már olyan nagy mértékű volt, hogy a gyors és súlyos porckopást nem tudta megállítani. 26 éves korában csípőprotézist kapott. Jelenleg fájdalmatlanul és sántítás-mentesen jár, de az ugró- és futó sportokat, valamint a hosszas gyaloglást orvosai saját egészsége érdekében orvosai tiltják és azzal "biztatják", hogy élete során csípőprotézisét egyszer biztosan, de inkább többször cserélni kell majd.


Amerikai kutatók nemrégiben igazolták, hogy a gyermekkori combfejelcsúszás gyakoribb, mint az ortopéd szakorvosok gondolták. Aktívan sportoló fiatalok között (elsősorban ugró- és futósportot, labdajátékot űzők körében) tízszer gyakoribb az előfordulása, mint az átlag populációban. Meglepő megfigyelés azonban, hogy a gyermekek nagy százaléka a nem túl erős térdfájdalmakat a betegség diagnosztizálása nélkül "tűri". Így az ortopédiákon a korai porckopás észlelésekor derül csak ki, hogy jó néhány éve a betegség hátterében bizony a combfej elcsúszása állhatott.


Szerencsére a gyermekkori combfejelcsúszás ritka betegség. De ne intézzük el gyermekünk comb- és térdfájdalmait azzal, hogy "nő a gyerek", különösen akkor ne, ha kissé túlsúlyos és megnőtt testméretei és nemi fejlettsége nincs összhangban.


Dr. Terebessy Tamás
Ortopéd szakorvos


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!