Sósvizes inhalálás a légúti betegségek megelőzésére

Vágólapra másolva!
Három teáskanál só egy liter vízben feloldva: ennyi is elég lehet ahhoz, hogy megvédjük szervezetünket az őszi-téli időszakot megkeserítő betegségek, például a nátha és megfázás, köhögés, torokfájás kórokozóival szemben.
Vágólapra másolva!

A régi gyógymód szerint a felforralt vízben fel kell oldani a sót, majd a felszálló gőzt az orron át mélyen belélegezve naponta egyszer hat percen át inhalálni.


A Die Welt német napilap által megkérdezett tüdőspecialista szerint ez a kúra különösen azoknak az orvosi szakzsargonban "high producer"-eknek, azaz magas szinten termelőknek nevezett embereknek ajánlott, akik a beszéd, köhögés vagy tüsszentés során hat órán belül 500 apró cseppecskét lélegeznek ki. Ez nem is lenne olyan szörnyű, ha ezzel nem terjesztenék azokat a kórokozókat, amelyek különösen ősszel keserítik meg az életünket.

A tüdőspecialista szerint, ha ezek az emberek csak öt percen át inhalálnak a 0,9 százalékos, izotóniás sóoldattal, a vírusok és baktériumok átadása kereken 72 százalékkal csökken, a hatás pedig több mint hat órán keresztül tart. A cseppfertőzés megfékezésének könnyen alkalmazható, költségkímélő és nagyon hatásos eszköze ez, ami a fertőzéses megbetegedések terjedését is megakadályozhatja.

Az orvosok arra is figyelmeztetnek, hogy a levegőt párásító berendezések ilyen szempontból károsak, ugyanis a bennük lévő víz jó terepet biztosít a kórokozók kialakulásának. Ezek a cseppecskék a belső térben lévő száraz levegőben könnyebben felkavarodnak és elkeverednek - belélegezve pedig terjesztik a betegségeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!