Mindig eltéved? Okolja génjeit!

Ha tájékozódásról van szó, egyes emberek postagalambként találnak haza, míg mások jobban hasonlítanak egy labirintusban utat kereső egérre.

Egy új tanulmány szerint a tájékozódási képességek a génjeinkben vannak. Tételezzük fel, hogy például Budapesten járunk és a metróból kijövet egy adott célhoz szeretnénk elsétálni. Egy pillanatig nem tudjuk hol vagyunk, de ha körülnézve megpillantjuk például a Keleti pályaudvart, a környező utcák elhelyezkedése segít meghatározni helyzetünket. De mi van akkor, ha a nevezetes épületek és az utcák nem segítenek?

Korábbi tudományos kutatások azt igazolták, hogy az emberek, a patkányok, a csirkék, a csimpánzok és még a halak is a geometria segítségével tájékozódnak a térben. Lelki szemeikkel elképzelik környezetük geometriáját, a sarkokat és falakat, és így határozzák meg, hol is vannak. Az új tanulmány azonban azt mutatja, hogy a gének fontos szerepet játszanak ezen képességek szempontjából.

Laura Lakusta, a Montclair Egyetem pszichológus docense, Barbara Landau, a Johns Hopkins Egyetem kognitív tudományok professzora és Banchiamlack Dessalegn, a Chicagói Egyetem doktorandusza egészséges felnőttek és Williams-szindrómában szenvedő gyermekek tájékozódási képességeit hasonlította össze.

"Azt találtuk, hogy a genetikai eredetű Williams-szindrómában szenvedők nehezen tájékozódnak" - mondta el Lakusta. "Ez a képesség közös a gyermekekben és a felnőttekben, továbbá számos más faj esetében is. "Az a felfedezés, hogy a Williams-szindrómásoknál károsodtak ezek a képességek, azt sugallja, hogy fontos kapcsolat áll fenn a gének és a tájékozódáshoz használt rendszer között."

A Williams-szindróma ritka betegség, körülbelül minden 7500. embert érinti. Kiakalulásáért az egyik kromoszómáról hiányzó genetikai anyag felelős, a betegségben szenvedőknek remek a nyelvérzékük és rendkívül társaságkedvelők, azonban a kirakós játékok, a minták lemásolása vagy a fizikai világban történő tájékozódás nehézséget okoz nekik.

A vizsgálatban Lakusta és csapata Williams-szindrómásokat kért meg arra, hogy találjanak meg egy eldugott játékot egy négyszögletes szobában. A szobának két hosszú és két rövid fala volt, amelyeket fekete filccel borítottak. A Williams-szindrómásoknak megmutatták a játékokat és hogy melyik sarokba rejtették el őket. Ezután behunyt szemmel néhányszor körbeforgatták őket tengelyük körül, majd meg kellett találniuk a játékot.

A tárgy keresése közben a 9 és 27 év közötti Williams-szindrómás fiúk és lányok "véletlenszerűen keresgéltek minden sarokban", magyarázta Lakusta, mintha soha nem látták volna a szoba geometriáját, a falak hosszúságát és egymáshoz való viszonyát.

Főiskolai hallgatók és egészséges 3-4 éves gyermekek vizsgálatakor a kutatók a sokkal jellemzőbb reakciót tapasztalták. "Az egészséges személyek még a pörgetés után is képesek voltak létrehozni magukban a szoba képét" - mesélte Lakusta. "Ők csak a megfelelő sarokban keresgéltek, tudták, hogy két sarok közül hol lehet a játék. Ez a válaszadás geometriai mintája. A Williams-szindrómások nem tudták felvázolni magukban a környezet geometriáját."

A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat korai kiadásában jelent meg.

Bár korábbi kutatások arra utaltak, hogy egyes agyi területek lehetnek a felelősek a tájékozódási viselkedésért, nem volt bizonyítékunk arra vonatkozólag, hogy ez egyetlen génnel állna kapcsolatban, mondta Lakusta. "Most már tudjuk, hogy a gének törlődése a tájékozódás zavarát okozhatja."

A tájékozódni képtelenek számára ezek a vizsgálatok kicsi, de fontos lépéseket jelentenek annak megértésében, miért olyan nehéz egyeseknek eljutni oda, ahová menni akartak.