A depresszió és a szorongások már napi 25 perc mozgással enyhíthetők

Vágólapra másolva!
A rendszeres mozgás csökkenti a stresszt és a dühöt, sőt jó közérzetet okoz. Szakértők szerint széleskörűen kellene alkalmazni a depressziós és szorongásos megbetegedések kezelésében.
Vágólapra másolva!

A dallasi Déli Metodista Egyetem kutatói régebbi kutatásokat elemeztek, és rá kellett jönniük, hogy a hagyományos gyógyszeres- és viselkedésterápia nem jut el a célcsoport minden tagjához. A mozgás azonban segíthet a depresszió, vagy a félelmek és kísérőjelenségeik, például a szapora szívverés leküzdésében - derítették ki egy vizsgálattal.


Jasper Smits professzor úgy vélekedik, hogy a mozgást kiegészítő kezelésként is fel lehetne írni, vagy az teljes mértékben is helyettesíthetné a gyógyszeres kezelést. Azoknak, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá a hagyományos terápiához, a rendszeres mozgás üdítő alternatíva lehet - írja a brit Telegraph.


A rendszeres mozgást végzők kevesebb depressziós és szorongásos tünetről számoltak be, a stressz és a düh mértéke pedig csökkent bennük. A mozgás, az antidepresszánsokhoz hasonlóan, az agy bizonyos neurotranszmitter-rendszereire hat - számoltak be eredményeikről a kutatók az Anxiety Disorder Association of America éves konferenciáján Baltimore-ban.


A hatás már 25 perc alatt jelentkezik: javul a kedélyállapot, csökken a stresszérzet, feltöltődünk energiával, és ösztönözve érezzük magunkat, hogy holnap újra edzzünk. A rosszkedv immáron nem szab gátat a mozgásnak, hanem egyenesen annak okává válik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!