A nők párválasztási stratégiája függ az ország fejlettségétől

Vágólapra másolva!
A nők párválasztását befolyásolja a hazájukban uralkodó egészségügyi helyzet - állítják brit kutatók.
Vágólapra másolva!

Minél alacsonyabb a várható élettartam és minél gyakoribbak a fertőző betegségek egy adott országban, annál inkább előnyben részesítik a nők a maszkulin arcvonású férfiakat - állapította meg kutatócsoportja közreműködésével Lisa DeBruine, az Aberdeeni Egyetem tudósa.


A Royal Society, a brit tudományos akadémia Proceeding B című kiadványában megjelent tanulmány szerint a párválasztási szelektálás ősi asszociációkra vezethető vissza: a nők a férfias arcvonásokat a genetikai egészséggel kapcsolják össze, így próbálják meg növelni az ellenállóbb utódok nemzésének lehetőségét. Ennek a jelenségnek azokban az országokban van igazán jelentősége, ahol az egészség kiemelkedően fontos a túlélés szempontjából - állapították meg a kutatók.


A fejlett országok női a kevésbé férfias férfiakat preferálja


Az erőteljesen maszkulin vonásokkal rendelkező férfiak ugyanakkor kevésbé őszintének, az együttműködésre kevésbé hajlamosnak hatnak és inkább a rövidtávú kapcsolatokban tűnnek érdekeltnek. Ez megmagyarázza, a fejlett országokban élő nők miért favorizálják kevésbé a "férfias" férfiakat.


A vizsgálat során 4794 tizenhat és negyven év közötti nő értékelte különböző férfiak fotóját. DeBruine és csapata a képeket egy grafikai programmal is átalakította, így az egyes portréknak egy férfias és egy nőies változata is született. A kutatásban összesen harminc ország, például Németország, Brazília, Kanada, Oroszország és Svédország vett részt.


Az eredményeket összehasonlították az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az adott országok egészségügyi állapotára vonatkozó statisztikáival. Ide tartozik a gyermekek és felnőttek halálozási rátája, a várható élettartam illetve a fertőző betegségek miatt bekövetkező halálesetek száma.


A tanulmány megállapítása szerint a maszkulin férfiak preferálása függ az adott ország egészségügyi indexétől, ám meglepetésre független az átlagéletkortól és az egyéni párválasztási stratégiáktól.


A tudósok kijelentették: mivel a kutatásban résztvevő országok mindegyike viszonylag magas fejlettségi szintű, ezért további vizsgálat tárgyát fogja képezni, hogy a megállapítás vajon a nagyon szegény országokban is megállja-e a helyét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!